Címeres forradalom
Az 56'-os forradalom szimbolikája
Oratórium
2006. szeptember 8–október 8.
rendező: Sasvári Edit és Gyarmati György
A Fővárosi Képtár és az Állambiztonsági Szolgálatok Levéltárának kiállítása
1956 őszének forradalmi napjaiban – sőt még utána is hónapokon keresztül – intenzív és számos formában megjelenő demonstratív szimbólumként használták a kortársak a Kossuth-címert.
Elevenen megmaradt a történelmi közgondolkodásban, hogy az október 23-a körüli napokban fogalmazott követelések esetenként szinte szövegszerűen rímeltek a bő évszázaddal korábbi “mit kíván a magyar nemzet?!” pontjaira. Kikopni látszik viszont az emlékezetből – s eddig a historikusi feltárások is alig tematizálták –, hogy milyen sokféle formaváltozatban alkalmazták újra 1956 őszétől 1957 tavaszáig az 1848-49-es forradalom és szabadságharcból öröklött szimbolikai hagyatékot.
Az ún. lyukas zászlóhoz képest több ezerszeres gyakorisággal találkozhattak a kortársak a Kossuth-címerrel ebben az időszakban, s nemcsak október 23-án, amikor – egy kortársi feljegyzés szerint – a nemzeti trikolor zászlóerdeje alatt vonultak.
A Kossuth-címer jelent meg a fővároson kívül is szabaddá lett vidéki újságok fejlécén Szabolcstól Zaláig, többnyire olyan évszázados versidézetekkel körítve, mint “hazádnak rendületlenül légy híve, óh magyar”, illetve “rabok legyünk vagy szabadok”, stb.
Ezt a címert festették tucatszám a felkelők mellé átállt harckocsik oldalára, ami a legkönnyebben dekódolható ellenség/barát felismerő jelzésként is szolgált. Ezt használták irataik fejlécén, igazolványaikon vagy pecsétjeikben a forradalmi bizottságok, a munkástanácsok. A korabeli plakátoknak, röplapoknak vagy éppen falfirkáknak is szinte elmaradhatatlan tartozéka volt e címer.
Számos helyen nagy formátumú Kossuth-címeres emblémák kerültek – az ötágú csillag helyett – közintézmények homlokzatára, szobrok talapzatára vagy éppen a ledöntött szovjet emlékművekre.
November 4-e után sem szűnt meg, csupán kuszábbá vált az addigi címerhasználat. Kádár restaurációs kormánya (“nemzeti jellegét” kívánva mutatni) maga is használta ugyanezen szimbólumot, miközben a Kossuth-címer még hónapokon át – a megtorlás gépezetének beindulása közepette is – az ellenállást fejezte ki.
Házilag – kézírással vagy ún. játéknyomda betűiből – készített röplapokon, tizenéves diákok naplóiban tartósan visszatérő szimbólum maradt a hol formásabb, hol meg sutább rajzolatú Kossuth-címer. Egészen 1957 márciusáig, a MUK (Márciusban Újra Kezdjük) napjaiig. Ez utóbbiban az volt a “történelem csele”, hogy a korabeli közérzületet kifejező dokumentumok mellett – erre rászervezett állambiztonsági kombinációs játék részeként –, többször találkozhatott a kortárs a rendszert restaurálók “kincstári” MUK propaganda-anyagaival is.
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc szimbólumainak funkcionális alkalmazása magától értetődően szervesíti 1956 októberét a magyar patrióta hagyományok panteonjába.
(Gy. Gy.)
