KOVÁCS ENDRE
Amnesia temporis / Időleges felejtés
 

Fővárosi Képtár / Kiscelli Múzeum
Oratórium
2011. január 28–2011. március 6.
rendező: Fitz Péter

Az időleges amnézia

 Mielőtt és miután megérett bennem az elhatározás, hogy fotográfus legyek és ennek érdekében  tanulmányokba kezdjek, kezdetben egyszerű box, később komplikáltabb fényképezőgépekkel elkezdtem közvetlen környezetemet, a budapesti Duna partot és annak környékét fényképezni. Aktív résztvevője
voltam a magyar avantgárd és undergrund eseményeknek, így bennem is megérett a távozás gondolata.
Ez az időszak 1966 és 1974 közé esett, 1974-től, kezdetben, Párizsban, később Genfben, ahol Képzőművészeti Egyetemet végeztem, de egyébként Lausanne-ban éltem fotósként.

1993-ban hazatértem Magyarországra és rám hárult szüleim hátrahagyott lakásának, egyben a fotográfusi  ifjúkor helyszínének felszámolása. A bútorok, tárgyak, papírok rendezgetése során egy cipősdobozban számtalan tekercs fotónegatív akadt a kezébe. Az elrendezés módjában, a számozásban, a feliratokban felismertem saját szokásaimat, kézírásomat, az elrakott tekercsek nagy részét be is tudtam azonosítani: jórészt gimnazistaként készítettem, vagy már később, családi alkalmakról, barátokról, a Kassák-színházról, Budapestről készített fényképek negatívjait fedeztem fel bennük.
A borítékok másik része, hivatásos fényképészként műalkotásokról készített munkáimat tartalmazta.

Ezt követően azonban rábukkantam néhány tekercsnyi negatívra, amelyeket minden erőfeszítésem ellenére  sem voltam képes beazonosítani. Nem emlékeztem, sem elkészítésük körülményeire, sem azokra a pillanatokra, amelyeket az exponált kockák őriznek. Amikor tüzetesebben vizsgálni kezdtem a képeket, apránként felidéződtek bennem egy-egy arc, egy-egy helyszín, de a felvételek egy részéről továbbra sem tudtam megmondani, hogy ki készítette azokat. Igaz, számos jel alapján azt sem állíthattam teljes bizonyossággal, hogy nem az én felvételeimről van szó. Hiába erőltettem az emlékezetemet, hiába találgattam a jelekből, az azonosítás nem sikerült. Amnézia fedte az időszakot, amelyben a jelek szerint a képek készültek. 

Aztán idővel, a tüzetes és ismételt vizsgálat nyomán újraélednek a képek, jó része visszaszelídült az idegenségéből, sajátjaimként kezdtem ismét felismerni őket – jóllehet néhány kép továbbra is makacsul befészkelte magát az amnéziába.

 Megértettem, ez volt pontosan az a világ, amely elől az1970-es évek közepén vonatra szállva elmenekültem, és amelyik most itt van ismét előttem, itt imbolyog a régi felvételek roncsolt anyagán egy történelmi léptékű amnézia ködéből felmerülve.

Az 50 fekete-fehér felvétel zöme Budapesten és környékén készült az 1960-as évek végén, 70-es évek elején.

2011. január 04.                                                                                Kovács Endre