Csutak Magda (Bécs)
Azonos – Önálló
hang és képkonstrukció
Templomtér
2006. május 25–július 23.
rendező: Sasvári Edit
A tudat határai (Grenzen von Bewusstsein)
Csutak Magda
Mindenekelőtt visszatérnék i. e. 450-400 körülre, Demokritoszhoz, akinek ismert elmélete szerint a külvilágról úgy szerzünk reális ismereteket, hogy a tárgyakról a tárgyak képeit jelző atomrétegek leválnak, és az érzékszerveinkhez jutnak. Érzékelésünknek tehát reális ismereteket adnak, de ezek a reális ismeretek részben félrevezetők is lehetnek, részben olyan üzenetek, amelyeket csak konvenciókon keresztül ismerünk meg. Semmiképpen nincs szándékomban tabula rasát propagálni az emberi megismeréssel kapcsolatban kialakult nézetek területén, mégis lényegesnek tartom az általam FINALITÁSként értelmezett, az ismeretlenre irányuló és biológiailag korlátozott megismerési folyamatban a dolgok kauzalitását hangsúlyozni. A demokritoszi elmélet értelmében - a dolgok komplexitását és az emberi természetet figyelembe véve-, kérdésessé válik a reális ismeretek lehetősége. Köztes módozatként a szenzorok beiktatása lényeges, abszolút megoldást nyújthat a megtapasztalásban,
megismerésben. Talán csak kevesen ismerik fel ebben a folyamatban az igen fontosnak tűnő anyag működésének a korokon keresztüli dominanciáját. (Spinoza megkérdőjelezi az anyagnak a szellemmel szembeni szekundér mivoltát, "isteni természetére" utalva). A kultúrtörténet folyamán a primér, organikus-anorganikus anyagok egyre komplexebb módon jelennek meg az emberek életvitelében. Konvencionálissá válnak. Nevezetesen a szilikátokról, azokról az anyagokról van szó, amelyek a földköpeny felső rétegében leggyakrabban előforduló anyagok. Tulajdonságaikat tekintve a legadekvátabbak adatrögzítésre, tárolásra. Rögzítők, leképezők, tárolók, természetes (pl.: fosszíliák) vagy művi formában: agyagtáblák, fotók, rajzok. A komputer-rendszer működésében alapvető funkciót töltenek be. Ezen anyagok és szenzoraink közelbehozása egy, a finalitás felé vezető út lehet. Mint ösztönös alkimista, ezt a közelbehozást, közelbentartást javaslom, mindenképpen lassított kommunikációs felületként, az organikus és az anorganikus közti dialógusként.
AKUSZTIKAI ANYAG
készítette dr. Kolláth Zoltán
A csillagok - akusztikai viselkedésük kapcsán hangzó atmoszféra létrehozására is felhasználhatók (A továbbiakban olvasható Kolláth Zoltán a Mindentudás Egyetemén elhangzott előadásának bevezető része. 2005.január 31.). A csillagászati animációval párhuzamosan a csillaghangokból kialakított hangtér kiemeli a világegyetem és egyben a templomtér térbeli viszonyait. A csillagbelső hangjai - a modern szférák zenéje (szövegrészlet) A csillagok óriási gázgömbjeiben, amint a levegőben is, hanghullámok terjedhetnek. A csillagok egy csoportjára létezik egy olyan gerjesztő mechanizmus is, amitől ezek a rezgések állandósultak és elegendően nagyok lehetnek, így a csillagok fényének változásaként megfigyelhetőek. A változócsillagok megfigyelésével a csillagbelső hangjait "halljuk". Hasonlóan a szeizmológiához, amikor a
földrengéshullámok - bolygónk belső hangjai - alapján feltérképezhetjük planétánk belső rétegződését, a csillagok hangjai segítségével ismerjük meg azok belső szerkezetét és működését. A számunkra legfontosabb csillag, a Nap belső működését is oszcillációi segítségével térképezhetjük fel. A változócsillagok a csillagok fejlődésének és szerkezetének megismerésén túl nagyban hozzájárultak a kozmikus távolságskála felépítéséhez. A csillagrezgések asztrofizikai jelentőségén túl külön érdekesség kapcsolatuk az akusztikus hangszerek fizikájával. A változócsillagok akár a kortárs szférák zenéjének a zenekarát is alkothatják.
Bepillantás az atomok és molekulák világába
dr. Nagy Gábor
Általános iskolás korunkban a kémia órán megtanultuk, hogy az anyag legkisebb építőelemei az atomok és a molekulák. Mindannyiunk számára világossá vált, hogy az atomok nagyon pici gömbök, és a molekulák alakját az atomok kapcsolódása szabja meg. Később a gimnáziumban nagy meglepetés ért mindnyájunkat: az atomok nem gömbök, hanem valami megfoghatatlan masszát alkotnak. Egy atom középpontjában helyezkedik el az atommag, ami azért gömbnek tekinthető, de a körülötte lévő elektronok sem nem részecskék, sem nem hullámok, hanem mindkettő egyszerre. Nem is tudjuk biztosan megmondani, hogy hol vannak a térben, csak valószínűségeket rendelhetünk a tartózkodási helyükhöz. Az egyetemen azután értelmet nyertek a különös pályaalakok - mármint azok számára, akik a természettudományokat választották stúdiumként. Erwin Schrödinger egyenletével kezünkbe adta a betekintés lehetőségét az atomok világába.
Látni fogjuk, hogy az atomok, sőt a kisebb molekulák is mégiscsak kis gömböcskék, és helyreáll a magasabb matematika által felborított világképünk. Ez furcsa dolog! Azt, hogy az atomok nem kis golyók, éppen Schrödinger jóvoltából tudjuk. De azt, hogy ezek a nem-gömbök valamilyen módon láthatóvá tehetők, és ezen a módon rájuk tekintve, mégis gömböknek látszanak, azt is Schrödingernek köszönhetjük. De mi is az az eszköz, ami "láttatni" engedi az atomokat? Hiszen ezek olyan picik, hogy még a legerősebb optikai mikroszkóppal sem tudunk a közelükbe férkőzni. Heinrich Rohrer és Gerd Binning voltak az elsők, akiknek nem csak az eszükbe jutott a Schrödinger-egyenlet adta lehetőség, de meg is valósították az ötletet. 1982-ben megalkották a pásztázó alagútmikroszkópot (az angol rövidítésből elterjedt betűszóval STM), mely lehetővé teszi fém ill. félvezető felületek atomi szerkezetének leképezését és megjelenítését. A mérés az elektron hullámtermészetéből adódó ún. alagúteffektuson alapul. Rohrer és Binning úttörő munkásságukért 1986-ban Nobel-díjat kaptak.
Milyennek láttatja velünk a pásztázó alagútmikroszkóp a fémek felületén lévő atomokat, molekulákat? A tisztelt látogatók számára néhány kísérleti eredménnyel szemléltetjük a pásztázó alagútmikroszkóp nyújtotta lehetőségeket, és így "bizonyítjuk", hogy az atomok tényleg kis gömböcskéknek látszanak ebben a mikroszkópban. A kiállításon látható példáinkban két nagyon ismert anyag, az arany és a grafit felületének képét mutatjuk be különböző nagyításokban. Ismertetőnkben csak az arany felületével foglalkozunk Kezdjük mindjárt az atomokkal. Az 1. ábrán arany egyik, kristálytanilag jól meghatározott felületét, egy szabályos oktaéder lapját mutatjuk be atomi felbontásban. A kép 5 nm x 5 nm méretben mutatja a felületet (1 millió nm tesz ki egy millimétert). Az ábrán látható kis fehér pöttyök az arany atomok. Távolságuk mintegy 0,3 nm. Az atomok jellegzetes hatszöges szimmetriát mutatnak, azaz az atomsorok kb. 60o-os szöget zárnak be egymással. Ez jellemző a köbös kristályrács éppen itt vizsgált orientációjára, melyben az atomok hexagonális elrendeződést vesznek fel a felületen. Az anyagok felülete azonban nem csak az atomok szintjén érdekes.
A természet a legszebb, legérdekesebb alakzatokat képes megformázni - az emberi képzelet igencsak szegényesnek tűnik, ha fantasztikusnál fantasztikusabb képeket nézzük. Az alábbiakban néhány példával azt illusztráljuk, hogy milyen változatos lehet az arany felülete a 200 nm x 200 nm mérettartományban, tehát olyan messziről nézve, ahonnan a mikroszkópunkban az egyes atomok már nem láthatók. .Ha az ember az atomokat "látja", akkor úgy gondolná, hogy a felület biztos nagyon sima. Valóban, amint azt a 2. ábra illusztrálja, tényleg lehet sima felületű részeket találni a felszínen. Sokkal valószínűbb azonban, hogy a felszínen egyenetlenségek is vannak. Ilyenek lehetnek például lépcsők, teraszok, szigetek, amint azt a 3. ábrán is láthatjuk. Az arany azonban még számos érdekes formában is megjelenhet. Ezt szemlélteti a 4. és 5. ábra. A formák egy absztrakt festő munkáira emlékeztetnek. A felület képe természetesen nagymértékben függ attól, hogy az anyag kristályszerkezete miként tükröződik a felületen; a kristály melyik lapja alkotja a felületet. Ezt szemlélteti a 4. és az 5. ábra, amelyek két különböző kristályorientáció mellett mutatják be a felületet. Látható, hogy míg az (111) orientáció esetén a hatszögletes (hexagonális) irányok dominálnak, addig az (100) orientációjú felületen a merőleges elrendeződések az uralkodók. Mivel nagyon sokféle irányultság képzelhető el, a felületi formák változatossága szinte végtelen sok lehet. Befejezésképpen feltenném a kérdést: Hát mégis kis gömböcskék az atomok?
Eugen Gomringer
Megnyitóbeszéd Csutak Magda kiállításán
Hölgyeim és Uraim,
Csutak Magda munkásságára akkor figyeltem fel, amikor részt vett egy nemzetközi grafikai mappában, amelyet Bécsben mutattam be.A mappa címe Geometria geográfia volt, és geográfia alatt a Duna-mentét értettük, amelynek egyik vagy másik városából származtak - vagy legalábbis ott éltek - a résztvevő művészek. A cím azt is elárulja, hogy a művészek a geometriához is kötődtek, amely konstruktív-geometrikusat jelentett. Ha a
Geometria geográfiát mai nézőpontból értelmezzük, egy sor érdekes vonatkozásra bukkanunk. Ha a Geometria a konstruktív geometriáját jelenti, a geográfia pedig a nemzetköziséget, az egészet a konstruktív-geometrikus, művészet nemzetközi kiterjesztésként lehet értelmezni, ezúttal a Duna-menti térségre vonatkoztatva.
Ez a pontosítás, amely egy meghatározott geográfiai területet jelöl ki, ma úgy hat ránk, mint a konstruktív egy még lehetséges játéktere, azaz a konstruktív művészet új megalapozásának keresése. Ez jel arra, egy a sok közül, amellyel az utóbbi évtizedekben és években találkoztunk, hogy ez a művészet túlhaladt zenitjén, és új kapcsolódási pontokat keres.
Még emlékszünk arra a 30 éve, 1975-ben Bonnban megrendezett kiállításra,
amely az Új magyar konstruktivisták címet viselte. Az is egy új lendület, új motiváció keresése volt. 1975-ben egy konstruktivista kiállítás megrendezése majdhogynem nosztalgikus aktus volt, s azóta számos ilyen aktust láttunk. Emellett egészen különleges jelentősége volt, hogy magyar részről új konstruktivistákat mutattak be. Mindnyájan tudjuk, hogy Magyarország a konstruktív igazi szülőhazái közé tartozik. Már a
konstruktivizmus hajnalán, a múlt század húszas éveiben beszéltek a képarchitektúráról, Kassákról, Moholy-Nagyról, Bortnyikról. Ezek a nevek fogalommá váltak, és mindig a tudatunkban voltak, amikor konstruktivizmusról beszéltünk. Mindnyájan tudunk a konstruktivizmus csúcspontjának éveiről, amelyek a konkrét művészet megalapításától
tartottak egészen annak feloldódásáig különböző geometrikus művészetekbe
és konstruktív tendenciákba, az Op Artba, a kinetizmusba, a Hard Edge-be, a minimalizmusba. Tehát egészen 1975-ig, amikor az új konstruktivisták keresése új aktualitást kapott.
De térjünk vissza a Geometria geográfiához. Azokból a művészekből indulunk ki, akik számára a konstruktív alakítás az - már hosszú idő óta nem beszélek "konstruktivizmusról" -, amely mindig új filozófiai és esztétikai feladat elé állítja őket. Fiatalabb és idősebb művészek is tartoznak közéjük. A konstruktív művészet náluk már nem az új emberre vagy az új társadalomra irányul, mint eredetileg. De valami megmaradt, ami mindig a konstruktív ultima ratiója lesz: a konkrét szigora, a módszer
következetessége. Ezzel egyidejűleg megpróbálnak nyitottak maradni a változó társadalom, a tudományok és az elektronikai forradalom felől érkező számos kihívás felé. Megszületett az Új Modernség. Kiderült, hogy a modernségnek még egyáltalán nem merült ki minden lehetősége. Zürichben, a "haus konstruktiv"-ban, a konstruktív egyik szülőházában egy évtizednyi különbséggel két hasonló tematikus kiállítást rendeztek. A Szabály és eltérés, illetve a Rend és csábításcímet viselték. Ez már majdhogynem az új lehetőségek sürgető keresését jelentette. Ezért véleményem szerint olyan szituációban vagyunk, amelyben az alakítás szigorához való ragaszkodással, nevezzük akár rendnek vagy szabálynak, az eltérés és a csábítás is együtt jár. Ezt - ahogy a gazdaságban és az iparban - a rések és a specialitások keresésének is nevezhetjük. És ezzel végre rá is térek Csutak Magda munkáira. Ő a saját szavaival így beszél a lehetőségek kereséséről:
"Olyan korszakban élünk, amelyben a valóságot az információhordozóként működő kép alakítja. A képi nyelvek fejlődése a kultúra története folyamán mind szakspecifikusabbá vált."
Csutak Magda művészetével a mai napig a geometria szigorú, áttekinthető formáiban találkozunk. A geometria még nem része az eltéréseknek és csábításoknak - sokkal inkább a konstruktív alapját képezi. Csutak Magda látószögében azonban a művészet ezen túlnyúlóan összekapcsolódik a kémia, a fizika (asztrofizika) és a matematika szakterületével. Ilyen kapcsolatok megteremtése a művészetben mindeddig ritkaságszámba ment. A matematika területén ilyen volt Pithagorasz tétele, a Fibonacci-számsor, a Möbius- zalag és a meander, valamint a képalkotás számos módszere. Ezek a festészet és a szobrászat széles területén megjelennek, sőt, azt mondhatjuk, hogy egybeesnek a művészeti eszközökkel, ezek maguk a művészeti eszközök. Az említett területek közötti kölcsönhatás révén a művésznő olyan közeledést céloz meg képi világán belül, amelyben még sok rejtett titok lappang - ezt szinte látnoki erővel állítja.
Csutak Magda egy új és nagyszerű panorámát bont ki a szemünk előtt. Leképező tulajdonságaik szerint szilikát anyagokat választ ki, s ezekből alkot képkonstrukciókat. A kozmikus világot a részecskék területéről származó képanyag által vonja be képeibe. Hangképek alakulnak ki a napból vett hangpróbákból, impulzusokból és hullámadaptációkból, rajzok a protonok mozgásáról készült ábrákból, rajzok, amelyeket gyémánttal karcol úsztatott üvegre.
A valóság esztétizálásának ez a nagyszerű panorámája megdöbbentő aktualitással bír. Nem hagyatkozhatunk közben a művészetre és a művészet tapasztalatára, egy új természeti tapasztalat az, amely betör az esztétikai tapasztalatunkba. Olyan művek tapasztalatában részesülünk és fogunk még többször, amelyek - hogy a már említett kiállítás címére emlékeztessek - "elcsábították a rendet", úgy, hogy a kép fogalmával már
nem ragadhatók meg. Annak számára, akit az ötvenes évek információelmélete, kommunikációelmélete és szemiotikája vezetett be az esztétikába, ezek a munkák a szemiotika területén helyezkednek el, a konstellációk elemei pedig jelekként mutatkoznak meg. Tapasztalatunk másik meghatározó tényezője a kitágított észlelési tér. Mivel azoknak a modelleknek és próbáknak a fényében, amelyeket Csutak Magda mutatbe, az észlelés megszokott formastruktúrája elégtelennek bizonyul, a mai szemlélőnek vagy megfigyelőnek új, szokatlan döntéseket kell hoznia. Már régóta együtt élünk azzal a tapasztalattal, hogy világunk csak decentrált módon érzékelhető. Egy idegen világnak válunk a részévé. Csutak Magda egyfelől figyelmessé tesz bennünket az új kódokra, amelyeket észre kell vennünk, s amelyre szemantikailag be kell rendezkednünk. Másfelől az új kódokat szemléletesen a természettapasztalat egy új esztétikájává rendezi össze. Ez olyan folyamat, amely új nagyságrend, új jelkomplexumok elé állít bennünket. Csutak Magda művészi érdeme az is, hogy olvasóként és nézőként hozzáférünk ezekhez a kódokhoz, s nem veszünk el valamiféle ezoterikában. Folyamatnak lehet ezt nevezni, ha egy újabb híradásban azt olvassuk, hogy a fény megelőzi saját magát, vagy hogy sietős
és visszafelé futó pulzusok a feje tetejére állítják a fizikát. Úgy tűnik, hogy az a
művészet, amelyik ilyesmivel foglalkozik, ismét egy négydimenziós miszticizmus előtt áll, ahhoz hasonló előtt, mint amilyet Malevics követett. Malevics egyszer azt mondta, hogy a fekete négyzet a fehér háttér előtt kétségbeesett kísérlet arra, hogy a művészetet megszabadítsuk az anyagiság ballasztjától. Ezt a stádiumot sohasem léptük túl. Csutak
Magdolna számára azonban ez a kísérlet inspiratív kérdés. A szemlélő számára ezek a művészi tárgyak az emlékezés jelei és új, nem sejtett folyamatok dokumentumai. Az pedig, hogy Csutak eközben a teljes panorámát a nulla, "a modernség paradigmája" köré szervezi, kísérlet arra, hogy a jelkozmosz minden műveletének egy alakzat szemléletességét kölcsönözze. A nulla mint alakzat, mondta a matematikus Robert Kaplan, üres jelenlét, amelynek mindig a centrumba kell helyeznie a kontextust.
Vagy másként: Ha a nullát szemléljük, nem látunk semmit. De ha keresztülnézünk rajta, egy világot látunk.
(fordította: Kékesi Zoltán)
