RÓZSA GYÖRGY:
ADALÉKOK SEENGER ERVIN A 19. SZÁZAD BUDAPESTI VEDUTÁINAK BEFEJEZETLEN KATALÓGUSÁHOZ
A második világháború befejezése után a magyar múzeumokban dolgozó és a háborús időszakot túlélő szakemberek - eredeti szakmájuktól függetlenül - valamennyien közös és kikerülhetetlen feladaton dolgoztak, t. i. a háború okozta veszteségek felmérésén és az újjáépítés lehetőségét biztosító anyagi eszközök megszerzésén. Ez a szükséges és hasznos munka szerencsés esetben hónapokig tartott, de többször éveket is igénybe vehetett.
A Budapesti Történeti Múzeum, amelynek feladata a magyar fővárosra vonatkozó írott, képes és tárgyi források gyűjtése és feldolgozása, a háború okozta megszakítás után eljutott oda, hogy az 1950-es években lehetővé vált - többek között - a Budapestre vonatkozó ikonográfiai forrásanyag, a veduták két katalógusa előkészítő munkálatainak megkezdése. A katalógusok a képzőművészet eszközeivel készült, a műfaj fejlődésének két egymást követő periódusából származó látképekkel foglalkoztak. A város egészét vagy egyes részeit hitelesen megörökítő látképek első csoportja a kezdetektől 1800-ig, a második a 19. századnak a fényképezés elterjedéséig, azaz a három, korábban önálló városrész egyesítéséig (1873) tartó időszakban keletkeztek. Az, hogy a budapesti látképek tudományos feldolgozása az európai nagyvárosok között viszonylag korán megkezdődött, a veduta műfaj iránt a II. világháború után rendkívüli mértékben megnövekedő érdeklődésnek köszönhető. Anélkül, hogy a háború és a városkép-műfaj közötti összefüggések kérdésével foglalkozni kívánnék (gondoljunk az európai nagyvárosok pusztulására és a politikai határok erőszakos megváltoztatása által felébresztett nosztalgiára), azt megállapíthatjuk, hogy a magyar főváros történeti jelentőségét ennek a munkának eredményei bizonyítják.
Az említett két munkálat közül időrendben az első, Budapest régi látképei katalógusának megírása e sorok írójának, abban az időben a Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnoka fiatal munkatársának jutott feladatul, és 1963-ban könyv formában napvilágot is látott. A munka második részének elvégzésére Seenger Ervin (1908-1981), a Budapesti Történeti Múzeum metszet- és fotótárának munkatársa vállalkozott, aki az egyetemen jogi doktorátust szerzett, majd a Múzeumba kerülve napi munkája révén akkorra már Budapest történetének kitűnő szakemberévé vált. Sajnos, adminisztratív okok miatt a Múzeum vezetősége elvesztette érdeklődését a kötet iránt, és Seenger halála után sem vállalkozott egy kiadó sem a 19. századi vedutakatalógus megjelentetésére, így az általa végzett kutatás befejezetlen mara dt, és Budapest legszebb vedutáinak megbízható katalógusát azóta is nélkülöznünk kellett.
Közhely, hogy minden katalógus megjelenése pillanatában kezd elavulni, ami pedig nem kerül közlésre, azt elfelejtik. Bizonyos, hogy Seenger többéves kutatásának eredményei - megjelenésük esetén - az utánunk következő kutatók munkáját nagymértékben megkönnyíthették volna. De talán még ma sincs késő arra, hogy a magyar főváros legszebb és legegységesebb külső képét kialakító korszaknak, a 19. század közepének hiteles látképeit bemutassuk. A veduta-kötet kiadása mindenképpen a Budapesti Történeti Múzeum adósságai közé tartozik.Most van is rá remény, hogy a terv megvalósulhat.
Budapest látképeivel foglalkozva az a véleményünk alakulhat ki, hogy egy város látképei ugyan elsősorban magának a településnek sorsával állnak összefüggésben, de az egész ország története is hatással van rájuk. Így Magyarországon a török hódoltság befolyásolta a magyarországi városok és várak 16-17. századi vedutáinak alakulását. Az évszázados háborús helyzet nálunk nemcsak a városok képére és a látképeik formájára hatott, de még a veduta-kutatás módszereit is befolyásolta. A tőlünk nyugatabbra elterülő országok városképeit ebben az időben hazai művészek vagy külföldi utazók örökítették meg saját ízlésüket követve vagy megrendelőik tetszésének engedelmeskedve. Magyarországon a háborús helyzet következtében szinte állandóan történtek olyan események, amelyek nemcsak az ország szempontjából voltak fontosak, de saját sorsa miatt az európai közvéleményt is élénken érdekelték, amely igényelte az eseményekről szöveges és képes információkat. Nálunk az állandó háború következményeként egyes magyar várakról vagy eseményekről számos egykorú veduta, ostrom-vagy csatakép maradt fenn, amelyek között éppen nagy mennyiségük miatt - korábbi kutatóink nem mindig tudtak eligazodni .
E probléma megoldásában segít az a módszer, amely a régi budapesti veduták feldolgozásánál került először alkalmazásra. A nyomtatott szövegek illusztrációiként megjelent veduták pontos keletkezési ideje általában megállapítható, kompozícióik részleteinek egymáshoz való viszonya alapján lehetővé válik a szövegtörténetből ismert "családfák" felállítása, s ezzel a látképek rangsorolása a hitelesség szempontjából. A grafikai technikákkal sokszorosított vedutákból e módszerrel, mintegy képzeletbeli segédeszközt ("rácsozatot" ) alakíthatunk ki, amely a hátralévő feladatot lényegesen könnyebbé teszi: a festményeket és a rajzokat ebbe a rendszerbe kell beilleszteni.
Az utóbbi időben váratlanul előkerült kézirat meglehetősen nehéz feladatot igért. Seenger 1800-tól 1873-ig terjedő katalógusa kétszer annyi vedutát sorol fel, mint a korábbi, több évszázadot áttekintő kötet. A szöveg sok javítása elárulja, hogy a szerző élete végéig foglalkozott vele, és javítgatta, a számítógép nélküli korban.. Vannak esetek, amikor nem lehet megállapítani, hogy végül melyik számon kívánta felvenni katalógusába az újonnan felismert kompozíciókat. Ilyen módon az eredeti, és Seenger által kijavított számozást nem lehetett megtartani. De a katalógus szerkezetében lehetőleg igyekeztünk a szerző elképzeléseit megvalósítani. A bevezetés a szerző stílusát őrzi, így abban csak néhány jelentéktelen elírást és a mai helyesírástól való eltéréseket kellett kijavítani. A bevezetés jegyzetanyagában a szerző halála után megjelent műveket szögletes zárójellel választottuk el azoktól, amelyeket még maga is láthatott,.
A "Budapest régi látképei"-t és Seenger kéziratát érdemes összehasonlítás céljából egymás mellé tenni. Ilyen módon megismerkedhetünk a katalógus-készítés többféle lehetséges módjából kettővel. A köztük mutatkozó különbségek részben az adott történelmi helyzet folyományai, részben a készítők ízléséből következnek. A két munka között a legszembetűnőbb különbség az, hogy Seengernél a veduták ritkábban szerepelnek ostrom- vagy csataképek háttereként, inkább az uralkodó család tagjainak életéhez kapcsolódó események környezetét állítják elénk, de e mellett megjelennek a polgári és a népi zsáner témái is. Emellett amíg a régebbi veduták általában külföldi művészektől származnak, a 19. századi anyagban egyre nagyobb szerephez jutnak az itthoni művészek.
A két katalógus hasonlóan kezdődik, bár a veduták csoportosítása eltérő. Az alapanyag mindkettőben az egész városképet vagy annak egyes részleteit bemutató vedutákból áll, a felvételi pont, illetve a felvétel iránya szerint csoportosítva, az egyes csoportokon belül pedig időrendben. Seengernél a felvételi pontok és a látvány kapja a nagyobb hangsúlyt, míg a régi anyagban inkább az égtájak.
Ha Seenger veduta-fogalmára vagyunk kíváncsiak, akkor a "Budapest régi látképei"-ről írott ismertetését kell elolvasnunk. Ebben többek között azt írja, hogy a veduta-katalógus számára legmegfelelőbb az anyagot topográfiai alapon rendszerezni. Persze lehet a városok látképeit technika, művészi iskolák vagy akár koruk szerint is gyűjteni, és rész-feldolgozások is elképzelhetők a topográfiaitól eltérő szempontok alapján. De ha egy település összes vedutáit kívánjuk vizsgálni, abban az esetben igazat kell adnunk Seengernek.
Ettől kezdve a két katalógus szerkezete nem párhuzamos. A "Budapest régi látképei" a fent említett egész vagy rész-városképeket tartalmazó öt fejezet után három rövidebb résszel fejeződik be. Az első "Festmények és rajzok" címet viseli, és Seenger előbb idézett kritikája erre vonatkozik. A régi veduták katalógusa két utolsó fejezete a "Hitelesnek nem tekinthető" és a "Csak az irodalomból ismert" látképeket tartalmazza. Senger katalógusában az elmondottak alapján a festményeket a többi technikával együtt tágyalja és nem foglalkozik az apokrif, a hitelességet teljesen nélkülözó kompozíciókkal, ami a fénykép elterjedése korában könnyen érthető. A csak irodalomból ismert darabok nem külön fejzetben jelennek meg Seengernél, hanem az egyes csoportok végén, külön-külön, egyenként felsorolva.
De a Seenger-féle katalógus különlegessége abban mutatkozik meg legfeltűnőbben, hogy egy nagyobb fejezetben összegyűjtve és időrendi sorrendben találjuk meg azokat a vedutákat, amelyek más műfajú kompozícióknak, portréknak, csata- és ostromképeknek, általában mindenféle eseményábrázolásnak azonosítható hátteréül szolgálnak (árvíz, forradalom és szabadságharc, I. Ferenc József koronázása). Ezzel a csoporttal a katalógus számozása az 1500-as számnál véget ér. Ezt a fejezetet követi még egy tekintélyes csoport, amelynek kompozícióit valamilyen közös elem (pl. cím, nyomódúc) kapcsolja össze. Elnevezése Seengernél: Képcsoportok, sorozatok, keretképek. Csak akkor foglalkozik egy csoporttal, ha az teljes egészében Budapestre vonatkozik. E csoport felállítására Seengernek azért volt szüksége, hogy el tudja kerülni a több tételre vonatkozó adatok többszörös ismétlését. Hátránya ugyanakkor, hogy mivel az adatok eloszlása a katalógus tételei és az összefoglaló fejezet között önkényesen történik, nincs szabályozva , fontos adatok (pl. művésznevek) megtalálása nehézkes. A "Budapest régi látképei"-ben sikerült erre a problémára jó megoldást találnom: az egy-egy sorozatra érvényes, általános adatokat a katalógusban a csoport első tagjához érve közöltem, és a későbbiekben csak ennek a katalógusszámára kellett utalnom. Most azonban mégsem változtattuk meg a Seenger-féle megoldást, mivel ahhoz az egész katalógus átdolgozására lett volna szükség.
A katalógus egyes tételeinél Seenger a bevált, az azonosításukhoz nélkülönözhetetlen adatokat közli. Ezek: az eredeti vagy az általa adott cím, a művész jelzése vagy modern attribúció, technika, méret, a megjelenés körülményei, a darab keletkezéstörténetének ismertetése és a hitelesség értékelése. Az adatsort végül az őrzési hely és az irodalom zárja le. Mivel a vedutákat általában ikonográfiai gyűjtemények őrzik, amelyekben a leltári szám nem segíti a darabok megtalálását, annak közlését mellőzi.
Nincs pontos adatunk arról, hogy meddig foglalkozott Seenger a katalógus kiegészítésével, és végleges megfogalmazásával. A sajtó alá rendezők tisztában vannak azzal, hogy a Seenger halála óta eltelt közel harminc év anélkül múlt el, hogy valaki tudományos igénnyel foglalkozott volna a budapesti vedutákkal, és ezért a kötet jelen formájában torzó, de az is biztos, hogy nagy segítséget fog nyújtani annak, aki - remélhetőleg belátható időn belül - Seenger munkáját folytatni fogja. Mi itt és most nem tekinthettük feladatunknak a katalógus hiányainak kiegészítését, és Seenger analógiáinak ellenőrzését. Csak néhány példával utalnánk arra, hogy a munka folytatójának milyen irányban kellene elindulnia.
Walzel Ágost Frigyes litográfiát készített a Nemzeti Múzeum dísztermének az Országgyűlés felső háza részére átalakított belsejéről, amely 1849-ben jelent meg Vahot Imre "Országgyűlési emlék"- ében. Kimaradását a katalógusból csak sajtóhiba teheti érthetővé, mivel a darab pendantja az alsó háznak üléstermet biztosító Vigadó-beli nagyteremmel együtt több példányban megvan a pesti közgyűjteményekben és Seenger is közli 1323. szám alatt. Végül Anton Ruttner 1871- ben megjelent "Das Kaiserthum Oesterreich" című albumában több képet felhasznál a húsz évvel korábban megjelent Hunfalvy-Rohbock-féle "Magyarország és Erdély eredeti képekben"- című kiadványból. Ezek közül három teljesen új: a Vigadó dunai homlokzata, az I. kötet képének variánsa, Georg Heisinger acélmetsztete, Margit szigeti részletek, ismeretlen művésztől, és a Ferenc József rakpart képe a Lánchíddal, J. Riegel acélmetszete Rohbock nyomán.
Seenger Ervin befejezetlen, kéziratos katalógusának publikálása a magyar főváros képzőművészeti eszközökkel készült veduta-anyaga közzétételének örvendetes befejezését jelenti. Ez a kötet is nélkülözhetetlen kézikönyve lesz a múzeumok grafikai osztályai kézikönyvtárainak, de a műkereskedőknek és a metszetgyűjtőknek is.
A Seenger halála után felbukkant vedutákat nem lenne tisztességes dolog a katalóguson számonkérni. Így például az 1982-ben a Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnoka számára vásárolt J. V. Reim rajzok közül a három budapesti vonatkozásút, mert azokat Seenger nem ismerhette. 1840 körül a linzi Franz Pracher, aki abban az időben átmenetileg Pesten dolgozott, egy színes litográfiát készített Szerelmey Miklós műhelye részére, amely Pest-Budát a Rózsadomb felől ábrázolja. A 18. század vége óta ez volt a magyar főváros egyik legnépszerűbb felvételi iránya. A korábban ismeretlen lap egy példányát a hetvenes években egy magyar származású londoni gyűjtőnél láttam meg először, azóta a Magyar Történelmi Képcsarnokba is jutott egy példány belőle. Nyilván sajtóhiba vagy tévedés miatt nem szerepel Barabás Miklós egészalakos, reprezentatív József nádor képmása, amely 1846-ban készült Kubinyi Ágoston igazgató megrendelésére az intézmény számára, de csak 1890-ben került jelenlegi őrzési helyére, a Történelmi Képcsarnokba. A háttér pesti részletét, a kiemelkedő múzeumépülettel az ábrázolt attributumaként foghatjuk fel.
1. Rózsa György: Budapest régi látképei. Budapest, 1963; Második kiadás. Budapest, 1999.
2. Rózsa György: Seenger Ervin. In: Magyar múzeumi arcképcsarnok. Főszerk. Bodó S. és Viga Gy. Budapest, 2002, 783. Meg kell jegyeznünk, hogy A pesti oldal vedutái c.cikk kéziratban maradt.
3. A vedutáról általában: Max Schefold: Bibliographie der Vedute. Berlin 1986 ; Jerzy Banach: Einführung in die Erforschung ikonographischer Quellen zur Baugeschichte und Urbanistik. In: Lüneburger Beiträge zur Vedutenforschung. Lüneburg 2001,11-19; Rózsa, György: Die Typologie als Methode der Bearbeitung alter ungarischen Veduten. In: Lüneburger Beiträge. Band II.Lüneburg 2003, 45-52.; Magyar szempontból rendkívül fontos Szalai Béla: Magyar várak , városok, falvak metszeteken. 1515-1800 I. kötet. A mai Magyarország. ; - Kiegészítések I. Budapest, 2003.
4. Seenger, E.: Rózsa György: Budapest régi látképei. Ismertetés. In: Acta Historiae Artium X (1964) 213-214.
5. Gerszi Teréz:A magyar kőrajzolás története. Budapest 1960. 214, 48.sz.
6 Nebehay, Ingo -.Wagner, Robert: Bibliographie altösterreichischer Ansichtenwerke. Band 1-6. Wien, 1981-1991, Nr. 584; Ruthner Bd .2/1,44, 45, 39
7. Rózsa György: Johann Vinzenz Reim és Magyarország. In: Folia Historica 11 (1983) 1983, 74-75.
8 Új szerzemények a Magyar Nemzeti Múzeumban, Budapest, 2000, 31.
9. Fejős Imre: A Nemzeti Múzeum ábrázolásai. In: Folia Archaeologica VII (1955) 17.sz.