1976–80 között a Rózsa-presszó körének tagjaként kezdte meg képzõmûvészeti tevékenységét. Korai mûvei közül kiemelkednek a portré és az önarckép mûfaját kitágító szerep- és nyelvjátékokra utaló fekete-fehér fotói (Önarckép (nõ), 1977; Én égek, 1975) és több szekvenciából álló, fekete-fehér képsorozatai (A lépcsõn lejövõ akt, 1978). A Rózsa-kör tagjaként készített a koncept mûvészet klasszikus, szöveges példáival rokon mûveket (Szabad üzenet, 1977), a tükrözõdés és a fényjelenségek felhasználására, manipulálására épülõ minimalista installációt (Vonaleltérítés, 1976), de ismertek akciói (Rajzoljuk a világot!, 1975–76) és performanszai (Megnyitó, 1982) ill. ezek vizuális dokumentációi is. A 80-as évek elejétõl mûveinek meghatározó médiumává egyre inkább a grafika és festészet vált: a Rabinext emblémájaként is ismert Gyönyörû ez a nap (1982) c. grafikája és ennek monumentális méretû olajfestmény változata jelzi Koncz András életmûvének irányváltását. A prizmatikus hatásokat idézõ, a kör forma variációira vagy akár festett hanglemezekre épülõ nagyméretû dekoratív olaj-vászon képeit (Hallgass meg engem!, 1983) a festõi megjelenítés és a sokszor ironikus konceptualizmus kettõsségébõl eredõ feszültség jellemzi. A évtized közepétõl a klasszikus mûvészet, a mitológia és az antikvitás témái és motívumai, ill. enigmatikus-vizionárius jelenetek inspirálták a stilizált figurákat, figuratöredékeket ábrázoló – többnyire alapszíneket használó – olajfestményeit (Diszkoszvetõ, 1985; Intérieur, 1985). A képteret feltördelõ, konstitutív hiányokkal teli kompozíció és a festmények felületét jellemzõ dinamikus ecsetkezelés nyomai mellett Koncz 80-as évekbeli festészetének fontos eleme a pasztózusan kent fehér szín állandó jelenléte. Képein olykor a szürrealista festészet és a pop-art figurációját idézõ, egyszerre komikus és ijesztõ ember-állat alakok is feltûnnek (Nyuszi, 1987). A köznapi jeleneteket és alakokat ábrázoló életkép- ill. képregényszerû mûvein gyakran él a kisajátítás, a klasszikus festészetbõl stílusidézet és motívumkölcsönzés eszközével. A többnyire Picasso (Valaki közénk állt, 1989; Miért lógatod az orrod?, 1990), de máskor akár Greco (Balett az Olajfák alatt, 1991) festészetét újrahasználó-imitáló képek a kisajátítás elsõ példái a transzavantgárd/posztmodern magyarországi festészetében. 1990-tõl tapéta vagy hengerfestést idézõ dekoratív mustrák, olykor betûk (Közben mûvészet, 1992) jelentek meg képein. A figura és mustra viszonyát modelláló, képfelület, képtér és motívum kérdéseit problematizáló széles ecsetvonásokkal és gesztusokkal, intenzív színekkel festett expresszív képei markánsan reprezentálták az új szenzibilitás festészetének sajátságait. A vizuális kultúra különféle képeit (festmények, magazinfotók) a 80-as évek vége óta használó Koncz 1995–96-os római ösztöndíja alatt festette az antik romok, római mûemlékek és Mickey egér kettõsére épülõ festménysorozatát. A Walt Disney-figura és a klasszikus épület- vagy szobortöredék tematikus feszültségét a vonalas rajz, a festõi felület és a színes mustra összjátékával hangsúlyozta (Akárcsak én, 1996).
 

Berecz Ágnes