Trombitás Tamás a 80-as évek elejétõl az absztrakt geometrikus térképzés elkötelezettje grafikában, festészetben fémszobrászatban, fényplasztikában és mindezek összegzésében, az installációs tárgyegyüttesek létrehozásában. Képein a mértani idomok hasábok, gúlák, kockák, kúpok , a fõszereplõk; ezek tér- és síkbeli kapcsolatait jeleníti meg. Ábrázolási eszközei minimálisak: az üres síkba helyezi el a formákat, egy-egy kontúr határozza meg az idomokat, mégis virtuális teret teremt.
Ugyancsak a 80-as évek elejétõl foglalkozik a neonnal, mint festõi és térképzõ eszközzel. A 80-as évek második felétõl tárgyainak zömét fém és neon kombinációjú szobrok alkotják. Esztergált, maratott hasábok, kúpok, körök; fém, mûanyag, kõ, vaspor, durva és megmunkált (csiszolt, polírozott felületek) szinte tetszõleges természetességgel kapcsolódnak egymáshoz, s alkotnak geometrikus szoborcsoportokat.
A 90-es évektõl figyelme a betû, az írásjel
felé fordult. Stilizált, végtelenül leegyszerûsített
aranybetû jelenik meg kubusain. Nagyszabású installációja
szerepelt az 1993-as Velencei Biennálé legjobb kiállításán,
a La coesistenza dell' arte-n (A mûvészet együttélése).
Az információ, amit az írás hordoz, szinte
rejtjelezett, sokkal inkább vizuális közlést,
mint tartalmi mondanivalót hordoz. A fény neon ,
a csillogás az aranyfüst felület , a spiritualitást
jelképezi; míg a fémkockák, a vasreszelék
a súlyos, földit jelenítik meg. Ugyanez a téma,
a sötét és csillogó ellentétpárja
táblaképein is megformálódik. A most bemutatott
két képe tulajdonképpen a Fõvárosi Képtár
/ Kiscelli Múzeum anagrammája.