BLOCK CSOPORT

LÁTHATÓ, VAGY LÁTHATATLAN

Dóró Sándor, Katona Zoltán, Nagy Árpád Pika,
Nayg István, Palkó Tibor, Sebestyén Zoltán

Wehner Tibor

BLOCK-JELENSÉG

Nagy kunszt: bevezetőt írni egy ismeretlen, majdan megszülető, most még csupán az ideák és koncepciók szintjén létező műhöz vagy műegyütteshez. Hogyan írjam le pontosan azt a jelen pillanatban még nem létezőt, amelynek megjelenése és lényege csak az alkotói elgondolások által előrevetített laza vázlatok, valamint a szövevényes előzmények mérlegelése révén körvonalazható? A sejtések és sejtetések hálójában hogyan fogalmazzam meg az egyébiránt is meglehetősen ingatag alapokon nyugvó következtetéseimet? A probléma megoldásának kilátástalanságát fokozza, hogy a BLOCK csoport tizennégy éves működésének legújabb állomásaként a kiscelli templomteret rendezi (rendezte) be installációjával, amely a korábbi, különleges, illetve különlegessé avatott terekben megvalósított munkákhoz, vagy inkább a közegükkel eggyé olvasztott, jelentésekben gazdag jelenésekhez hasonlóan egy központi építményre, illetve ennek időszakos megvilágítására – az alkotói interpretáció szerint a felépülésére és a lebomlására, folyamatszerű váltakozására –, valamint monotóniára hangolt videómunkákra koncentrál. Lehet, hogy a dolgok spekulatív átgondolása helyett az Artpool Művészetkutató Központ 1998-as installáció-projektjének kérdőívét (Mióta készítesz installációt? Mivel indokolod, hogy installációt készítesz és nem valami mást? Mit gondolsz a munká(i)dról? Milyen különbséget látsz az általad ismert installációk és a saját munkád között? Mit gondolsz a hagyományos mű és az installáció viszonyáról? stb.) kellett volna kitöltetnem a BLOCK-csoport alkotóival?

A BLOCK XX. századvégi, új évezredbeli tevékenysége a képek, a szobrok, a grafikák (stb.) állandóságával és statikusságával szakítva a jelenetek és jelenségek, a megismételhető és megismételhetetlen szituáció-teremtések, az egyszeri eseményekként lezajló művészeti történések, megtervezett és improvizatív színjátékok és ezek mediális rögzítésének sorozatából épül fel. Az installáció, az environment, a performance és a videó – és kapcsolódásaik, keveredéseik, áthatásaik – műfaji- és műforma-kereteibe illeszthető, és az ezek eszközrendszereivel élő munkák és produkciók eredendő és jellegzetes, speciális sajátosságai között számos fontos jegy megjelölhető. Mint a konkrét térbe helyezés, a térrel való együttlélegzés, a környezeti elemek műbe integrálása: az autonóm és kiterjesztett mű-közeg megteremtése. Mint az időben lejátszódó folyamat, a képi-tárgyi történés, a működés, az anyagok viselkedésmódjának kiaknázása, a változás, illetve a váltakozás és az ismétlődés. Mint a fény- és a hangeffektusok élesztése, a mechanikus és elektromos szerkezetek, automatikák, sugárzó és vetítő apparátusok, képernyők alkalmazása: a látvány dinamizálása. Mint a szerves és szervetlen, természetes és mű-anyagok felhasználása, mint a természetesség és mesterségesség együttes felmutatása, mint a megkonstruált pozícióba helyezése, a talált tárgy összefüggésekbe kapcsolása és továbbépítése-átformálása. Mint a dolgok rusztikusan, durván megdolgozott volta, elhasználtsága, idő-koptatottsága. Mint a véletlenszerűségek és a határozott szándékok összemosódása. Mint a szövegek, a szövegtöredékek, a hivatkozások visszatérő felbukkanása.

Miként a korábbi BLOCK-munkákat, ezt a kiscelli együttest is feltételezéseim szerint (e sorok jegyzésekor az ideák szintjén) a tér birtokbavételének és az idő megragadásának elszánt igyekezete hatja át: a birtokba vett térben az idő kimerevítésének (elmosásának, kiiktatásának) szándéka, illetve a múló, sodródó időben egy állandóan ismétlődő, változatlan jelenség létrehozásának és fenntartásának kísérlete érhető tetten. A valóságosságokban és látszatszerűségekben villódzó állandóságok és pillanatnyiságok, a változások és változatlanságok élesen ütköznek egymással és önmagukkal e megragadni vágyott térben és időben. Az ismétlődés, mint a változás változatlansága, mint a mindig lezáródó és soha nem befejeződő folyamat egyidejűsége már önmagában is érzékeny paradoxon, amelynek felmutatása termékeny gondolattá szintetizálódhat a mű történései és jelenései által dinamikussá avatott közegben.

A művészeti alkotócsoport-lét magyarországi legújabbkori idő-rekordereként munkálkodó BLOCK a kiscelli templom sötétségbe burkolózó és meg-megvilágosodó terében megvalósításra kerülő 2004-es kiállítási együttese kapcsán a csoport elmélyült programjának változatlan továbbvitele prognosztizálható. Az érzékiségek szférájába transzponált szimbolizációs és konceptuális BLOCK-törekvések – mint a csoport munkásságának egyik elemzője, Heinz Widauer az ezredfordulón rámutatott – a valóság és az illúzió, a lét és nemlét, az élet és halál felemelő és tragikus kettősségének kutatásában teljesednek ki.

Kozák Csaba

Látható, vagy láthatatlan

A BLOCK története akkor kezdődött amikor öt magyar művész Kölnben találkozott a Herzog-strasse Csoport tagjával, Thomas Nigellel. Termékenyítő beszélgetésük közben Nigel nem azt tanácsolta, hogy sokasodjanak, hanem kimondta a mágikus főnévi igenevet: csoportosulni kell! Így tettek. A festő szakon végzett fiatalok egy közös festményt készítettek, mintegy blokkosították egyedi kézjegyeiket (innen a név), a dolog izgalmasnak ígérkezett, bár a második kép már nem elégítette ki őket. Kilépni a keretből, szétfeszíteni a vakrámát, elhagyni a sík peremvidékeit: ez volt a közös cél. A közös cél és együtt-gondolkozás vezetett oda, hogy tevékenységük az enviromentek, installációk és performanszok világa felé fordult. Kiáltványt nem írtak, ars poétikájukat nem fogalmazták meg, egyéni munkásságuk egyediségét, eredetiségét és szuverenitását megőrizve kezdtek közösen dolgozni.
A kimondatlan koncepció az volt, hogy újra be kell lakni a teret. Bárhol-bármilyen teret. Elkezdték értelmezni-elemezni a teret (az adott helyszínt). Átminősítették azt, átalakították, kibővítették, elvettek belőle, lefedték és kitakarták, bizonyos részleteket-elemeket hangsúlyoztak, másokat elrejtettek-elpusztítottak. Nagyot mertek gondolni, megkisértették a lehetetlent, materializálták az álmot, ideákkal ruházták fel a tárgyi világot. Ha a Block bemegy egy térbe, akkor annak annyi. Jelenlétük után a tér már nem ismer magára.Hogy a tér szüli-e a gondolatot, vagy a gondolat hordja-e ki a teret, azt nem tudom. Valószínű, hogy állandó kölcsönhatásban vajúdnak. A Block bemegy egy térbe és ott úgy néz körül, ahogy azt előtte senki sem tette. Mást lát meg és mást lát bele, az eredeti funkciót néha adaptálja, néha teljesen elveti. Tárgyakat telepít, számokat, betűket, szövegeket, fényt, hangot és mozgást kever hozzá egy (vagy több) gondolat jegyében. Ugyanakkor a helyszínen talált tárgyakat, szemetet, hulladékot, kidobott kacatot is beemelik művészi térképzésük fogalomkörébe. Szerves és szervetlen anyagokkal egyaránt és egyidejűleg is foglalkoznak. Az organikus lét folyamatosan jelen van (moha, állati bél, nyúl, hattyú, gyümölcsök, stb.), míg a szervetlen anyagoknak és a belőlük készült eszközöknek is kimeríthetetlen a tárháza (csákány, gumiköpeny, elektromos főzőlap, lámpabúra, műanyag fólia, stb.) A négy őselem (tűz-víz-levegő-föld) kvadrigája többször elementáris erővel jelenik meg a helyszíneken. Régi-új médiumok (fekete-fehér fotók, színes polaroidok, fénymásolatok, projektorok, vetítővásznak, videók, TV-képernyők, stb.) intermediális hálót szőnek a térbe, interaktív kapcsolatot teremtenek az installáció közegében és közegévei, valamint velünk, a nézőkkel. A művészek fizikai jelenlétén (performanszok) arcuk, testük, kezeik álló (fénykép) és mozgó (videó) dokumentációjával is aláírják, hitelesítik installációikat.

Megannyi helyszín, megannyi látvány, megannyi „történet”.

Műanyag vegyvédelmi köpenyek szárnyalnak egy boltíves alagútban, a kabátok szétnyílnak, mintha át akarnák törni, ki akarnák feszíteni a boltozatot. Óriás denevérek szárnycsapásait hallom.

Lerobbant gyári szerelőcsarnok. A vidéki ipar egykori bája és magánya. A mennyezeten hármas tagolásban neonlámpák sorjáznak, közöttük ritmikusan egy-egy ventillátor ismétlődik. Az ablakok fekete fóliával letakarva. A padlón a neon-egységek és ventillátorok tükörképe, egy-az-egy-ben, szimmetrikusan kivitelezve. „A többi néma csend.”

Két szemközti fülke egy múzeumban. Huzalokra felfűzött almák, az egyikben száz, a másikban csak öt darab. Aránypár… Az almák idővel beértek, majd elkezdtek rothadni. Sorban potyogtak le. Akár naponta megnézhettük, hogy a múlandóság milyen tobzódó színekben és árnyalatokban képes manifesztálódni.

Levegővel és vízzel megtöltött belek futnak egy galéria falán. A művészek kör alakban háttal állnak a nézőknek. Valamit matatnak (gipszet kevernek). Az egyikük kilép a körből, csákányt ragad és azt a falba vájja, közben a vízzel telt bél felszakad… Katarzis.

Egy fél erdőt behordtak a kiállítótérbe. A padló ki sem látszik, méretes farönkökkel párhuzamos sorokban borított, akárcsak az ablakmélyedések. Ha rálépsz, hullámzik, mint a víz. Csak saját felelősségre teheted, különben megindul az erdő...

.

Játéknyúl ugrál egy asztalon, elesik, felsegítik, majd akaratlanul a mélybe veti magát. Mindez videón, akárcsak a másik felvétel, ahol ketrecbe zárt nyulak tologatják, majd megrágcsálják a sárgarépából kirakott „Beuys” betűket. Heinz Widauer a Balkonban megkérdezte; hogy „... ízlik-e Beuys a nyulaknak?” Költői kérdés, abban viszont bizonyosak lehetünk, hogy Beuys nagyon ízlik a Blocknak.

Hamvas Béla esszéje az álomról, melyben a méheket a méhész tisztogatja a rájuk rakódott szennytől. Megtisztítás és megtisztulás. A filozófus sorait két kéz vési egy fémlapra, és mindez természetesen videón. Egy fekete fóliával bélelt vízzel teli medence felszínén kavicsként megugrik a fény, és a falra vetül. Egy másik filmen az alkotók vízzel locsolják arcukat. Újjászületés és megváltás.

A rétre emlékeztető applikáció a falon ibolyántúli fényben ragyog. A földön műanyag betűkből kirakott fel-felvillanó felírat. Himmel, azaz mennyország. Nekik elhiszem ezt a Paradicsomot.

Lövegtartó faállványok a Monostori erődben, az alsó polcon tűz lobog, a felső falapon kenyeret formázó kelt tészta. Ugyanez a kelt tészta folyt a berlini Thorax kiállítás fából ácsolt vályúiban, és ugyanezt a kelt tésztát próbálják felszegelni 100 olyan fénymásolatra, amely Benczúr Vajk megkeresztelését ábrázolja.

Egy lóistálló falán I-XII. római számok, előttük átlátszó, vízzel megtöltött műanyag zsákok A szemközti falon 12 itatókút, benne kelt tészta, tökéletes kenyér alakban. Mindegyik felett egy-egy hegesztőmaszk. Ennyi. Annyira hibátlan ez a munka, hogy bekeretezném, idő-előtti Block múzeummá tenném a teret és installációját.

A legfrissebb (bár korábban már kivitelezett) installációjuk pedig az, ahol egy átlátszó (damilokkal kifeszített, UV fénnyel megvilágított) asztal lebeg egy sötét térben, „rajta” igazi gyümölcsökkel, almával, körtével, citrommal, dinnyével. Natura morta. És ha kivárjuk, útjára indul a körforgás, elrothadnak és lehullnak a húsos termések. Remélem, újra meg újra megcsinálják ezt az installációt. Valahol mindig érik a gyümölcs.

A jelen kiállítás pedig e sorok írásának pillanatában még nem látható. Talán a látható vagy láthatatlan lesz a címe. De ez sem biztos. Valószínű, hogy a Kiscelli Templomban lesz egy függő, feje tetejére állított ház (ház az Úr Házában). Természetesen plexicsőből, magasan lebegve, UV-fénnyel megvilágítva, közbeiktatott felvillanásokkal-szünetekkel, ritmikusan ismétlődve. Alatta pulzáló felirat, szövegét-üzenetét ne kérdezd. Projektorok és vetített felületek, vagy TV képernyők, fények és árnyékok. Mozgás. Edényekben-lavórokban tésztából mintázott betűk, a művészek kézzel szavakat raknak össze, melyek szétcsúsznak, lesüllyednek a zavaros, talán tejszerű, talán tussal sötétített folyadékban. És mindez újra és újra lejátszódik. Ismétlődik és ismétlődik.

Mi hát a Block? Mi a közel tizenöt éves tevékenységük titka? A kortárs magyar művészetben (és az egyre inkább kibontakozó nemzetközi terepen) betöltött munkásságukra az installációk jellemzésére használt kulcsszavak bukkannak fel a szakirodalomban, hogy elhomályosítsák a primer látványt és engedjenek „a dolgok” mögé látni. Álom és valóság. Reprezentálás és absztrahálás. Materializálás és idealizálás. Dualitás. Kontrasztok és polaritás. Kontrapunkt. Szerkesztés, épitkezés és dekonstrukció, lebontás. Vallásosság nélküli szakralitás. Metafizikus, szimbolikus és metaforikus megközelítés. Kultikus és mágikus jelenetek. Misztérium és misztifikáció. Élet a művészet után. Művészet az élet után. Örökkévalóság és mulandóság. Állandó körforgás. DNS.

Idézetek, hivatkozások és parafrázisok. Utalások és visszacsatolások tiszta forrásokra, más és más eredetekre (Leonardo és Michelangelo, Hamvas és Hartmann, Benczúr és Beuys, stb.). Gondolkodás a műalkotás mibenlétéről, lényegéről és értelméről. És ragozhatjuk. De jobb, ha ők ragozzák.

Módosítva: 2004. szeptember 7.