Antón Lamazares kiállítása Budapesten
Templomtér
2007.május 30-július 1.
kurátor: Lorányi Judit, Javier Fuentes
A gyűjtemény kurátora Javier Fuentes, a művész közel 20 darab kartonra és fára, ipari festékkel illetve vegyes technikával készült művét hozta el Budapestre, amelyek betekintést engednek Lamazares 1983 és 2003 közötti művészetébe.
Őfelsége János Károly király és Szófia királyné a művésszel a kiállítás megnyitójánAntón Lamazares, aki 1954-ben a spanyolországi Galícia tartományban, Lalínban született, egyike a spanyol kortárs festészet legjelentősebb képviselőinek. A hetvenes években jó barátságba került olyan festőkkel, mint Laxeiro és Manuel Pesqueira, akiket festészetére meghatározó hatásúnak tartanak. Szintén a társaságukhoz tartoztak Alfonso Fraile, Santiago Armón festők és Carlos Oroza költő. Az Egyesült Királyságban, Hollandiában és Franciaországban tett utazásai során Vincent van Gogh, Paul Klee és Joan Miró művészetét tanulmányozta, majd a nyolcvanas évek végén Isztambulba utazott és számos görögkeleti templomot tanulmányozott. A kapcsolat a bizánci ikonográfiával alapvető fontossággal bír későbbi ciklusában, amely során a fa kiemelt festészeti eszközévé válik.
Nemzetközi szinten is ismert és elismert munkái a leghagyományosabb értelemben vett festészet világát ragadják meg. Műveiben a képet alkotó anyag nem rejtőzik szemérmesen, a karton, a faállvány, az ezeket összetartó szögek, mind, az alkotás “segédeszközeiként” és annak témájaként egyidejűleg jelennek meg.
Művészetében az alkotó folyamat éppoly fontos, mint a leképezett költői világ, mely érzékeny és érzelmes, – vagy ami majdnem ugyanaz – egy olyan terület, ahol a látás nem befolyásolható könnyen, sokkal inkább felszabadul újabb élmények és újabb asszociációk befogadásához. Amint azt a művész maga is megfogalmazta: “azért festek, mert a kezeimnek szükségük van arra, hogy álmot lássanak és eltáncolják őket (…) őszintén hiszem, hogy sokan vagyunk, akiknek szükségünk van az álmokra. Nekik festek, és magamnak”.
Lamazares, alkotásaiban szuggesztív művészi tézist fogalmaz meg; hagyja, hogy mindaz, aki műveihez lép a kicsiben, az alig jelenlévőben, az alázatosban, az általában észrevétlenben, meglelje azt, ami számára világot rengető lehet.