UtopiaTransfer
Aernout Mik, Atelier van Lieshout, Bik van der Pol, Falke Pisano
Krijn de Koning, Société Réaliste
Fővárosi Képtár / Kiscelli Múzeum
Templomtér
2008. március 4-április 6.
rendező: Bencsik Barnabás
![]()
Támogatók és partnerek:
Holland Királyság Nagykövetsége, Ministerie van OCW, Ministerie van Buitenlandse Zaken, SICA, Mondriaan Stichting, NKA, Hungarofest, ACAX
Az UtopiaTransfer című csoportos kiállítás az utópia
témáját feldolgozó holland vagy holland közegben dolgozó művészek
különböző alkotásait mutatja be, olyan műveket, amelyek az utópikus
gondolkodók tradícióját követik, felhasználják forrásaikat és spekulatív
módszereiket, művészi pozícióik az eszmeáramlat szerves folytatásának,
illetve határozott megtagadásának különféle lehetőségeit és
következményeit tükrözik.
Az utópia kifejezés Morus Tamás híres művéből származik, amelyben a
fogalom egyszerre jelenti az ideális, illetve a „nem létező” társadalmat.
Évszázadokkal később ezt a szót azokra a fiktív társadalmi modellekre is
kezdték alkalmazni, amelyek nem léteznek, mert a valóságban abban az
elképzelt formájukban nem is létezhetnek: az utópia e szerint egy
megvalósíthatatlan vágykép megfogalmazása. A kérdés az, hogy olyan
ideálról van-e szó, amely egyelőre még nem valósult meg, vagy olyanról,
amely azért nem valósult meg, mert megvalósítása lehetetlen? Ez, a
kifejezés értelmezésében rejlő kettősség, számtalan írót, gondolkodót,
társadalom jobbítót, filantrópot, forradalmárt és művészt provokált eszméi
megfogalmazására és ihletett meg a 16. század elejétől napjainkig.
Ha az utópia olyan ideált jelent, amely nem létezik, de létezhetne, akkor
az utópista az, aki hiszi, hogy a társadalom jobbítható, és van is
elképzelése az ideális társadalomról. Ha azonban elérhetetlen ideálnak
tartjuk az utópiát, ezzel csak az utópikus gondolkodás végeredményéről
mondtuk ki az ítéletet, de semmit sem szóltunk az odáig vezető
folyamatról. Ez persze nem is szükséges, hiszen az utópikus gondolkodás
konkrét jövőképet eredményez, függetlenül attól, hogy megvalósítható-e
vagy sem. A legfontosabb a jövőt firtató emberi ösztön, amely reményeit,
vágyait, szükségleteit és álmait vetíti bele a jövőképbe – csupán
másodlagos az eredmény, amely a nyersanyagból megszületik. Az utópia ott
van minden olyan embernek a gondolkodásában, aki elégedetlen a dolgok
állásával, vagy olyan jövőkép lebeg a szeme előtt, amely legalább bizonyos
elemeiben különbözik a jelentől.
Aernout Mik
Az utóbbi évtizedben az amszterdami művész a szobrászat, az
installáció, a performansz és a vetített mozgóképek elemeit ötvöző
műveivel vált világszerte ismertté. Fix kameraállásból felvett, hosszú
beállításokból összevágott videói meghatározhatatlan átmenetet tükröznek a
szenvtelen dokumentarizmus és a megrendezett szituációk távolságtartó
mesterkéltsége között. A témái legtöbb esetben az emberi viszonyrendszerek
törékenysége, az agresszió, az egymás közti viselkedésbe mélyen kódolt és
elfojtott ösztönök kitörése. A Zóna című 16 perces videója egy
csapat felnőttektől elhagyott gyerek céltalan és értelmetlen időtöltését
mutatja, egy külvárosi parkolónak tűnő, vészjósló környezetben. Mintha
valami felfoghatatlan eredetű katasztrófa után maradtak volna magukra a
gyermekek, s nincs otthonuk, nincs semmijük, csak a táska a hátukon és a
banános-dobozokból összehordott fekvőhelyek a betonplaccon.
Tanácstalanságuk,
agresszív játékaik, céltalan téblábolásuk félelmetes erejű vízió a
gondoskodás és figyelem nélkül felnövő
Aernout Mik műve a Bifrons Foundation Amsterdam szíves közreműködésével kerül vetítésre.
Atelier Van Lieshout
Az Atelier Van Lieshout (AVL)
multidiszciplináris alkotóműhelyt Joep van Lieshout alapította 1995-ben
Rotterdamban, s művészeti tevékenysége kiterjed az installáció, a
szobrászat, a bútortervezés és dizájn, valamint az építészet területeire.
Az AVL által alkotott művek legfőbb jellemzője az egyszerűség, a lényegre
törő gyakorlatiasság és a könyörtelen szókimondás. Az alkotások
megvalósítása során felhasznált számtalan technikai megoldás közül a
legismertebbek a hatalmas méretű poliészter konstrukciók, amelyek mobil
lakóegységekként vagy szabadtéren felállítható szobrokként funkcionálnak.
Az AVL minden alkotásában újra és újra felbukkanó téma az ökológia, az
önellátó gazdálkodás, a hatalmi és politikai viszonyok, az egyének közti
hierarchia, a represszió és a szex. A kiállításon bemutatásra kerülő két
nagyméretű installáció a Rabszolgatelep című legújabb sorozat két
darabja. A Rabszolgatelep egy racionális és hatékony, évi nettó 7,8
milliárd euro hasznot termelő szörnyűséges disztópia projekt, ahol az
értékek, az etika, az esztétika, a morál, a táplálkozás, az
energiagazdálkodás, a gazdaság, a szervezet, a menedzsment és a piac
minden korábbi törvényét felrúgták, átértelmezték és újrafogalmazták egy
200 000 fős mesterséges város megtervezése érdekében. A Rabszolgatelep
egy modern koncentrációs tábor, melyet a legkorszerűbb technikák
felhasználásával és a legújabb menedzsment elvek mentén terveztek. A lakók
(akiket résztvevőknek neveznek) napi 7 órát dolgoznak különböző
outsourcing területeken: ügyfélszolgálaton, telemarketingen, számítógépes
programozásban stb. Ezután 7 óra munka következik a földeken vagy a
műhelyekben, azt követően 3 óra szabad idő engedélyezett számukra a 7 óra
alvásidő előtt. A résztvevők hatékonyságát szigorúan ellenőrzik, és
megfelelő mérőrendszereket használnak annak megállapítására, hogy
teljesítik-e az elvárási szinteket. A Rabszolgatelep a világ első,
„zéró energia” városa, melynek nincs szüksége ásványi üzemanyag és
elektromos energia importálására. A város energiaszükségletét biogázzal,
nap- és szélenergiával, valamint bio-dízel üzemanyaggal elégítik ki.
Minden méltóságteljesen újrafelhasználásra kerül, maguk a résztvevők is. A
Rabszolgatelepen nem termelnek felesleges hulladékot. Egy zöld
város, amely nem pazarolja a Föld erőforrásait.
Bik Van der Pol
A rotterdami Liesbeth Bik és Jos van der Pol 1995 óta dolgoznak együtt Bik
van der Pol néven.
Nem ismeretlenek a magyar közönség előtt, hisz 2003-ban, a Ludwig Múzeum,
Moszkva tér projektjében, újra megidézték Erdély Miklós Őrizetlen pénz
című 1956-os akcióját.
A kiállításon szereplő neon-munkájuk, A művészet plágium, vagy forradalom egy Paul Gauguin idézet felhasználásával, a művészet egyik lehetséges szerepét kutatja. Arra kérdez rá, hogy a különböző közösségeknek és az azokat létrehozó, spektákulummá vált eseményeknek van-e, lesz-e elég erejük ahhoz, hogy a forradalom új formáit hozzák létre és valódi társadalmi változások katalizátorai legyenek. A mű a Belgrádban soha fel nem épített Forradalmi Múzeum beton maradványai között tavaly megrendezett akciójukhoz kapcsolódik.
Falke Pisano
Az Amszterdamban élő fiatal művész munkái elsődlegesen a gondolkodásban, a
mentális tevékenységben rejlő konstruktív potenciált vizsgálják, azokat a
módszereket, amelyek az írott és a beszélt nyelv struktúrájának és
logikájának megértésén keresztül tágítják a problémamegoldó gondolkodás
lehetőségeit. Írott szövegei és az előadásairól, prezentációiról készült
videó
felvételek a ’30-as évek modernizmusának arányrendszerét felidéző,
letisztult installációkban és tér-konstrukciókban jelennek meg a
kiállítótérben. Ezen a kiállításon négy videóművén keresztül mutatja be
azt a folyamatot, ahogy egy absztrakt gondolatkísérlet a nyelv és az írás
közvetítőrendszerein keresztül megfogalmazódik, folyamatosan fejlődik és
formálódik, majd az interakció során átértelmeződik, s végül saját logikai
közegéből kikerülve dekonstruálódik. Éppúgy, ahogy az utópisztikus
gondolkodók társadalmi viszonyokra vonatkozó spekulatív konstrukciói estek
áldozatául a megvalósítási kísérleteknek.
.
Krijn de Koning
De Koning gigantikus léptékű térbeavatkozásairól és helyspecifikus
munkáiról, valamint a színek merész használatáról ismert. Munkái – melyek
az ember és környezete viszonyát kutatják – az építészeti tér szikár
logikáján és a térérzékelés közvetlen és öntudatlanul működő
hatásmechanizmusain keresztül hatnak a közönségre. A kiállításon a
valamikori barokk templom szentélyrészében felépített, több emelet magas
állványrendszeren kialakított kis építményből feltáruló látvány a
templomtérnek, és benne a kiállított műveknek egy korábban nem létező
perspektíváját kínálja fel a nézőnek. Krijn de Koning Amszterdamban él és
dolgozik. A 2007-es Sikkens Prize nyertese.
Société Réaliste
A párizsi székhelyű kooperatívát 2004 júniusában alapította Gróf Ferenc és
Jean-Baptiste Naudy. A kooperatíva különböző kutatási és gazdasági
struktúrák fejlesztését menedzseli, többek között a territoriális
ergonómia, a kísérleti gazdaságtan, a politikai design és az
ellen-stratégia témaköreiben. Az UtopiaTransfer kiállításon a Société
Réaliste a Transitioners projekt 2008-as, Le Producteur című kollekcióját
mutatja be, melynek kiindulási pontjait a 19. század első harmadában
tevékenykedő olyan gondolkodók jelölik ki, mint Fourier, Enfantin,
Rodrigues, Cabet, Owen vagy Saint-Simon. A 2008-as kollekció központi
kérdésköre a liberalizmus és a szocializmus progresszív különválásához
kötődik. Bár gyökereik közösek, és ezen utópikus szerzők sem
különböztették meg e két irányzatot, az 1830-as és 1848-as események
nyomán fejlődésük kettévált és ellentétes irányban haladt tovább.