KORTÁRS MŰVÉSZET

                        vissza a főlapra                                                                                                                                                                                                                

A nyolcvanas-kilencvenes évektől egyértelműen az irányítja a kiállítási-vásárlási elképzeléseket, hogy a hazai művészet progresszív irányzataival foglalkozik a Fővárosi Képtár. A főváros képzőművészeti gyűjteménye, még akkor is, ha ma már szerencsére több kortárs gyűjtéssel és kiállítással foglalkozó intézmény létezhet, meghatározó szerepet játszik. Köszönhető ez elsősorban annak az egyenlőtlen fejlődésnek, aminek eredményeként a magyar művészet nagymértékben koncentrálódik Budapesten. Így a Képtár, – mint mindig is – a város művészetével foglalkozik, még akkor is, ha ez így kétségkívül rendkívül tágas meghatározás. Szűkíteni az érdeklődési kört elsősorban a „mit nem” körülírásával lehet: nem foglalkozik az alföldi festészettel, a hódmezővásárhelyi iskolával, a miskolci grafikusokkal, a pécsi műhellyel, a szolnoki iskolával és a sor folytatható az ABC végéig. A dolog mégsem elsősorban földrajzi, hiszen a művész lakhelye, a mű születésének helyszíne nem művészettörténeti kategória.
       A rendező elv pedig az, hogy olyan művésznek vagy csoportnak kell kiállítást rendezni, akiktől a gyűjtemény számára vásárolni kívánunk. Ez egyfelől rettenetesen nagy felelőség, hiszen a múzeumi gyűjteménybe kerülés jószerivel az „örökkévalóságról” szól, az a műalkotás, ami egyszer múzeumi leltárba kerül, az nagy valószínűséggel ott is marad, tehát csak olyan tárgynak szabad bekerülnie, amelyről tudható, hogy időtálló értéket képvisel. A kortárs művészet esetében ez minden esetben kockázatos, hiszen végső soron csak az idő dönti el, hogy mi válik maradandóvá. Tehát bár az egyéni ízlés és értékítélet rendkívül fontos, egyéb megfontolásokat is érdemes szem előtt tartani. A Fővárosi Képtár ilyen szempontjai között szerepel, hogy a bekerülő mű mindenképpen illeszkedjék a már meglévő gyűjtemény folyamataihoz, a nyolcvanas évektől egyértelműen hiánypótlás is zajlott és zajlik még ma is.
 
 

MŰVÉSZEK, MŰVEK


 


Barabás Márton Birkás Ákos Deli Ágnes Fehér László Haász István Galántai György Halász Károly Major Kamill  Maurer Dóra  Soós Tamás Swierkiewicz Róbert Szirtes János Trombitás Tamás Váli Dezső Vojnich Erzsébet Záborszky Gábor

 


Copyright © BTM    Utolsó módosítás: 2002.január  24.