Nemes Csaba:  Remake I-X.
 


A Fővárosi Képtár ez év októberében mutatja be Nemes Csaba: Remake című animációs filmjének tízrészes, teljes verzióját. A mű – amely eredetileg az idei Velencei Biennálé Magyar Pavilonjának pályázatára készült –, animációs filmetűdök formájában dolgozza fel a 2006-os őszi, budapesti zavargások eseményeit. A társadalom egészét sokkoló és állásfoglalásra kényszerítő események képzőművészeti részről teljesen visszhangtalanok maradtak. Talán ezért is hatott reveláció-szerűen a médiában az a három kis etüd, amelyet Remake címen mutatott be Nemes Csaba idén tavasszal a budapesti Knoll Galériában. (Combino song, Túrórudi, Elindul a tank…).

 

 

 

 

A Fővárosi Képtárban újabb hét „fejezettel” kibővülő munka rövid, „klipp-szerű” jelenetei nem csupán a tavalyi ősz emblematikus pillanatait, az MTV ostromát, a tank elszabadulását elevenítik meg, hanem azt is, hogy a mai magyar társadalom számára igazából még szokatlan impulzusokat ki milyen nézőpontból élte meg. Hogyan hatottak a történések „ostromlókra” és „védőkre”, az utca egyszerű emberére, közeli barátokra vagy az események elemzőire. Nemes Csaba az egyes jelenetek kiindulópontjaként a média által közvetített mozgóképeket, privát videókat, vagy a saját élményei alapján rekonstruált jeleneteket használja fel. A rövid, körülbelül egy perc hosszúságú sztorik megjelenítéséhez különböző technikájú és stílusú animációs technikát alkalmaz.

Nemes Csaba – saját bevallása szerint – azért választotta az animációt, „mert ez a műfaj a legkevésbé dokumentarista, nem jellemző rá a technikai képek kíméletlen naturalizmusa. Az animáció fontos eleme a rajz, a kézi munka, annak ellenére, hogy a munkafolyamatokat ma számítógéppel végzik. Ez a műfaj segít a konkrét események elidegenítésében, művészi vizsgálatában, mert képes sűríteni, és más nézőpontokból értelmezni a mozgóképek által dokumentált eseményeket, segítségével elkészíthető az őszi politikai bohózat ironikus remake-je.”

 

 

 

 

 

Remake I - X.

Rendező: Nemes Csaba

Animáció: Magyarósi Éva, Kupcsik Adrián, Nemes Csaba

Zene: Németh Juci, Kovács Geri, Závada Péter, Menyhárt Leó

Kamera, videó-utómunka: Tréznik László

Hang-utómunka: Madácsi Imre

Gyártásvezető: Szántó Gábor

Felvételvezető: Fodor Károly

Szereplők: Balázs Kata, Bogányi Gergely, Jimmy de Bruijn, Forián Szabó Ferenc, Gabelics Antal, Hatfaludi László, Kanyó László, Kozma Judit, Magyarósi Éva, Mersdorf Zsuzsa, Nemes Csaba, Nyitrai Dávid, Pacsika Rudolf, Pásztor Zsolt, Sebestyén Ágnes, Schultz Zoltán, Stubnya Béla, Szert Lili, Temesvári István, Ungvári Dávid, Varga Ákos, László Vértes Zsolt

 

 

REMAKE BLOG