Ez a mûvész
hatalmas méretü kompozíciókká fejlesztett
metszeteket készít papírra, oly módon, mintha
fémmel dolgozna.
A papír áttetszõségével,
a szél nyomaihoz hasonló vonalak szabadságával
játszva, rajzai olyan hatást keltenek, mintha felülrõl
nézve egy kiszáradt földön szent hieroglifákat
látnánk. Egyesek talán egy futurista lézerrel
rajzolt kísérleteit látják bennük. Szíj
Kamilla, azt hiszem, utakat rajzol, és tapogatózásai,
bolyongásai egy benépesült magányba visznek bennünket.
Így haladva a titkos egységek találkozója felé,
bizonytalanságot, sõt elbátortalanodást élünk
át, és túl kell haladnunk a fehérek, szürkék
könnyedségén, az anyagfelület ürességén,
hogy az örömön túl, a kiteljesedés érzését
is elérjük. Valamennyi metszetében egy lázba
hozott sejt terében, több világ metszéspontjában,
egy atommagba merülünk. 
Az absztrakción
túl, ahol a kockák, hengerek, piramisok és körök
elnagyoltak, és egyesülésre várva, éppen
kialakulóban vannak, a béke és a derü fénye
felé haladunk. A kép dermájára helyezett fény,
két víz között, folyékony lakkal bevonva,
finoman hozzáadódik a ceruzanyom mélységéhez,
hogy az átlátszót összekapcsolja a kimondhatatlan
vággyal.
A vágy kaligráfiái
a hiány és a csordultig tele között, Szíj
Kamillát a rézkarc erõteljes rajzolójaként
határozzák meg, aki a ma kísérleteinek hullámzásában
nagymértékben jelen van.
A kört, a háromszöget,
a négyzetet vagy a kötegeket, olyan, egy nehéz út
szélén elhelyezett jelzõrudak szimbólumaként
használja fel, amelyeken túl kell haladunk, hogy eljussunk
formáinak jelentéséhez. Sorozatokat készít,
mintha így akarna bennünket megszelidíteni. Úgy
gondolja, hogy kétféle mûvész létezik
: „Akik a külsõ világon elmélkednek és
akik a belülrõl jövõ sugallatból merítenek”.
Lehet, hogy a saját módján a kétféle
eljárást próbálja összebékíteni.
A szabadság problémája
az, ami leginkább foglalkoztatja. Hogyan lehet egy adott állapotban
szabaddá válni, hogyan lehet a saját lehetõségeinek
kiteljesedéséhez eljutni? A szabadság feltétele
a határok ismerete, az akadályok tudata és fõleg
a választás képessége. A magam részérõl
emlékeztetni szeretnék arra, hogy a választás
a lemondás képességét is jelenti.
Azoknak a mûvészek
munkájából, akikkel Budapesten talákoztam,
hiányzik a szexualitás, legalábbis együk sem
beszélt róla. A szexuális képzelõdés
valamennyi dimenziója, úgy a túlkapás, mint
az elfojtás értelmében, rejtve marad, kivéve
éppen Szíj Kamillát, akinek munkájában
vízjelként ütközik ki. 
Égõ vágy
él benne, hogy megtalálja, kiépítse helyét
a világegyetemben. Mintha egy buborékban élne, hogy
könnyebben tudja a teljességet keresni, és ne záródjon
be a részbe vagy kettõsségbe. Mint elmondta, gyerekkora
óta tisztában van azzal, hogy nem akar semmilyen mozgalomhoz
tartozni. Egészen fiatalon visszautasította az úttörómozgalmat,
a vallást és a politikát, és ez magányos
útra vezette. Élete olyan úthoz hasonlítható,
amely egy megfoghatatlan, de nem megközelíthetetlen pont felé
közelít. Olyan út, amely az örökké
tartó keresésben nem érkezik el sehova, és
ahol a szomorúság talán a végtelen harag álarca.
Hieroglifái megfejtésre, elmélyülésre
és megértésre várnak. A rajz el lett ültetve,
hagynia kell, hogy a szándék a felszínre törjön.
Szíj Kamilla zûrzavart
szervez, hogy azután összegyûjtse a szétszórt
mozgalmakat és magához édesgesse a szövetségeseket
egy elfelejtett vagy bántalmazott világ erõinek feltámasztásához.
Rajzain gyújtópontot találunk, amelytõl a kép
belsejébe jutunk, magunk mögött hagyva nemcsak a bennünket
körülvevõ világot, de a külsõ világ
minden egyéb részét is.