RISTO SUOMI


A valóság szintjei

Risto Suomi festményeinek nézõi kezdetben úgy érezhetik, hogy könnyen felismerik Suomi mûveinek témáit. De a nézõ azonnal észreveheti a képek különös hallgatagságát, majd végül azokat a szinteket, ahol a populáris mítoszok ábrázolása az ember egzisztenciális alaphelyzeteivel találkozik. Suomi mûvészete a banális, mindennapi érzéseinket akarja tesztelni, feltéve a kérdést: hát nem találkozunk minden nap nagy, kozmoszrengetõ alaphelyzetekkel? Suomi festményeinek sok eleme mégis hallgatag és titokzatos. A nézõ csak gondolja, hogy könnyû, egyértelmû megoldást talált rájuk. Suomi mégis csodálkozni akar, és a csodálkozást gyakorta komikus és önironikus fénybe helyezi.

Risto Suomi képein bizonyos állatoknak kitüntetett szerep jut: nyúl, ló, hattyú, bika, csiga. Az állatok gyakran mitikus valóságunk bemutatásának eszközei. Rajtuk keresztül ábrázolhatók azok az erõs metaforák, amelyek meghatározzák kulturális lélegzésünk ritmusát, az élet gyorsaságát vagy lassúságát, az élet különféle helyzeteit. A mitikus alakok alkotják Risto Suomi képeinek alapvetõ terepét, ugyanúgy, mint bizonyos parti képek. Suomi a parton van. A part gyakran a határ szimbóluma. A határtalanságot a tenger és a csillagos ég szimbolizálják. Suomi festményeiben fel is teszi a kérdést: hogyan lehetséges a traszcendencia? A mítikus gyakran komikus megvilágításban tûnik fel, ahol Kitsch árnyait más képelemekkel és árnyalatokkal egyenrangúan használja. A mítikus a nagy magány érzését is keltheti. A mítosz elidegenít attól, ami a tapasztalaton kívül marad.

Suomi festményeinek hangulati elemei az állatok és emberek tekintetébõl és testhelyzeteibõl születnek. Igazából az élet különbözõ tekintetekbõl, és hozzájuk tartozó pózokból áll. A pózok egy része a csodálkozás, és az álmodozó ébrenlét állapotába dermedt. Ezért ezek jelentõsebbek, mint a többiek.

Suomi önarcképei mûvészetének középponti részét alkotják. Ezekben a festõ a romantikus tapasztalat keresése közben ábrázolja magát, mely mindig valahol másutt, valami határ mögött van. Vagy a festõ a levegõbe fest egy anonim helyen. Vagy a festõt „Párizs királyaként”, vagy melankólikusként láthatjuk. Suomi önarcképei és az általa festett állatok tekintete egymásra reflektálnak. Az önarcképekben önmagára az alkotóra irányuló ún. romantikus iróniát figyelhetünk meg – úgy a téma, mint a stílus szintjén. Ez a határ átlépésének komikuma is.

Az egyszerûség és többértelmûség különös módon találkoznak egymással Risto Suomi festményeiben. Suomi mûveit nézve bizonyosfajta tapasztalati köztes helyzetbe kerülünk, ahonnan egyformán hosszú az út mindenfajta érzelemig. Ezekben a naív letisztultság találkozik a teljes meghatározatlansággal. Ez a köztes helyzet az érzetek közege, ahol a lehangoltság a szentimentális komikával találkozik, és ahol az is-is érzések laza törvénye uralkodik. Risto Suomi képeinek világában a csodálkozás képessége a csodálkozás mûvészetévé alakul.

Altti Kuusamo


Copyright © BTM    Utolsó módosítás: 2001. február 23.