---

Sugár János egyike azoknak, akik tisztában vannak azzal, hogy a mûvészet nem feltétlenül érthetõ a saját korában. Egy mû jóval elõre jelezheti a jövõt, de az is lehet, hogy kialakulása hosszú idõt vesz igénybe, és csak jóval késõbb mutatkozik meg. Amikor egy alkotás a jelenbe iratkozik fel, egyszerre lesz hirdetõje a elõre nem láthatónak és feltárója az ember létezésénél régebbi bizonyosságnak. 
„A mûvészi alkotásnak van ideje, nem siet úgy, mint ahogy azt a giccs teszi.”
Ez esetben a formák építõjével, mozgatójával, katalizátorával  állunk szemben. Olyan nyelvezetet talált ki, amelyet majd csak az elkövetkezõ idõben fognak megfejteni. Interaktív installációin keresztül lehetõséget ad nézõinek az alkotásra és a cselekedetének elõre nem láthatóságával való szembesülésre. Van a munkájában valami szent reménytelenség. Az anyagok és álmok, a tárgyak és a képzeletbeli dolgok, a szándék és a megbánás összegyûjtésére, összehangolására tett kísérletében a vég nélküli keresés valamennyi mérföldköve szerepel.
Szerinte – és ez a tapasztalat bizonyossága lehet nála – a tárgyaknak gondolatai vannak: „Más világra vágynak, mint amibe zárjuk õket.” 
Sugár János, egy ellenállást legyõzõ, játékos és vidám dimenzióban, mindig készen áll a meglepetések fogadására és élvezi a rögtönzéseket. A váratlan fogadására résen álló éberséggel, a tárgyak rejtett jelentésére figyel.
„Mindennek van jelentése, még ha vakok és süketek maradunk is... ”
Számára az anyag és talán a tér is, elnyelõ és redukáló fekete valamint  teremtõ és kiszélesítõ fehér lyukra osztódik. Sok kortársához hasonlóan, a felrázó messianikus küldetésével ruházza fel magát.
„A megközelíthetetlen valósággal vagyunk közvetlen ütközésben, amelyet el kéne érnünk.”
„Mindenkit gondokodásra csábítani, hogy túllépjenek a külsõségeken.”
„Harcolni a mágikus felé menekülés vagyis a függõség ellen, hogy újra alkalmassá  váljunk a dinamikus alkotóképességre.”
„A mûvészetet nem készen kell kapni, hanem fel kell fedezni.”
„A mûvészet a fel nem tett kérdésekre válaszol. ”
Sugár János 1981 és 1986 között aktívan közremûködött a mûvészetnek ébresztõ küldetést tulajdonító Indigo csoportban, és ez volt a kapaszkodók közt a legerõsebb, ami a nehéz pillanatokban is Magyarországon tartotta. Több területen is tevékenykedik, matematikus és költõ, különbözõ, egymással kapcsolatot tartó szakterületek középpontjában áll, olyan értékek létrehozásáért, amelyek alkalmasak  az egymáshoz közelítésre, segítségre, a valahova tartozás érzésének adására, vagyis az identitást felismerésének lehetõségét nyújtja. Amint elárulta nekünk, megtanult  „bátornak lenni ”,  kevéssé értékelt, kevéssé ismert, de a saját korán való keresztülhaladás szempontjából üdvös dolgokkal foglalkozni.
 Valamennyi alkotásában a különbségek, a különállás megszilárdításáért harcol. Olyan családból származik, amelyben az emberek egymáshoz közelítésének, összekötésének képessége igen fejlett volt, és sokat tesz azért, hogy ehhez hû maradjon.
Szenvedélyesen fejleszti egymáshoz közelítõ, kibékítõ mûvészetét, olyan nézésre szólít, amely megnöveli az osztozásra érzett kedvet.