Záborszky Gábor (Budapest, 1950.) festõ, szobrász
Záborszky Gábor a 70-es évek végétõl, a 80-as évek elejétõl kezdve különös, átmeneti pozíciót foglal el a kortárs magyar mûvészetben, a festészet, szobrászat, objektkészítés határmezsgyéjén járnak–kelnek munkái. Eredetileg a képfelület hangsúlyozása, testesebbé tétele volt festõi célja, ennek érdekében nyúlt egyre plasztikusabb hatások megvalósítására alkalmas, tulajdonképpen tradicionális anyagokhoz, a mûanyag kötõanyaggal kevert homokhoz, melynek segítségével képfelületei egyrészt rendkívül plasztikussá váltak, másrészt hatásukban a megrepedezett földhöz, vagy éppen a paraszti építkezés tradicionális anyagához, a vályoghoz kezdtek hasonlítani.  A 80-as évek derekára kialakult visszafogott forma két irányú továbblépés lehetõségét teremtette meg. Az egyik a kifejezetten plasztikai irány volt: az addig reliefszerû természettel rendelkezõ képtáblák teljesen kiléptek a térbe. Vastag faágak közé vászonalapokat feszített, és a kialakított formákat a homokos, földszerû masszával fixálta és önálló, önmagukban is megálló szobrokat készített, kvázi állatfigurákat, totemre, idolra emlékeztetõ, rusztikus felületû plasztikákat. A másik bejárható irány a relief, ahol a képforma továbbra is meghatározó maradt. A felhasznált, természeti anyagok illúzióját keltõ megoldások ennél a mûcsoportnál is hasonlóak: a világ legkülönbözõbb paraszti építkezéseinél használatos vályogfal hatása csendül vissza Záborszky kép- és relief felületein. A 90-es évek elejére néhány lényegi, de az addigi munkából fakadó változás történt Záborszky munkáiban. Az egyik technikai: az alapmassza, ami addig leginkább a barbár, kicsit durva, földszerûségre utaló, természeti anyagokkal kevert mûanyag volt, teljesen értelemszerûen egy sokkal finomabb matériára cserélõdött, az öntött papírra. A másik változás színbeli: az addigi sötét monokróm alapkoloritot egyrészt felváltotta a világos — fehér —, másrészt megjelent az ezüst és az arany. Elõször a földképeken jelent ugyan meg, de ott mint értelmezõ szín, például napkorong. Az új, öntött papírtáblákon már önálló életre kelt, teljes felületeket foglalt el és ragyogásával uralja a mûvet. Az arany és ezüst használata a magyar és közép-európai festészetben történeti értelemben is ritka, kényes terület, mindenképpen bizantinikus ikonhatást idézi fel.