Fővárosi Képtár / Kiscelli Múzeum – Templomtér
1997.szeptember 18–október 26.
A kiállítást rendezte: Tímár Éva és Mattyasovszky Péter
A zsidó vallási élet fontos kellékei a különféle funkciójú és változatos
technikával készült textíliák. Ezek egy része az otthon végzendő szertartások
tartozéka. Ilyenek a Peszah előtti nap estéjének lakomájával kapcsolatos
szédertál-takarók; az elhunyt hozzátartozók halálozási évfordulóira emlékező
„Jahrzeit-táblák”; a Jeruzsálem felé elmondandó imákhoz a lakás keleti
falát kijelölő Mizrah-táblák; valamint a szombatesti ünnepi öltözékek.
A textíliák másik nagy csoportját a zsinagógák berendezéséhez tartozó illetve
az ott folyó szertartásokhoz szükséges tárgyak adják. A Tórát díszes köpeny
fedi, az esküvői ceremónia külön e célra felállított sátor vagy baldahin,
a hupá alatt zajlik, a belső tér díszítésére különféle terítők, takarók
szolgálnak. Ezek közül méretével, míves kiképzésével és centrális elhelyezésével
messze kiemelkedik a tóraszekrény-takaró vagy függöny. A Szentély elkészítésének
parancsát és módját Mózes II. könyvének 25-30. fejezete tartalmazza, míg
megépítésének történetét a II. könyv 35-40. fejezete írja le. Mindkét részben
külön foglalkozik a sátort képező kárpitokkal és a tóraszekrény-takaró
elődjét jelentő függöny elkészítésével is. Mózes II. 26. 31-33. (lásd még
II. 36. 34-35.): „És csinálj függönyt, kék, és bíborpiros, és karmazsinszínű
sodrott lenből; Kérubokkal, mestermunkával készítsétek azt. És tedd azt
sittim-fából való, arannyal borított négy oszlopra, amelyeknek horgai aranyból
legyenek, négy ezüst talpon. És tedd a függönyt a horgok alá, és vidd oda
a függöny mögé a bizonyság ládáját és az a függöny válassza el néktek a
szent helyet a szentek szentjétől.” Mózes II. könyve 40. fejezetének 21.
versszaka már a hajlék elkészültéről tudósít: „Azután bevivé a ládát a
hajlékba, és feltevé a takaró függönyt, és elfedezé a bizonyság ládáját,
amint az Úr parancsolta vala Mózesnek.” Az így felállított szentély hordozható
szerkezetű favázas sátor volt, nagy külső udvarral, ahol az égő áldozatok
oltára állott. Maga a sátor két részre tagolódott; a szentélyre, ahol a
kenyér asztala, a hétkarú gyertyatartó és az arannyal borított oltár volt,
valamint a „Szentek Szent”-jére, ahol a frigyláda rejtekezett, benne a
törvényeket - egyesek szerint magát az Istent - tartalmazó két kőtáblával.
E két részt választotta el egymástól a négy oszlopra szerelt drágamívű
függöny. Az első állandó templomot Jeruzsálemben Salamon király építteti
fel megtartva a szent sátor hármas - udvar, szentély, Szentek Szentélye
- tagolását. Az újkori zsinagóga a közösségi ima színtere, bár részben
őrzi az eredeti „sátor” felépítését, elsősorban a liturgiai előírásoknak
felel meg. Egyik kiemelkedő, térszervező része ma is az a hely, ahol őrzik
a Tórát, Mózes öt könyvének pergamenre kézzel írott tekercseit. Ez rendszerint
- Európában, így Magyarországon is - a belső keleti fal fülkéje, vagy az
előtte oszlopok között kialakított szekrény, mindkét esetben néhány lépcsőfokkal
megemelve. A fülkét vagy a szekrény ily módon kialakított helyét függöny;
parochet takarja. A tóraszekrény-takarókat rendszerint a gyülekezet tehetősebb
tagjai adományozták a zsinagógák számára. Jobbára téglalap alakúak, méretük
elhelyezésüktől, a tóraszekrény nagyságától függ. Találunk közöttük teljes
terjedelmében eredeti, egységes technikájú, nagy művészi gonddal és mesterségbeli
tudással készített darabokat. Ezek közül néhánynak - ritka kivételként
- készítője is megnevezhető. Tervezője még kevesebbnek ismert. Egyik ilyen
a Dohány utcai Zsinagóga eredeti berendezésének darabjaként készült parochet,
mely a templom építésze, Ludwig Förster elképzelését tükrözi. Az építészeti
elemekkel ez esetben gondos egységben tartott tervezés is e textíliák jelentőségére
utal. Máskor gyakori az előzőleg más célra készített és használt anyagok
alkalmazása, különféle darabok kompilálása és applikálása; olykor remekművet
eredményezve, olykor - szemmel láthatóan - ügyes asszonyok keze munkáját
dicsérve. Alapanyaguk színes bársonyból, brokátból más néven lampaszból,
néha szövött selyemből készül, de az is előfordul, hogy a legegyszerűbb
textíliákat használják fel. Bizonyos ünnepeken; elsősorban a bűnbánó napokon,
fehér alapú parochet rejti a tóraszekrényt. Hímzéstechnikájuk igen változatos;
az egyszerűbb textileken zsinórvarrás és lapos hímzés látható len és selyem
fonalból, a gazdagabban díszítetteken fém és aranyszálas féldomborműves
hímzést alkalmaznak. A tórakoronát és az oroszlánokat gyakran „szoborszerűen”
alátömik, nemes anyaggal vonják be, majd hímzéssel, flitterrel, gyöngyökkel
és ékkövekkel varrják ki. Egyes darabokon a történeti Magyarországra jellemző
úgynevezett „úri hímzést” is felfedezhetjük. A kárpitok felépítése, bár
időben némileg módosul, nagyjából állandó. Általában a vallási jelképeket,
szimbólumokat és feliratokat tartalmazó tükröt ornamentális díszítésű keretelés
övezi. A XVIII. században az ornamentika elburjánzik, túlsúlyra jut; a
XIX. században néha elütő egyszínű keret veszi körül a drapériát. A takarókon
használt jelképek mind a valláshoz illetve a zsidó nép történetéhez kapcsolódnak.
Leggyakoribb középen a tükör felső részében elhelyezett korona - ez esetben
a Tóra koronája, melyet két, oldalról ágaskodó - Juda törzsét szimbolizáló
- oroszlán tart. Alattuk egy-egy oszlop (jobb oldalon Jáhin, balra pedig
Boáz nevezetű), idézi fel Salamon király Szentélyének emlékét. Az oszlopokat
olykor szőlővessző fonja körül, talán az ősi Kánaán termékenységére és
Jákob nemzetségére utalva. A két oroszlán tarthatja Isten és a zsidó nép
szövetségének - esetleg a törvények kezdő szavaival díszített - kettős
kőtábláját is. Ilyenkor a tóra korona gyakran a táblák fölé kerül, vagy
a parochet felfüggesztését elfedő keskeny drapéria rátétet díszíti. Sokszor
szerepel még az ujjait jellegzetes elrendezésben tartó, áldást osztó kohanita
kéz, annak a kohanita törzsbéli férfinak a keze, aki mint az első főpap,
Áron leszármazottja jogosult volt a jeruzsálemi ősi Szentélyben a papi
teendők ellátására. Vagy az áldás osztása előtt a kohanita kezére vizet
öntő, a Lévi törzsből való levita szentély körüli szolgálataira emlékeztető
kancsó tűnik fel jelképként. Gyakori a szarvas is a naftáli törzs jelképe;
a gyorsaságot szimbolizálja. A fűzfa vagy vesszőnyalábja kettős tartalmával
- egyrészt a gyász jelképeként, másrészt az újrasarjadás képességével -
a bűnbocsánat lehetőségét hozza el a hívőknek. A pálmaág, mint a sátrak
ünnepére készített csokor egyik alkotóeleme az Istennek és az életnek való
hódolat jelképe. Végül, de koránt sem teljességre törekedve ki kell még
emelni a Dávid csillagot, a zsidók ősi jelképét, melynek eredete valószínűleg
Babilonra nyúlik vissza. A két egymásra helyezett, de egymástól 180 fokkal
elfordított egyenlő oldalú háromszög hat ágával utal Isten mindenek feletti
uralmára; hatalma kiterjed fentre és lentre, és a világ mind a négy égtájára.
Mások szerint Dávid pajzsaként a nagy király hat kiváló tulajdonságát jelképezi.
A vallási jelképeken és az ornamentikán kívül e függönyöket még hímzett
és kivarrt, esetleg különféle anyagból applikált héber-, néha latinbetűkből
álló feliratok is díszítik. Rendszerint az adományozó nevét, az adományozás
évét és az ajándékozás okát (leggyakrabban elvesztett szeretteik emlékének
ajánlva) tudatják velünk, megtoldva olykor egy-egy bibliai idézettel. Általában
sem a jelképeknél, sem a díszítéseknél nem találhatunk olyan motívumokat,
melyek egy adott országra, vagy területre lennének jellemzőek, így származási
helyükre is csak e szövegek alapján következtethetünk. Viszont a takarók
keletkezési idejére a textilen szereplő évszám sokszor csak készülésük
legvégső időpontjaként vonatkoztatható, hisz a feliratok igen gyakran,
utólag egy már korábban feldíszített kárpitra kerülnek. Így koruk meghatározásában
elsődleges szerepe a különféle anyagok és alkalmazott technikák tüzetes
vizsgálatának és a díszítő motívumok stíluskritikai elemzésének lehet.