KONCZ ANDRÁS
kiállítása
Koncz Kiscellben
A Templomtér nem alkalmas nagy, összefoglaló életműkiállítások megrendezésére. Koncz Andrásé sem ilyen, mégis, több mint másfél évtized pályaív rajzolódik fel az 1986-os Délutáni vágyakozástól az idén festett Ezt elszúrtuk (Malevics) című képig. A műtárgy együttes tehát nem kronologikus, sokkal inkább a tegnap és ma motívum-kapcsolatai, téma összefüggései teremtenek láncolatot, azaz a kirajzolják Koncz művészetének mai állapotát.
A 80-as évek kirobbanó erejű festészeti pályakezdése, amely Konczot az új festészet hazai mezőnyének egyik meghatározó figurájává tette, a '86-os képével van jelen, és most is ugyanúgy hat, mint másfél évtizeddel ezelőtt. Különös zsánerjelenet és csendélet keveréke, sziluett-figurával és tárgyakkal, meleg ellenfényekkel és színes kontúrokkal, a tegnapot és a holnapot összekötő, titokzatos, elvágyódó kompozíció. Ez volt az az időszak (1986-87), amikor nagyméretű arcképeket is festett, melyek nem portrék voltak, hanem szenvedélyes és titokzatos korképek, életérzés-lenyomatok, melyek különös kivágataikkal, rendkívüli méreteikkel szinte emblémaként határozták meg Koncz művészetét. Ezeknek most egy újabb, idézet-változata van itt, 1999-ből (A mintában „én” vagyok) amelyre még vagy három, a pályafutás során bejárt stílréteg rakódott. Az önarckép maga is idézet, egy 70-es évekbeli konceptuális fotósorozat arcmásának visszajátszása, a 90-es évek tapéta-motívumának jelzése és a 2000-es évek elejének geometriai jele – a körök – egy művön belül tűnnek fel. Ha úgy tetszik, összegző kép, nem csak ikonográfiailag, de minden benne van, amit Koncz a festészetről mondani akar: titokzatos, narcisztikus, finoman jelzett, de bonyolult idézet-rendszer, amely vonatkozik önmagára, a művészet történetére, s ugyanakkor lenyűgöző érzelmi töltéssel telített.
Közel áll gondolatilag ehhez a fejezethez a 2002-ben festett kettős kép is, az Ezt elszúrtuk (Malevics), ahol két képtáblát, egy nagyot és egy kicsit illesztett össze a művész. A felső, monumentális képen különös torzításban szigorú tekintetű arc tölti ki a képmező kétharmadát, előtte más léptékben megfestett, fejre álló, fürdőruhás férfi, míg a maradék teret virágos tapéta-motívum borítja. Mindez rendkívül gazdag festői eszközökkel, színekkel vérbőn megfestett, képileg tobzódó kompozíció. Az alsó, illeszkedő, kicsi képtáblán Malevics-idézet: egy racionálisan puritán, geometrikus formákat felsorakoztató, szürke-fehér idomokat megjelenítő, egy élénk sárga négyzetet felvillantó, a felső képpel erős kontrasztot képező, azzal mintegy vitatkozó képecske együtt a nagy képtáblával bizarr harmóniát teremt.
A „római korszak” antikizáló, apostolokat, angyalokat felsorakoztató sorozatának újabb idézetei is megjelennek, Az apostol nézi a XX. századot, Arisztotelész szót vált velem, Az apostol nem hisz istenben azonos képépítési elvek szerint készültek, a burjánzóan gazdag tapéta-motívum háttér előtt finom rajzolatú római szobormotívumok kombinálódnak gonoszul-pajkosan elő-előbukkanó Donald kacsa figurájával. Ez a különös kulturális idézetrendszer Koncz művészetének legjobb oldala, egyesíti a transzavantgárd mitológiai toposzait a műtörténeti és önmagára való utalásokkal.
Hasonló gondolatkör uralja a legújabb vásznakat (Piet Mondrian és Koncz András a tapétamintában, Matisse egy nőről beszél) ahol is egy-egy hommage kép – Mondrian vagy Matisse – kompozíciójába nyúl bele Koncz Andrásul, s alakítja, formálja át a művészettörténet világát a saját képére.
Koncz Andrásnak 1998 óta nem volt jelentős kiállítása, s remélhetőleg ez a mostani újabb távlatokat nyit meg számára.
