Trombitás Tamás


Műveiből, munkájának minőségéből a közelítés sokfélesége és a szabadság árad, megragadják figyelmünket és valamennyiünkben megérintenek egy gyújtópontot.
Trombitás Tamás, akiben talán nyomott hagytak az 1956-os megtorlások, szereti a rejtélyt, az anyag és a lélek, az álom és a valóság közötti egybeolvadást. A maga módján azt mondja nekünk, hogy az élet gazdag, adakozó és bőséges, és hogy minden visszafogottság nélkül felkínálja magát annak, aki szereti és tiszteli. Korunk embere, a jelenhez kötődik, ugyanakkor szoros kapcsolat fűzi mind Magyarország mind az emberiség történelméhez, ez utóbbinak szenvedélyes szószólója. Az emberiség messze visszanyúló nemzetségéhez tartozónak tartja magát, de nem hagyja magát bezárni kultúrális rétegekbe, amelyek néha álcázzák, gyakran elidegenítik tőle a fejlődést. Azt mondja : „A művész szubjektív hangerősítő, aki csatlakozik mindnyájunk szubjektivitásához.” 
„Saját magunk megnyitása a világ közepébe helyez bennünket és összeköt a múlttal és a jövővel.”
„Van a művész élete és van a tárgyaké, két különböző, egy mással fel nem cserélhető egység.”
„A művészet a politika felett áll.”
„A művészet olyan, mint a bor, átszeli a történelmet, lehetnek kísérletek felhasználására, de a művészet "objektivitása" átszeli az időt.”
„Vannak, akik lefelé, vannak, akik fölfelé tekintenek.”
Szilárd ember, kemény anyagokat farag. A világegyetemnek több energiát akar visszaadni, mint amennyit kapott és erősen hiszi, hogy „a művészi alkotás részt vesz a világ gyógyításában.”
„Egy szobor képes a rossz erőinek visszatartására, sőt meghátrálásra is tudja kényszeríteni.”
Szerinte egy mű létrehozása hozzásegítheti az embert saját maga megteremtéséhez. A világrajövetelen túl az ember feladatai közé tartozik energiaforrásainak, lehetőségeinek kibontakoztatása, és a szépség eleven erőire támaszkodó föleszmélése is. Valamennyiük felelőssége a középszerűség elleni küzdelem.
Alkotóként úgy gondolja, hogy a tárgytól lehet valamit kapni, de a tekintettel, szeretettel és lelkesedéssel fel is tölteni azt. A művész által létrehozott tárgy ily módon ozmózisban fog élni azoknak az energiáival, akikkel találkozik, akik csodálják, akik útját keresztezik, és jelenlétükkel éltetni fogják. Egy eképpen világra bocsátott műtárgy sok kulturájú és minden kultúrában elfogadható lesz. 
Trombitás Tamás híd, palló szeretne lenni a két világ között. Jobban kötődik az előző generációhoz, mint a sajátjáéhoz, ugyanakkor, amint ezt gyermekéről tett megjegyzése bizonyítja, az érkező generációval is összhangban van: „Az övéhez hasonló világban élek.”
És azt is mondja, hogy „Nem szükséges megérteni a mondatot (ezalatt az alkotó szándékát értem). A mondat formája hangosabban beszél, mint a jelentése.”A teljességet, az egységet és a harmóniát keresi. Van valami jóindulatú faunszerű ebben az emberben, aki az élet ínyence és aki megpróbálja továbbadni nemcsak a jónak, de a hallatlan furcsaságnak az  ízét is.
 


Copyright © BTM    Utolsó módosítás: 2002. január 15.