Budapest városkép-ikonográfiai corpusának második része azoknak a városkép-ábrázolásoknak (továbbiakban: vedutáknak) katalógusát és a jelentősebb veduták reprodukcióit tartalmazza, amelyek akár önállóan, akár illusztrációként 1800 és 1870 között készültek vagy jelentek meg.

A corpus helytörténeti forrás – különösen egyes épületekre, kisebb városképi egységekre ( utcák, terek) vonatkoztatva – ábrázolási dokumentáció. Nem tartalmazza a corpus az „alkalmazott”-nak tekinthető ábrázolásokat, mint például iparművészeti objektumok díszítéseit, vagy ilyen természetű önálló műveket. Előbbi kategóriára közismert példa az 1820-1850-es évek tányér-, csésze- és pohárdíszítései, amelyek egyébként is veduták festett transzponálásai, tehát új elemeket nem tartalmaznak; az önálló művek közé sorolhatók a szalmából, hajból sőt darából készült „látképek” amelyek legfeljebb ízlésnélküli kuriózumok minden történeti – nem is szólva művészi – érték nélkül. Utóbbi csoportban egyetlen kivételt kell említenünk: Szentpéteri Józsefnek a pesti lövölde 1824. évi megnyitására készült emlékplakettjét. Jellegüknél fogva ezek nem tartozhatnak a veduták közé.

Az 1800., illetve 1870. évnek mint időhatárnak megállapítása alapjául egy-egy városfejlődési fázis kezdete szolgált: 1800 körül ugyanis a feudális Pest kapitalizálódik, a barokk és copf építőstílust a polgárság klasszicizmusa váltja fel, ezek mellett a társadalmi változások és városképi vetülete mellett 1809-ben kezdi meg működését a pesti Szépítőbizottmány (Verschönerungscommission), amelynek elgondolásai szerint épül a Lipótváros, Pest látképeinek a Belváros mellett legszembetűnőbb eleme. Pest arculata alapvetően – mind jellegében, mind terjedelmében – megváltozik, ez a változás magától értetődően tartalomban, ábrázolásmódban egyaránt a vedutákon is megnyilvánul. A tartalmi változás mellett az ábrázolásmód változására részletesebben nem térünk ki, mert a pestbudai látképek első kötetével ( Rózsa György: Budapest régi látképei. Bp.,1963, 2. kiadás: 1999) összevetve az eltérés amúgy is nyilvánvaló, összefoglalóan csak annyival jellemezzük ezt, hogy amíg az 1870 körüli évekig a vedutákat nagy általánosságban sommás szerkesztésmód, addig ettől kezdve optikailag és helyrajzilag realisztikus ábrázolásmód jellemzi. A záró időpont (1870) megállapítása: az 1860-as évektől kezdve politikai, gazdasági tényezők hatásaként Pest – Budával ellentétben – rohamos fejlődésnek indul, a kereskedelem, közlekedés, általában pedig Pest és – csökkentebb mértékben – Buda életének is a fejlődése a közigazgatás számára szükségessé teszi, hogy a két város kapcsolatát mind szorosabbá téve végülis az 1872. évi XXXI. törvénycikkben megvalósuljon az egyesítés.

Az egyesülés többéves folyamatának igen jelentős mozzanata volt a Közmunkatanácsnak az 1870. évi X. törvénycikkel történt létesítése. Amíg az egyesítés lényegében közigazgatási aktus volt, közvetlen városképi hatás nélkül, addig a Közmunkatanács – éppen hivatásánál fogva – elsődlegesen hatott a városkép alakulására, ebből következően pedig a vedutákra mint e hatás vizuális rögzítésére.

A Közmunkatanács a Szépítőbizottmány örökösének, szerepe folytatójának tekinthető, ezért létesítésének éve látszott alkalmasnak, sőt indokoltnak, hogy a közölt ikonográfiai anyag záróéve legyen. Ezeken a várostörténeti megfontolásokon kívül ábrázolás-stilisztikai és gyűjtési szempontok is indokolták 1870-nek mint záróévnek megállapítását. A klasszicizmus, de még a romantika korának városkép-ábrázolási hűségre törekvésétől eltérően mindinkább szaporodnak azok az alkotások, amelyekre elsősorban a festőiségre törekvés jellemző, ez pedig sok esetben nem szolgálja a város- illetőleg ezen belül helytörténet számára elengedhetetlen topográfiai hitelességet.

Külön kell szólnunk a fényképezés korabeli elterjedéséről, illetőleg arról, hogy a fényképezés iparszerű tömegtermelése a grafikai ábrázolásokat úgyszólván teljesen háttérbe szorította. A fényképpel még az aránylag gyorsan előállítható és szinte korlátlan példányszámban sokszorosítható litográfia sem volt képes lépést tartani. Ez a körülmény okozta azt, hogy a fent említett kizáró okokat szükségképpen a fényképekre is ki kellett terjesztenünk, ami ugyan igen sajnálatos, de szükséges eljárás volt. Amíg ugyanis az 1800 és 1870 közötti grafikára, a kézi- és sokszorosított grafika terén egyaránt, a festészetre még inkább alkalmazhattuk a teljességre törekvés követelményét, addig ez a fényképek esetében egyszerűen gyűjtési képtelenség. Sem az 1800-as kezdő, sem pedig az 1870-es záróév nem jelenthet naptári értelemben vett pontos időhatárt, hanem – a városkép ábrázolt állapotát illetően néhány évnyi „hibával” kell számolnunk. Korszakunkra vonatkoztatva ez a latitüd nem több két vagy három évnél, ennek azonban gyakorlatilag alig van jelentősége.

A corpus két fő részre oszlik: a már említett és gyakorlati jelentőségénél fogva elsőrendű katalógusra és az ezt megelőző történeti részre, amely tulajdonképpen a katalógus függvénye, magyarázata.

A katalógus a város látképeit tipológiai csoportokban tárgyalja, amely tipológiai csoportok alapja a néző- (felvételi) pont azonossága. Amint az időhatároknál sem értelmezhettük az éveket naptári pontossággal, úgy a nézőpontok sem jelenthetnek mértani egybeesést. A tipológiai bemutatással a városkép alakulása szembetűnőbb, plasztikusabb, mint a mereven történeti sorrend szerinti felsorolással. A tipusokon („családok”) belül azonban lehetőleg ragaszkodtunk az időrendhez, amennyiben ilyen időrend valamilyen indicium (megjelenési év, városképelem) alapján egyértelműen megállapítható. A katalógus felépítésében Pest-Buda összlátképeit ( Buda, Pest, Margitsziget, Duna, Gellérthegy, Lánchíd) a kisebb egységek, végül egyes objektumok követik. A használhatóság érdekében célszerű volt a nagybudapesti kerületbeosztás (1950) alapulvétele annak ellenére, hogy ez a beosztás nem követi, sőt figyelembe sem veszi az egyes városrészek történeti kialakulását. Jellemző példa: a Viziváros az I. és II. kerület között oszlik meg, holott egységes település. Ebben az esetben tehát elválasztás történt. Ellenkező eljárásra, összevonásra példa az V. kerület, ahol a középkori, tehát legrégibb települést a merőben eltérő szerkezetű, legkésőbbi városrésszel, a Lipótvárossal egyesítették. A közigazgatási kerületek szerinti csoportosítás révén viszont könnyű megtalálni azokat az ábrázolásokat, amelyekre akár a történész-kutatónak, akár a műemlék-helyreállító szakembernek, vagy – általában bármely érdeklődőnek szüksége lehet. Egy-egy épületcím alatt az illető épületnek a corpus időhatárain belüli összes ábrázolásai együtt találhatók, a corpusnak a történeti forrásértékén túl tehát ez a gyakorlati jelentősége.

A katalógust szerkezetileg, de nem jelentőségében megelőzi a történeti rész. Ez négy fejezetre osztva vázolja a város és ettől függően a városkép alakulását, de csupán abból a szempontból: mennyiben tükrözik a városkép-ábrázolások, tehát a veduták, a város tényleges képét, megrajzolva az ábrázolás-történeti hátteret. Természetes, hogy ettől mind a veduták története, mind elemzése, város- és művészettörténeti értékelése egyaránt elválaszthatatlan, de csak addig a mértékig, ameddig a corpus amúgyis nagy terjedelme ezt megengedi.

A négy fejezet az 1800 és 1870 közötti hét évtizednek az ábrázolások szempontjából jelentős városalakulás négy szakaszának felel meg. Az egyes fejezetek a várostörténeti vázlatot követően először a jelentősebb vedutákat tárgyalják, majd a kisebb városképi egységeket ábrázoló lapokat (terek, utcák, épületek), esetleg olyan esemény- és életképeket, amelyek értékesek lehetnek (árvízképek stb.). Látképsorozatokat, képcsoportokat közvetlenül a veduták után mutatunk be.

A tizennyolcadik század utolsó évtizedeiben Pest Magyarország gazdaságilag legjelentősebb városává fejlődött. A kereskedelem a vásárok számára új területet követelt, amit azonban a városfalak közé zárt Belváros, de a századvégre meglehetősen beépült Teréz-, József- és Ferenc-külváros sem adhatott. Városközeli szabad térség csupán az északi városfal előtt volt. 1789-ben ezen a vidéken házhelyeket jelölnek ki, a területet rendezik és kialakítják a hatalmas Újvásár- (Erzsébet) teret. A rendezés alapja Schilson János kamarai adminisztrátor terve [1] , amelyet Pollenzig József rézmetszetéről és a hozzá tartozó rövid szövegmagyarázatból ismerünk.[2] A rendezési terv által érintett terület a mai Lipótvárosnak a Deák Ferenc – illetőleg Arany János utca, valamint a Dunapart illetőleg Bajcsy Zsilinszky út közötti része. A terv a Belváros és a külvárosok utcahálózatától eltérően derékszögű utcarendszert javasol. E terület súlypontja, a Vásártér majdnem négyzet alakú. A Schilson-terv meghagyja a fennálló régebbi épületeket mint pl. a Sóraktárt és természetesen a csupán néhány évvel korábban épült ún. Újépületet (Neugebäude). Egyébként is – mint címéből kitűnik, – a terv az Újépület és Váci-kapu közötti terület rendezését célozza. A veduták szempontjából érdekes eleme ennek a tervrajznak, hogy feltünteti azokat a löszhalmokat, amelyeket már Mikoviny Sámuel látképének előteréből ismerünk.

Tizenhat évvel a Schilson-terv megjelenése után a pestvárosi Tanács megbízza Hild János építőmestert egy szabályozási terv elkészítésével.[3] Hild a Schilson-tervet némiképp módosítja és kibővíti, amennyiben a telkeket a mai Markó utca vonaláig jelöli ki, nyugaton pedig megtervezi a Dunasort, ami ma az Apáczai Csere János utca keleti oldalának felel meg. Hild tervén már a Rakpiac (Roosevelt tér) is megjelenik, bár jóval kisebb területre méretezve, mint ahogyan az később megvalósult. A tér északi határa a mai Mérleg utca, déli határa pedig a mai József Attila utca. Hild tervének utcahálózatát részben az Újépület fekvése, részben pedig – a mai Alkotmány utcától északra – a Duna vonala határozza meg. Az új külváros tehát Schilson János és Hild János tervei alapján alakul, a városi tanács pedig 1790 IV.12.-i ülésén Lipótvárosnak nevezi el.[4]

Az 1805-1808-ig alakuló Szépítőbizottmány működését 1808 decemberében kezdte meg és a Lipótvárosra vonatkoztatva Hild János tervének elgondolását fogadta el.

A Schilson-terv megalkotásától a Szépítőbizottmány működésének megindulásáig eltelt két évtized folyamán kezdődik Pest átalakulása a feudalizmus barokk városából az új, polgári társadalom nagyvárosává, amelynek építészeti stílusa a barokk ellenhatásaként már a klasszicizmus. Pest barokk jellegének megszűnése azonban nemcsak az új stílus térhódításának a következménye, hanem annak is, hogy a városképből fokozatosan tűntek el a barokkal oly jól harmonizáló középkori városkép-elemek, mint a városfalak és városkapuk. Pest kapuit 1800 körül egymás után lebontották,[5] a falak azonban részben megmaradtak, amennyiben ott, ahol nem bontották le, az eléjük épült házak hátsó falaként továbbra is fennmaradtak, amint ezt néhány belvárosi háznál ma is világosan látjuk. Mind a városfallal, mind a kapukkal kapcsolatosak a rondellák, amelyek közül az utolsót, az úgynevezett Színház-rondellát 1815-ben bontották le.[6]

Korszakunk átmeneti jellegű. A barokk mellett, amit főként a templomok, a Városháza, az Invaliduspalota és néhány magánház képvisel, megjelenik a copfstílus oly jelentős épületekkel, mint a Görög templom, az Angol királynő-szálló, a teréz- és józsefvárosi plébániatemplom, a Curia. Utóbbival szinte egyidejűek a Leyrer J. kiadásában megjelent „Die Stadt Pesth…” c. levélgyűjtemény illusztrációiról ismert klasszicista épületek, köztük a Festetich-palota a Fűvészkertben (1803). E korszak második évtizedének folyamán épül a Szén-piacon (ma Deák Ferenc tér) az evangélikusok temploma.[7]

A századfordulótól 1808-ig Pest városkép-ábrázolási forrásai szinte kizárólag céhlegények pesti tartózkodását igazoló és a város képével illusztrált bizonyítványok, népszerű nevükön céhlevelek. Természetesen ugyanez vonatkozik Budára is. Ezek elsődleges célja nem a városkép bemutatása, hanem a céh székhelyének ábrázolása, illetőleg ennek révén a céhlevél díszítése. Ennek megfelelően különösebb művészi igény nélkül készültek. Amíg a barokk-kori céhleveleken, többnyire Binder János Fülöptől, igen szép, valóban művészi keretdíszeket találunk, addig 1800 után ezek is leegyszerűsödnek. Ami a céhlevél-illusztrációk forrásértékét illeti, a városkép egészét lényegében a valóságnak megfelelően tükrözik, még ha egyes épületekre nézve nem is fogadhatjuk el őket hiteleseknek.

A barokk jellegű, soktornyos Belváros mellett már világosan látjuk az Újépület és a Dunapart közötti terület fokozatos beépülését; feltűnik az új vásártér, egyelőre még a céhlevél-illusztrációk a Schilson-terv nyomán a Váci kapu helyétől Észak felé terjedő Lipótváros alakulását tükrözik. A városkép átmeneti jellegének megfelelően a céhlevelek rajzmodora, keretdíszítése is változó formákat mutat. A tiszta rokokó mellett feltűnnek a copfstílusnak hol a rokokóhoz, hol a klasszicizmushoz közelebb álló díszítőelemei.

A várost északnyugat felől felvéve a budai várhegy közepe tájáról látjuk. A céhleveleken ez a típus állandósult, a staffázsalakok kisebb változtatásával. A XVIII. század céhlevelein ezzel ellentétben a látkép nézőpontja délebbre esik, Pestet tehát délnyugat felől látjuk. A céhlevelek, illetőleg illusztrációik mesterei ekkor még az előző korszakban is sűrűn szereplő Binder J. F., mellette Mayer Ágoston, Tischler Antal rézmetszők. (1. kép)

A céhlevél-látképek csoportja mellett néhány veduta Pestet frontális nézetben mutatja a Várkert felől, vagy a királyi palota feletti madártávlati pontból. Előbbinek mestere Rauschmann János, akinek rajzát Blaschke János metszette rézbe [8], a másik látképet Prixner Gottfried rézmetsző készítette a már említett Leyrer-féle könyvecske számára, amelyben még nyolc Prixner-metszet jelent meg, részben azóta már eltűnt pesti klasszicista épületeket ábrázolva, ezek között az Illés-kutat, Pest legjobb vizű kútját.[9]

Ebben a korszakban Buda lényegében még a középkori alapokon épült barokk város képét mutatja. 1782 / 1785 között azonban Pesttel ellentétben a budai városképen bizonyos fokú negatív jellegű változásnak vagyunk tanúi, ez különösen a Várhegy képén feltűnő. II. József rendeletére ugyanis több szerzetes rendet feloszlattak, kolostoraikat templomaikkal együtt világi célokra vették igénybe, a templomokat lebontották, ezáltal a budai városkép jellemző elemei tűntek el. Nemcsak barokk, hanem középkori városkép-elemek is hiányoznak ettől az időtől kezdve. Lebontották a vár erődrendszeréhez tartozó rondellák közül az Ybl Miklós tér helyén állott hatalmas Vizi-rondellát, a mai Lánchíd utca déli végénél épült Halászkaput és ennek bástyáját, valamint Buda utolsó török imaházát az egykori Musztafa pasa-dzsámit az úgynevezett Salétromos mecsetet a mai Fő utca és Kacsa utca sarkánál. Amíg tehát Pest városképe a XVIII. század végén csak középkori eredetű városképi elemeket veszített, majd copf és klasszicista elemekkel gazdagodott, addig Buda városképe a barokk éveiben a korhoz képest az 1780-as évek folyamán visszafejlődik, amíg csak a század utolsó éveiben a Várhegy nyugati lejtőjénél a Krisztrinaváros fokozatosan ki nem alakul.

A pesti Szépítőbizottmány hatásköre Budára nem terjedt ki, a pesti városfejlődésnek 1808 / 1809-es korszakhatára tehát Buda viszonylatában nem lenne indokolt. A pest-budai városfejlődést tárgyaló szöveg egysége érdekében azonban célszerű, hogy Buda számára ne alkalmazzunk– esetleg erőszakoltan – másféle korszakbeosztást, annál kevésbé, mivel Pesté a vezérszólam, budai vedutákat pedig amúgyis csak az 1810-es évektől találunk nagyobb számban.

Az 1800-as évek legelejére datálhatjuk a Történelmi Képcsarnokban őrzött vízfestményt, amely Pestet kelet felől ábrázolva a háttérben Budát is mutatja. A Budától távol eső nézőpont következtében azonban ezen a festményen részletes ábrázolásról nem beszélhetünk. Mestere ismeretlen.[10]

A pesti vedutákkal kapcsolatban már említett Leyrer-féle levelek illusztrációi között Prixner egyik lapja a ferencvárosi part mentén horgonyzó hajómalmok felől ábrázolja Budát.[11] Szorosan ezt követi Blaschke János szinte azonos című rézmetszete is. Mindkét veduta kis méretű, ábrázolásmódja vázlatos.^[12]

A céhleveleket még a XVIII. században készült rézlemezekről nyomják, csupán az évszámokat – pestiesen szólva az évszámok második számjegyét – változtatják meg. Igy pl. a céhlevél-űrlap keltezésének 17.-es számát a lemezen 18-ra változtatják. Új céhlevél-rézlemezek és fametszet-dúcok majd 1815 körül készülnek.(2. kép)

II.1809-1838

Garay János eme sorai tömören foglalják egybe és fejezik ki e három évtizedes korszak várostörténetének lényegét. A konzervatív, hivatalnokváros jellegű Budát és az élénk kereskedelmű és haladó szellemű Pestet a reformkorban, amelynek súlypontja a Lipótváros.

Pestet ekkoriban túlnyomó részben a Gellérthegyről vagy a Vár felől ábrázolták. Ebből adódott, hogy a veduták legszemebetűnőbb eleme a pesti Dunapart volt, amely az 1810-1820-as évek folyamán dél-észak irányában fokozatosan épült ki. Ekkor létesült a Dunasor a Vigadó kivételével, 1826/1838 között pedig Hild József a Rakpiac palotáit építi fel.[14]1832-ben a Vigadó is megépült.[15]

Pestváros belterületén 1812-ben készül el a Német színház,[16] egy évvel később a színház mellett megnyílt a „Magyar király”-szálló.[17] 1817-ben a lipótvárosi plébániatemplomot[18] szentelik fel, amely majd az 1849. évi ostromban elpusztul, 1830/ 1834 közott épül a Ludoviceum,[19] 1835-37-ig a Nemzeti Színház,[20] amelyet 1840-ig Pesti Magyar színháznak neveztek. Megnyitása évében fognak a Nemzeti Múzeum építéséhez,[21] amely az 1838-tól épülő Vármegyeházával[22] a következő korszak elején készül el. Számos magánpalota épült, amelyeknek képeit láthatták a Vasquez-térképsorozat keretképeiként. Pest klasszicista városképe tehát a korszak végére úgyszólván teljesen kialakult.

Az előző korszakhoz képest Buda városképe több lényeges ponton módosul. 1813-1814-ig épül a Gellérthegy tetején az új csillagvizsgáló, [23] közvetlenül mellette pedig 1817-ben készült el a csillagászok lakóháza.[24]A barokk korból megmaradt városkép-elemek közül eltűnt a tabáni plébániatemplom toronysisakja, ez az 1810 szeptemberében kitört tűzvészben pusztult el. A királyi palota pedig 1830-ban veszti el Mária Terézia korbeli alakját, amikor a gellérthegyi új obszervatórium megépítésével a budavári palota csillagvizsgáló tornya fölöslegessé vált és lebontották.[25] Ezzel együtt a nyugati kupolát is eltávolították és a palotát egyszerű nyeregtetővel látták el. Óbudán 1820-1821 folyamán felépül a klasszicista zsinagóga,[26] amely tekintélyes tömegével a barokk plébániatemplom szomszédságában az óbudai városkép igen jelentős eleme. Kollár István tusfestése (1812) szinte fotografikus hűségű képét adja Óbuda és környékének.(3. kép)

A kettős várost bemutató együttes veduták ebben a korszakban keletkeznek nagyobb számban, a Budát vagy Pestet külön bemutató látképek száma viszont az előző korszakéhoz képest viszonylag kevesebb. Az eddig követett módszer, amellyel a két várost külön-külön bemutató ábrázolásokat külön-külön is tárgyaltuk, itt már célszerűtlen lenne és három kategória megalkotását tenné szükségessé, ti. budai, pesti, és pest-budai vedutákét, ami az időrendet, ennélfogva a városfejlődés folyamatos ábrázolását zavarná. A katalógusrész tipológiai felépítése amúgyis külön mutatja be egyes városrészek, illetőleg Buda és Pest önálló ábrázolásait.

A veduták sorát Franz Jaschke lavírozott tollrajza nyitja meg, amelyen a pesti Dunapartot a hajóhídtól dél felé, a tabáni partról felvéve láthatjuk.[27] Ezen a rajzon két képelemnek van különös jelentősége: a befejezés előtt álló Német színháznak és a mai Régiposta utcában az Apáczai Csere János utcánál 1815-ig állott Színház rondellának. Ez a képelem a rondellának eddig ismert és megbízhatónak tekinthető egyetlen ábrázolása. Céhleveleken, amint fentebb láttuk, a rondella ugyan többször is szerepel, de talán két céhlevél sincs, amelyen azonos alakban láthatnánk.

A tollrajz keletkezési idejét a Német színház építésének ábrázolt állapota és a tabáni templom toronysisakjának barokk alakja alapján állapítottuk meg. A színházat 1808-ban kezdik építeni, a toronysisak 1810. IX. 5.-én elpusztul, a rajzot tehát legkorábban 1809 őszére, legkésőbben 1810 szeptember 4. -re datálhatjuk. Az attribuálás alapja a bécsi Nationalbibliothekban lévő azonos témájú Jaschke-rajz és egyéb stíluskritikai tényezők voltak. (4. kép)

Petrich András az osztrák, orosz és porosz fejedelmek 1814. évi budai látogatása alkalmával rendezett kivilágítást örökíti meg a Történelmi Képcsarnokban őrzött vízfestményén [28], amelyen a Gellérthegyet, Tabánt és Várhegyet északkeleti nézetből látjuk. A hajóhídtól északra pontonok horgonyoznak, ezeken helyezték el a latin üdvözlő szöveg egyes világító betűit. A kéktónusú aquarell első sorban hangulatkép, várostörténeti értéke a kivilágítás illusztrálásán kivül az, hogy a kép bal előterében a művész az ún. repülőhidat is megfestette.

Körülbelül egy évvel későbbi egy Silber nevű, közelebbről nem ismeretes festőnek vagy rajzolónak nagyobb méretű vízfestménye a Kiscelli Múzeumban, nézőpontja az épülőfélben lévő pesti Vigadó alapfalainál van. Silber innen vette fel a Gellérthegyet és Várhegyet, nagyjából Petrich előbb említett vedutájához hasonlóan. A különösebb művészi értéket nélkülöző látkép annyiban érdekes – a Vár száraz, de pontos rajzán kívül –, hogy világosan mutatja: a Vigadó telkén a Pollack Mihály terve szerint épült Vigadó előtt semmiféle más épület nem állott, legalábbis ezekben az években, a Silber-veduta előterében ábrázolt alapfalak az 1809-ben abbamaradt és csak 1832-ben folytatódott Vigadóépítkezésé, Petrich alább tárgyalandó látképén illetőleg az ennek nyomán készült ábrázolásokon a kérdéses helyen látható palota nem más, mint Joh. Aman tervezett, de meg nem épült Redout-ja. A kép legkésőbb 1816-ból való, a csillagda mellett ugyanis az 1817-ben épült lakóház még nem szerepel^[29](5. kép).

Richard Bright angol utazó 1816-ban Magyarországra látogat. Útleírása „Travels from Vienna through lower Hungary” címen 1818-ban jelent meg, egyik acélmetszetű illusztrációja Pest-Budát a Gellérthegy tetejéről felvéve mutatja be. Ezzel az 1817-re datált látképpel indul meg a XVII. század (Hallart vedutái után) újból a Gellérthegyről felvett veduták hosszú sora. A látkép városábrázolása elnagyolt, értéke inkább festői előadásmódjában rejlik. Jelzése a könyv többi illusztrációjához hasonlóan R. B., ami mögött csakis a szerzőt tételezhetjük fel annál is inkább, mert az erősen felhős égbolt és az éles fényhatások tükrözik Brightnak ugyanilyen hangulatú leírását, amelyben élénk színekkel mondja el a hegy tetején átélt rövid zivatart. E látkép keletkezési éve (1817) acélmetszet viszonylatában igen korai időpont. [30]

Nemcsak e korszak vedutái, hanem az összes pestbudai és budapesti vedutái sorában egyik legjelentékenyebb az a rézkarc, amelyet Petrich András rajzáról Richter Antal Fülöp 1818-ban készített. Ez a rendkivül finoman maratott karc Bright acélmetszetéhez hasonlóan, de tőle függetlenül a gellérthegyi csillagda mellől ábrázolja Pest-Budát, előtérben egy előkelő társasággal, amelynek – Schoen Arnold megállapítása szerint – Pasquich János, a csillagvizsgáló igazgatója távcsövön mutatja a testvérvárosokat. Ettől a csoporttól balra egy hintó ajtaján AP betűket olvashatunk, ami nem más, mint a művész, Andreas Petrich, monogramja. Petrich vedutája „a Szépítési Bizottság városrendező működése óta első összefoglaló ábrázolása Budának, Pestnek és… a… Wurm utcáig terjedő dunaparti házsornak” 1818-ban. [31](6. kép)

Petrich műkedvelő tájfestő volt és műszaki tiszt, akinek vedutája finom rajzával és színezésével, helyes perspektívájával nemcsak a korszak egyik legkedveltebb látképe, hanem – már csak előnyös nézőpontja miatt is – igen nagyszámú variáns „őse”. A variánsok között talán legelterjedtebb az Artaria-cég kiadásában néhány évvel később megjelent lap.

Petrich eredeti festményét nem ismerjük, de bizonyos, hogy a művész alpesi tájképeihez hasonlóan ez is gouache-ecsetrajz volt, amelyet azután Richter Antal Fülöp rézkarcáról Schmid János budai rézmetsző és kőnyomdász harminc példányban sokszorosított. A példányokat színezve adták ki. Az Illésházy István számára készült példányon kívül, amelyet mint láttuk, maga Petrich színezett, a Kiscelli Múzeum még egy példányt őriz, ezt Nyitray Teréz színezte és jelezte is.[32] Ezen a példányon a hintó ajtaján az AP monogram nem szerepel és ez a körülmény szintén amellett szól, hogy Illésházy számára a karcot maga Petrich András színezte.

A Silber-vedutához igen hasonló egy Fide nevü egyébként ismeretlen festőtől származó veduta, ezen is a Gellérthegyet és Várhegyet látjuk a hajóhíd pesti hídfője közelében ábrázolva. Az 1819-re datált olajfestmény különösebb festői kvalitásokat nem mutat, de kedves primitívsége mellett hangulatos képet ad a dunaparti életről, emellett igen részletező rajzával helytörténeti hitelességű. [33](7. kép)

1811 / 1817 között megjelent céhleveleken – az előző korszakhoz hasonlóan –

külön látjuk Budát, illetőleg Pestet. Amíg azonban akkor Pestet északnyugat felől vették fel, addig most a céhlevelek frontális nézetben ábrázolják a várost. Budára ugyanez vonatkozik. Wilt I. fametszetű céhlevelének budai látképe még Binder J. Fülöpnek 1780 körüli típusán alapul és bár 1815-ben jelent meg, a keretdísze is még rokokó stílusú. [34] (2. kép) Mintha talán ez is Buda lassúbb fejlődését bizonyítaná. Prixner Gottfried rézmetszetű céhlevele 1816-ból, már új, reálisabb látképet ad a Várhegyről és a Tabánról [35] Egy évvel későbbi Prixner pesti céhlevél-vedutája, amelynek előterében az 1817-ben felépült csillagvizsgáló-lakóházat látjuk, a pesti Belvárosból pedig eltűnt az 1815-ben lebontott Színház-rondella. [36]A Prixner-vedutát (1816) veszi és dolgozza át Rennernek legkorábban 1817-ben készült, de 1822-ben kiadott céhlevele [37], amelynek nemcsak városképi hűsége, de művészi színvonala sem éri el Prixnerét. A budai halász-céhlevél ismeretlen rézmetszője a Várhegy rajzában szorosan Rennert követi átvéve annak topográfiai hibáit, de a rajzot a Rózsadombbal bővíti.^[38] A céhleveleken ábrázolt városkép Buda esetében általában a Tabántól az Országút-városrészig bezárólag, a pestieken 1800 körül az Újépülettől a ferencvárosi katonai kórházig bezárólag, az 1810-es években az Újépület déli oldalától a Szerb-templomig terjed.

1815 körüli évekből származik a Kiscelli Múzeum hat lavírozott ceruzarajzból álló látképsorozata^[39], amely különböző pontokról felvéve ábrázolja Budát és Pestet, illetőleg a két város részeit. A Múzeum leltára szerint a rajzokat Höchle Nep. János készítette. 1821-ben Brudern József báró pesti műgyűjtő és mecénás megbízta Markó Károlyt, hogy Buda és Pest környékének egy-egy szebb részletét örökítse meg.[40]^.Ebből a sorozatból egyetlen olajfestmény reprodukciója ismert, de ennek is kétes a helyrajzi hitelessége. A festmény a „Gyűjtő” c. folyóirat katalógusa [41] szerint Óbudát ábrázolja a Margitsziget felől, de a kép rongált állapota, illetőleg ennek következtében a reprodukciója nem alkalmas arra, hogy a kép tárgyát pontosan meghatározzuk. Egyetlen képelem nincs a festményen, amelyet egyértelműen Óbudával lehetne kapcsolatba hozni. Sajnos nem tudjuk, Markó Károly milyen mértékben tett vagy tehetett eleget Brudern megbízásának.

Ugyanebben az évben jelenik meg Schams Ferenc széleskörü történeti felkészültséggel megírt leírása Pest városáról. [42]Ennek a könyvnek egyik rézmetszetű melléklete Blaschke Ferenctől Pest látképe északnyugat felől, a budai partról felvéve. Ha ennek a látképnek rajzmodora nem is, a felvételi pontja bizonyos mértékig emlékeztet a céhlevelekére.

Schams „Pest”-jét egy évvel később, 1822-ben Buda városát tárgyaló műve követi, előbbinél nagyobb terjedelemben, bővebb leírásokkal.[43]Ennek a monográfiának egyik melléklete Rauschmann János ecsetrajzáról Jacob Alt kőrajzú vedutája, Buda a pesti hajóhíd-fő felől. A megbízható veduta eredeti példánya 1932 óta a Kiscelli Múzeumban van.[44]

A Petrich-„Artaria”-típusba tartozik Jacob Hyrtl bécsi rézmetszőnek 1832-ben naptár-illusztrációként kiadott vedutája,[45] J. A. Schlosser kiadásában megjelent kőnyomatú [46]és a Barth kiadású rézmetszet.[47] Mindezek a veduták az „Artaria”-féle lapon alapulnak, sőt még mutatis mutandis az 1838-as árvízképek között is nyomát találjuk a prototípusnak.

Franz Jaschke bécsi festő számos külföldi útja során Pest-Budára is ellátogat. Utazásai közben fest, karcokat készít. Pest-budai tartózkodásáról öt vízfestménye tanúskodik. A nagyjából azonos méretű aquarellek 1824 és 1825-ben készültek; egyik közülük Budát a pesti part felől a Rauschmann - J. Alt vedutához hasonlóan, [48] a másik a Várat a Festősziget felől, [49] (8. kép) egy lap pedig Óbudát a Margitszigetről ábrázolja. [50] Két további lap margitszigeti részleteket mutat be, köztük a nádor nyaralóját. [51] A Festősziget felől aVárat bemutató veduta alapján készült egy kőnyomat, ennek érdekessége a csillagvizsgáló-torony bontás közbeni állapota, aminek alapján 1830 körüli időre datálható a litográfia. [52]

Ugyancsak ezekből az évekből való a Herzinger-aquarell, ez Wonsidler rajza alapján dunai látképet ad a Gellérthegy alatti útról észak felé felvéve. A lapot Riedl műkereskedő adta ki.[53] A Történelmi Képcsarnokban őrzött példány a látképet még csupán rézkarc állapotában mutatja, akvatinta nélkül.[54] Annak ellenére, hogy a Wonsidler-veduta nem éri el Petrich színvonalát, mégis több változatnak lett őse, mint amaz (9. kép). Ismeretlen művésznek 1827-ben egy rézkarcsorozata jelent meg Tomala Ferdinánd kiadásában. Nyolc lapról van tudomásunk, illetőleg ennyit őriz a Kiscelli Múzeum metszetgyűjteménye. A rézkarcok a Várat Pest felől (10. kép), a Gellérthegyet ugyancsak a pesti Dunapartról, a Szervita-teret, a Színház-teret, Orczy báró üvegházát, a városligeti Dróthidat, a margitszigeti kikötő vidékét, a Ferenchalmot ábrázolják.A Gemeinnützige Blätter 1827-es évfolyamában megjelent értesítés csupán a négy első lapot említi.[55] Feltehetjük, hogy nyolcnál több nem is jelent meg.[56]

A Tomala-sorozat mesterét kutatva két művész jöhetne szóba: Hofbauer János és Franz Jaschke. Hofbauer ugyancsak 1827-ben a Kőbánya és Hatvani vonal ( ma Baross tér) között épült próbavasút megnyitása alkalmából nagyobb méretű rajzot készített, amelyet Gurk Ede aquatintára dolgozott át. A finomrajzú lap hátterében látjuk Pestet, mögötte a Várheggyel és távolabb a budai hegyekkel. [57]Ugyanő 1831-ben a Rózsadombról rajzolta meg Pest-Budát előtérben szüreti jelenettel, e kép festését azonban nem fejezte be [58] (11. kép). Jaschketől a már ismertetett ötlapos vízfestménysorozatot ismerjük 1824 / 1825-ből. Ha mármost a Tomala-sorozatot mind a Hofbauer- mind a Jaschke-vedutákkal vetjük össze, valószínűbbnek tűnik, hogy a sorozat mestere Hofbauer János. Erre mutat a staffázsalakok és a növényzet rajzának hasonlósága és a rajzok egyező, finom, kissé száraz vonalvezetése. Hofbauer szerzőségét Jaschkeé ellenében az is valószínűsíti, hogy Jaschke gyakori utazásai folyamán nem tartózkodott hosszabb ideig Pest-Budán. Hofbauer mellett szól végül is a Tomala-sorozat és a kőbányai próbavasút rajzának egyidejűsége.(szerk. megjegyzés: a fenti sorozat esetében Hofbauer János szerzőségének lehetőségét Cifka Péterné egy 1972-ben megjelent cikkében kizárja. Lásd.: TBM XIX. Kötet 239-250. o. „Adatok Hofbauer János működéséhez, valamint a budai rajziskola történetéhez.”)

Ugyanebben az évben (1827) a felvidéki Szentgyörgyi János a királyi palotáról különösebb művészi érték nélküli képet fest a pesti Dunapart felől, előtérben hajóból kirakodás jeleneteivel.[59] Ugyanő két évvel később a Gellérthegy keleti lejtőjéről megfesti Pest-Budát ugyanabban a bágyadtszínű modorban, de némiképp biztosabb rajzzal, mint a királyi palotát. [60]

A napoleoni háborúk után Európa-szerte fellendül az utazási kedv, utakat építenek, a meglévőket javítják, fejlesztik a közlekedést, mindezek nyomán pedig számos útleírás jelenik meg, külföldet bemutató illusztrált művek igyekeznek azoknak kíváncsiságát kielégíteni, akik művelődési igényük kielégítése végett körülményeik miatt nem utazhatnak. Nyugateurópa utazóit különösen a „romantikus Kelet” vonzotta. Ez a jelenség az 1810-es évektől kibontakozó, de csíráiban már a XVIII. század közepén kimutatható romantikának a vetülete. A keletre utazók előszerettel hajóztak a Dunán a Balkánra. Az útirajzok mellett földrajzi ismeretterjesztő művek is jelentek meg, ezek sorába tartozik az 1820-as évek közepe táján kiadott Europäisches Panorama”, amely Wonsidler dunai látképének egy rézkarcú változatát mellékelte illusztrációként.[61]

A dunamenti városokról készült albumok sorából kiemelkedik a „Zwey hundert vier und sechzig Donau-Ansichten…” (hosszú címe miatt általában „Donau-Ansichten” rövidített címen ismeretes.) A művet négy haránt-folio kötetben Adolf Kunike litográfus adta ki Bécsben.[62] (1826) A Duna forrása és Belgrád közötti folyamszakasz vedutáit Jacob Alt rajzolta le és A. Kunike litografálta, a Belgrád és Fekete tenger közötti városok rajzait maga Kunike készítette. A rajzok 1820 / 1826 között folyamatosan készültek, köztük öt lapon találkozunk budai, pesti, illetőleg margitszigeti tárgyúakkal: a CXLIV. sz. Óbudát, a következő lapon a margitszigeti ferences-templom romját, a CXLVI. sz. lap Budát és Pestet a ferencvárosi part felől ábrázolja, az utána következő pedig Óbudát Kiscellel, végül az utolsó lapon a pesti Dunapartot látjuk északnyugati nézetben. A pest-budai tárgyú lapokat tartalmazó kötet 1824-ben jelent meg. Néhány lapot nagy példányszámban variálva adtak ki. A 148. sz. vedutát Wicksteed 1834-ben némi staffázsváltozattal olajban festi meg. [63](12. kép)

Az 1830-as években a szárazföldi és vizi közlekedés fejlődésével párhuzamosan az útirajzirodalom is bővült. Pestbudai szempontból a dunai hajózás megindulása rendkívül jelentős esemény. Mind több és több külföldi – főként angol – utazó keresi fel Pestet és Budát akár rövidebb-hosszabb itt-tartózkodás céljából, akár átutazóban a Balkán vagy Kisázsia felé. Ezek az útirajzok gyakran mellékelnek pesti vagy budai látkép-illusztrációkat. Pest klasszicista város arculata ekkor már nagyrészt kialakult és az egységes stílusú városképet általában megcsodálják. John Paget 1835-ben Pesten jártában így ír: „…hajtassunk végig a rakparton. Figyeld meg ezt az első három vagy négy házat és mondd, ha ismersz magánépületet, amely ezeknél ragyogóbb vagy jobb stílusban épült… Ezekkel az épületekkel szemben tervezik az új hidat a Duna felett.” [64] A Rakpiacról és a Nákó-palotáról van tehát szó, amely utóbbinak tengelyében épül majd 1839-től a Lánchíd.

Michael Quin 1836 őszén utazott át Pesten és ő is a „modern stílus”-ban épült palotákat említi útleírásának elején. Quin művének mind eredeti angol [65] mind francianyelvű kiadásához [66] Jacob Alt „Donau-Ansichten”-jének nyomán litografált vedutákat mellékeltek a kiadók.

Julia Pardoe 1836. évi konstantinápolyi útján látogatja meg Pestet, ahová 1839-ben visszatér. Ezúttal hosszabb időt tölt Pesten és 1840-ben megjelent „The City of the Magyar…” című könyvében többek között így ír: „Különös, mély nyugalom honol Buda felett, egy neme a néma királyi méltóságnak. A gondolat önkéntelenül vissza-vissza száll a múltba, miközben az ember a meredek magaslatokra megy fölfelé… De csak a hidon kell átmenned, hogy a jelen, a tevékeny, a becsvágyó, az életerős jelen táruljon a szemed elé… minden olyan friss, olyan tiszta, olyannyira a növekvő életet tükröző, hogy… szükségszerű, hogy Buda igényeivel szemben… egykor Pest legyen majd fővárosa annak az országnak, mely máris halálosan mély álmából ébredező óriáshoz hasonlít.” [67] Buda és Pestnek ebben a romantikusan plasztikus szembeállításában mintegy visszhangzanak a kortárs Garaynak e fejezet élén olvasható gondolatai.

George Hering „Sketches on the Danube in Hungary and Transylvania” címen 1838-ban egy folio-albumot [68] jelentet meg, amelyben a címtől eltérően nemcsak dunai képeket közöl, hanem felvidéki várakat és városokat is ábrázol, sőt az aggteleki cseppkőbarlangot is bemutatja. A tájképeken kívül néprajzi érdekességű ábrázolásokat is találunk az albumban. Hering Széchenyi Istvánnak ajánlotta művét és jellemző az ajánlásnak az a mondata, amelyben Széchenyinek kedveskedve azt írja, hogy „amíg azelőtt az európai utazó számára Magyarország szinte tilos terület volt, addig most a (dunai) gőzhajóút olyan könnyű mint egy utazás a Themzén.” Hering albumának 26 lapja közül egyetlen pest-budai tárgyút találunk, egy dunai látképet a vizivárosi partról felvéve. A pesti városkép hitelességéhez szó férhet, úgyszintén a part mellett horgonyzó bárka méreteihez is, de mindezekért kárpótol a rajz finomsága, amelyen az angol festők atmoszférikus hatásokat művészien ábrázoló modorát még így, a kőnyomaton is érezzük.[69]

Az 1830-as évek folyamán Adolf Kunike „Donau Ansichten”-jét kisebb formátumú két változatban is kiadják. Egyik változat „Malerische Donaureise vom Ursprunge bis Belgrad” címen Mansfeld kiadásában jelenik meg 1833-ban,[70] ennek IV. részében a 7. és 8. lapon találunk egy-egy pestbudai vedutát, a másik kiadásváltozatot Förster jelenteti meg év megjelölése nélkül ugyan, de még a harmincas években, „Die Donau vom Ursprunge bis Belgrad”[71] címen. Mindkét újabb kiadás az eredeti Alt-Kunike-albumnak két-két azonos képét dolgozza át és ezek az átdolgozások a sokkal kisebb mérettől eltekintve az eredetitől csak lényegtelen vonásokban térnek el.

Szentgyörgyi János, akivel 1827-ben, majd 1829-ben festett vedutái kapcsán már találkoztunk, az 1830-as években két vedutát fest. 1830-ból való a korábbi, ez a mester pestbudai négy vedutája között egyúttal a legjobban is sikerült. Nézőpontja a gellérthegy-naphegyi nyereg közelében van, ahol ekkoriban még szőlő termett. Innen láthatjuk balra a már klasszicista modorban átépült királyi palotát, a jobboldali háttérben pedig Pestet. [72] Ennek a szignált és datált vedutának vízfestésű vázlata is fennmaradt.[73]

Az 1827-ben kiadott Tomala-féle rézkarcsorozat szerzőségével kapcsolatban említett Hofbauer Jánosnak 1831-re datált vedutáján Budát és Pestet a Rózsadomb felől látjuk. Amint említettük, Hofbauer a rajznak csak az előterét és a égboltot színezte illetőleg festette, a középrészt talán szándékosan nem színezte, nehogy a hajszálfinom rajzot elmossa. A kép ceruza-rajza szinte fénykép-pontosságú (11. kép).

Szentgyörgyi János legkésőbbi vedutája majdnem azonos az 1829. évivel, csupán az előtérbe állított, de oda egyáltalán nem illő staffázsalak-pár és az időközben elkészült pesti Vigadó jelentenek új képelemeket. A Gellérthegy alatti úton haladó hintó is újra szerepel ezen a későbbi vedután, amely sem nem szignált, sem nem datált, de az előbbi, szinte azonos festménnyel egybevetve Szentgyörgyi szerzősége kétségtelen, a kép keletkezési ideje pedig a Vigadó elkészülte (1831) és a Lánchíd építési munkáinak - amelyeknek a képen semmi nyomuk - megkezdése (1839) közötti időre, tehát az 1835 körüli évekre tehető.[74] Ugyancsak 1835-re kell datálnunk egy látkép-párt is, amely a Gellérthegy alatti útról Wonsidler nyomán, illetőleg a Bomba- (Batthyány) tér felől mutatja Pest-Budát. [75] A két kőnyomatú vedutát Weissenberg Ignác rajztanár készítette, aki Teschenből származva bécsi, majd pozsonyi működés után Pesten telepedett meg. Ennek a két vedutának sem a történeti, sem pedig művészi értéke nem jelentős, amíg azonban a testvérvárosokat dél felől ábrázoló rajza Wonsidler alapján másodlagos, addig a Bomba-tér felőli látkép elsődleges, amit két évvel később Vasquez átdolgozásában látunk viszont. Feltűnő, hogy Weissenberg rajztanár létére mennyire tökéletlen távlatot rajzol, holott az egyik vedutánál legalábbis, rendelkezésére állhatott Wonsidler sokkal helyesebb perspektívájú felvétele.

Paur Miksa Félix, aki Bajorországból származva 1832-től Pesten Pollack Mihálynál, majd Hild Józsefnél rajzolóként működött, 1837-ben nagyméretű rajzon örökíti meg a Rakpiacot a dél felől csatlakozó Dunasorral.[76]A rajzot Bergmann litografálja és adja ki Münchenben. (13. kép) Ugyanebben az évben keletkezett azonos épületrajzzal ennek a lapnak egy változata, amelyen a Rakpiac staffázsalakjai az előbbitől eltérő módon szerepelnek.[77] Paurnak ez a vedutája, amelyet a Dunasor épületeinek erős kisebbítése révén elért mély perspektívája jellemez, számos kisebb méretű változatban jelent meg. De ezek csakhamar megszűnnek, ugyanis 1839-ben már megkezdik a Lánchíd építését, ami Paur rajzának előterét alapvetően megváltoztatja. Paur egyébként 1837. évi vedutáját megelőzően már készített egy

litográfiát a Dunasornak a Nákó-palota és a Belvárosi templom közötti szakaszáról a „Fillértár” 1834. évfolyama számára,[78] utóbbinak két variánsa ismeretes.[79] A négykötetes Művészeti Lexikon (Paur címszó alatt) Paurnak egy Pest-Buda közötti állandó hídnak építésére vonatkozó tervét is említi.[80]

A városkép általános fejlődését tükröző veduták mellett a város kisebb egységeit bemutató ábrázolások utóbbiak szempontjából ugyanakkora, ha nem nagyobb jelentőségűek, mivel egy nagyobb látószögű képen természetszerűen kevesebb részletet lehet reprodukálni. Ilyenfajta kisebb egységek a terek, házak, amelyeknek ábrázolásai R. Alt, L. Rohbock és követőik révén válnak gyakorivá.

Az 1814-ben megnyílt „Magyar király”-szálló hirdetésének fejlécén a szálló rézmetszetű képét látjuk Prixnertől, [81] az 1820-as években pedig Perlaszka Domokos készíti el a Váci utcában volt „Nádor”-szálló hirdetését, amelynek eddig csupán a rézlemeze van meg, egykorú levonata nem bukkant fel. A lemez a Kiscelli Múzeumban van. [82] (14. kép) Ugyancsak Perlaszkától való Schwindt Károly rajza nyomán a „Vadászkürt”- szálloda prospektusa is, szintén az 1820-as évekből. [83] A „Magyar király” 1835-ben vagy kevéssel utóbb újra megjelentet egy hirdetést ezúttal háromrészes képszalag formájában. [84] A szállodai hirdetések közé tartoznak még a „Tigris” és az „Angol királynő” illusztrált prospektusai is. Ezek a szálloda-reklámok igen csekély példányszámban maradtak fenn.

Szálloda-hirdetések illusztrációin kívül egyes épületeket ábrázolnak a képcsoportok. A képcsoportoknak két fajtáját különböztethetjük meg. 1./ Veduták keretképei. 2./ Albumok, könyvillusztrációk. Az előbbi csoportba tartozik Strohmeyer Antal 1835-ben megjelent térképe 14 keretképpel, Pest akkoriban jelentős épületeiről. [85] „Ofen und Pest von der Josef Bastey in Ofen” címmel említi Schoen Arnold azt a pest-budai vedutát, amelyet 12 buda- és pestkörnyéki látkép övez, szerzője Fr. Faltus. A Csillag-gyűjteményben említett litográfia előttem ismeretlen. Megjelenési ideje „1835 körül?” [86] A Petrich-Artaria-vedutát dolgozza át Schlosser azon a vedután, amelyet pest-budai tájrészletekkel vesz körül. A keretképek F. Barth bécsi kiadónál megjelent látképek egyszerű átvételei, azok hibáival együtt. Megjelenési idejét az 1830-as évekre tehetjük.[87]

1837-ben készült, de csak egy évvel később jelent meg Vasquez P. Károlynak négy lapból álló térképsorozata, a térképek körül szintén a pest-budai nevezetesebb épületek kőmetszetű ábrázolásaival. [88] A négy térképet összesen hetvenhat keretkép övezi, közöttük néhány tájkép, sőt Budának és Pestnek egy-egy Mátyás-kori, illetőleg XVII. századi látképének átdolgozása. Két térkép felett a pesti Dunapartot a Paur veduta alapján látjuk reprodukálva, néhány keretkép pedig valamivel korábbi veduták nyomán készült. Így viszontlátjuk a Wonsidler és Weissenberg látképeket is. A sorozat térképeinek rajzolója minden bizonnyal maga a kiadó, Vasquez ugyanis műszaki tiszt volt, így kartográfusként is működhetett. Vasquez működését valószínűsiti az ajánlás, amelyben Zichy Ferraris Emanuelnek a „Buda és Pest” című művet „… mély tisztelettel ajánlja a szerző Gróf Vasquez Pinos Károly.” Kevésbé azonosíthatjuk Vasquezzel a keretképek rajzolóját, akiben több joggal azt az egyébként ismeretlen rajzolót gyaníthatjuk, aki a sorozat két előzéklapja közül az egyiknek alján lévő keretdíszítő látképen (Rakpiac) „Fr. Weiss”-sel szignálta magát. A név előtt olvasható „Entw[orfen] u[nd] Gest[ochen]” rövidítések nyíltan utalnak arra, hogy a dús címlapdíszítést is Weiss tervezte és metszette kőbe a második előzéklappal együtt, amelyben romantikusan gotizáló ikerablakon át látjuk Budát és Pestet.

A négylapos térképsorozat a két előzéklappal együtt kékszínű papírborítékban jelent meg „Buda és Pest Szabad Királyi Varossainak Tájleierása [!] Topographie der königl[ich] ungarischen freyen Städte Ofen und Pesth von Carl Graf Vasquez” címen.

Tervrajz és veduta együttesét képviselik a koszakunkat lezáró évtized folyamán igen nagy számban kiadott Lánchíd-tervek. Ezek ugyanis a tervezett hidat környezetével együtt ábrázolják, mégpedig északi nézetben, vagy a budai, illetőleg pesti hídfő közeléből. Az északi nézet William Tierney Clark 1837 november 10-én keltezett első függőhíd-tervén alapul. [89] A tervezett híddal kapcsolatos látkép nézőpontja a Duna középvonalától némileg keletre, a hídtól pedig északra esik, a mai Roosevelt-tér északi határának megfelelő vonalban. A kép baloldalán a Rakpiac az Ullmann-palotától délre ( az északi szomszéd Wieser-ház ekkor még nem épült fel), a háttér közepén a Gellérthegy, jobboldalon a Várhegy déli része a királyi palotával és Szertárral. Ez a tervrajz számos egykorú és későbbi variánsnak volt az alapja: A W. T. Clark-féle tervről a Paur-rajz nyomán 1830-ban egy acélmetszet készült, ez szinte másolata Clark tervének. [90] 1839-ben C. Mahlknecht némileg megváltoztatta a környezetet és ugyancsak acélmetszetben reprodukálja a Clark-tervet. [91](15. kép) Ezeken kívül pedig váltóűrlapok, levélpapír-fejlécek, kottacímlapok ismétlik az első Lánchíd-tervet még a későbbi évek folyamán is, amikor pedig már újabb módosított hídterv jelent meg, sőt a híd elkészülte után is vissza-visszatér az első tervváltozat a későbbi variánsokkal együtt.

Schwindt Károly egy 1837-ben megjelent pest-budai „Wegweiser” [92]számára megrajzolja a pesti Vigadót a hajóhídfő felől, és a Rakpiacot a Nákó- és Lloyd-palota (akkor még Kereskedelmi Csarnok) között. Utóbbi ábrázolás rokon a Vasquez-sorozattal kapcsolatban említett keretdíszítő ( Fr. Weiss-el jelzett) ábrázolással. Schwindt rajzainak acélmetszetű változatait C. L. Frommel szignálta. Ugyanebben az útikalauzban jelent meg egy tabáni látkép a mai Ferdinánd-kapu alól felvéve „durch W. Creuzbauer in Carlsruhe” jelzéssel. Ennek az útikalauznak illusztrációi Creuzbauer karlsruhei műintézetében készültek, Frommel pedig 1824-ben Henry Winkles angol acélmetszővel közös műtermet nyitott ugyancsak Karlsruheban. A Schwindt-Frommel és Frommel-Winkles-kapcsolat alapján valószínű, hogy azoknak az útikalauzoknak illusztrációit amelyeket Winkles az 1845. évi „Vezéd” [93] és Feldmann „Wegweiser”- ének 1844. évi [94] és későbbi kiadásai számára metszett acélba, ugyancsak Schwindt Károly rajzolta.

A földrajzi ismereteket terjesztő művek sorában 1838-1840 között három részben jelenik meg a „Panorama der Oesterreichischen Monarchie, oder malerisch-romantisches Denkbuch der schönsten und merkwürdigsten Donau-Ansichten.”[95] Ez a rövidített cím a teljes címnek csupán a fele! A köteteket számos acélmetszet díszíti nagyészt Th. Endertől készített rajzok alapján, amelyeket angol acélmetszők sokszorosítottak. Az 1838-ban kiadott első részben pest-budai tárgyú három vedutát találunk (Várhegy, Pest a Várhegy felől, Rakpiac ), ezek néhány évvel később a „Pittoreskes Souvenir an die schönsten Ansichten der Donau in Ungarn von Theben bis Golumbacz…” című tizenkilenclapos acélmetszet-sorozatban a „Panorama”-hoz hasonlóan ugyancsak Hartleben K. Adolf kiadásában jelentek meg újra.[96]

Csupán a viszonylagos teljesség érdekében említjük e korszak látképei sorában Jacob Alt, Krauss és I. Raffalt egy-egy festményét. J. Alt kisméretű vízfestménye Budát ábrázolja a Gellérthegy alatti Dunapartról észak felé tekintve, de nem Wonsidler nyomán. [97] Nem valószínű, hogy ez a veduta sokszorosítva is megjelent volna, Alt ugyanis a kép előterében ábrázolt tabán-Dunaparti házsor színezését nem fejezte be, 1851-ben pedig nagyjából ugyanebből a nézőpontból J. Bermann „Malerische Donaureise”-jéhez teljesen új látképet fest. F. Krauss J. Altnak 1824-ben rajzolt és A. Kunike kőnyomatában megjelent vedutájára emlékeztetően festi Budát és Pestet a soroksári országútról felvéve. [98] Raffalt olajfestményén a Várat nyugat felől látjuk, előtérben a Kis Svábhegy és Sashegy közötti vidékkel. A kép érdekessége a Kis Svábhegy déli lejtője mögötti nézőpont, ahonnan szinte soha nem ábrázolták a várost.[99] (16. kép).

Franz Barth bécsi kiadónál az 1830-as években egy rézmetszet sorozat jelenik meg, [100] ennek néhány lapján – mindössze hét lapon – pest-budai részletek láthatók: Margitsziget, Festetich-pavilon a Fűvészkertben, Lipótmező, Hárshegyi úti „Vadászkastély”, a zugligeti „Remete”-villa, Kamaraerdő, Városliget. Az ismeretlen rézmetsző, aki talán azonos a kiadóval, a felsorolt részleteket igen kezdetleges módon ábrázolta, egyedüli érdeme hogy az illető témákról nagyon kevés, vagy éppen semmiféle egyéb ábrázolás nem ismeretes. A „Remeté”-t és az ún.”Vadászkastély”-t (ez egyébként a Szép Juhásznéra vonatkozó téves címfelirattal jelent meg) csak ebben a sorozatrészben találjuk, illetőleg a már említett Schlosser-veduta keretképei között mint kisebbméretű másolatok szerepelnek. A Barth-sorozat magas lapszámozása alapján nyilvánvaló, hogy nagyobb terjedelmű kiadványról van szó, amelynek csupán elenyésző hányada pest-budai helyi vonatkozású. 1835-től számos változatban jelenik meg a Pesti Magyar Színház terve, amelynek a tervezett, de meg nem valósult szobrászati díszítését is feltüntetik. A színház tervei többnyire folyóirat- [101] és szinházi zsebkönyv-mellékletként jelennek meg.[102] 1837-től, a színház elkészülte és megnyitásának idejétől az ábrázolások természetesen a valóságnak megfelelő, tehát a plasztikai díszítés nélküli állapotot tükrözik (17. kép).

Naptármellékletek közlik a Színházon kívül a Ludoviceum képét, [103]az 1838-as árvizet valamint egyéb, ha nem is látképjellegű tárgyakat, mint például a „Ferenc császár” gőzöst, a Vigadó termeit stb.

Négylapos sorozat illusztrálja az 1827. évi pesti első lóversenyt. A sorozat kőmetszésű lapjait Prestel Ferdinánd felvételei alapján J. B. Clarot rajzolta. A sokszorosítást Schmid János nyomdája végezte. A sorozaton egyes futamok mozzanatait láthatjuk, háttérben a versenypálya tribünjeivel. [104] (18. kép)

Az 1838 március 13-16. között Pesten és Budán romboló és pusztító árvíz számos – nagyobbrészt sajnos csekély művészi értékű – ábrázolásra adott alkalmat. Ezeket az ábrázolásokat jellegüknél fogva két csoportra oszthatjuk: 1. Árvízképekre. 2. Árvízjelenetekre.

Árvízképek azok az ábrázolások, amelyeknek elsődleges célja a város egészét (pl. Reichert),[105] vagy egyes részeit ( pl. Schwindt-Perlaszka) [106] elöntő árvíz bemutatása, az árvízzel kapcsolatos jelenetek, mit pl. mentés, házbeomlás stb. pedig másodlagosak vagy stafázsjellegűek.

Árvízjelenetek – ellentétben az árvízképekkel – azok az ábrázolások, amelyeknél az árvízzel kapcsolatos események, genreszerű jelenetek elsődlegesek és a környezet, háttér bemutatása csak másodsorban jelentős. Az árvízjelenetek hitelessége ennélfogva csekély, sok esetben meg éppen semmi. Céljuk a rémségek, legtöbb esetben túlhangsúlyozott, színpadias (pl. Ranftlnál) bemutatása.

Az árvízképek csoportjában mind az ábrázolás hitelességével, mind művészi színvonalával első helyet érdemel a Schwindt Károly rajzairól készült Perlaszka Domokos-féle aquatintasorozat. A négylapos sorozat színezve jelent meg. Bemutatja a Színház-teret (19. kép), a Városház-piacot, a zajló Dunát végül már a víz viszahúzódásának napján, március 16-án, a Széna-piacot. Ezzel a sorozattal hitelességénél fogva, de művészi színvonalánál fogva is egyenértékű egy látkép-pár a Színház-térről és a Rózsa-térről (20. kép), amely Klette Károly rajzán alapul, majd Schwindt Károly dolgozott ki, végül a párizsi Hürlimann kiadásában jelent meg, ugyancsak színezve. Mindkét lap aquatinta. [107] Trentsensky kőnyomdai műintézete „Sechs Unglücks-Szenen aus den Tagen der Uiberschwemmung von Ofen und Pest vom 13. Bis 18. März 1838” címen kiadott sorozatának lapjait Schoen Arnold szerint egy BM vagy MB monogramista litografálta. [108] Az a képelem, amelyen e feltevés alapul, ha nem zárja is ki, de egyértelműen nem igazolja egy monogramista szerzőségét. A jelzett két betű, egy „M” tetején fekvő „B” a sorozat 5. lapjának előterében hányódó bölcső oldalán látszik és lehet ugyan monogram, de éppenúgy díszítmény is. A sorozat minden egyes lapjához magyarázó szöveg tartozik; nem áll a Schwindt-Perlaszka-sorozat színvonalán, Barabás Miklós szerzőségét már csak ezért is ki kell zárnunk. A rajzokat valószínűleg Trentsensky rajzolta és litografálta is.

Klette Károly rajzairól készültek Georg Scheth kőnyomatai, amelyek „X. Bildliche Darstellungen sammt Beschreibung als Gedenk-Blätter der am 13.,14.,15. und 16. März 1838 stattgefundenen, furchtbaren und nie erlebten Überschwemmung beyder königlichen freyen Nachbarstädte Ofen und Pest.” bőbeszédű címmel sorozatként jelentek meg Tomala Fedinánd kiadásában.[109]A sorozat címlapján Klette Károly mellett Adam Brenner bécsi akadémiai festő is szerepel mint társszerző és a címlap rajzolója, elfogadhatjuk azonban Horváth Henrik nézetét: eszerint Brenner társszerzősége csak névleges – az egyes lapokon ugyanis neve sehol sem szerepel –, működése pedig csupán a címlapra és arra az emléklapra szorítkozott, amely e sorozatban megjelent. Ez az emléklap Pest-Buda lakosságának háláját fejezi ki azok iránt, akik adományaikkal segítettek az árvízkárosultakon. Az allegorikus ábrázolás hátterében egy pesti részlet képzeletbeli rajzát látjuk, mögötte a Várat és a Gellérthegyet. Az alapgondolat Tomala Ferdinándé, a rajz Adam Brennertől és Klette Károlytól származik, a litográfia pedig J. Lanzedellytől. A sorozatnak ezt a lapját Horváth nem említi, pedig csak ezzel együtt tízlapos a sorozat. Az egyes képek lipót-, teréz-, józsef- és ferencvárosi részleteket mutatnak be, egyik lap pedig a mai Vörösvári utat, háttérben Kiscellel.

Négy fametszetű árvízképünk (Színház-tér, Szénapiac, Józsefvárosi templom, Nagymező utca) ismeretes Franz Collartól [110]. Rendkívül ritka példány Strasser kőnyomatú árvízképe a Rókus-kórházzal és kápolnával, jobboldalon pedig a Szt. Miklós-szobor fülkéjével, amelyről ez eddig egyetlen ábrázolásunk.[111]

Kaszás István „sebészmester” Gyár-utcai árvízképének hátterében a Király-utcai Valero-selyemgyárat látjuk. Kaszás képe olajfestmény, amelyről kőnyomatú másolat is készült. [112] A kép egyébként átmenet az árvízkép és -jelenet között. A festmény a Budai Lövölde tulajdona volt és a II. világháború alatt sajnos elpusztult (21. kép).

Barabás Miklós egyetlen árvízképpel szerepel, ez a rendkívül finom, kisméretű aquarell szorosan véve nem is árvízkép, hanem az árvíz következtében feltörő talajvíztől alapjaiban megrongált, majd bedőlt Derra-házat ábrázolja. [113]

Az árvízképek számos olyan városrészletet vagy épületet mutatnak be, amelyeket egyébként más alkalommal nem ábrázoltak. Ha pl. a Színház-térről az árvíz előtt és után is több ábrázolás készült, a Józsefváros, Terézváros, Ferencváros utcáit alig vagy egyáltalán nem örökítették meg. A Rózsa-térről az előbb említett Klette-Hürlimann-aquatintán kívül csak sokkal későbbi fényképek maradtak fenn, bár ez a tér a Belváros talán legharmonikusabb tere volt a vele szervesen egybetartozó Sebestyén térrel együtt. Mindkettő 1900 táján beépült. Az árvízképek eme pozitív értéke mellett sajnos igen nagy részük mind a helyrajzi hiteleséget, mind a művészi színvonalat nélkülözi. Több árvízkép régebbi típusokat ismétel (pl. Artaria nyomán) a városképbe komponálva az árvizet. Egyes lapok teljesen eltorzítják a város látképét: egyik metszeten a Várhegy mögött, a Krisztinavárosban is árvizet látunk, amelyből a Várhegy szigetként emelkedik ki. Másik képen a rajzoló Pest-Budát tükörképben ábrázolta, a két part között óriás arányú gőzhajóval. Ezek a primitív és hatásvadászó ábrázolások vezetnek át az

2. árvizjelenetekhez. Ezek legtöbb esetben grand guignolszerűen túlozzák el a kétségtelenül tragikus eseményeket és helyzeteket. Így látunk a Duna jégtábláin – még a folyam közepén is bútorokat, nyugodtan alvó kisgyerekeket és más lehetetlen szituációkat. Különösen kedvelt volt a fuldoklók bemutatása. Amíg az árvízképek csoportjának végén említett képek ilyenfajta elemei ott staffázsalakok voltak még akkor is, ha – mint a Schwindt-Perlaszka sorozat esetében – magas személyiség (jelen esetben István főherceg ) mentési tevékenységét illusztrálják, addig itt, az árvízjelenetek csoportjában az ábrázolásnak elsődleges témái. Ezekkel a megindító és hatásvadászó jelenetekkel akarták a lapok kelendőségét fokozni. Tekintsük enyhítő körülménynek, hogy a kiadók az árusításból befolyt összegeket többnyire az árvízkárosultak javára fordították. A szörnyű árvízjelenetektől jólesően elütőek Forray Iván vízfestésű árvíz-genrejelenetei. Ezek a kisméretű akvarellek a mentést szinte karikatúraszerűen mutatják be. Egyik képen egy agarat engednek le az ablakból a mentőcsónakba, másikon cilinderes urak csónakáznak. Forray ábrázolásai helyrajzilag megállapíthatatlanok, tulajdonképpen biedermeier hangulatképek.[114]

Annál romantikusabb, sőt színpadias az a jelenet, amelyet Mathias Ranftl bécsi művész festett meg. Az olajfestmény előterében tutajszerű deszkaszerkezetet látunk, ami ugyan méreteinél fogva erre alkalmatlan, mégis egyelőre nyolc személyt tart, de még kettőt készülne befogadni, ezenkívül kutya, madárkalitka egészíti ki a népes családot. E kép hátterében kéttornyú templom látszik – talán a józsefvárosi plébániatemplom. Ranftl ezt a jelenetet három változatban is megfestette. Egyik példány a Szépművészeti Múzeumban, másik a Kiscelli Múzeumban, a harmadik pedig Horváth Henriknek az árvíz centenáriumára megjelent emlékkönyv számára írt tanulmánya szerint magántulajdonban volt. Egy 1857-ben készült másolat Horváth szerint H. B. J. monogrammal jelzett, ez 1938-ban lappangott.[115] (22. kép)

B. J. Schmelzer drezdai festő Wesselényi Miklós életéről egy vízfestmény-sorozatot készített, ennek egyik lapja csupán céljával, nem pedig tárgyával kapcsolódik a pest-budai árvízhez. A kép hátterében ugyanis Firenzét ismerhetjük fel. Különös, hogy Horváth Henrik az árvíz-emlékkönyvben megjelent tanulmányában a hátteret mondja „irreális”-nak, holott éppen az előtér irreális, mind az ábrázolt cselekménynél, mind a háttérhez való kapcsolatánál fogva. [116]

Sem Forray Iván (nem pedig „István”, mint Horváth tévesen nevezi), sem Schmelzer, sem Ranftl árvízjelenetei helyileg nem rögzíthetők, városképábrázolási jelentőségük nincs, csupán a történeti teljesség érdekében említettük, illetőleg vettük fel őket a Corpusba.

Bármekkora volt is a kettős város életében az 1838. évi árvíz hatása, hiszen Budán, Óbudán és Pesten 2882 ház dőlt össze,[117] a városkép alakulására ez a hatás sokkal kisebb volt. Az árvizet követően a Szépítőbizottmány alaposan megvitatta az árvíz okait, el is készített egy építési szabályzatot, ennek célja az volt, hogy hasonló méretű katasztrófa a jövőben be ne következzék, [118] nagyobb városszabályozásra azonban nem került sor. Az árvíz utáni városszabályozás nem volt több, egyes utcák kiigazításánál és egy belvárosi tér létesítésénél a Megyeháza mellett. Az 1838 és 1839-ben készült egyéb látképeken az árvíz pusztításainak nem látjuk nyomát, mivel ez inkább a – részben mélyebben fekvő –külvárosokban pusztított, a látképek előterében fekvő Bel- és Lipótváros egyrészt magasabban fekvő, másrészt szilárdabban épült palotái, házai sértetlenül maradtak vagy csak jelentéktelen sérüléseket szenvedtek, ezeket viszont nem ábrázolták. Kivételt képez a Barabás festette Derra-ház, ennek beomlását is csak közvetve okozta az árvíz, ugyanis egy víztől el nem borított „szigeten” állott.

Az árvízképek kisebb csoportjára, valamint az árvízjelenetekre a korabeli romantika nyomta rá a bélyegét anélkül, hogy egyes mesterek konkrét hatását kellene feltételeznünk. Nem valószínű, hogy – mint Horváth Henrik feltételezi – a pest-budai kismesterek vagy akár Ranftl is ismerte volna a „Meduza tutajá”-t vagy Delacroixnak egyébként is későbbi „Don Juan hajótörésé”-t, e két egyáltalában szóbajöhető festményt. Az árvízkatasztrófa önmagában elegendő volt ahhoz, hogy a romantika korában ilyesfajta ábrázolások létrejöjjenek.[119]

Pest-Buda városa és a pest-budai veduta történetének egyaránt egyik legjelentősebb időszaka a nagy árvíz és a szabadságharc közötti évtized. Mivel ezt a Lánchíd építése – a szó valóságos értelmében – hidalja át, másrészt pedig a híd a városkép és a veduták domináns eleme, a vedutákon tükröződő városkép leírása elé a híd építésének rövid története kívánkozik, néhány vedután ugyanis nyomon követhetjük ennek a műalkotásnak létrejöttét.

Az 1836. évi országgyűlés elhatározta, hogy Pestet Budával összekötő állandó hidat kell létesíteni. [120] Széchenyi István javaslatára William Tierney Clark elkészíti egy függőhíd (ekkor még nem „lánc”-hídról volt szó, legalábbis nem így nevezték a létesítendő hidat) tervét, amely az általa épített London-Hammersmith-i hídnak változata. A pest-budai függőhidat több tervváltozatban ismerjük, ezek vedutákkal kacsolatosak, ezért mutatjuk be őket. William Tierney Clark első híd-terve 1837-ből, három-láncsoros függőhíd, nyeregtetős két mederpillérrel, amelyeket oszlopok díszítenek. Ezt a tervrajzot eredetiben nem, csupán fénymásolatban ismerem. Ennek nyomán készült többek között a Paur és Mahlknecht-metszet.[121]

1839-ben jelenik meg W. T. Clark módosított híd-terve. Az 1837. évi három-láncsoros és oszlopdíszű mederpilléres tervet egyszerűsítve két-láncsoros és sima-pilléres hidat látunk,[122] minimális eltérésekkel a Lánchíd mai állapotát. Az előző korszak tárgyalása során már elemeztük a két variánst, ezért itt nem ismételjük meg ezeknek a tervrajzoknak elemzését.

Az épülő Lánchíd folyamatosan változó eleme e korszak városképének. Az épülő pillérek cölöpei, majd állványzata[123] ( 23. kép), a pesti, majd budai mederpillér, végül 1848 júliusától a híd felhúzott láncai egyéb időmeghatározó tényezők híján szinte naptári pontossággal datálnák egy bizonyos állapotban a kettős város képét. Gyakorlatilag azonban sajnos ez a pontosság nem sokat jelent, a veduták ugyanis az építés fázisait egyáltalán nem követik ekkora hűséggel. Egyetlen ábrázolást sem ismerünk, amelyen az elkészült pilléreket láncok nélkül látnánk. Ezt az állapotot aránylag Alt lavírozott rajza közelíti meg leginkább, de még ezen a rajzon is látható az építési állványzat.[124] A vedutákba vagy az első megvalósult variánst helyezik, vagy a második tervváltozat szerint épült hidat ábrázolják, annak tényleges elkészülte előtt.[125] Mindez magától értetődően csak az 1849 előtti időre érvényes.

A Lánchíd építésének évtizede Pest építészetének oly jelentős periódusa, amelyet majd csak az 1860-as évek közepétől kibontakozó eklektika fog mennyiségben felülmúlni.

Ennek az évtizednek folyamán értesülnek – csupán a vedutákon is jelentkező objektumokat említve – a Vármegyeháza,[126] a pesti új lövölde,[127] a Császárfürdő Hild József által tervezett alakjában, [128] a pesti Indóház, [129] a Nemzeti Múzeum, amelynek 1837-ben megkezdett építése most már erőteljesebb ütemben folyik és 1842-ben be is fejeződik.[130] 1846-ban létesül a Széchenyi-liget a mai Szabadság-tér déli oldalánál.[131] Ha vedutákon nem is jelentkeznek, mégis új városképi elemek a Lipótváros új magán-bérházai, a Városliget és a budai hegyvidék villái. Az építészet stílusa az 1840-es évek első felében még az érett klasszicizmus, nemsokára azonban feltűnik már a romantika, amint ezt a Király-utcai Pekáry-házon (1847) láthatjuk.[132] Ybl Miklós kiváló tehetségére mutat, hogy a Hermina-kápolnát már 1842-ben, tehát fóti templomát két évvel megelőzve, gotizálóan romantikus stílusban tervezi.[133]

A művészeti élet fejlődését jelezze néhány évszám: 1839. Megalakul a pesti Műegylet; [134] 1846. Marastoni Jakab a Nagyhíd-utcában megnyitja festőiskoláját,[135] Varság Jakab festőiskoláját pedig Ujházy Ferenc egyik vízfestményéről ismerjük. E kor festészetét a festőiskolák mellett a rendszeresített kiállítások is fellendítik. Bár a festők főtémája az arckép, a vedutafestészet legszebb pest-budai emlékei az 1840-es évekből valók. A Budán megtelepedett Barabás Miklóson kívül főleg bécsi mesterek hosszabb vagy rövidebb itt-tartózkodásuk alkalmával rajzolják és festik a kedvezőbb körülmények között fejlődött nyugateurópai nagyvárosokkal most már egyenrangú Pest-Budát. Ezek között számunkra a két Alt, különösen Jacob fia Rudolf a legjelentősebb, akinek két látképsorozatot is köszönhetünk.

A reformkor Pestjének városképe 1844 óta új elemmel gazdagodott, ekkor fejeződött be ugyanis a Városházának 1824-ben megkezdett átépítése egyemeletes barokk alakjából klasszicista kétemeletes épületté. A vedutákon jelentkező külvárosi objektumokat fentiekben már megneveztük.

1841 óta feltünő változás állott be Buda előző korszakbeli városképéhez képest. A jelzett évben leég a várbeli Nagyboldogasszony-templom toronysisakja, a templom tornyát ettől fogva a század vége felé történt átépítéséig alacsony sátortető fedi. A Vár barokk-kori képéből most már csak a Szertár marad fenn a századfordulóig. Buda lassúbb ütemű fejlődése lövetkeztében a vedutákon is jelentkező újabb objektumokról ebben az évtizedben nem szólhatunk.

A kettős város terjedelme az előző korszakhoz képest nem változik. Pest-Buda – a Lánchíd megvalósulása idején már egy városról beszélhetünk – eddigi határai között fejlődik, a városkép az eddigi határokon belül változik.

alkotói között német és angol művészeket találunk. Több esetben német művészek rajzait angol grafikusok sokszorosítják. A szomszédos Ausztriából Thomas Ender, majd Rudolf Alt látogatott Pest-Budára, utóbbi többször is.

Nemcsak ennek a korszaknak, hanem a budapesti látképfestészet egész történetének legszebb lapjait Barabás Miklós alkotta 1841-től kezdve. Ezek közül külön ki kell emelnünk 1843-ban készült három vedutáját ( Hajóhíd, Rakpiac, Aldunasor 24-26. kép).

Korszakunk vedutáinak sorát Fitzgerald Minarelli egyébként ismeretlen festő nyitja meg a királyi palota harmadik emeletéről felvett látképével, amint azt maga a művész tanúsítja 1829-ben készült művének hátoldalára írt ajánlásával. Az olasznyelvű ajánlás barátjának, Cavallininek szólt. A veduta előterében a palota délkeleti sarka, mögötte Tabán, Gellérthegy, balra a Belváros, Ferencváros, háttérben az Alföld. A veduta különösebb művészi kvalitásokat nem mutat, pontos, száraz modorban tárja elénk az egyébként ritkán ábrázolt és szokatlan nézőpontú látványt. A festmény Csillag Béla gyűjtményének többi darabjával együtt elpusztult, csak fényképe maradt fenn.[136] Némileg hasonló ehhez az a tollrajz, amely a palota előtti terraszról mutatja lényegileg ugyanazt a város- és tájrészletet az 1820 körüli években.[137]

Az 1840-es évektől jelennek meg a nagylátószögű veduták mellett a város kisebb egységeit, egyes épületeit reprodukáló ábrázolások, amelyek közül néhány téma Vasquez keretképein 1837 / 1838-ban már előfordult, most azonban már önállóan szerepelnek. 1840 körül jelenik meg a pesti Ehrenreich-cég kiadásában Fuchsthaller Alajos kisméretű rézmetszetsorozata, ennek öt lapján a Dunasort Paur nyomán, a Kereskedelmi Csarnokot, a Nagyhíd-utcát, a Vigadót, végül a Szervita teret látjuk Ehrenreich boltjával, ez tehát egyúttal üzleti hirdetés is.[138] Josef Kuwasseg, aki az előző korszakban néhány kőrajzú vedutával már szerepelt, [139] 1842-ben Grimm Vincénél hatlapos sorozatot jelentet meg, amelynek rajzairól Martens öt, Hürlimann pedig egy aquatintát készített.[140]

A dunamenti tájakat bemutató kiadványok sorában 1841-ben Hartlebennél Pesten és Lipcsében megjelent Th. Ender „Die Wundermappe der Donau oder das Schönste und Merkwürdigste an den Ufern dieses Stromes in seinem Laufe durch die österreichischen Staaten.” című albuma, ennek 36 acélmetszete közül pest-budai négy látkép szerepel: Buda és Pest a Gellérthegyről Radcliffe, Pest Várhegyről Sands, a Rakpiac ugyancsak Sands, a királyi palota ismét Radcliffe angol acélmetszőktől. Utóbbi három veduta mint láttuk, a „Panorama”-ban már megjelent. Körülbelül ugyanebben az időben szintén Hartleben adja ki a „Pittoreskes Souvenir…” sorozatot, ennek hat pest-budai látképe közül négy a „Wundermappe”, illetőleg a „Panorama”-ból került át, kettő pedig a Vigadót és a Kereskedelmi Csarnokot mutatja be. Utóbbi két kép acélmetszetét Rauschenfels von Steinberg készítette. Jacob Rauschenfels v. Steinberg 1841. augusztus 21.-én meghalt, ez tehát meghatározza a sorozat keletkezésének legkésőbbi időpontját. A „Pittoreskes Souvenir” hat pest-budai látképét Hartleben „Ofen und Pest” címen 1842 vagy 1843-ban külön is kiadja.[141] Th.Endernek az a rajza, amely a királyi palotát és Pestet a Naphegy felől ábrázolja,[142] három változatban ismert. Egyik a Radcliffe-metszet ( ez jelent meg a „Wundermappe”-ban, a „Pittoreskes Souvenir”-ben és az „Ofen und Pest”-ben), a másik variáns J. Holzer bécsi festőnek egy olajfestésű vedutája 1842-ből, [143] a harmadik változat pedig csak majd 1844-ben jelenik meg mint a „Magyarország festői mutatványokban” című sorozat egyik tagja, J. Zahradniczek litográfiájaként.

A Holczer-veduta csak annyiban tér el Enderétől, hogy nem szerepel rajta a hajóhíd annak ellenére, hogy lombos fákat látunk a kép előterében, tehát a veduta nem télen, a hajóhíd szünetelésének idején készült, a Lánchidat pedig tervezett alakjában látjuk. Mind a Radcliff-metszetnek, mind a Holzer-festménynek közös őse Th. Ender lavírozott ceruzarajza, amely a budavári Nagyboldogasszony-templom toronysisakjának lebontása, sőt a Lánchíd építésének megkezdése (1839) előtt keletkezett. Bizonyos, hogy Ender rajza nyomán elsőnek a Radcliffe-metszet, majd a Holzer-festmény készült, hiszen – mint láttuk – a Radcliffe-metszet a Rauschenfels-metszettel együtt jelent meg legkésőbb egy évvel Holzer festménye előtt. Holzer egyébként a bécsi akadémián Th. Ender tanítványa volt.

A Lánchíd építése több veduta készüléséhez adott alkalmat. Elsősorban jelentős Barabás Miklósnak az alapkőletételi ünnepség színhelyén készült mozgalmas, élénk színhatású vízfestménye.[144] (27. kép) Ezt a témát Barabás többször is feldolgozta, így 1843-ban W. T. Clark számára,[145] majd 1854-ben Erzsébet királyné albumába,[146] mindkettőt akvarellben. 1858 /1864 között a Nemzeti Múzeumban őrzött nagyméretű olajfestményt készíti el,[147] 1859-ben pedig a Kiscelli Múzeumban lévő kisebb méretű festményt, Barabás oeuvrekatalógusa szerint „vázlat”-ot.[148] Ezek közül a variánsok közül nem ismerjük sem az idősebb Clark, sem pedig a királyné számára készült akvarelleket.

Az épülő hidat Barabás Miklós, Theodor Glatz és R. Alt művei nyomán kisérhetjük figyelemmel. A cölöpverési munkálatokat láthatjuk azon a finomtónusú, szinte pasztellszerű vízfestményen, amelynek hátterében a királyi palota áll.[149] ( 28. kép) A festmény 1841-re datált, de Barabás Miklós oeuvrekatalógusában ilyen tárgyú képet nem találunk. Ez az akvarell alighanem azonos a katalógus 2831. sz. alatt bejegyzett vízfestménnyel – 1842-ből. A katalógusban „A budai vár a Lánchíd cölöpeivel. Pest” címen szerepel.[150] Ugyanebből az évből még két azonos tárgyú bejegyzést találunk Barabás műveinek katalógusában: 788. szám alatt „William Klark angol ingenieurnek Lánchíd építés első tele a[kvarell] v[ázlat], valamint 1789. szám alatt „detto második tél” szöveggel, tehát ez nem készülhetett ugyanabban az évben. Ezek szerint a képek sorrendje: a Clark számára készült festmény az 1840 /1841. évi tél folyamán, a híd cölöpeit a királyi palotával ábrázoló akvarell 1841 tavaszán, a „második tél” katalógus-szöveg alatti pedig a hídépítés második telét mutatja be, [151] a kép holléte ismeretlen.

Strohmayer Antal a budai és pesti polgárőrség számára egy-egy emléklapot tervez, rajzol és ad ki. Mindkét lapon hasonló elrendezésben keretképeken mutatja be a különböző alakulatokat, a lap közepén pedig az őrség egy-egy funkcióját. A budai polgárőrség [152] lapjának közepén a Szent György teret látjuk egy szemle vagy felvonulás alkalmával, a pesti lap[153] pedig a polgárőrség részvételét a Lánchíd alapkőletételi ünnepségén (1842. augusztus 24.) mutatja be. Ez utóbbi képen a Rakpiacot és a Dunasort látjuk, Paur felfogására emlékeztetően. A budai polgárőrség emléklapját Stromayer nem datálta, de a datált pesti lap alapján feltételezhetjük, hogy a két lap nagyjából egyidejű. Mindkét – ma már igen ritka – lapot a pozsonyi Mangold-nyomdában sokszorosították.

Nagyjából ugyanerre az időre datálhatjuk azt az ugyancsak rendkívül ritka rézmetszetet, amelyen Lehnhardt Sámuel a W. T. Clark-Hawkins-féle Lánchídterv-változat előterében katonai felvonulást ábrázol, de éppen G. Hawkinssal való szoros kapcsolata alapján bizonyos, hogy ez a metszet – egyébként Kostyál pesti szabómester kiadása és nyilván reklámja is – az 1840-es évek legelején készült.[154] (29. kép)

„Die Donaureise von Wien bis Pest… Nebst Panorama der Donau von Wien bis Pest.” címen 1842 / 1843-ban jelenik meg Bécsben J. Moshammer útleírása [155] és ennek mellékleteként H. Hummitzsch acélkarcú „Panorama”-ja, amely a Dunának Bécs és Pest közötti szakaszát fínomrajzú madártávlatban mutatja be. A Dunaszakasz felett látjuk Buda és Pest távlati képét a Gellérthegyről felvéve, ezen kívül néhány kisebb méretű város-részletképet.[156]

1843-ban jelent meg a londoni Virtue-cég kiadásában William Beattie dunai útleírása.[157] A 236 oldalnyi terjedelmű könyvet F. Abresch német grafikus helyszíni vázlatai alapján („sketches taken on the spot”) W. H. Bartlett illusztrálta különféle acélmetszők lapjaival, ezek között fejléc, záróvignetta vagy szövegközti képekként néhány fametszet is található. A pestbudai vonatkozású szöveget négy acélmetszet és egy fametszet illusztrálja: Buda látképe a Várból (tévesen: „from the Observatory” címmel ), a Gellérthegy, a tervezett Lánchíd, a Királyi Palota az előtérben a hajóhíddal és a fametszetű Várhegy-részlet. Beattie könyvének németnyelvű változatát O. L. B. Wolff írta az eredeti szerzőre való utalás nélkül,[158] azonos címen, azonos illusztrációkkal azonban eggyel több képet mellékel Pest-Budáról mint Beattieé (látkép a Gellérthegyről). Abresch-Bartlett illusztrációinak hitelessége valamivel alatta marad rajzi fínomságuknak.Az illusztrációk közül kettő ( látkép a Gellérthegyről illetve Várhegyről) számos későbbi variánsnak az őse. Az illusztrációk valószínűleg 1840-ben készültek, de mindenesetre 1841 előttiek.

Barabás Miklós 1843-ban festett vedutáit már érintettük: „Pesti Dunapart a Lánchíd épülő pilléreivel” élénk kék és fehér színnel tulajdonképpen a hajóhidat ábrázolja hátérben a pesti Dunasorral. [159] (29. kép)

„A pesti Rakpiac a Kereskedelmi Csarnokkal” [160] és a „Pesti Dunasor Buda látképével”[161] a mozgalmas dunaparti életet mutatja be rendkívül finom tónusokkal, talán az Angliában látottak hatásaként. Ez különösen Rudolf Alttal összehasonlítva szembeötlő. Ugyanebben az évben az említett és W. T. Clark részére készült vedutákon kívül J. C. Pickersgill angol bankár vagy H. H. Pickersgill arcképfestő számára egy az oeuvrekatalógusban „Pest” címen szereplő vízfestésű vedutát [162] és egy ugyanott „detto” ( ti. Pickersgillnek ) a’ hídtól sz. Gellérttel című vízfestményt készít.[163] Néhány sorral alább a katalógus ismét említ egy vedutát: „Pickersgillnek 1 rajz a[kvarell] Pest látványa”.[164] A Pickersgill számára készült képekről egyebet sajnos nem tudunk, mint azt, hogy egyenként négy aranyért festette. Ugyancsak 1843-ban a zugligeti Tündérsziklát festi, háttérben a Hunyadorommal [165] és egy „Sziklatanulmány a Zugligetből” című vázlatot készít, talán éppen a Tündérsziklához.[166] (30. kép)

Hartleben Konrád Adolf 1844-ben „Magyarország festői nyomtatványokban”címen egy albumot ad ki, ebben G. Hering „Sketches on the Danube…”-jának néhány rajza újból megjelenik – más litografusoktól kisebb méretre átdolgozva. Az Album tizenöt lapja közül kettő ábrázolja Pestet, illetőleg Budát, mindkét veduta Ender egy-egy lapjának átvétele J. Zahradniczektől, amelyek elsődleges (acélmetszetű) változatai néhány évvel előbb a „Pittoreskes Souvenir” valamint az „Ofen und Pesth” című sorozatokban már megjelentek. A két látkép közül – „Pest a Várhegyről” és a Várhegy és Pest a gellérthegy-naphegyi nyereg felől – utóbbinak ez már harmadik variánsa, amelyen az eredetitől eltérően a hajóhíd mellett a (tervezett) Lánchíd is látható. Heringen és Enderen kívül az albumban Klette, R. Alt és egyéb művészek rajzainak változatait is megtaláljuk.[167]

A legjelentősebb pest-budai vedutacsoport Rudolf Alt-nak harminckét lapos kőnyomatú albuma, amely Hartleben K. Adolfnál „Buda-Pest” címen 1845-ben jelent meg.[168] A haránt nyolcadrét alakú album mindegyik képéhez a kiadó magyar és német nyelvű rövid szöveget csatolt, a sorozatot pedig egy romantikusan gotizáló címlap előzi meg, amely némiképpen a Vasquez sorozat címlapjához hasonlít. Alt Rudolf ebben az albumban számos olyan városrészletet mutat be, amelyet eddig a művészek nemigen méltattak figyelemre. Ebben a vonatkozásban érdekes és jelentős a budai hegyvidék egyes részeinek a megjelenítése pl. a Zugliget (31. kép), a Szép Juhászné-fogadó (32. kép), amelyet 1840-es évekbeli állapotában például csupán Altnak itt közölt képéről ismerünk. A Zugligetről Keleti Gusztávnak 1860 táján készült látképeiig ugyancsak nem ismerünk hitelesnek elfogadható egyéb ábrázolást. Ugyanezt mondhatjuk Altnak ebben az albumban közölt két krisztinavárosi képéről is (33-34. kép). Ennek a sorozatnak a felvételei 1842 / 1843 körül készültek, litográfusuk Franz Xaver Sandmann. A kőrajzokat J. Rauh nyomdája sokszorosította. A harminckét lapos sorozat vedutái Pest-Budának úgyszólván minden városrészéből közölnek egy-egy képet, a Margitsziget és Óbuda kivételével. Óbuda ugyanis külön város lévén, a csak Budát, illetőleg Pestet ábrázoló művekbe nem tartozhatott, így maradt ki – pontosabban: nem került be – az annak idején Óbudához tartozó Margitsziget sem ebbe, sem pedig az 1852 körül megjelent Festői megtekintések… című Alt-sorozatba sem. Ez utóbbinak egyes lapjai megjelenésüknél korábbi állapotot tükröznek, mégpedig 1847 / 48 körüli éveké. A két sorozat összehasonlító elemzését a későbbiek során végezzük el. A két Alt-sorozat megjelenése közötti időből, pontosan 1848-ból való Altnak egy szignált olajfestménye, ez József főherceg tulajdonában volt és valószínűleg elpusztult, csupán fényképe maradt fenn. A kép nézőpontja a Gellérthegy északkeleti lejtője, ahonnan a Várat, Pestet, a hajóhidat és (már felhúzott láncaival ) a Lánchidat látjuk. Ez utóbbi körülményből – tekintve Rudolf Alt precíz ábrázolásmódját – arra következtethetünk, hogy ezt a képet 1848 őszén festhette vagy legalábbis a kép akkori városképet ábrázol.[169]

Körülbelül ebben az időben Franz Xaver Sandmann egy nagyméretű vedutát litografált Buda-Pestről, gellérthegyi nézőpontból. A kép tévedésből a hajóhidat a templom-térnél mutatja; a lap 1852 / 1853 körüli kiadására a hajóhidat törölték, mint ahogy akkor már nem is létezett (35. kép). A veduta első kiadása a bécsi J. Rauh intézetében jelent meg.[170]

Az 1840-es évek folyóirataiban számos illusztráció fordul elő városrészlettel életképek hátterében. Ilyenre jellemző J. B. Clarot-nak a „Spiegel” 1843. évi kötetében megjelent „Pesther Schiffbrücke” című életképe, amelyen a hídvám körüli bonyodalmakat mutatja be, háttérben a pesti hajóhídfő vámházával [171] (36. kép), a „Pesti Divatlap” 1844-ben egy divatképet közöl, hátterében a „Nemzeti Színházzal” [172]; „A’ szél Pesten” egy karikatúra hátterében Perlaszka D.-tól Huber Nagy Kristófját látjuk („Életképek”, 1844; 37. kép).[173]

Ezeknél jelentősebb a pest-váci vasút megnyitásáról készült emléklap, ezt Varsányi J. rajzáról Rohn A. litografálta 1846-ban (38. kép). „A Magyar Középponti Vasút első megnyitása” című lapon a pesti „Indóház” fűtőháza mellől Vácra induló vonatot látjuk az ünnepség résztvevőivel. [174] A „Spiegel”-hez 1847-ben mellékelve a pesti magyar és a német színház képe jelenik meg Sürch J-től rézmetszetben,[175] valamint Fuchsthaller A.-tól ugyanebben a kötetben a Német Színház égéséről készült acélmetszet (39. kép) [176]; a pest-szolnoki vasút megnyitásával kapcsolatban (szintén 1847-ben ) Tyroler József a kőbányai vasúti vendéglő képét metszette rézbe,[177] magát a megnyitási ünnepséget pedig J. B. Clarot vízfestménnyel örökítette meg.[178]

A forradalom és szabadságharc pest-budai eseményeinek ábrázolásain a városkép csupán néhány esetben tükröződik hitelesen. Az események jellegéből következik, hogy a hangsúly – hasonlóan az árvízjelenetekhez – nem a statikus, hanem a dinamikus képelemeken van. Ez különösen a Budavár visszavételét, az ezzel kapcsolatos harci momentumokat bemutató képekre áll, amelyek között Apáti ( Than ) Mór és Klette Károly – egyébként későbbi keletű – ostromképén kívül hitelesnek mondható vedutát nem ismerünk. Ezért az 1838. évi „árvízkép” és „árvízjelenet” kategóriáinak megfelelő „ostromkép” és „ostromjelenet”szerinti csoportosítást itt nem végezhetjük el, annál kevésbé, mivel az események időrendi bemutatása a téma természeténél fogva fontosabb, mint akár a tipográfiai, akár a „kép” és „jelenet” alapján való – ebben az esetben mesterkélt felosztás. Egyes események ábrázolásainak tárgyi azonossága amúgyis a legtöbb esetben önmagától alkotja tipológiai csoportját.

A forradalom időszakából legtöbb ábrázolás természetszerűen a mácius 15-i eseményeket örökítette meg. [179] Egy-egy kép mutatja be a robot és tized eltörlése alkalmából a Szabadság- (Városháza) téren tartott népgyűlést (III 19.),[180] Kossuth Lajos megérkezését (IV 24.), [181] a bécsi egyetemi ifjúság küldöttségének fogadása alkalmából a Nemzeti Múzeum előtt rendezett népgyűlést ( IV 24.), [182] néhány kőnyomaton a Léderer Ignác budai katonai parancsnok elleni macskazene szétverését látjuk (V 10.), [183] egyetlen példányt ismerünk abból a kőnyomatból, amelyik a Károly-laktanyában elszállásolt Ceccopieri-ezred lázadását mutatja be (VI 11.). [184]A Kiscelli Múzeum példánya körülvágott, sem szerzőjét, sem megjelenési helyét nem ismerjük. Az országgyűlés képviselőházának július 5-i ülését a pesti Vigadóban Borsos József rajzolta és August Pettenkofen litografálta (40. kép) [185]; erről 1861-ben Werfer K. nyomdájában egy silány átdolgozás készült. [186] Ugyanennek az országgyűlésnek a főrendiházi üléséről a Nemzeti Múzeum dísztermében, több kisméretű kőmetszet-változat jelent meg mellékletekként. [187] Szeptember 28.-án szúrták le a hajóhídon Lamberg császári biztost. Orlai Petrics Soma ceruzarajza mellett néhány metszet is ábrázolja ezt az eseményt. (különös, hogy amíg az ábrázolások és írott források az esemény színhelyéül a hajóhidat vagy általában „a híd”-at jelölik meg, Szerelmei Samu szerint „Lamberg Ferenc… királyi biztost, a felbősült … néptömeg… a lánchíd közepén.. kivégzi.” (41. kép) [188] A szabadságharc hadi eseményei során Windischgrätz Alfréd császári csapatok élén 1849 január 5.-én bevonul Pestre. A bevonulást a Lánchídon ábrázolják.[189]

A budai vár ostromának egyes mozzanatait, végül a vár visszafoglalását nagyszámú grafika és kevés festmény illusztrálja. Helyrajzi szempontból Kölbl Simonnak két tusfestménye az Újvásártér bombázásáról,[190] illetőleg a királyi palota égéséről (42-43. kép),[191] Than Mórnak és Klette Károlynak pedig a Fehérvári kapu és rondella ellen, pontosabban a rondella melletti rés („Bresche”) ellen intézett döntő ostrom ábrázolásai azok, amelyeknek helytörténeti értékük is van. Than – akkori nevén Apáti – Mór a rohamról egy akvarellt, [192] Klette pedig egy olajfestményt [193] készített, mindkettőnek litografált változatait is ismerjük (44-45. kép). Klette ostromképének két változata ismeretes, egyik példány a Kiscelli Múzeum, másik a Hadtörténeti Múzeum gyűjteményéből. Pettenkofen ostromképe [194]első sorban festői előadásmódjánál fogva emelkedik ki az átlagtermésből (46. kép). Sterio Károly „Sebesült honvéd”-je tárgyát a romantika kellékeivel és eszközeivel festette, hátterében Pettenkofen mozgalmas ostromképére emlékeztetően (47. kép).[195]

A forradalommal, de különösen Budavár ostromával kapcsolatos események igen rövid idő alatt aktualitásukat vesztették. Az események gyors változása miatt nem volt idő hosszadalmasabb kidolgozást igénylő festmények vagy metszetek készítésére, különösen az „Armee-Bulletin”-ek esetében, így mind kényszerűségből, mind a gyorsabb terjesztés és olcsóbb ár érdekében a kőnyomáshoz folyamodtak. A nagyjelentőségű végakkord, a Vár visszafoglalása, maradandó jellegű esemény volt, ezért nemesebb technikájú alkotásokra késztette a művészeket. Budavár visszafoglalása nemcsak önálló, hanem alkalmazott ábrázolásként is számos esetben fordul elő, mint például kép-órák festmény dísze.

Pest ebben a korszakban is eddigi határai között fejlődik. A mai Szent István-körút – Haller utca, valamint a Rottenbiller utca – Fiumei út, illetőleg a Duna vonala közötti terület beépítetlen részei beépülnek, a szórványos települések összefüggő egységekké alakulnak.

Az abszolutizmus magyarországi gazdaságpolitikája nemcsak megakasztotta a magyar iparnak a 1840-es évek folyamán megindult általános fejlődését, hanem egyes iparágak ( pl. a textilipar) teljes megszűnését okozta, így többek között a Valero-selyemgyárnak is be kellett szüntetnie a munkát. Az osztrák kormány ezzel szemben fokozott mértékben fejlesztette az élelmiszeripart és ezen belül különösen a malomipart. [196] Az ötvenes évektől épülnek a Lipótváros északi részén, majd a Ferencvárosban és Újlakon azok a malmok, amelyek egy félszázadon át a városkép jellegetes elemei maradnak, [197] aránylag hatalmas tömegükkel, füstölgő kéményeikkel. A gőzmalmok közül az újlakiak működtek, illetve működnek.

A lipótvárosi gőzmalmokat azonban a lakóterület gyors növekedése következtében le kellett bontani, csupán az Újpesti rakparton maradtak fenn valamivel tovább is.

Pesthez képest Buda lassabban bár, de szintén terjeszkedik, különösen a Krisztinavároshoz tartozó területeken, ahol a hegyvidék enyhe lejtői a település számára megfelelőbbek és kedvezőbbek voltak voltak, mint az északi dombvidék (Rózsadomb), amely majd csak a század végétől kezdve épül be fokozatosan.

Mindkét város építészetében új színt jelent a romantika, [198] amely már a klasszicizmus idején itt-ott mutatkozott, sőt Ybl Miklós fóti templomában (1844) teljesen kialakulva jelentkezett akkor, amikor Hild József majd tiszta klasszicista stílusban építi a lipótvárosi plébánia új templomát – 1851-ben! Ennek a két stílusnak tartamát élesen nem határolhatjuk el egymástól. Az egyébként rövidéletű romantika azonban monumentális alkotással gazdagította Pest-Buda városképét: még az előző korszakban fognak Hild József tervei alapján a Hermina kápolna építéséhez (1842), de csak 1856-ban fejezik be.[199] 1852-ben leplezik le a budavári Szent György-téren a Hentzi-emléket, [200] ezt ma már csak R. Alt és L. Rohbock rajzairól ismerjük, későbbi időből pedig néhány fényképről. A Karátsonyi-grófok krisztinavárosi palotáját Pán József 1853 / 1856 között építi, 1939-pedig lebontják [201]; 1854 /1859 között épül L. Förster tervei szerint az izraelita hitközség Dohány utcai nagytemploma [202] és ezzel egyidejűleg a mai Szent István téren a Pichler-ház, [203] annak a Wieser Ferencnek tervei szerint 1855-1857-ig, aki hat évvel ez után építi a pesti Ferences-templom remekbe sikerült toronysisakját [204]; Petschig József 1857-1859-i építi a budai főreáliskola hatalmas és a budai városképben domináns helyet elfoglaló, palotaszerű épületét, a mai Toldy-gimnáziumot, [205] amikor pedig ennek építkezése befejeződött, hozzáfogtak a hazai romantika leghatalmasabb alkotásának, a pesti Vigadónak építéséhez Feszl Frigyes tervei alapján. [206] Az új Vigadó, elődjének alapjaira épült, Pollack Mihály 1849-ben megsérült, majd lebontott klasszicista Vigadója helyére. Az új Vigadó 1865-ben nyílik meg akkor, amikor már szinte készen áll a Magyar Tudományos Akadémia új palotája, amelyet A. F. Stüler tervezett [207] a Ferenc József- (Roosevelt) tér északi lezárásaként a klasszicista Lloyd-palota neorenaissance ellenpárjaként. A romantika és az eklektika esetenként egyidejű jelenségek.

A budai városkép legkiemelkedőbb – ennek szó szerinti értelmében – két objektuma bár a romantika korában, de nem ennek stílusában jelentkezik. 1851-ben a Gellérthegy fellegvárát, a Citadellát kezdik építeni, [208] kevéssel utóbb pedig a királyi lak átépítéséhez fognak. [209] Amíg a Citadella jellegtelen, sima, sőt sivár, kincstári „Nutzbau”, addig a királyi palota pompás, neobarokk „Prunkbau”. Hogy az 1850-es évek stíluskeveredése még teljesebb legyen, szóljunk a budai Alagút keleti kapuzatáról is. Sajátos, és az eddigiek egyikébe sem sorolható stílusú alkotás ez, amelyet Clark Ádám 1853-1857-ig épített. [210] A dór oszlopok és ión párkányzat együttese alapján mind a klasszicismusba, mind az eklektikába tartozhatnék az Alagút különös megoldású, mégis művészi hatású keleti bejárata.

A kapitalizmus rohamos fejlődése, az abszolutizmus nyomásának csökkenése a kiegyezést közvetlenül megelőző néhány év folyamán, utána pedig annak megszűnése következtében Buda és Pest – rövidesen és hivatalosan is Budapest – kulturális, főleg azonban műszaki fejlődése is fellendül. Néhány adat: 1861. Megnyílt a Budai népszínház [211]; 1865. Megkezdik a pesti Dunapart szabályozását [212]; 1866. VIII 1. Megindul a Lóvasút [213]; 1867. Helyi hajójárat indul Buda és Pest között [214]; 1868. A lipótmezei elmegyógyintézet megnyitása [215]; 1870. III 2. A Budai hegypálya (Sikló) megkezdi működését. [216] Az 1860-1870 között eltelt évtized váosképének új és a második világháborúig épen maradt eleme a Ferenc József- (Roosevelt) tértől észak és dél felé épülő házsorok, a mai Széchenyi, illetve Belgrád rakparton. Az építészetben mindjobban terjed az eklektika. Ennek jegyében épül 1861-ben a Budai takarékpénztár (Fő utca 2.), [217] 1865-ben a régi képviselőház [218] és a M. T. Akadémia. [219] 1867-ben a ferencvárosi plébániatemplom, [220] az Első Magyar Általános Biztosító Intézet Vigadó-téri székháza (1868 körül); a Hungária-szálló (1870-1871). [221] Az önmagát túlélő kapitalizmus jelentkezik 1850-ben az Angol királynő szálló átépítésében [222] és a pesti Városháza harmadik emeletének létesítésében (1863). [223] Talán nem tévedünk annak feltételezésében, hogy az öreg Hild mester akkor is csak a klasszicizmus formanyelvén szólalt volna meg, ha – a Városháza esetében – nem kötik már meglévő adottságok.

1867-ben kezdik meg Pest pontos felmérését és ennek a felmérésnek alapján készül 1867-1872 között Pestváros szabályozási terve, Halácsy Sándor mérnök nagyformátumú térképe.[224] Ez a térkép már kijelöli a Nagykörút, Sugár- (Andrássy-) út és több más út és utca vonalát, illetőleg terek helyét. 1870 februárjában kiadják Pest új építési szabályzatát és még ugyanebben az évben a X.t.c. életre hívja a Fővárosi Közmunkák Tanácsát, amelynek hatáskörébe tartozik a városszabályozás és -rendezés. [225] Az egykori Szépítőbizottmány feladatát most már tágabb keretek között ellátó „Közmunkatanács” megalakulásával Budapest életének új korszaka nyílt meg. Buda és Pest városfejlődése ekkor már abba a stádiumba jutott, hogy az 1872.évi XXXVI. törvénycikkel jog szerint is megvalósult az egyesítés, amit a szabadságharc forradalmi kormánya 1849. junius 24-én elhatározott ugyan, de a szabadságharc bukása következtében nem volt végrehajtható[226].

Budavár visszafoglalásához kapcsolódik, de már az ostrom következtében megváltozott Vár képét mutatja Klette Károly 1849 júniusában készült szépiája. A rajz szinte az ostromképet ismétli, de mind arányaiban, mind a képkivágás nagyságában attól eltér. Amíg a Klette-ostromkép jobb oldala a Nyári színháznál végződik, a szépiarajz a színházépületen túl is folytatódik [227] A rajz természeténél és tárgyánál fogva is hitelesebb képet ad a Várról és a romos királyi palotáról, mint akár a festett, akár a litografált ostromkép, amelynek tárgya első sorban az ostrom mozgalmas bemutatása, az épületek pedig csupán háttér (48. kép).

Kölbl Simon, akit az Újvásártér1849 májusában történt bombázásával és a királyi palota ugyanekkori égésével kapcsolatban már említettünk, az ostromban romossá vált palotát is röviddel a visszafoglalás utáni állapotában megrajzolta. (49. kép)[228]

Barabás Miklós az ötvenes években festi hangulatos részleteit a Városmajorból, közöttük saját villáját is.[229]

1851-ben negyedszázados „hallgatás” után újból feltűnik Jacob Alt. Az öregedő festő J. Bermann bécsi kiadó „Malerische Donaureise von Wien bis Pest-Ofen…” című albuma számára többek között négy pest-budai vedutát fest, amelyeket F. X. Sandmann rajzolt kőre. Érdekes ezt a négy látképet azokkal a lapokkal összehasonlítani, amelyeket a harminckétéves művész Kunike „Donau-Ansichten”-je számára rajzolt. A litográfiák tükrözik azt a változást, amely a korábbi sorozat megjelenése óta eltelt három évtized alatt nemcsak a festészetben, hanem magában a művészben végbement. Biztosabb távlati érzék, mélyebb tónusok jellemzik J. Alt új vedutáit, az a szárazság azonban, amely a régebbi sorozat lapjain annyira érezhető, a gazdagabb tónusok ellenére, bizonyos fokig a „Malerische Donaureise” látképein is feltűnik. A Bermann-féle album számára festett pest-budai tárgyú veduták: „Budapest” a tabáni partról nézve, [230] „Buda” a ferencvárosi part felől a Gellért- és Várheggyel,[231] „Pest” a Gellérthegy és a királyi palotával a Viziváros felől felvéve, [232] végül az óbudai hajógyár. (50. kép) [233] A kőnyomatok J. Rauh nyomdájában készültek, de az első látképet Reiffenstein és Rösch műintézete nyomtatta. A litográfiák alapjául szolgáló festmények – a királyi palota alakjából következtetve – nem egyidejűek. A „Pest” című veduta ugyanis még a klasszicista palotát ábrázolja, a „Budapest”-en pedig már a déli szárny neobarokk kupoláit látjuk.

A teljes külső városképet tükröző veduták sorában 1853 körül újból megjelenik az előző korszak keretében említett Sandmann-veduta, de az időközben beállott változások figyelembevételével átrajzolt alakban, ez az átrajzolás egyes képelemekre (királyi palota, Vigadó) szorítkozott, ugyanakor például a Lánchíd 1850-ben készült oroszlánjait Sandmann elmulasztotta feltüntetni. Leginkább a hajóhíd törlése szembetünő, a törlés nyoma a kőnyomaton a megfelelő helyen észlelhető.[234]

Ugyanezekben az években F. X. Sandmann egy kőrajzú veduta-párt ad ki J. Bermannál Bécsben. A Pest-Budát észak felől ábrázoló látkép nézőpontja a rózsadombi kápolna (+ 1945) mellett van, ahonnan a város a Gül Baba-türbe, illetve a mai Országház helyének vonalától dél felé, nyugaton a Várheggyel látható. [235] A dél felől felvett vedután a várost a Gellérthegy északi lejtőjéről láthatjuk.[236] Mindkét képet J. Stoufs nyomtatta (51. kép).

Rudolf Alt 1852 vagy 1853-ban Leopold Neumann bécsi kiadónál „Festői megtekintések Budára és Pestre” (eredetiben ékezethibákkal) címmel egy huszonnégy lapból álló kőnyomat-sorozatot jelentet meg. [237] A sorozat vízfestmény-előképeit F. X. Sandmann litografálta, és legnagyobb részt Rauh nyomtatta ( 1., 2., 5., 6., 8-24. sz.), 3. sz. lapot J. Stoufs, a 4. számú pedig Reiffenstein és Rösch. Nyomda feltüntetése nélkül jelent meg a 7. sz. Mint fentebb említettük, e sorozat ábrázolásai nem egyidejűek. Keletkezésük 1844-1852 közötti évekre esik, amit egyes lapokon látható épületek állapota bizonyít. Erre példa az „Angol királynő”-szálló a sorozat 7., illetőleg 8. lapján. Előbbin 1849 előtti alakjában látjuk, utóbbin már az 1850-es átépítéskor nyert klasszicista alakjában. 1848-ra datált az óbudai hajógyárat ábrázoló lap vízfestésű eredetije, a Lánchidat ábrázoló lapon pedig már az oroszlánokat is látjuk, amelyek 1850-ben kerültek a hídfőkre.

A „Festői megtekintések.”-et Alt „Buda-Pest”- jével összevetve szembetűnik a különbség a két sorozat között. Amíg a 32-es sorozatban (1845) túlnyomóan tájképeket találunk, sőt a sorozat első lapján teljes Budapest-vedutát (Bartlett nyomán), addig a későbbi (1852-1853 körül), 24-es sorozatban az arány a kisebb városképi egységek (belső városképek) javára tolódik el. A „Buda-Pest” harminckét lapja között 21 lapon találunk tájábrázolást, s többi 11-en pedig egyes objektumokat, a későbbi sorozat huszonnégy lapján 15 épületábrázolás van, a többi kilenc lap nem sajátos értelemben vett tájkép, inkább csak nagyobb látószögű veduta, így például az István-főherceg szálló, Rakpiac, Lánchíd és királyi palota, vagy akár a „Herkules” gőzös és Gellérthegy. Ezeknek a lapoknak a címei is az illető objektum elsődlegességét igazolják (62. kép).

Ugyanakkor, amikor Rudolf Alt ebben a későbbi sorozatában olyan tárgyú képeket is bemutat, amelyeket több-kevesebb, de inkább kevesebb, eltéréssel az 1845. évi „Buda-Pestben” már közölt, – egyes témák hiányoznak. Újra bemutatja például a Városház-teret, a Szénapiacot (Calvin tér) háttérben a Nemzeti Múzeummal, a József-teret, mindhármat a korábbiakkal majdnem azonos nézőpontból, illetőleg képkivágással, nem találjuk viszont, egyik sorozatban sem a Városház-tér kivételével a Belváros egyéb tereit: a Sebesyén-, Rózsa-, Templom-, Szervita- és Ferenciek terét, sem pedig Buda városképében annyira jelentékeny Bomba-( Batthyány) teret, a várbeli Dísz-teret.

A „Festői megtekintések…” művészi színvonala nem éri el a „Buda-Pest”-ét, kivéve a korai lapokat. Egyik lapja (4. sz.), amely a Lánchidat a pesti hídfő felől ábrázolja, minden valószínűség szerint – a nyomtatott jelzés ellenére – nem is Alt műve. Egyébként ez az a lap, amely a többitől eltérően nem Rauh vagy Stoufs nyomdájában, hanem Reiffenstein & Rösch- nél készült. Egyrészt a rajz stílusa tér el a sorozat többi lapjáétól, másrészt pedig a kép teljesen megegyezik a Kiscelli Múzeum grafikai gyűjteményében lévő rajzzal, amely a múzeum leltárában Fuchsthaller Alajos műveként szerepel és a bécsi Artaria-cégtől került a Múzeum gyűjteményébe.[238] A „Buda-Pest” festőibb, oldottabb technikájú rajzmodorával ellentétben a „Festői megtekintések…” képei kevés kivétellel szárazabbak, ezt különösen akkor tapasztaljuk, amikor azonos témájú lapokat hasonlítunk össze (Nemzeti Színház, Városháza, Nemzeti Múzeum). A két sorozat összevetése az értékelést a korábbi (1845-ös) javára dönti el, és az a benyomásunk, hogy Alt ebben a későbbi kiadványában részben azt akarta bemutatni, ami a korábbiból kimaradt, részben pedig egyes újabb objektumokat, (Hentzi-emlék, Herkules gőzös), anélkül, hogy csak megközelítő teljességre törekedett volna, amit éppen a városképileg annyira jelentős terek ábrázolásának mellőzése bizonyít. A sorozat kronológiai egysége hiányának tudhatjuk be, hogy a második sorozat évszám megjelölése nélkül jelent meg, ellentétben az 1845-re datált korábbival. Azonos tárgyú képek szerepeltetésének tényét nem magyarázhatjuk, hacsak nem azzal, hogy R. Alt néhány már készen lévő vázlatát akarta megjelentetni.

Néhány évvel a „Festői megtekintések…” megjelenése után készültek Ludwig Rohbock nürnbergi grafikus művésznek azok a pest-budai, ecsetrajzú vedutái, amelyeket különféle német acélmetszők másoltak Hunfalvy János „Magyarország és Erdély…” című nagyobbszabású történeti-földrajzi műve számára. [239] A mű két „szakasz”-ban füzetenként jelent meg Darmstadtban 1856-1864-ig G. G. Lange kiadásában és nyomdájában. Az első szakasz két kötete Magyarországról szól, ennek első kötete 1856-ban, a második 1860-ban jelent meg.

Hunfalvy az első szakasz első kötetében írja le Budapestet. Leírását a címlappal együtt huszonhét acélmetszet illusztrálja. Ez a szöveg még a „Magyarország és Erdély megjelenésének folyamán, 1859-ben „Budapest és környéke”címen külön kötetben is megjelent, most már Lauffer és Stolp pesti kiadónál, de még a darmstadti Lange-cég nyomdájában.[240] Hunfalvy János mindkét kötetének pest-budai tárgyú illusztrációi túlnyomó részt azonosak a „Magyarország és Erdély”-nek huszonhét pest-budai metszetéből csak huszonhármat közöl; hiányzik természetesen a címlap, ezen kívül a Vigadó, az Akadémia és a Zsinagóga képei. Ennek oka, hogy mind a Vigadó, mind az Akadémia és a Zsinagóga 1859-ben még nem készült el. Mindkét Hunfalvy-mű – amennyiben kettőről egyáltalán szó lehet – az acélmetszetek eredeti rajzainak készítőjeként egyaránt L.Rohbockot nevezi meg, mégis az utóbbi három acélmetszet eredeti ábrázolásai közül a Vigadót és az Akadémiát Lüders ceruzarajzairól, a Zsinagógát pedig fénykép után sokszorosították.

L.Rohbock egyes rajzain Rudolf Alt „Festői megtekintések” című sorozata megfelelő ábrázolásainak a hatása félreismerhetetlen. Rohbock a Szent György-teret a Hentzi emlékkel, a Nemzeti Múzeumot, a Városház-teret bemutató rajzai szinte másolatai Alt azonos tárgyú képeinek, csupán a staffázs vagy megvilágítás változott meg. A Váci-temető részletképén ugyanazt a sírboltot látjuk, kissé távolabbról felvéve, mint a „Buda-Pest” megfelelő lapján. A Rohbock-rajzok, különösen a tájképek, már a kifejlődött romantika modorában készültek. Ezt leginkább a képek fényhatásain láthatjuk. Erős fény-árnyék-ellentétek, a Városház-tér és a budai Lánchídfő képein pedig a holdvilág adják meg a képek romantikus hangulatát (53. kép).

Rohbock egyébként nemcsak Hunfalvy János említett köteteit illusztrálta, hanem Anton Ruthnernak ugyancsak Darmstadtban Lange-nál kiadott. „Das Kaiserthum Oesterreich” című háromkötetes művét is, amely 1871-től kezdve jelent meg.[241]

Bár Óbudát és vele a Margitszigetet 1850-ben Budával egyesítették. Mindkét Hunfalvy-mű illusztrációi közül hiányzanak ennek a két területnek a vedutái. Egyetlen Rohbock-illusztráció utal Óbudára, de csak címében, tárgyában ez is hajómalmokat ábrázol Óbudánál.

A „Festői megtekintések” és a „Magyarország és Erdély” közé esik időrendben R. Altnak egy vízfestésű vedutája, ez a vízivárosi partról ábrázolja a pesti Dunapartot, Lánchidat, Gellérthegyet, királyi palotát. [242] Az 1853-ra datált vízfestménynek acélmetszetű másolata Oedertől, I. G. Kohl „Die Donau von ihrem Ursprunge bis Pest” című könyvét illusztrálja.[243] A könyvet a Lloyd Triestino adta ki, hasonlóan a „Kettenbrücke in Pest” című vedutához, amelynek hátterében a Várat látjuk. A dunasori nézőponttal felvett kép előterében fekvő csomagok egyikén LÖ monogram olvasható, ez kétségtelenné teszi ugyancsak L. Oeder (Öder) szerzőségét. (54. kép)[244]

Kevéssel az 1850 utáni évekből J. N. M. Chapuy litografálta két vedutát ismerünk. Egyiknek a Halászbástya a nézőpontja, [245] másiknak – hasonlóan az Alt-Oeder-vedutához – a vízivárosi Dunapart.[246] Előbbinek számos változata jelent meg.

Vinzenz Reim, akit közelebbről nem ismerünk, két rézkarcsorozattal szerepel ezekben az években. Az egyik sorozat 142-146., a másik 522-530, közötti számozással. A két csoport lapszámának írásmódja eltér egymástól, de sorozaton belül azonos. Az alacsonyabb lapszámú sorozatrészletek Pest-Budának 1840-es évekbeli állapotát ábrázolják, minden esetre 1847 ( a Német színház leégte) előtti időből, az 522-530. lapszámú képek 1851 június 13-a és 15-e

közötti napokra datáltak és a képek meg is felelnek a város ez évbeli állapotának. Amíg a korábbi sorozaton a művész „I: V: R:” szignaturával jelezte magát, a későbbin „Vinzenz Reim”, „Vin.Reim”, J. V. Reim” vagy csupán „V: Reim”-mel. A képek azonos technikája és az 1851-re datált sorozatrészlet szignója alapján valószínű, hogy a korábbi sorozat „I: V: R:” rövidítésének feloldása ugyancsak V. Reimre utal. Reim másik keresztneve bizonytalan.[247]

Rudolf Alt a „Vogelsperspectiv-Ansichten …” című sorozat számára 1855-ben egy nagyméretű vedutát litografált, Pest-Budának északi madártávlatból felvett képét. Altra jellemző rendkívül aprólékos rajza és differenciált fényhatásainál fogva ez a veduta nemcsak Alt kőrajzainak, hanem a pest-budai litografált látképek egyik legértékesebb lapja. (55. kép)[248]

Molnár József 1856-ban a rózsadombi kápolna körüli szőlőkből nézve ábrázolta Pest-Budát; ezt a rajzot 1857-ben Reiffenstein & Rösch kőrajzban soksorosította. [249] Az ötvenes évek folyamán egyébként a rózsadombi Kálvária-, „Veronika”, helyesen Szent sír kápolnát előszeretettel keresik fel a művészek. (Itt festettek Molnáron kívül Sandmann, Rohbock, Wigand és mások, a kápolna körüli terrasz ugyanis kedvező kilátási pontul szolgált a városra. 1860-ban itt készült egy fényképsorozat egyik felvétele is. (56. kép) [250]

Az 1850-es évek folyamán Barabás Miklós a fentebb már említett városmajori két képén kívül további részleteket örökített meg a Városmajorból 1855 és 1858 között. Képein az akkor még boltozatlan Ördögárok hídját, facsoportokat látunk.[251] Saját villájáról 1852-ben készült akvarelljének (57. kép) 1856-ban olajfestésű változata készül.[252] A klasszicista villa kertjében a művész Kovács Mihály festőművészt is megörökítette. Egy évvel korábban a villája közelében épülő Vízgyógyintézetet festette meg (ma XII.Városmajor utca 64. sz. helyén) [253]. A Csillag-gyűjtemény katalógusa a 334. szám alatt Barabás Miklósnak egy ceruzarajzát említi, amelyet a katalógus szerint 1857-ben készített. A katalógus illusztrációján azonban világosan 1859 olvasható. A rajz egy klasszicizáló, emeletes épületet mutat, előterében bokrokkal, fákkal a lap alján „Buda 1859 a városmajorban” felirással. Barabás műveinek jegyzéke a kérdéses két évből nem tartalmaz olyan rajzot, amellyel ez azonosítható lenne.

A század második felében mindinkább szaporodnak a budai hegyeket bemutató tájképek. Ezzel kapcsolatban elsősorban Keleti Gusztáv működése jelentős, aki az 1860-as években Eötvös József családjánál a Svábhegyen lakott. 1856-ban már megfesti az Eötvös-villát,[254] néhány kisebb képén pedig a villa kertjét látjuk az Eötvös-család tagjaival, a villa telkének végében az úgynevezett „Karthausi lak”-ot és egyéb részleteket. [255] Leheletszerűen finom ceruzarajza a Szép Juhászné tájáról, 1861-ból való. [256] Ugyanerre az időre tehetjük néhány kisebb jelentőségű akvarelljét a Csillagvölgyből, a Normafa-lejtő vidékéről, az árnyas útról.[257]

A hegyvidéki tájképek csoportjába tartozik Brechler Bélának 1857-ben a „Fácán” fogadóról (58. kép) [258], Fáy Albertnek pedig a Budakeszi úti Kochmeister-villáról készült olajfestménye.²⁵⁹ (59. kép)

Ligeti Antal munkásságának elenyésző töredéke budapesti tárgyú, de ez a néhány festmény a budapesti tájképfestészet legjobb alkotásai közé tartozik Barabáshoz hasonlóan mind a hitelesség, mind a művészi színvonal mértékénél fogva.

Művei között szerepel egy „Budapest látképe a budai szőlőhegyekről” című olajfestmény, amely valószínűleg Rohbock, Sandmann,Wigand vagy Molnár János hasonló nézőpontú látképeinek csoportjába tartozik. A festmény 1853-ban a Pesti Műegylet tulajdonaként szerepelt, később Károlyi István gróf gyűjteményébe került.[259]

1864-ben Ligeti a ferencvárosi Dunapart felől festi Budapest látképét, majd ezt 1887-ben kidolgozza.[260] A biztos távlat és a Ligetire jellemző finom színkezelés, amely ugyan inkább délvidéki vagy keleties hangulatot teremt, egyaránt értéke ennek a nagyméretű vedutának.

Mestere is jelentősnek tarthatta, mert több változatban is feldolgozta. 1865-ben ugyanis újból megfesti ezt a témát, végül harmadik variánsát 1866-ban készíti el.[261] Az 1864/1887. évi változat a Kiscelli Múzeumban van, [262] az 1866. évi variáns pedig Milch L. gyűjteményéből 1942-ben Donáth Sándor műkereskedőhöz, majd a miniszterelnökségre került. Az egyes változatok egymástól rajzban alig, színkezelésben annál inkább eltérnek.

Az 1850-es évek elejétől mindinkább fejlődő fényképezés nem maradt hatás nélkül a festészetre, méginkább a sokszorosító grafikára. Köztudomású, hogy Borsos József, Barabás Miklós és néhány kisebb jelentőségű festő átmenetileg vagy véglegesen a fényképezésre tért át. Bár a „fényirdák”-ban túlnyomó részt arcképek készültek, néhány városképet is felvettek a hatvanas évektől kezdve. Ettől az időtől a városfényképezés terjedésének arányában a grafika színvonala feltünően alászáll és hosszú időre szinte kizárólag arcképábrázolásra szorítkozik.

Erre a folyamatra jellemző az 1866-ban készült Słowikowski-féle színes kőnyomat-sorozat, amely az Akadémiát, Lánchidat, Nemzeti Múzeumot, Képviselőházat és a királyi palota udvarát ábrázolja.[263]

Rohbockkal kapcsolatban már említettük Ruthnernak „Das Kaisertum Oestereich” című művét 1878-tól, ennek illusztrációi azonban legkésőbb 1870-ből valók. A nagyszámú illusztráció közül négy lap pesti tárgyú: Rohbock-Kurz „Buda és Pest a Gellérthegyről” című acélmetszet Hunfalvytól „Totalansicht von Pest-Ofen kizárólag német címmel jelenik meg, a korábbi lemezre átvitt, időközben beállott városképi változásokkal (Akadémia, koronázási domb). [264]Abból a tényből, hogy a vedután az 1868 folyamán a mai Eötvös- és Vigadó-tér között épült házsor még nem szerepel, de az 1867-ben készült koronázási domb már látható, pontosan 1867-re datálhatnánk az átdolgozást. Valószínűbb azonban, hogy az ismeretlen átdolgozó csak olyan változtatásokat végzett a lemezen, amelyek a rajz lényeges elemeit nem érintették. A Lánchídtól délre eső part az eredeti képen lejtős, az átdolgozott lemezen az időközben szabályozott part függőleges vonalai mögött világosan kivehető az elsődleges állapot harántcsíkos vonalazása. Ruthner ugyancsak Hunfalvy munkájából vette át a „Kilátás a Várkapuból” című metszetet. A másik két látkép azonban itt jelent meg először: a „Ferenc József-kőpart és Lánchíd” acélmetszetű változatát Riegel készítette, ez Pestet az Albrecht (Hunyadi János) útról nézve ábrázolja,[265] a „Fővárosi Vigadó”-t Heisinger metszette acélba és a Vigadót a Duna felől frontális nézetben mutatja a „Phönix” és az Első Magyar Általános Biztosító Intézet palotájával.[266]

Újra találkozunk Rohbock-Fesca „Buda és Pest” című metszetével, amely azonos látképpel, de „Pest és Buda. – Pesth und Ofen im Jahre 1860” felirattal ezúttal a bécsi Szelinaszki kiadásában jelent meg.[267]

Történeti áttekintésünket Georg Nissen hatalmas méretű (94 x 312 cm) kartonra festett temperájával zárjuk, ezen a művész a Citadella mellől ábrázolja Pest-Budát 1866 / 1867-ben.[268]

Az 1870-es évektől – Haske Ferenc margitszigeti, acélmetszetű sorozatát (1873) kivéve –úgyszólván a századfordulóig, a budapesti városképábrázolás mélyponton áll, Keleti Gusztáv és Brodszky Sándor festményei voltaképpen tájképek. A kilencvenes évek végétől Dörre Tivadar akvarelljeiben és rajzaiban, Háry Gyula olaj- és vízfestményeiben, Nádler Róbert, Pörge Gergely festményeiben, rajzaiban elsősorban a hitelességet értékeljük, a valóban művészi színvonalat Rauscher Lajos grafikái és Menyánszky László festményei képviselik.

[1] Pásztor M.: A százötvenéves Lipótváros. Bp., 1940. Stat. Közl. 93. kötet, 4. sz 30.

[2] Csillag 51. sz.

[3] Pásztor M.: i. m. 79.

[4] Schmall L.: Adalékok Budapest székes főváros történetéhez. 2. kötet. Bp., 1899. 11.

[5] Gárdonyi A.: A pesti városfal. História II (1929) 4-5. sz. Pest-budai emléklapok 1. sk.

[6] Színészeti Lexikon, Bp., 1930. 748.

[7] Schoen A.: A pesti Deák-téri evangélikus templom. Bp., 1939. 11.

[8] KM lt. sz. 3877.

[9] Die Stadt Pesth und ihre Gegend in Briefen von einem Fremde. Herausgegeben von… Joseph Leyrer, Pesth…1803.

[10] MTKcs kat. sz. 603.

[11] Ansicht von den Schiffmühlen, KM lt. sz. 28236.

[12] Ansicht der Städte Ofen und Pest von den Schiffmühlen. KM lt. sz. 2112.

[13] Budapesti Antológia. Szerk. Rubinyi M.- Szoboszlay F. Bp., é. n. (1946-47?)

[14] Rokken F.: A Ferenc József- tér. TBM II. 41.

[15] Bierbauer V.: A régi pesti Vigadó építéstörténete. TBM III. 98.

[16] Fővárosunk 12. l. 10. sz

[17] Fővárosunk 13. l. 11. sz.

[18] Zádor-Rados 102.

[19] Zádor-Rados 76

[20] Zádor-Rados 135.

[21] Zádor-Rados 66.

[22] Fővárosunk 22. 1. 1. sz.

[23] Kelényi B. O.: A Pázmány Péter Tudományegyetem csillagvizsgáló Intézetei. Bp., 1929. 20-21.

²⁴Kelényi B. O. i. m. 25.

25 Feldmann’s Wegweiser durch Pest und Ofen und deren Umgebungen. 3. Auflage. Pest, 1859. 106.

26Fővárosunk 14. l. 23. sz.

[27] KM lt. sz. 3656. A leltár bejegyzése szerint „Állítólag Theodor Alfonz” műve, de ilyen nevű művészt nem ismerünk.

[28] MTKcs kat. sz. 1183.

[29] KM lt. sz. 28235.

[30] Bright, Rich..: Travel’s from Vienna through lover Hungary… Edinburgh, 1818. p. 280.

[31] KM lt. sz. 14809. Címe: Pesth-Ofen. Nördliche Ansicht in Meridian von d. St Gerhardsberger Sternwarte zu Ofen.

[32] KM lt. sz. 721.

[33] KM lt. sz. 60.37.

[34] KM lt. sz. 3234.

[35] KM lt. sz. 128.

[36] KM lt. sz. 3233.

[37] KM lt. sz. 3751.

[38] KM lt. sz. 3212.

[39] KM lt sz. 275-280.

[40] Pogány Gáborné 7.

[41] A Gyűjtő, II (1913) 6.,7.,8. sz. illusztrációja.

[42] Schams, F.: Vollständige Beschreibung der königlichen Freystadt in Ungern. Pest, 1821.

[43] Schams, F.. Vollständige Beschreibung der königl. freyen Haupt Stadt Ofen in Ungern… Ofen. 1822.

[44] KM lt. sz. 18187.

[45] KM lt. sz 21113

[46] MTKcs kat. sz. Képcs. VII.

[47] MTKcs kat. sz. 463.

[48] KM lt. sz. 15672

[49] KM lt. sz. 15673.

[50] KM lt. sz. 15675 .

[51] KM lt. sz. 15676.

[52] KM lt. sz. 2985

[53] KM lt. sz. 943.

[54] MTKcs kat. sz. 560.

[55] Gemeinnützige Blätter 1827, XXXI, 241.l.– A sorozat magyar címe: Buda és Pesth városoknak ’s környékeinek tekinteteik Hozzá kaptsolt leírással kiadá Tomala Ferdinánd … Pesthen…é. n. A 2-7. sz. lapokról lásd Csillag 115-120. sz

[56] KM lt. sz. a sorozat lapszámainak sorrendjében: 1. 57.10.1.; 2. 27245/1; 3. 27245/3.; 4. 57.10.4.; 5. 5215.; 6. 5213.; 7. 5216.; 8. 5214.

[57] KM lt. sz. 28232.

[58] KM lt. sz. 16306.

[59] KM lt. sz. 268.

[60] KM lt. sz. 16044.

[61] Oehlinger, Jos.: Europäisches Panorama. Zwanzig Ansichten und Beschreibungen der vorzüglichsten Haupt- und Residenrzstädte in Europa. 2. Band. Caschau , 1823. 404. mellett „Ofen und Pest.”

[62] Zwey hundert und sechzig Donau-Ansichten nach dem Laufe des Donaustromes von seinem Ursprunge bis

zu seinem Ausflusse in das schwarze Meer… herausgegeben von Adolf Kunike … Wien.. 1826. [Nebehay-Wagner 336. sz.]

[63] KM lt. sz. 15080.

[64] Trencsényi-Waldapfel. 42.

[65] Quin, Michael J.: A Steam Voyage down the Danube…Vol. I. London… 1834. 4.”…Pest looks extremely well from the Danube. It is for he most part built in a modern style of architecture; several of the public edifices, and even the private mansions are spelendid.”

[66] Quin, Michel J.: Voyage sur le Danube, de Pest à Routcouk, par navire à vapeur… Tome premier, Paris…

MDCCCXXXVI.

[67] Trencsényi-Waldapfel. 55.

[68] Hering, Geo.: Sketches on the Danube in Hungary and Transylvania. London… 1838 Dedication: … Hitherto, Hungary has been almost forbidden ground for the European traveller…with the Steam Boat on the Danube it becomes almost as easy a Tourt on the Thames… [Nebehay-Wagner 247. sz.]

[69] Az albumnak – a címlapot is számítva – a 6. illusztrációja.

[70] Malerische Donaureise vom Ursprunge bis Belgrad. - Nach der Natur gezeichnet von J. Alt in IV Abtheilungen… I. Abtheilung. (1833) [Nebehay-Wagner 24. sz.]

[71] Die Donau vom Ursprunge bis Belgrad. Neue Auflage der malerischen Donaureise. Wien… é. n.[ Nebehay-Wagner 25. sz.]

[72] Az egri Dobó István Múzeum letéte a KM-ban.

[73] KM lt. sz. 13567.

[74] KM lt. sz. 744.

[75] KM lt. sz. 3782 és 3797.

[76] KM lt. sz. 8088

[77] KM lt. sz. 3780

[78] KM lt. sz. 13281. Fillértár mindennemű közhasznú ismeretek terjesztésére 1834. Pozsonyban. A 13. sz. mellékleteként jelent meg.

[79] KM lt. sz. 3626. és Lanfr. 205. sz.

[80] Művészeti Lexikon, I. köt. 716.

[81] KM lt. sz. 54.148.1.

[82] KM lt. sz. 52.7.1.

[83] KM lt. sz. 146,

[84] KM lt. sz. 1084.

[85] Csillag 127. sz.

[86] Csillag 112. sz.

[87] KM lt. sz. 9106. Selyemre nyomtatva.

[88] KM lt. sz. 3583/1-6.

[89] A tervrajznak csak fénnyomatú reprodukcióját ismerem. Megjelent Zelovich Kornél A budapesti lánchíd. Bp. 1899. mellékleteként.

[90] KM lt. sz. 3727.

[91] KM lt. sz. 14763.

[92] Gemälde von Pesth und Ofen mit ihren Umgebungen. Ein Wegweiser für Einheimische und Fremde. Pesth, 1837.

[93] Buda-Pest, a’ magyarok fővárosa vagyis ezen testvér-városban létező minden nevezetességek és látni méltó dolgok leírása. Vezéd vidékiek és benszülöttek számára. Pest, 1845.

[94] Feldmann, G. L.: Pesth und Ofen. Neuester und vollständiger Wegweiser durch beide Städte und ihre Umgebungen. Für Fremde und Einheimische… Leipzig und Pesth, 1844. Zweite, ganz umgearbeitete Auflage von Dr. Joh. Christ. Seiz… Pest, 1859. Dritte Auflage von Johann Christian Seiz… Pest, 1859. Mindhárom kiadás azonos illusztrációkkal.

[95] Panorama der Oesterreichischen Monarchie, oder malerisch-romantisches Denkbuch, der Gletscher, Hochgebirge, Alpenseen udn Wasserfälle, bedeutender Städte mit ihren Kathedralen, Pallästen und altertümlichen Bauwerken, berühmter Badeörter, Schlösser, Burgen und Ruinen , so wie der interessantesten Donau-Ansichten. Mit Stahlstichen… nach eigends zu diesem Werke aufgenommenen Originalzeichnungen. Pesth und Leipzig… 1838-1840. Band I. 256 /257 „Ofen”, 288 /290 „Pesth vom ofner Festungsberge gesehen”, 296/297 „Pesth. Der Ausladungsplatz.” Nebehay-Wagner 814. sz. (szerinte az I. kötet megjelent 1838-ban)

[96] Pittoreskes Souvenir an die schönsten Ansichten der Donau in Ungarn von Theben bis Golumbacz, nebst einigen der interessantesten gegenden dieses Königreichs. In 19 englischen Stahlstichen nach Zeichnungen von R. Alt, Thomas Ender und C. Klette… Pest,é. n. (1840 körül) [Nebehay-Wagner 43. sz.]

[97] SzM lt. sz. 1933-2389.

[98] KM lt. sz. 14929. „Ansicht von Pest und Ofen.”

[99] KM lt. sz. 1116*. „Perspective von Pest und Ofen.”

[100] No. 71. Ansicht der königl. Haupt Städte Ofen umd Pest in Nieder-Ungarn. MTKCs kat. sz. 463. – No. 73. Am Auwinkel bey Pesth. KM lt. sz. 200. – No. 74. Ansicht der schönen Schäferin bey Pesth. (Téves megnevezés, helyesen a II. Hárshegyi út 5. sz. alatti épület.) KM lt. sz. 18267. No. 76. Ansicht des zu Festetitsch bey Pesth. KM. lt. sz. 188.14. – No. 77. Ansicht des Leopold’s –Feld bey Pesth. KM lt. sz. 41747 des Kammerwaldes bey Pesth. MTKcs. kat. sz. 1124. Megállapíthatatlan lapszám: Ansicht der Palatin-Insel bey Pesth. KM lt. sz. 3665.- No. 78? Ansicht des Stadtwäldchens bey Pesth. KM lt. sz. 188.12.

[101] „Fillértár”…Második évi folyamat, 1835… 51. sz. 400/401.

[102] Budai nemzeti játékszíni zsebkönyv 1837re… kiadta Gillyén Sándor… Pesten…

[103] Közhasznu Honni Vezér gazdasági, házi ’s tiszti kalendárium 1833. köz esztendőre… Pesten. Kőmetszetű melléklet: „Ludovicea Első magyar nemzeti katona-nevelő intézet. Jelzetlen. –Azonos ábra: „Ludovicea. Erste Militär Academie im Königreich Ungarn… 1833.

[104] KM lt. sz. 15741-15744.

[105] KM lt. sz. 3813.

[106] KM lt . sz. 14774/1-4.

[107] KM lt sz. 14780 és 21852.

[108] KM lt. sz. 1130 /1-6. Az esetleges monogramista szerzőségét illetően lásd Csillag 38.

[109] KM lt. sz. 3320 / 1-10. A címlappal együtt 3320 /1-11. Vö. Horváth H. 1938. 366.

[110] KM lt. sz. 28250., 28261., 3614., 1410. Collár F.-ről lásd Gemeinnützige Blätter, 1836. I. 313.- Horváth H. 1938. 378.

[111] KM lt. sz. 128262

[112] KM lt. sz. 26272.- Horváth H. 379.

[113] KM lt. sz. 572. – Horváth H. 1938. 359.

[114] KM lt. sz. nélkül. - Horvát H. 1938. 364. Bibliográfiával.

[115] KM lt. sz. 1754.- Horváth H. 1938. 361.

[116] KM lt. sz. 17461. - Horváth H. 1938. 363

[117] Statisztikai adat a „Plan der Ueberschwemmung von Ofen und Pest bei dem Eisgang. 1838.”című térképről. KM lt. sz. 3558.

[118] Bierbauer V.: Az 1838. évi árvíz hatása Pest építészetére. Megjelent Némethy K. 109. j.-ben idézett munkájában.

[119] Horváth H. 1938. 358.- Az 1838. évi árvízzel kapcsolatos ábrázolásokra vonatkozóan lásd Schoen Arnold az 1838. évi árvíz ismeretlen ábrázolásai-című cikkét a Magyar Művészet 1938. évi kötetében, 315.

[120] 1836. évi XXVI. tc.

[121] Vajda 18.

[122] Vajda 25.

[123] Vajda – 1848. VII. 18.

[124] KM lt. sz. 3648.

[125] KM lt. sz. 28962.– A Sandmann-variáns uo. lt. sz. 188.18., a Sürch-metszet uo. lt. sz. 3100. Fuchsthaller A. két változatot metszett acélba a Hawkins- és a Haghe-féle ábrázolások alapján, KM lt. sz. 21817. ( a híd elkészülte utáni állapotot mutat), illetve 3089.

[126] Fővárosunk 23. l. 1. sz.

[127] Fővárosunk 23. l. 3. sz.

[128] Fővárosunk 24. l. 8. sz.

[129] Fővárosunk 25. l. 14. sz.

[130] Fővárosunk 23. l. 5. sz.

[131] Fővárosunk 25. l. 16. sz

[132] Fővárosunk 27. l. 20. sz.

[133] Schoen A.: Hermina főhercegnő budapesti emlékkápolnája. Bp., 1937.7.

[134] Művészeti Lexikon, III. kötet 742.

[135] Művészeti Lexikon, III. kötet 234.

[136] Csillag 166. sz. Képpel.

[137] MTKcs kat. sz. 14.

[138] KM lt. sz. 1161.2, 1181.3, 1181.4, 1182.5, 3104. Lehetséges, hogy az a veduta, amely a W. T. Clark-Mahlknecht-féle lánchídterv-veduta alapján készült és „Ofen und Pest mit der zu erbauenden Kettenbrücke” címen ugyancsak Ehrenreich kiadásában jelent meg, szintén Fuchsthallertől származó acélmetszet és hatodik lapként e sorozathoz tartozik. KM lt. sz. 1181.1.– [Rózsa Gy.: Ehrenreich Ádám forrásai. In: MÉ. VIII (1959) 61.]

[139] Josef Kuwasseg pest-Budai tárgyú kőnyomatai közül „Buda.Ofen” c. látképe a Gellérthegyről (KM lt. sz. 28249) és „Buda-Pest”.”Offen u. Pest” c. látképe a Rózsadomb felől (?- KM lt. sz. 3197.) szignált, és Grimm V..-nél Pesten jelent meg . A múzeumban 3674. lt. sz. alatt nyilvántartott „Jm Stadtwäldchen. Umgebungen von Pesth und Ofen” c. lapon staffázsalakként ugyanaz a nőalak szerepel, aki az előbbi két vedután is megtalálható. Ez utóbbi lap kiadójaként Trentsensky olvasható annak feltüntetése nélkül, vajon a pesti vagy a bécsi Trentsenskyről van-e szó, bizományosként pedig szintén Grimm Vince van megemlítve. Ennek a kőnyomatnak a bal sarkában IK monogramot látunk, ami a hasonló rajzmodor, a visszatérő staffázsalakok alapján kétségtelenné teszi Josef Kuwasseg szerzőségét. A MTKcs – itt 282. kat. sz. alatt nyilvántartott – litográfiájának „Umgebungen von Pesth und Ofen. Jm Auwinkel. 2^te Ansicht – IK szignója ugyancsak Kuwassegre utal. Az utóbb említett két lap egyébként összetartozik, a Városligeti tó-veduta kiadói jelzete után „No. 1.”, a zugligetié után pedig „No. 2.” sorozati lapszámot találunk.

¹⁴⁰KM lt. sz. 52.24.1.-52.24.6.: A városi tánczterem épületje., Pesti Magyar szinház., Sz. Ferencziek tere., Invalidus palota., Rakpiac., végül Kis papok laka.– [ Celedin.202-203.]

[141] Ofen und Pesth. 6 Ansichten der beiden Nachbarstädte. Nach Originalzeichnungen in englischen Stahlstichen… Pest, o. J. A sorozat lapjai: Ofen (Ender-Radcliffe); Ofen und Pesth vom Blocksberg gesehen

( Ender-Radcliffe); Pesth vom ofner Festungsberge gesehen (Ender-Sands); Pesth. Der Ausladungsplatz (J. Rauschenfels von Steinberg); das Thater- und Redoute-Gebäude (J. Rauschenfels von Steinberg).– KM lt. sz. 12199/a-f.

[142] KM lt. sz. 594.

[143] özv. Eszláry Istvánné tulajdonában. Vö. Horváth H.: Pest-budai látkép 1842-ből. In: MM 1936.74. – U. ő. Holzer pest-budai látképe. In: MM 1836. 120.

[144] KM lt. sz. 758. Vö. Barabás. 1944. 2832. sz.

[145] Barabás. 1944. 831. sz.

[146] Barabás. 1944. 1536. sz.

[147] MTKcs kat. sz. 452. Barabás. 1944.273. 1678. sz., 276. Bejegyzés 1862/1863 között, 273. 1817. sz.

[148] KM lt. sz.. 17763. Barabás. 1944. 1721. sz.

[149] Hofmann. 1923. 61.

[150] KM lt. sz. 577. Barabás. 1944. 2831. sz.

¹⁵¹ Barabás. 1944.865. sz.

¹⁵²KM lt. sz. 959.

[153] KM lt. sz. 14760.

[154] Panorama der Donau von Wien bis Pesth. In Vogelperspektive gezeichnet und gestochen von H. Hummitzsch… Wien, 1842.- KM lt. sz. 29000. – [Nebehay-Wagner 271. sz. 3. kötet.]

[155] Moshamer (Moshammer), Jos. Alois: Die Donaureise von Wien bis Pesth. Eine Darstellung der auf seine Route befindlichen Merkwürdigkeiten in historischer, topographischer und artistischer Beziehung nebst einer Beschreibung des Sehenswerthesten in den Städten Ofen und Pesth. Wien, 1843.

[156] Panorama der Donau von Wien bis Pesth. In Vogelperspektive gezeichnet und gestochen von H. Hummitzsch… Wien, 1842.- KM lt. sz. 29000. – [Nebehay-Wagner 271. sz. 3. kötet.]

[157] Beattie, Will.: The Danube: its History, Scenery and Topography… Splendidly Illustrated, from sketches taken on the spot, by Abrech, and drawn by W. H. Bartlett… London, 1842. [Nebehay-Wagner 82. sz.]

[158] Wolff, O. L. B.: Die Donau ihre Anwohner, Ufer, Städte Burgen und Schlösser. Von ihrer Quelle bis zu ihrer Mündung beschrieben von - . Leipzig, 1843. [Nebehay-Wagner 853. sz.]

[159] KM lt. sz. 17418. Barabás 1944 830. sz.

[160] KM lt. sz. 17419. – Barabás 1944. 823. sz.(?)

[161] KM lt. sz. 17455, - Barabás 1944.822 vagy 832. sz. Minkét számnak a kép tárgyával való azonosítása kétséges, annál is inkább, mivel Hofmann Edith szerint ( i. m. 45.) a három utóbbi vízfestmény W. T. Clark albumából került elő, az oeuvrekatalógus szerint a 822., 823. és 832. sz. képek Pickersgill számára készültek. A 830. katalógus-számú vízfestményen kívül az oeuvrekatalógus nem tartalmaz a tárgyalt képekkel azonosítható egyéb műveket.

[162] Barabás 1944. 822. sz.

[163] Barabás 1944. 823. sz.

[164] Barabás 1944. 832. sz.

[165] SzM lt. sz. 1903-95. Barabás. 1944. 2846. sz.

[166] Barabás. 1944.2845. sz

[167] Magyarország festői nyomtatványokban. Pest, 1844. IV. lap „Pest alulról’. V. lap „Pest fölülről”.

[168] Buda-Pest. Előadva 32 eredeti rajzolatban Alt Rudolf által. Rajzolta Sandmann, nyomtatta Rauh János Pesten 1845. [Nebehay-Wagner 45. sz.]

[169] Kremmer 227. sz.

[170] KM lt. sz. 14802. A javított kiadású lap uo. lt. sz. 3787.

[171] Der Spiegel für Kunst, Eleganz und Mode. XVI. Jg. Pest, 1843.

[172] Pesti Divatlap, I. évf. 1844. 9. sz.

[173] „Életképek, 1844. II. köt. 318.

[174] KM lt. sz. 52.25.1.

[175] KM lt. sz. 188.16.

[176] KM lt. sz. 14437. Steinrucker rajzáról

[177] KM lt. sz. 3843. „Der Ungar”, 1847. VI. Jg.

[178] Kat. sz. 1292.

[179] Kat. sz. 1296.

[180] Kat. sz. 1308.

[181] Kat. sz. 1310.

[182] Kat. sz. 1313.

[183] KM lt. sz. 1272.5.; Bucsánszky A. Nagy képes naptárából, 1849.

[184] KM lt. sz. 15030.

[185] KM lt. sz. 226.

[186] KM lt. sz. 54.146.1.

[187] KN lt. sz. 8127., 15028., 3862.

[188] Szerelmei Samu: Magyarország krónikája az 1848. és 1849. évi forradalom idejéről. Pest, 1867. 224.

[189] KM lt. sz. 53.14.2., 3177., 3120.

[190] KM lt. sz. 52.28.6

[191] KM lt. sz. 52.28.1.

[192] MTKcs kat. sz. 1342.

[193] KM lt. sz. 13253.

[194] KM lt. sz. 3790.

[195] KM lt. sz. 54.311.1.

[196] Heckenast G.-Karácsonyi B.-Lukács L.-Spira Gy.: A magyar nép története, rövid áttekintés. Bp 1951, 286.!!!

[197] Vö. Budapest műszaki útmutatója. Szerk. Edvi Illés A. Bp., 1896. 591.

[198] Lyka K.: Nemzeti romantika. Magyar művészet 1850-1867. Bp., 1942.

[199] Fővárosunk 45. l. 5. sz.

[200] Fővárosunk 43. l. 1. sz.

[201] Fővárosunk 44. l. 4. sz.

[202] Fővárosunk 45. l. 9. sz.

[203] Fővárosunk 45. l. 7. sz.

[204] Fővárosunk 47. l. 15. sz.

[205] Fővárosunk 45. 1. 10. sz.

[206] Fővárosunk 47. l. 16. sz.

[207] Fővárosunk 47. l. 17. sz.

[208] Zakariás 177.

[209] R. Alt 1853-ra datált vedutáján (Dunai látkép a Bomba-tér felől, vízfestmény) az új manzardkupola már feltűnik a déli szárnyon. Ybl E. szíves közlése, amely szerint az átépítést a déli szárnyon kezdték meg, ezt igazolja.

[210] Fúvárosunk 45. l. 6. sz.

[211] VŰ 1861..38. sz. 452.

[212] Gettinger 4.

[213] Jakoby P.: Budapest kézikönye. Bp., 1918. 50.

[214] VÚ 1867. 6. sz. 70.

[215] Zakariás 76.

[216] Emléktábla szövege, KM

[217] Horler M.: Budapest műemlékei. I. Bp.,, 1955. 693.

[218] Az attikán olvasható felirat szerint.

[219] Zakariás 122. Megnyílt 1865. XII. 11.

[220] Zakariás 69.

[221] Budapest műszaki útmutatója.( A 197. jegyzetben idézve) 419.– A magyar vendéglátóipar története. Szerk. Ballai K. Bp., 1943. 398.

[222] Fővárosunk 27. l. 22. sz.

[223] Fővárosunk 46. l. 13. sz.

[224] KM lt. sz. 54.154.1. 1-9.

[225] Siklóssy L. Hogyan épült Budapest? Bp 1931. 86. és 117.

[226]Gárdonyi A.: A föváros egyesítésére vonatkozó okmányok gyűjteménye. Bp., 1913. VI., X.

[227] KM lt. sz. 16445

[228] KM lt. sz. 52.28.5.

[229] Barabás. 1944. 2956., 2959-2961., 2969. sz.

[230] KM lt. sz. Lanf. 237. sz.

[231] „Buda” KM lt. sz. Lanf. 234. sz.

[232] „Pest” KM lt. sz. 28322.

[233] „O’ budai hajógyár”, KM lt. sz. n.

[234] KM lt. sz. 52.34.1.

[235] KM lt. sz. 28290.

[236] KM lt. sz. 53.174.1.

[237] Festői Megtekintések Budara es Pestre. Malerische Ansichten von Ofen und Pest.” Nach d. Natur gezeich. v. R. Alt. Lithogr. v. X. Sandmann. Verlags Eigenthum v. L. T. Neumann in Wien. O. J.(1852) - KM lt. sz. 4137.- [Nebehay-Wagner 875. sz.]

[238] KM lt. sz. 4988.

[239] „Magyarország és Erdély eredeti képekben. Nevezett országok legérdekesebb tájait, városait, fürdőit, egyházait, várait, palotáit s egyéb régi és új építményeit hely szinen rajzolta Rohbock Lajos. Acélba metszették korunk legjelesebb művészei. A történeti és helyirati szöveget írta Hunfalvy János.” Darmstadt, 1856.-1864. kiadja és nyomatja Lange Gusztáv György. [Hasonmás kiadás: Bp., 1986, Véber K. és Rózsa Gy. kisérő szövegével.- Nebehay-Wagner 371. sz.]

[240] Budapestről az első kötet szól, ez 1859.-ben „Buda-Pest és környéka.” Címen egy fejezet hiján, de függelékkel, újra megjelenik. [Nebehay-Wagner 370. sz.]

[241] Ruthner, Anton von : Das Kaiserthum Oesterreich in malerischen Originalansichen… Wien, 1878. Moritz Perles Verl. Druck von Leopold u. Bär in Leipzig. II Bände, 2. Abth. – [Nebehay-Wagner 484. sz.]

[242] KM lt. sz. 1470.

[243] Kohl, J. G.: Die Donau von ihrem Ursprunge bis Pest… Triest, 1854. Direction des österreich. Lloyd. - [Nebehay-Wagner 310. sz.]

[244] KM lt. sz. 21816.

[245] KM lt. sz. 52.33.1.

[246] KM lt. sz. 2676

[247] Vö: Csillag 282-287. sz. – [Rózsa 1983. 71-84.]

[248] KM lt. sz. 259.- Csillag 330. sz.

[249] KM lt. sz. 3752.

[250] KM lt. sz. 22371.

[251] Barabás. 1944. 2956. sz ; SzM lt. sz. 1903-99. Barabás. 1944. 2959. sz..; a 2957. sz. „Fatörzs tanulmány” valószínűleg a 2959. sz. akvarelhez készült Végül: Barabás. 1944. 2961. sz.”Városmajori híd”, akvarell.

[252] Barabás. 1944. 2969. sz. A KM 17733. és 17734. lt. sz. két vízfestménye nem szerepel az oeuvrekatalógusban. „Híd a Városmajorban” SzM lt. sz. 1 903-39. Barabás. 1944. 2981. sz

[253] SzM lt. sz. 1903-100. Barabás. 1944. 2960.

[254] KM lt. sz. 59.31.

[255] KM lt. sz. 27720.-27732.

[256] KM lt. sz. 27733.

[257] KM lt. sz. 27728., 874/5., 29063.

[258] KM lt. sz. 26855.

[259] Rapaics 69.

[260] KM lt. sz. 1300.

[261] A Ligeti-veduták azonosítása igen bonyolult és egyértelműen aligha oldható meg. Rendelkezésünkre álló adatok eddig Schoen Arnold feljegyzései az 1865. évi példányról, és az 1866. évi változat szignaturájáról készült fényképeken a KM fotoarchivumában. Az 1866. évi változat bizonyára azonos Ligetinek 1866.-ra datált ama képével, amely Gizella főhercegnő hagyatékával Münchenben, 1932-ben került árverésre (Nachlass der Prinzessin Gisela v. Bayern. Versteigerungskatalog, No. 114.) Ez kerülhetett Milch L.,majd Donáth S.,, végül a miniszterelnökség tulajdonába.

[262] KM lt. sz. KM 6478

[263] KM lt. sz. 188.19., 3138., 3137., 237., 3134.

[264] KM lt. sz. 54.144.

[265] KM lt. sz. 23515.

[266] KM lt. sz. 3101.

[267] KM lt. sz. 54.125.

[268] KM lt. sz. 9026.

Nineteenth Century Pest-Buda Vedutas

This book, the second part of a survey of Budapest cityscape iconography, covers city views (vedutas) made and published, either independently or as illustrations, between 1800 and 1870.

These images serve as visual documents of local history, particularly as regards buildings and components of the urban landscape like streets and squares. They do not include images applied to craft works or purely decorative images. The former include the popular plates, cups and glasses from the 1820-1850 period decorated with painted adaptations of vedutas, and thus contain nothing new; examples of decorative images are “views” made of straw, hair or even corn-meal, typically tasteless curios without any historical, let alone artistic, value. Perhaps the single exception is József Szentpéteri’s memorial plaque for the opening of the Pest Rifle Range in 1824. Otherwise they do not belong among vedutas proper.

The period begins and ends with the onset of new phases of urban development. Around 1800, feudal Pest became capitalist, the Baroque and Rococo architectural styles giving way to the bourgeois style of Neo-Classicism. A major influence on the urban landscape, apart from the social changes, was the Pest Improvement Commission (Verschönerungscommission), which started work in 1809 and produced the specifications for the Lipótváros district, the most visually striking part of Pest outside the city centre. As Pest expanded and its outward face fundamentally changed, images of the city also changed in mode of representation as well as in content. This is immediately apparent from a comparison with the first volume (György Rózsa: Budapest régi látképei. Bp., 1963, 2nd edition: 1999), and at the end of the period there was another change: with some generalisation, vedutas up to about the 1870s were composed as impressions, but from then on they tended to be optically and topographically realistic. The end-point (1870) takes its definition from the onset of very rapid development in Pest (not so in Buda), the result of new political and economic factors in the 1860s. Expansion of trade and transport, and general changes of conditions in Pest (and in Buda to some extent) prompted the authorities to tighten the links between the two cities, finally joining them together in Act XXXI of 1872.

A crucial point in the several-year process of unification was Act X of 1870, which set up the Public Works Council. This, unlike unification, which was essentially an administrative measure, had a direct effect on how the cityscape developed, and thus on the visual record of these changes, the vedutas.

The Public Works Council was the heir of the Improvement Commission, and so the year of its foundation seems suitable, and logical, as the breakpoint in the iconographic material. In addition to urban history considerations, changes in style of representation and mode of collection also support the choice of 1870 as the endpoint. The preoccupation with faithfully representing the cityscape in the ages of Classicism and Romanticism increasingly gave way to artistic considerations, which were not always conducive to the topographical fidelity essential to records of urban and local history.

Photography was also developing into an industrial mass product at that time, and eventually almost completely eclipsed graphic representations. Even lithography, which could be produced quickly and in almost unlimited copies, was unable to keep pace with photography. Photography of the 1800-1870 period, unfortunately but necessarily, is another topic excluded from the scope of this book. Completeness is a realistic aim for collection of graphics, both manual and reproduction, and even more so for painting, but is impossible for photography. Neither the opening nor closing dates may be regarded as precise points of the calendar; a “margin of error” of a few years must be reckoned with as regards images of the urban landscape. This latitude is no more than two or three years, which has little significance in practice.

The book divides into two parts: the catalogue, which is of primary significance, and the preceding historical part, which is really follows from, and explains, the catalogue.

The catalogue groups vedutas typologically, by viewpoint. Analogously the imprecision of the time limits, the viewpoint defining a particular group is not a single geometric point. The typological presentation gives a more striking, tangible view of how the urban landscape developed than a rigid chronological line-up. Chronology is maintained, however, within categories to the extent that it can be clearly determined (from the year of publication or an object represented). The catalogue starts with overall views of Pest-Buda (Buda, Pest, Margit Island, Danube, Gellért Hill, Chain Bridge) and continues with smaller units, and then individual objects. In the interests of practicality, locations are given in terms of the 1950 division of Budapest into districts, used even though these do not follow, or even take into account, the city’s historical evolution. A typical example is Viziváros, a single coherent area which is administratively split between the 1st and 2nd Districts. The 5th District represents the opposite case, where the old, medieval part of the city was joined to Lipótváros, laid out in recent times to a completely different structure. But grouping images of the city by administrative district greatly facilitates searches for the purposes of historical research, restoration of historic monuments or other enquiry. By listing all representations of a building within each period under the heading for that building, the catalogue makes these historical sources practically accessible.

Preceding the catalogue section in order, if not in significance, is the historical section. This consists of four large chapters, each dealing with a period covering the development of the city and, along with it, the cityscape, but only dealing with how much the images of the city, i.e. the vedutas, reflect the city’s actual appearance, and outlining the history of artistic representation. Inseparable from this, of course, is the history of the vedutas themselves, including their analysis and evaluation in terms of urban history and art history, but only to the extent permitted even by such a large book.

The four chapters correspond to periods into which the visual representation of urban development may be divided between 1800 and 1870. Each chapter starts with an outline of the history of the city and then discusses the most significant vedutas, then images of smaller units of the cityscape (squares, streets, buildings) and some potentially valuable anecdotal pictures and representations of events (flood pictures etc.) Series of views and groups of pictures are presented immediately after the vedutas.

In the final decades of the eighteenth century, Pest developed into the wealthiest city in Hungary. Trade demanded new land for market places, which was not available in the Belváros (city centre) enclosed by the city walls, or even in the suburbs of Terézváros, Józsefváros and Ferencváros, which had become quite densely built up by the end of the century. The only free area near the city was in front of the north city wall. This area was laid out, and building plots designated, including the enormous Újvásár (Erzsébet) Square, in 1789. The basis of the layout was a plan by János Schilson[1], Administrator of the Royal Chamber, which survives in József Polenzig’s etching and the associated short Hungarian-language explanation[2]. The layout plan concerned an area in what is now Lipótváros, between Deák Ferenc utca, Arany János utca, the bank of the Danube and Bajcsy Zsilinszky út. The plan proposed a rectangular street grid, in departure from the layout of the City Centre and the suburbs. The centre of gravity of the area, Vásártér (Marketplace) was nearly square. The Schilson Plan left in place older buildings like the Salt Warehouse and of course the recently-built Újépület (“New Building”). One its aims was to lay out the area between the Újépület and the Vác Gate. An interesting feature of the plan as regards visual representations is its inclusion of the loess mounds which appear on a veduta by Sámuel Mikovny.

Sixteen years after the publication of the Schilson Plan, the Pest City Council engaged architect János Hild to draw up a development plan.[3] Hild somewhat adjusted and expanded the Schilson Plan, designating plots up to the line of what is now Markó utca, and in the west designed the Dunasor, which corresponds to the east side of Apáczai Csere János utca. Hild’s plan also shows the Rakpiac (Roosevelt tér), although incorporating a much smaller area than was later implemented. The north boundary of the square lay along what is now Mérleg utca, and its southern boundary along József Attila utca. Hild’s street grid was defined partly by the position of the Újépület, and partly – north of today’s Alkotmány utca – the line of the Danube. The new suburb was thus based on the plans of János Schilson and János Hild, and the City Council, at its session of 12 April 1790, named it Lipótváros.[4]

The Improvement Commission, which was instituted in 1805 and started operation in December 1808, accepted the concept of János Hild’s plan for Lipótváros.

In the two decades which had passed since Schilson produced his plan, Pest had started to transform from a feudal Baroque city to something resembling a large modern city where the classicist style was displacing the Baroque. It was more than just the new style which put paid to Pest’s Baroque character: the medieval elements of the cityscape, like the city walls and gates, which harmonised so well with the Baroque, gradually disappeared. Pest’s gates were demolished one by one around 1800,[5] although the walls partly remained in the structures of buildings which had been built in front of them, as can still be clearly seen on some city-centre buildings. Connected with both the city walls and the gates were the rondellas, the last of which, the “Theatre Rondella”, was demolished in 1815.[6]

The whole period was one of transition. Alongside the Baroque, represented mainly by churches, the City Hall, the Invalidus Palace and some private houses, the Louis XIV style appeared with significant buildings like the Greek Church, the Queen of England Hotel, the parish churches of Terézváros and Józsefváros, and the Curia. The latter was contemporaneous with the Classicist buildings known from the illustrations to Die Stadt Pesth…, a collection of letters published by J. Leyrer, including the Festetich Mansion in the Fűvészkert (1803). The Evangelical church in the Szén-piac (“Coal Market”, now Deák Ferenc tér) was built during the second decade of the period.[7]

From the turn of the century until 1808, the only pictorial representations of the Pest cityscape are the “guild charters”, certificates of guild members’ residence in Pest, illustrated with pictures of the city. The same applies to Buda. These images were of course intended to represent the seat of the guild and decorate the charter rather than to record the cityscape. Consequently, they did not aim for a very high artistic standard. The Baroque-era guild charters, particularly those by János Fülöp Binder, have very handsome, highly artistic border decorations, but these became simpler after 1800. Although the appearance of some particular buildings cannot be accepted as genuine, the guild charters give a true representations of the cityscape as a whole, and so are valuable historical sources.

Besides the Baroque Belváros with its many towers, the guild certificates clearly show the gradual building-up of the area between the Újépület and the bank of the Danube; the appearance of the new market place; and the development of Lipótváros north of the site of the Vác Gate, following the Schilson Plan. At a time when the cityscape was in transition, changing forms also appeared in the drawing style and border of the guild charters. Besides pure Rococo, decoration sometimes included Louis XIV features linked either to the Rococo or the Classical.

The viewpoint for the guild charter vedutas was in the north-west, somewhere near the middle of Buda Castle Hill. On 18th century charters, the viewpoint is further south, and so Pest is presented from the south-west. The artists who made and illustrated the charters included the etchers J.F. Binder, who had also produced many in the previous period, Ágoston Mayer, and Antal Tischler (fig. 1).

Besides the guild charter views, there is a veduta showing Pest front-on from the Várkert (also on Castle Hill) and another from a birds-eye viewpoint above the royal palace. The former was drawn by János Rauschmann and etched by János Blaschke[8]; the latter was the work of etcher Gottfried Prixner for the Leyrer book already mentioned, which included eight Prixner etchings, some showing Neo-Classical Pest buildings which have since disappeared, including the Illés Well, the source of the best water in Pest.[9]

In this period, Buda essentially presented the face of a Baroque city built on medieval foundations. Between 1782 and 1785, however, unlike Pest, the Buda cityscape underwent some negative developments, showing up particularly in the picture of Castle Hill. By a decree of Joseph II, several orders of monks were disbanded, and their monasteries, including the churches, were used for secular purposes. Demolition of their churches deprived the Buda cityscape of some distinctive features. It marked the end of some medieval, as well as Baroque buildings. Other demolitions were the enormous Vizi Rondella, part of the castle’s defensive system, which stood where Ybl Miklós tér is now, the Halászkapu (Fishermen’s Gate) and its bastion at the south end of what is now Lánchíd utca, and the last Turkish mosque in Buda, the “Saltpetre Mosque”, a jami built by Mustapha Pasha, at the corner of Fő utca and Kacsa utca. Whereas the Pest cityscape only lost medieval features from its landscape in the late 18th century and gained Louis XIV and Classicist buildings, the Buda cityscape during the Baroque years regressed by the standard of the time during the 1780s, until the gradual development of Krisztinaváros at on the western slope of Castle Hill in the final years of the century.

Since the Pest Improvement Commission had no remit for Buda, 1809/1809 does not mark the start of an era of urban development for Buda. To retain coherence in discussion of Pest-Buda urban development, however, no attempt will be made to find a separate – possibly artificial – era-boundary. Pest had taken the lead in any case, and vedutas of Buda were not produced in any significant numbers before the 1810s.

The Historical Gallery has a watercolour dated to the very beginning of the 1800s showing Pest from the east in which Buda also appears in the background. Owing to the distant viewpoint, however, the painting does not present a detailed image of Buda. The artist is unknown.[10]

One of Prixner’s illustrations of the Leyrer letters shows Buda above floating mills anchored along the Ferencváros riverbank.[11] Made soon afterwards was János Blaschke’s etching of almost the same title. Both vedutas are small, and the mode of representation is sketchy.[12]

The guild charters were printed from plates made in the 18th century, and only the year – in fact only the second digit of the year – changed. So on the date of the guild charter form, the number 17 on the plate was changed to 18. New guild charter plates and woodcuts were made around 1815 (fig. 2).

II.1809-1838

János Garay’s lines succinctly distil and express the essence of three decades of urban history. The conservative administrative Buda and the lively, prosperous and progressive outlook Pest, centred on Lipótváros, in the Age of Reform.

Pest was in most cases drawn from Gellért Hill or the Castle, causing the vedutas to show as their most prominent feature the left bank of the Danube, which was gradually built up in the north-south direction in the 1810s and 1820s. It was during this time that the row of buildings known as the Dunasor (at first without the Vigadó concert hall) and – between 1826 and 1838 – József Hild’s mansions on the Rakpiac square – were built.[14] The Vigadó was built in 1832.[15]

The German Theatre was built in the inner part of Pestváros in 1812,[16] and the Magyar Király (King of Hungary) Hotel[17] beside it a year later. The Lipótváros Parish Church – subsequently destroyed in the siege of 1849 – was dedicated in 1817.[18] The Ludoviceum[19] was built between 1830 and 1834 and the National Theatre, [20] known until 1840 as the Pest Hungarian Theatre, between 1835 and 1937. The year of its opening marked the start of construction of the National Museum,[21] which was completed at the beginning of the next period, as was County Hall[22], started in 1838. Many private mansions built at that time appear as border pictures in a series of maps by Vasquez map. The Neo-Classical Pest cityscape was effectively completely in place by the end of the period.

The Buda cityscape changed at several points in comparison with the previous period. A new astronomical observatory was built on the top of Gellért Hill in 1813-1814,[23] and directly adjacent to it, the astronomers’ house in 1817.[24] Of surviving Baroque buildings, the spire of the Tabán Parish Church disappeared, the victim of a fire which broke out in 1810. The Royal Palace lost its Maria Theresa-era form in 1830 with the demolition of the observatory tower, which had become redundant upon the completion of the Gellért Hill observatory.[25] At the same time, the western cupola was removed and the palace given a simple pitched roof. The Classical-style synagogue[26] in Óbuda was built during 1820 and 1821, and its authoritative outline adjacent to the Baroque parish church became a substantial feature of the Óbuda townscape. István Kollár’s pen-and-ink drawing of 1812 gives an almost photographically faithful picture of Óbuda and its surroundings (fig. 3).

It was at this time that vedutas showing the double city as a whole started to appear in greater numbers, and separate views of Buda or Pest became, relative to the previous period, less common. The method applied hitherto of discussing images of the two cities separately is now inappropriate, because it would require a third, “Pest-Buda” category and thus interfere with the chronology and thus the presentation of urban development. The typological structure of the catalogue section, however, ensures that independent views of different parts of the city – including Buda and Pest – are presented separately.

The first veduta is the pen-and-wash drawing of Franz Jaschke, showing the Pest side of the Danube south of the pontoon bridge, viewed from the Tabán bank.[27] Two features on this drawing are of special significance: the still-unfinished German Theatre and the Theatre Rondella, which stood until 1815 in what is now Régiposta utca, at Apáczai Csere János utca. As already seen, the rondella appeared on several guild charters, but its form appears different on nearly every one of them.

The date of the pen drawing may be inferred from the state of construction of the German Theatre and the Baroque shape of the Tabán Church spire. Work on the theatre started in 1808 and the spire was destroyed on 5 September 1810, so the drawing must have been made no earlier than autumn 1809 and no later than 4 September 1810. The attribution is based on a Jaschke drawing of the same subject in the Nationalbibliothek, Vienna, and on other style factors (fig. 4).

András Petrich’s watercolour[28] of the illuminations for the Austrian, Russian and Prussian emperors’ visit to Buda in1814, now held in the Historical Gallery, presents Gellért Hill, Tabán and Castle Hill from the north-east. Some of the letters of the welcoming Latin text are placed on pontoon stages anchored to the north of the pontoon bridge. The blue-toned aquarelle is primarily a mood picture, but its urban history value, apart from recording the illuminations, derives from the “flying bridge” in the left foreground.

About a year later, an otherwise unknown artist called Silber produced a larger watercolour of the city viewed from the foundations of the Pest Vigadó concert hall, which was under construction. The picture, now in the Kiscelli Museum, shows Gellért Hill and Castle Hill, similarly to the Petrich veduta. It is of little artistic merit, but includes a dry but accurate drawing of the Castle and clearly shows that no building stood in front of Mihály Pollack’s Vigadó in these years. Construction of the Vigadó stopped in 1809 at the foundation walls appearing in the foreground of the Silber Veduta and only resumed in 1832. A view by Petrich, discussed below, and other pictures based on it, shows the Redout, a mansion house designed by Joh. Aman but never actually built. The picture must have been made at the latest in 1816, because it does not include the house built beside the observatory in 1817[29] (Fig. 5).

The English traveller Richard Bright visited Hungary in 1816. His Travels from Vienna through Lower Hungary was published in 1818, and one of its steel-etching illustrations shows Pest-Buda from the top of Gellért Hill. It is from this drawing, dated to 1817, that marks the resumption of vedutas drawn from Gellért Hill, which had been popular during the 17th century (following Hallart’s vedutas). The representation is somewhat superficial; it is more of an artistic impression. It, like the other illustrations in the book, is signed RB, which can only mean the author himself, all the more so because the cloudy sky and vivid light effects reflect Bright’s description, in a similar mood, of a brief storm he experienced at the top of a hill. Made in1817, it was a very early steel engraving.[30]

One of the most significant the vedutas of Pest and Buda of any period is a copper-plate engraving by Antal Fülöp Richter made in 1818 after a drawing by András Petrich. This very finely etched drawing, like Bright’s steel engraving, but completely independently of it, shows Pest-Buda seen from beside the Gellért Hill observatory, with a foreground consisting of very distinguished figures who are being shown the twin cities through a telescope by – according to Arnold Schoen – János Pasquich, Director of the Observatory. To the left of this little group, on the door of a carriage, are the letters AP, the monogram of the artist András Petrich. Petrich’s veduta of 1818 is “the first overall representation of Buda, Pest and … the Danube-side buildings up to Wurm utca since the Improvement Commission was instituted.”[31] (Fig. 6).

Petrich was an amateur landscape painter and military engineer. His veduta, with its fine drawing and colouring and accurate perspective, was one of the best-loved views of the time. The excellent viewpoint alone made it the “ancestor” of a great many variants. Perhaps the most widespread of these variants was a print published by the company Artaria a few years later.

Petrich’s original painting is unknown, but like his Alpine landscapes it must have been a gouache brush drawing, engraved on copper plate by Antal Fülöp Richter and published in thirty copies by János Schmid, an etcher and lithographer of Buda. The copies were tinted. Besides the copy made for István Illésházy, which was tinted by Petrich himself, the Kiscelli Museum has one coloured and signed by Teréz Nyitray.[32] On this copy, the monogram AP does not appear on the door of the carriage, which reinforces the hypothesis that András Petrich himself coloured the engraving for Illésházy

Very similar to the Silber veduta is one by an otherwise unknown painter called Fide, showing Gellért Hill and Castle Hill from near the Pest end of the pontoon bridge. Dated 1819, this oil painting boasts no great artistic virtue, but is quaintly primitive and captures the mood of life beside the Danube. It is also highly detailed, and therefore a useful local history source[33](fig. 7).

The guild charters printed between 1811 and 1817, as their predecessors, show Buda and Pest separately. Pest, however, is shown in front view instead of from the north west. The same is true for Buda. I. Wilt’s woodcut guild charter view of Buda was based on the model set by J. Fülöp Binder in 1780, and although it was printed in 1815, its border is still decorated in the Rococo style[34] (Fig. 2). This mirrors the slower development of Buda itself. Gottfried Prixner’s copper-plate etching for a guild charter of 1816 gives a new, more realistic view of Castle Hill and the Tabán.[35] In Prixner’s guild-charter veduta of Pest made the following year, the observatory residence built in 1817 is seen the foreground, but the Theatre Rondella has disappeared, having been demolished in 1815.[36]Renner adapted the Prixner Veduta (1816) at the earliest in 1817 for a guild charter published in 1822[37], but his work falls short of Prixner’s in terms of both faithfulness of representation and artistic standard. The unknown etcher of the Buda Fishermen’s Guild charter closely follows Renner in his drawing of Castle Hill, taking over the topographical errors, but adds Rózsadomb hill.[38]. The guild charter vedutas usually show Buda from the Tabán to the Országút district, and Pest (around 1800) from the Újépület to the Ferencváros Military Hospital and (in the 1810s) from the south of the Újépület to the Serb Church.

The Kiscelli Museum has a series of six pencil-and-wash views from the years around 1815[39]. These show Buda and Pest and parts of the two cities from various points. The Museum inventory states the name of the artist as Nep. János Höchle. In 1821, Baron József Brudern, art collector and patron of Pest, engaged Károly Markó to record a beautiful part of each of Buda and Pest.[40] Only one oil painting reproduction is known of from this series, and its topographical authenticity is dubious. According to the catalogue of the magazine Gyűjtő (“Collector”)[41], it presents Óbuda from Margit Island, but the damaged condition of the picture and thus of the reproduction prevents an accurate identification of the painting’s subject. No item on the painting can be definitely linked to Óbuda. The extent to which Károly Markó satisfied Brudern’s order therefore remains unknown.

In the same year, Ferenc Schams published a description of the city of Pest.[42] One of the appendices to this book was an etching by Ferenc Blaschke, a view of Pest from a point on the Danube bank to the north west. The viewpoint, if not the style, is reminiscent of the guild charters.

Schams followed up his Pest with a book on Buda in 1822, bigger than the first and with more extensive descriptions.[43] One appendix to this monograph is lithograph by Jacob Alt from a brush drawing veduta by János Rauschmann, viewed from the Pest end of the pontoon bridge. The original of this reliable veduta has been in the Kiscelli Museum since 1932.[44]

Other vedutas of the Petrich-Artaria type are an etching the Vienna artist Jacob Hyrtl, published as a calendar illustration in 1832,[45] a lithograph published by J.A. Schlosser[46] and an etching published by Barth.[47] All of these are based on the Artaria print, which is also the prototype, mutatis mutandis, for some 1838 flood pictures.

The widely-travelled Viennese painter Franz Jaschke painted and made engravings everywhere he went. Five watercolours record his stay in Pest-Buda. Of approximately equal size, they were made in 1824 and 1825. One shows Buda from the Pest Danube-side, similarly to the Rauschmann - J. Alt veduta,[48], another the Castle from Festősziget island[49] (fig. 8), and a third Óbuda from Margit Island.[50] Another two show details of Margit Island, including the holiday residence of the Palatine.[51] An interesting feature in the veduta of the Castle from Festősziget, from which a lithograph was also made, is the astronomical observatory tower in a state of demolition, which dates the image to around 1830.[52]

Also from these years is the Herzinger Aquarelle, a view of the Danube based on a drawing by Wonsidler, looking north from the road under Gellért Hill. The print was published by the art dealer Riedl.[53] The copy in the Historical Gallery is merely in the engraving state, without aquatint.[54] Although Wonsidler’s veduta does not match Petrich’s standard, it spawned more variants (fig. 9). A series of copperplate engravings by an unknown artist was published by Ferdinánd Tomala in 1827. The eight prints known of from the series are held in the Kiscelli Museum engravings collection. They show the Castle from Pest (fig. 10), Gellért Hill from the Pest side of the Danube, Servita tér, Színház tér, Baron Orczy’s glasshouse, the “Wire Bridge” (Dróthíd) in Városliget park, the harbour area on Margit Island, and Ferenchalom. An announcement in the 1827 edition of Gemeinnützige Blätter mentions only four prints.[55] There were probably no more than eight in total.[56]

Two artists have been proposed as being responsible for the Tomala series: János Hofbauer and Franz Jaschke. Hofbauer produced a large-format drawing of the opening of the trial railway built between Kőbánya and the Hatvan line (now Baross tér) in 1827. A finely-drawn aquatint print of this was made by Ede Gurk. It shows Pest in the background, and behind it Castle Hill and the more distant Buda Hills.[57] The same artist drew Pest-Buda in 1831, with a fruit-picking scene in the foreground, but did not complete the painting[58] (fig 11). Jaschke is known of from the already-mentioned series of five watercolours, produced in 1824/1825. Comparing the Tomala series with the Hofbauer and Jaschke vedutas, Hofbauer comes out the more likely candidate. The main clues are similarity of the staffage figures and the drawing of the vegetation, and the affinity of the fine, slightly dry lines. Other evidence in favour of Hofbauer is that Jaschke travelled widely and spent little time in Pest-Buda, and that the Tomala series is contemporary with the drawing of the Kőbánya trial railway.

In the same year (1827), János Szentgyörgyi, an artist from Upper Hungary, painted a picture of little artistic distinction from the Pest side of the Danube, with a scene of boats unloading in the foreground.[59] He also painted Pest-Buda from the eastern slopes of Gellért Hill in languid colours, but in a firmer outline than his picture of the Royal Palace.[60]

After the Napoleonic Wars, the taste for travel spread throughout Europe as new roads were built, old roads improved and transport extended. One result was the emergence of travel writing. Illustrated books were produced to satisfy the curiosity of those whose means prohibited them from going to foreign parts in person. Travellers from Western Europe were particularly fascinated by the “Romantic Orient”. This phenomenon started to unfold in the 1810s, although the germs may be detected in mid-18th century Romanticism. Travellers to the East typically went by boat down the Danube to the Balkans. In addition to accounts of journeys, there were books on popular geography, such as Europäisches Panorama of the mid-1820s, to which was appended a copperplate etching of Wonsidler’s Danube veduta.[61]

Of the several albums featuring towns along the Danube, there is one which stands out: Zwey hundert vier und sechzig Donau-Ansichten, commonly known simply as Donau-Ansichten. It was published in four landscape-oriented volumes in Vienna in 1826 by the lithographer Adolf Kunike.[62] The vedutas of towns between the source of the Danube and Belgrade were drawn by Jacob Alt and made into lithographs by A. Kunike, and those between Belgrade and the Black Sea by Kunika himself. The drawings were made continuously between 1820 and 1826. Five pages are devoted to images of Buda, Pest and Margit Island: page CXLIV shows Óbuda, the next page the ruins of the Franciscan Church on Margit Island, page CXLVI Buda and Pest from the Ferencváros riverbank, the next page Óbuda with Kiscell, and the last page the Danube bank viewed from the north west. The volume with the Pest-Buda prints appeared in 1824. Some variants of the prints were published separately in high print runs. Veduta no. 148 was painted in oils by Wicksteed in 1834, with some changes to the staffage[63] (Fig 12).

In the 1830s, as surface and water transport improved, travel literature made further advances. The start of Danube navigation was of enormous significance for Pest-Buda. More and more foreign – mainly English – travellers came to Pest and Buda for stays of varying duration, some in transit to the Balkans or Asia Minor. The accounts of their travels were frequently illustrated with views of Pest or Buda. Pest had by that time largely taken on its Neo-Classical face, and travellers typically described its harmonious spectacle in terms of wonder. On visiting Pest in 1835, John Paget wrote, “… drive along the riverbank. Note the first three or four buildings and say if you know a private building more magnificent or built in better style…. Opposite these buildings, a new bridge is planned over the Danube.”[64] He was referring to the Rakpiac and the Nákó Mansion. It was in the axis of the latter that the Chain Bridge was to be built, starting in 1839.

Michael Quin travelled to Pest in 1836. The beginning of his account also mentions the large houses built in the “modern style”. The original English[65] and French[66] editions of Quin’s book were published together with lithographed vedutas based on Jacob Alt’s Donau-Ansichten.

Julia Pardoe visited Pest on her way to Constantinople in 1836, and returned in 1839, staying in the city for an extended period. In her book The City of the Magyar…, published in 1840, she wrote “Curious, the peace that reigns over Buda, a kind of silent royal dignity. Thoughts involuntarily drift into the past as you go up the steep heights… But you only have to go across the bridge for the present, the active, ambitious, vital present to open up before your eyes… everything is so fresh, so pure, so much reflecting growing life, that… set against the demands of Buda… Pest will of necessity on day be capital of the country which is already resembling a giant stirring from some deep slumber.[67] This romantic juxtaposition of Buda and Pest seems to echo the thoughts conveyed by Garay quotation at the beginning of this chapter.

George Hering published a folio album Sketches on the Danube in Hungary and Transylvania in 1838[68]. Despite its title, it also included representations of castles and towns in Upper Hungary and even of the stalactite cave at Aggtelek, and it extended to ethnographic subjects in addition to the landscapes. Hering dedicated his book to István Széchenyi, writing, “Hitherto, Hungary has been almost forbidden ground for the European traveller…with the Steam Boat on the Danube it becomes almost as easy as a Tour on the Thames…”. Of the 26 prints, in Hering’s album, only one is of Pest-Buda, a Danube view from the Viziváros riverside. Doubts may be cast on the authenticity of the cityscape, and on the size of the boat anchored by the bank, but these are compensated by the delicacy of the drawing, so that even the lithograph conveys the artistry by which the English painter conveys the atmospheric effects.[69]

During the 1830s, Adolf Kunike’s Donau Ansichten was republished in two smaller editions. One, under the title Malerische Donaureise vom Ursprunge bis Belgrad, was published by Mansfeld in 1833,[70] with Pest-Buda vedutas on pages 7 and 8 of Part IV. The other, entitled Die Donau vom Ursprunge bis Belgrad[71], was published by Förster without an indication of the year, but certainly in that decade. Both adapted the same two pictures of the Alt-Kunika album, and despite being much smaller, the adaptations do not essentially differ from the originals.

János Szentgyörgyi, whose painted vedutas of 1827 and 1829 have already been mentioned, painted another two vedutas in the 1830s. The most successful of the four was completed in 1830. Its viewpoint is near the saddle between the Gellért and Naphegy hills, an area still covered by vineyards. It shows the Royal Palace, by then rebuilt in the Neo-Classical style, with Pest in the right background.[72]. The signed and dated watercolour sketch for this veduta has also survived.[73]

A veduta by János Hofbauer of 1831, already mentioned in connection with the attribution of the Tomala engravings, which had been published in 1827, shows Pest from Rózsadomb. Hofbauer coloured or painted only the foreground and the sky, perhaps deliberately leaving the centre uncoloured so as not to wash out the minute detail of the drawing. The pencil drawing is of almost photographic precision (fig. 11).

János Szentgyörgyi’s last veduta is almost identical with that of 1828, the only novel features being the insertion of an utterly inappropriate staffage couple in the foreground, and the Pest Vigadó, which had been completed in the meantime. The carriage on the road under Gellért Hill again appears on this later veduta, which is neither signed nor dated, but comparison with the former, almost identical painting puts Szentgyörgyi’s authorship beyond doubt, and may be dated to around 1835, or at least certainly between 1831, when the Vigadó was completed, and 1839, when building work on the Chain Bridge – of which there is no trace on the picture – started.[74] Also dated to 1835 is a pair of vedutas which show Pest-Buda from the road under Gellért Hill (after Wonsidler) and from Bomba (Batthyány) tér.[75] These two lithographs were made by the art teacher Ignác Weissenberg, born in Teschen, who settled in Pest after periods in Vienna and Pozsony (Bratislava). Neither of them bear any great historical or artistic value, and the first is a derivation from Wonsidler, but the second is an original view and appears two years later in an adaptation by Vasquez. It is striking that, Despite being an art teacher, Weissenberg made a surprising number of errors of perspective, even though, at least for one of his vedutas, he was working from Wonsidler’s much more accurate picture.

Miksa Félix Paur, born in Bavaria, started working as a draughtsman in Pest in 1832, first with Mihály Pollack and then with József Hild. In 1837, he made a large drawing of the Rakpiac, with the Dunasor connecting from the south.[76] Bergmann made a lithograph of the drawing and published it in Munich (fig. 13). In the same year, a different version of the drawing appeared with the same buildings but with different staffage figures in front of the Rakpiac.[77] Paur’s veduta, with deep perspective achieved by greatly reducing the Dunasor buildings, appeared in many smaller versions. These came to an abrupt halt in 1839 when work started on the Chain Bridge, fundamentally changing the foreground of Paur’s drawing. Before his 1837 veduta, Paur also made a lithograph of the section of the Dunasor between the Nákó Mansion and the Belváros Church for the 1834 edition of Fillértár.[78] Two versions of that picture are known.[79] Paur’s entry in the four volume Művészeti Lexikon (Encyclopaedia of Art) also mentions a plan by Paur for a permanent bridge between Pest and Buda.[80]

Equal if not greater in importance to the wide-angle vedutas charting the general development of the urban landscape are images of smaller parts of the city which, by their nature, convey much greater detail. Their subjects are squares and single buildings, and became increasingly common through the work of R. Alt, L. Rohbock and their followers.

At the head of an advertisement for the Magyar király (King of Hungary) Hotel, which opened in 1814, is an etching of the building by Prixner,[81] and in the 1820s, Domokos Perlaszka produced an advertisement for the former Nádor Hotel in Váci utca, of which only the copper plate survives, no contemporary print having come to light. The plate is in the Kiscelli Museum[82] (fig. 14). Also by Perlaszka, after a drawing by Károly Schwindt, is the brochure of the Vadászkürt Hotel, also from the 1820s.[83] In 1835 or slightly later, the Magyar Király Hotel, published another advertisement, this time as a three-part image ribbon.[84] Others in the same category are the illustrated brochures of the Tigris Hotel and the Angol Királynő Hotel, which survive only in very small numbers.

Representations of single buildings other than hotel advertisements fall into two groups: (1) veduta border pictures and (2) albums and book illustrations. The first includes Antal Strohmeyer’s map of 1835 with 14 border pictures of major buildings in Pest at that time.[85] In the Csillag collection, Arnold Schoen mentions under the title Ofen und Pest von der Josef Bastey in Ofen a Pest-Buda veduta surrounded by 12 views of the environs of Buda and Pest, by Fr. Faltus. This lithograph is unknown to the present author. Its date of publication is given as “c. 1835?”. [86] An adaptation of the Petrich-Artaria veduta by Schlosser is surrounded with landscape details from Pest and Buda. The border pictures are simple copies of the views published by the Vienna publisher F. Barth, including their errors. Their publication may be dated to some time in the 1830s.[87]

A four-sheet series of maps by P. Károly Vasquez were drawn in 1837 and published the following year. These were also surrounded by lithographs of notable Pest-Buda buildings.[88] There are a total of seventy-six pictures around the four maps, some of which are landscapes. Among them are an adaptation of a Matthias-era view of Buda and a 17th century view of Pest. Above two of the maps is the Pest riverbank based on Paur’s veduta, and some border pictures are taken from vedutas made somewhat earlier, including those by Wonsidler and Weissenberg. The maps were no doubt drawn by the publisher himself. Vasquez was a military engineer, and so was probably also skilled as a cartographer. This attribution is supported by the dedication, in which “… the author, Count Károly Vasquez Pinos, with great respect, dedicates the book Buda és Pest to Emanual Zichy Ferraris.” The border pictures, however, are probably due not to Vasquez but the otherwise unknown “Fr. Weiss”, whose signature appears on the view (of the Rakpiac) decorating the border of one of the two flyleaves. The abbreviations “Entw[orfen] u[nd] Gest[ochen]” before the name clearly suggest that Weiss also designed and made lithographs for the richly-decorated title page, as well as the other flyleaf, on which there is a representation of Buda and Pest in romantically Gothicized twin windows.

The four-sheet series of maps, together with the two flyleaves, were published in a blue paper cover under the title Buda és Pest Szabad Királyi Varossainak Tájleierása Topographie der königl[ich] ungarischen freyen Städte Ofen und Pesth von Carl Graf Vasquez.

One combination of plan and veduta is Lánchíd-tervek (Chain Bridge Plans), published with a very high print run during the last decade of this period. These show the planned bridge together with its surroundings viewed from the north and from its Buda and Pest ends. The northern view is based on William Tierney Clark’s first suspension bridge plan, dated 10 November 1837.[89] The viewpoint for the impression of the bridge is somewhat east of the centreline of the Danube, and north of the bridge, in line with the northern edge of today’s Roosevelt tér. On the left of the picture is the Rakpiac south of the Ullmann Mansion (the north neighbour, the Wieser building, was not yet built), with Gellért Hill in the centre of the background and the south part of Castle Hill on the right with the Royal Palace and the Arsenal. This plan was the basis for many contemporary and later variants: in 1830, a steel engraving was made of the W. T. Clark plan based on the Paur drawing, almost a copy of Clark’s plan.[90] In 1839, C. Mahlknecht slightly changed the surroundings in another steel engraving[91] (fig. 15). Even in later years, the first Chain Bridge plan was repeated in bill of exchange forms, headed notepaper and music title pages, after the amended bridge plan had been published, and even after the bridge itself had been built, in new variations.

Károly Schwindt drew the Pest Vigadó the pontoon bridge and the Rakpiac from between the Nákó Mansion and the Lloyd Mansion (then the Kereskedelmi Csarnok – “Trade Hall”) for a Pest-Buda Wegweiser [92], published in 1837. The latter has an affinity to the work of the border decorations (signed Fr. Weiss) of the Vasquez series. The steel engraving versions of Schwindt’s drawings are signed L. Frommel. The same travel guide includes a Tabán view from today’s Ferdinánd Gate, signed “durch W. Creuzbauer in Carlsruhe”. The illustrations for the book were made in Creuzbauer’s art institute in Karlsruhe, and it was in the same city that Frommel opened a joint studio with the English steel engraver Henry Winkles in 1824. From the Schwindt-Frommel and Frommel-Winkles connection it may be inferred that the illustrations for the travel guides which Winkles engraved for the 1845 issue of Vezéd[93] and the 1844[94] and later editions of Feldmann’s Wegweiser, were also drawn by Károly Schwindt.

The popular geography category includes the three-part series published between 1838 and 1840, Panorama der Oesterreichischen Monarchie, oder malerisch-romantisches Denkbuch der schönsten und merkwürdigsten Donau-Ansichten.[95] This is in fact a short form, the full title being twice as long! Most of the large number of steel engravings illustrating the book are based on drawings by Th. Ender, reproduced by English steel engravers. In the first part, published in 1838 includes three vedutas of Pest-Buda (Castle Hill, Pest from Castle Hill, Rakpiac), and a few years later they were published by K. Adolf Hartleben in a nine-sheet steel engraving series called Pittoreskes Souvenir an die schönsten Ansichten der Donau in Ungarn von Theben bis Golumbacz…, similar to Panorama.[96]

In an attempt at completeness, other vedutas of the period should be mentioned: paintings by Jacob Alt, Krauss and I. Raffalt. Alt’s small watercolour shows Buda looking north from the side of the Danube under Gellért Hill, but is not based on Wonsidler.[97] It is unlikely that it was ever reproduced, because Alt never finished the colouring of the row of buildings beside the Danube in Tabán, and in 1851 J. Bermann painted a completely new veduta from the same viewpoint for his Malerische Donaureise. F. Krauss painted Buda and Pest from the road to Soroksár, reminiscent of J. Alt’s veduta drawn in 1824 and published as a lithograph by A. Kunike.[98] Raffalt’s oil painting shows the Castle from the West, with the countryside between the Kis Svábhegy and Sashegy hills in the foreground. The interesting feature is the viewpoint, behind the southern slope of Kis Svábhegy, from where the city was almost never represented in art[99] (fig. 16).

The Vienna publisher Franz Barth put out a series of etchings in the 1830s,[100] on seven of which there are details of Pest-Buda: Margit Island, the Festetich Pavilion in the Fűvészkert, Lipótmező, “Vadászkastély” (Hunting Lodge) in Hárshegyi út, the “Remete” villa in Zugliget, the Kamaraerdő woods, and the Városliget park. The unknown etcher, which may have been the publisher himself, represented these features in a somewhat primitive fashion, and the only merit of the prints is that there are few if any other pictures of these subjects. The Remete and the Vadászkastély (which appears with an erroneous caption referring to Szép Juhászné Inn) are found only here and as small copies among the border illustrations of the Schlosser Veduta mentioned above. The high page numbers of the Barth series indicate that it was a large publication of which only a tiny fraction concerned Pest-Buda. The plan for the Pest Hungarian Theatre appeared in several versions starting in 1835, showing the planned but ultimately abandoned sculptural decoration. The plans mostly appeared as supplements to journals[101] and theatre brochures.[102] The theatre opened in 1837, after which representations naturally reflected the actual state, i.e. without the sculptures (fig. 17).

Calendar supplements carried pictures of the Theatre, the Ludoviceum,[103], the 1838 flood and subjects which are not actually city views, like the steamboat Emperor Francis, the halls of the Vigadó, etc.

There is a four-print series of the 1827 Pest Horse Race. The lithographs were made by J. B. Clarot from drawings by Ferdinánd Prestel, and printed in János Schmid’s press. The series show scenes from different laps, with the race track grandstand in the background[104] (fig. 18).

The flood that devastated parts of Pest and Buda between 13 and 16 March 1838 gave rise to a great many pictures, most of very little artistic merit. These divide into two categories: flood pictures and flood scenes.

The flood pictures are those intended primarily to present the floodwater as it inundated the city, portraying the whole city (e.g. Reichert),[105] or parts of it (e.g. Schwindt-Perlaszka)[106]. The accompanying scenes – of rescue, collapsing buildings and the like – are secondary or staffage-like.

Flood scenes, by contrast, show events related to the flood. The genre-like scenes take precedent, and the environment and background are only secondary. Their relation to reality is consequently minimal or non-existent. They were designed to convey horrors in an exaggerated, theatrical manner (e.g. Ranftl).

Occupying first place among the flood pictures in terms of authenticity and artistic standard are the aquatints by Domokos Perlaszka after drawings by Károly Schwindt. The four-print series was published in tinted form. It shows Színház tér (fig. 19), the City Hall Market, the Danube with breaking ice and (on 16 March, the day the waters subsided) Széna Market. The authenticity and artistic standard of these pictures put them on equal terms to a pair of views of Színház tér and Rózsa tér (fig. 20) based on drawings by Károly Klette and adapted by Károly Schwindt and ultimately published in Paris by Hürlimann, also tinted. Both prints are aquatints.[107] The prints in a series Sechs Unglücks-Szenen aus den Tagen der Uiberschwemmung von Ofen und Pest vom 13. Bis 18. März 1838 published by Trentsensky’s lithograph press were, according to Arnold Schoen, made by a monogrammist BM or MB.[108] This part of the picture on which this hypothesis is based does not exclude, but neither does it prove, attribution to a monogrammist. The two letters, a B lying on top of an M, appear on the side of a cradle rocking in the foreground of sheet 5 of the series, and may be a monogram, but could also be a decoration. There is explanatory text associated with every sheet; the pictures fall short of the Schwindt-Perlaszka series, and attribution to Miklós Barabás may be ruled out on these grounds alone. The drawings were probably drawn and lithographed by Trensensky.

Károly Klette’s drawings were the basis for lithographs by Georg Scheth, published by Ferdinánd Tomala under the somewhat verbose title X. Bildliche Darstellungen sammt Beschreibung als Gedenk-Blätter der am 13.,14.,15. und 16. März 1838 stattgefundenen, furchtbaren und nie erlebten Überschwemmung beyder königlichen freyen Nachbarstädte Ofen und Pest.[109] The title page of the series mentions, besides Károly Klette, the name of Adam Brenner, an academic painter of Vienna, as co-author and artist of the title page. Henrik Horváth is probably correct, however, in proposing that Brenner’s co-authorship is purely nominal; his name does not appear on any of the sheets and was therefore involved only in the title page and a commemorative print which also appeared in this series. This commemorative print expresses the gratitude of the inhabitants of Pest-Buda for those who made donations for the assistance of flood victims. In the background of the allegorical picture is an imaginary part of Pest, with the Castle and Gellért Hill in the background. The basic idea is due to Ferdinánd Tomala, the drawing is by Adam Brenner and Károly Klette, and the lithograph by J. Lanzedelly. Horváth does not mention this print, although it is actually the tenth sheet in the series. There are pictures with details of Lipótváros, Terézváros, Józsefváros and Ferencváros, and one of today’s Vörösvári út, with Kiscell in the background.

There are four woodcut flood pictures (Színház tér, Széna Market, Józsefváros Church and Nagymező utca) by Franz Collar.[110] An extremely rare item is Strasser’s lithograph flood picture of Rókus Hospital and Chapel, which features the only known representation of a statue of St Michael, in a niche on the right.[111]

In the background of a flood picture of Gyár utca by the surgeon István Kaszás is the Valero Silk Factory in Király utca. Kaszás’ picture is an oil painting, although a lithograph copy was also made of it.[112] The picture is a crossover between flood picture and flood scene. The original painting was owned by the Buda Rifle Range and was unfortunately destroyed in the Second World War (fig. 21).

Miklós Barabás is represented in this category by a single, small and extremely delicate aquarelle, not a flood picture per se, but a representation of the Derra House, which collapsed when its foundations were damaged by groundwater forced up by the flood.[113]

The flood pictures show many parts of the city and buildings which were not drawn at any other time. Színház tér was the subject of many pictures before and after the flood, but the streets of Józsefváros, Terézváros and Ferencváros were otherwise almost completely neglected by artists. Apart from the Klette-Hürlimann aquatint, Rózsa tér appears only much later, on photographs, even though this was possibly the most harmonious square in the Belváros together with the adjoining, and integral, Sebestyén tér. Both were built over around 1900. This is unfortunately the only substantial merit of many flood pictures, which otherwise are topographically imprecise and artistically deficient. Several flood pictures repeat older types (e.g. Artaria), composing the floodwater into the cityscape. Some prints completely distort the view of the city: on one etching, Behind Castle Hill, floodwater is seen in Krisztinaváros, from where Castle hill emerges like an island. On another picture, the artist drew Pest-Buda in mirror image, with a steamship of giant proportions between the two banks. These primitive and sensational depictions lead on to the…

Flood scenes. These are mostly grand guignol exaggerations of what were undoubtedly tragic events and situations. On the ice floes of the Danube – right in the middle – we see furniture, peacefully sleeping children and other impossible situations. A particular favourite was the drowning figure. Such items do appear in “flood pictures”, but only as staffage figures, even where – as in the Schwindt-Perlaszka series – they were illustrations of rescue activities by important persons (Archduke Stephen). In the “flood scenes” they are the primary subject of representation. Such stirring and sensational scenes were intended to make the prints more saleable. A mitigating circumstance is that the publishers mostly used the proceeds from sale to assist the flood victims. Standing in striking and refreshing contrast to the dreadful flood scenes are Iván Forray’s watercolour genre scenes. These small aquarelles show the rescue almost in caricature. In one, a whippet is being lowered from a window into a rescue boat, and in another, gentlemen in top hats are rowing a boat. Forray’s images cannot be localised, and are really Biedermeier mood pictures.[114]

More romantic, even theatrical, is a scene painted by the Vienna artist Mathias Ranftl. In the foreground of this oil painting is a raft-like contrivance of planks, apparently of a size unsuited to the purpose, but currently accommodating eight persons and preparing to receive another two. A dog and a birdcage complete the family. A two-spired church is seen in the background – perhaps Józsefváros Parish Church. Ranftl painted three versions of this scene. One is in the Museum of Fine Arts, another in the Kiscelli Museum and the third, according to Henrik Horváth’s chapter for a book commemorating the centenary of the flood, was in private ownership. Horváth also claimed that there was a copy made in 1857 signed H. B. J, but its whereabouts were unknown in 1938.[115] (22. kép)

The Dresden painter B. J. Schmelzer made a series of watercolours on the life of Miklós Wesselényi, and one is connected with the Pest-Buda flood by intention, although not by subject. The background is actually recognisable as Florence. It is strange that Henrik Horváth, in his flood commemoration book chapter, describes the background as “unrealistic”, when in fact this adjective actually applies to the foreground, both the action and its relation to the background.[116]

Common to the flood scenes by Iván (not “István”, as Horváth erroneously writes) Forray, Schmelzer and Ranftl are the unidentifiability of location, and so they have no significance as representations of the city, and are only included for the sake of historical completeness.

The 1838 flood undoubtedly had an enormous impact on the life of the double city: a total of 2882 buildings collapsed in Buda, Óbuda and Pest,[117] but its effect on the cityscape showed up only much later. After the event, the Improvement Commission thoroughly discussed the causes of the flood and produced building regulations aimed at preventing a similar catastrophe in future,[118] but no major city plan was drawn up. Urban planning following the flood consisted of no more than adjustments of a few streets and the laying out of a square in the Belváros, near County Hall. Other views made in 1838 and 1839 show no signs of flood damage, because most of the destruction was in low-lying suburbs. The buildings appear in the foreground of the views, in Belváros and Lipótváros, tended to be either higher-placed or more substantial, and therefore suffered at most superficial damage, which was not shown. An exception is the Derra House painted by Barabás, but this collapsed only through the indirect effects of the flood, because it stood on an “island” not covered by water.

A certain group of flood pictures and all of the flood scenes bear the marks of the prevailing Romanticism, without having to identify specific effects of particular masters. It is unlikely – as Henrik Horváth proposed – that the minor artists of Pest-Buda or even Ranftl would have been familiar with the only two paintings which might come into consideration, the Raft of the Medusa or Delacroix’ Wreck of the Don Juan, which was later in any case. In the Romantic Age the flood catastrophe was sufficient in itself to engender such images.[119]

One of the most significant periods in the history of Pest-Buda vedutas and of the double city itself is the decade between the great flood and the War of Independence. It is spanned – quite literally – by the construction of the Chain Bridge, which became a dominant element in the cityscape and thus the vedutas. A brief history of the building of the bridge thus fits appropriately before a description of the vedutas, some of which portray the development of the bridge.

In 1836, the Diet resolved that a permanent bridge should be built linking Pest to Buda.[120] At the proposal of István Széchenyi, William Tierney Clark produced a design for a suspension bridge (not yet referred to as a “chain” bridge), based on his Hammersmith Bridge. The various versions of the Pest-Buda suspension bridge plan are included here because they are linked to vedutas. William Tierney Clark’s first bridge plan is dated 1837, a three-chain suspension bridge with two pitched-roof river piers decorated by columns. The present author has only seen a photocopy of this drawing. It was the basis for several representations, including the Paur-Mahlknecht engraving.[121]

Clark produced a modified bridge plan in 1839. The three-chain and column-decorated river pier plan of 1837 had been simplified to a bridge of two chains and plain piers,[122] only differing in minor details from the Chain Bridge as it stands today. The two variants were discussed in the section on the previous period.

As it took shape, the Chain Bridge became a constantly-changing element of the cityscape. The appearance of the piles of the piers, followed by their scaffolding[123] (fig. 23), the river pier on the Pest and later on the Buda sides and finally, in June 1848, the tensioned chains, are events precisely fixed in time, with the potential for dating images of the double city. In practice, however, this precision has little applicability, because the vedutas do not faithfully follow the phases of construction. Nowhere, for example, are the finished piers represented without the chains. Alt’s pen-and-wash drawing comes closest to presenting this condition, but even it shows the construction scaffolding.[124] The vedutas show either the first as-built variant or a bridge corresponding to the second version of the plan, before it was actually built.[125] This, of course, only applies to the period before 1849.

Building in Pest during the decade when the Chain Bridge took shape proceeded at a pace surpassed only in the period of Eclecticism which started in the mid-1860s.

During that decade, new items appeared on the vedutas: County Hall,[126] the new Pest Rifle Range,[127] the Császárfürdő (Imperial Baths) in its form designed by József Hild,[128] the Pest Indóház,[129] and the National Museum, whose construction started in 1837 but now gathered momentum and reached completion in 1842.[130] In 1846, Széchényi Park was laid out on the south side of what is now Szabadság tér.[131] Although not appearing on vedutas, the new private blocks of flats in Lipótváros and the villas of Városliget and the Buda Hills were changing the urban landscape. In the first half of the 1840s, the architectural style was still mature neo-classicism, but the Romantic style soon made its appearance, as may be seen on the Pekáry building in Király utca (1847).[132] A testament to the outstanding talent of Ybl Miklós is his Gothic-Romantic design of the Hermina Chapel in 1842, two years before his Fót Church.[133]

Some artistic developments at that time were the formation of the Pest Műegylet (Art Association) in 1839[134] and the opening of Jakab Marastoni’s school of painting in Nagyhíd utca,[135] in 1846. Jakab Varság’s school of painting is known from a watercolour by Ferenc Ujházy. In addition to the new schools, regular exhibitions gave a boost to painting at this time. Although the portrait was the main concern of painters, the finest painted vedutas also date from the 1840s. Miklós Barabás, who settled in Buda, and several Viennese artists who stayed in the city for various periods, drew and painted Pest-Buda, which was now developing under the best possible conditions and had achieved equal rank with the great cities of Western Europe. The most important for the present theme are the two Alts, especially Rudolf, son of Jacob, who produced two series of vedutas.

The cityscape of Reform-era Pest gained a new component in 1844 with the completion of the City Hall, the end of a process of conversion starting in 1824, from a single-storey Baroque to a two-storey Neo-Classical building. The new suburban items on the vedutas have already been mentioned.

The Buda cityscape of the previous period went through striking changes after 1841. That was the year when the spire of the Church of the Virgin Mary (Matthias Church) in the Castle burned down, and from then until its reconstruction towards the end of the century, the church tower was topped by a low pitched roof. Of the Baroque-era face of the Castle, only the Arsenal survived, and that only until the turn of the century. The slower development of Buda meant that no new features appeared on vedutas during this decade.

The geographical extent of Pest-Buda – effectively made a single city by the Chain Bridge – did not change from the previous period, and so the cityscape changed within the existing framework.

German and British artists were among those who produced vedutas. In many cases, British graphic artists reproduced drawings by Germans. From neighbouring Austria, Thomas Ender and later Rudolf Alt visited Pest-Buda, the latter several times.

The finest views of the city at this time – or indeed any time in the history of Budapest – are those by Miklós Barabás. He painted his first veduta in 1841, and three from 1843 stand out in particular: Pontoon Bridge, Rakpiac, Aldunasor (figs. 24-26).

The vedutas from this period start in 1829 with a view from the third storey of the Royal Palace by an otherwise unknown painter called Fitzgerald Minarelli. The information is included in the dedication which the artist wrote on the back of the painting, dated 1829. The Italian dedication was to his friend Cavallini. In the foreground of is the south-east corner of the palace, behind it the Tabán, Gellért Hill, and to the left Belváros and Ferencváros, with the Great Plain spreading in the background. The veduta displays no great artistic qualities, put presents the view – in a precise, dry manner – from an unusual angle, one which has few parallels. The painting was destroyed with the rest of Béla Csillag’s collection, and only survives on a photograph.[136] It is roughly similar to the pen-and-ink drawing of the essentially the same city- and landscape viewed the terrace in front of the palace in the 1820s.[137]

The 1840s is the period when smaller parts of the city and individual buildings became the subjects of reproduced images as well as wide-angle vedutas. Some had already appeared on Vasquez’ border pictures in 1837/1838, but were now appearing on their own account. Around 1840, Alajos Fuchsthaller’s series of small etchings was published by Ehrenreich of Pest, five sheets showing the Dunasor, after Paur, the Trade hall, Nagyhíd utca, the Vigadó and Szervita tér with Ehrenreich’s shop, the latter also being an advertisement.[138] Josef Kuwasseg, who had already produced some lithograph vedutas in the previous period[139] had a six-print series published by Vince Grimm in 1842. Aquatints were made of these drawings – five by Martens and one by Hürlimann.[140]

A publication in the Danube-views category is Th. Ender’s album Die Wundermappe der Donau oder das Schönste und Merkwürdigste an den Ufern dieses Stromes in seinem Laufe durch die österreichischen Staaten, published by Hartleben in Pest and Leipzig in 1841. Four of its 36 steel engravings are views of Pest-Buda by English engravers: Buda and Pest from Gellért Hill by Radcliffe, Pest from Castle Hill by Sands, the Rakpiac also by Sands, and the Royal Palace also by Radcliffe. The latter three had already appeared in Panorama. At about the same time, Hartleben also published the Pittoreskes Souvenir… series, four of whose Pest-Buda views had been taken from Wundermappe and Panorama, and two showed the Vigadó and the Trade Hall. The steel engravings of the latter were made by Jacob Rauschenfels von Steinberg, who died on 21 August 1841, so that the series must have been made before then. In 1842 or 1843, Hartleben separately published the six Pest-Buda views from Pittoreskes Souvenir under the title Ofen und Pest.[141] Th. Ender’s drawing showing the Royal Palace and Pest from Naphegy[142] survives in three versions. One is a Radcliffe engraving (in Wundermappe, Pittoreskes Souvenir and Ofen und Pest), another is an oil veduta from 1842 by Vienna painter J. Holzer,[143] and the third a lithograph which appeared only in 1844 as part of the series Magyarország festői mutatványokban (“Hungary in Feats of Painting”) by J. Zahradniczek.

The Holzer Veduta differs from Ender’s only in omitting the pontoon bridge, even though its foreground shows trees in leaf, so that it does not represent the winter state when the pontoon bridge was dismantled. It does show the Chain Bridge in its planned form. The shared precursor of Radcliff’s engraving and Holzer’s painting is Th. Ender’s pencil-and-wash drawing from before the demolition of the spire of the Church of the Virgin Mary in Buda and even before work started on the Chain Bridge (1839). The first to be made after Ender’s drawing was certainly Radcliffe’s engraving, because – as we have seen – it appeared together with Raschenfels’ engraving at least a year before Holzer’s painting. Holzer was in fact Th. Ender’s pupil at the Vienna Academy.

The building of the Chain Bridge inspired several vedutas. The first of note is Miklós Barabás’ busy, vivid watercolour of the foundation stone laying ceremony.[144] (Fig. 27) Barabás reworked this theme several times, such as for W. T. Clark in 1843[145] and for the album of Queen Elizabeth in 1854,[146] both aquarelles. He made the National Museum’s large oil painting,[147] between 1858 and 1864, and the Kiscelli Museum’s smaller painting – what Barabás’ oeuvre catalogue calls a “sketch” – in 1859.[148] The aquarelles made for Clark and the Queen are both unknown.

The progress of the bridge’s construction may be followed on the works of Miklós Barabás, Theodor Glatz and R. Alt. The pile-driving work appears on a fine-toned, almost pastel-like watercolour with the Royal Palace in the background[149] (fig. 28). The painting is dated 1841, but almost certainly corresponds to entry number 2831 in Miklós Barabás’ oeuvre catalogue, a watercolour from 1842. The title in the catalogue is A budai vár a Lánchíd cölöpeivel. Pest (“Buda Castle with the Piles of the Chain Bridge. Pest”).[150] There are two other entries in the catalogue of Barabás’ work concerning the same subject and from the same year: under number 788: “For English ingenieur William Klark, first winter of construction of the Chain Bridge, aquarelle sketch,” and under number 1789, “detto second winter”, so they could not in fact have been made in the same year. The chronology of the pictures is therefore: the painting for Clark in the winter of 1840/1841, the aquarelle of the bridge piles with the Royal Palace in spring 1841, and the picture introduced as “second winter” – whose present whereabouts is unknown – from the next winter.[151]

Antal Strohmayer designed, drew and published commemorative prints for the Buda and Pest Civil Guard. These have a similar layout, with border pictures showing the various formations and, in the centre, one of the organisation’s duties. The print for the Buda Civil Guard[152] shows St György tér on the occasion of a parade, and the Pest certificate[153] the Civil Guard taking part in the ceremony of laying the foundation stone of the Chain Bridge (24 August 1824). The latter picture shows the Rakpiac and the Dunasor, reminiscent of Paur’s representation. Strohmayer did not date the commemorative print for the Buda Civil Guard, but it is probably from about the same time as the dated Pest print. Both were printed in the Mangold Press in Pozsony (Bratislava) and are extremely rare nowadays.

From about the same time is a similarly rare etching by Sámuel Lehnhart of a military parade in the foreground of the W. T. Clark-Hawkins version of the plan for the Chain Bridge. The artist’s known connection with G. Hawkins makes it certain that the etching – published by Pest tailor Kostyál and clearly an advertisement for his business – was made in the very early 1840s.[154] (Fig. 29)

J. Moshammer’s account of his travels Die Donaureise von Wien bis Pest… Nebst Panorama der Donau von Wien bis Pest[155], published in Vienna in 1842/1843, carried as an annex H. Hummitzsch’ steel engraved Panorama showing the stretch of the Danube between Vienna and Pest from above. The distant view of Buda and Pest is seen above the Danube from Gellért Hill, and there are also some smaller details of the city.[156]

In 1843, the London company Virtue published William Beattie’s account of his journey along the Danube.[157] The 236-page book was illustrated by W. H. Bartlett, based on “sketches taken on the spot” by German graphic artist F. Abresch. The steel plates were made by various engravers, and there are also some woodcuts used for headings, closing vignettes and illustrations among the text. The account of Pest-Buda is illustrated by four steel engravings and one woodcut: a view of Buda from the Castle (erroneously entitled “from the Observatory”), Gellért Hill, the proposed Chain Bridge, the Royal Palace with the pontoon bridge in the foreground, and a woodcut detail of Castle Hill. The German-language version of Beattie’s book was written by O. L. B. Wolff without reference to the original author.[158] It has the same title and identical illustrations, but includes one more picture of Pest-Buda than Beattie’s (view from Gellért Hill). Abresch and Bartlett’s illustrations are slightly weaker on authenticity than on artistic delicacy. Two of the illustrations (views from Gellért Hill and Castle Hill) are the progenitors of many later variants, and all were probably made in 1840, certainly before 1841.

We have already touched on the vedutas Miklós Barabás painted in 1843: Pesti Dunapart a Lánchíd épülő pilléreivel (“Pest Danube Bank with Piers of the Chain Bridge Under Construction”), in lively blue and white actually shows the pontoon bridge with the Pest Dunasor in the background[159] (fig. 29).

A pesti Rakpiac a Kereskedelmi Csarnokkal (“Pest Rakpiac with the Trade Hall”) [160] and Pesti Dunasor Buda látképével (Pest Dunasor with View of Buda)[161] shows the busy life of the Danube riverside in very delicate tones, perhaps under the influence of what he had seen in England. This is particularly striking by comparison with Rudolf Alt. In the same year, in addition to the vedutas for W. T. Clark, he made for another Englishman – either the banker J. C. Pickersgill or the portrait painter H. H. Pickersgill – a watercolour veduta entered into the oeuvre catalogue under the title “Pest” [162] and a watercolour entered as “detto” (i.e. for Pickersgill) with the title a’ hídtól sz. Gellérttel (“From the Bridge with St Gellért”).[163] A few lines later the catalogue mentions another veduta: “For Pickersgill, 1 drawing aquarelle, view of Pest”.[164] Unfortunately nothing more is known of the pictures made for Pickersgill except that they were painted for 4 gold florins each. Also in 1843, he painted the Tündérszikla cliff in Zugliget, with the Hunyadorom in the background[165] and a sketch Sziklatanulmány a Zugligetből (“Study of a Cliff in Zugliget”), perhaps also the Tündérszikla.[166] (Fig. 30)

In 1844 Konrád Adolf Hartleben published an album, Magyarország festői nyomtatványokban (“Hungary in Art Prints”), in which some of G. Hering’s Sketches on the Danube… reappear in smaller form, made by different lithographers. The Album has fifteen plates, including vedutas of Pest (Pest from Castle Hill) and Buda (Castle Hill and Pest from the saddle between Gellért Hill and Naphegy hill), by Ender after Zahradniczek. The primary (steel engraving) versions of these two had appeared a few years before in the print series Pittoreskes Souvenir and Ofen und Pesth, and the latter was appearing in its third variation, with the addition of the (planned) Chain Bridge as well as the pontoon bridge. The album includes versions of drawings by Klette, R. Alt and other artists as well as by Hering and Ender.[167]

The most significant set of Pest-Buda vedutas is Rudolf Alt’s thirty-two page lithographed album, published by K. Adolf Hartleben under the title “Buda-Pest” in 1845.[168] Each pictures in the landscape-format album is accompanied by a brief Hungarian and German text, and at the front is a Romantic-Gothic title page somewhat similar to the title page of the Vasquez series. Rudolf Alt’s pictures features parts of the city which artists had not hitherto considered worthy subjects. Most interesting and significant are certain parts of town like Zugliget (fig. 31) and the Szép Juhászné Inn (fig. 32), whose 1840s condition is only known of from Alt’s picture. There are no other credible representations of Zugliget dating from before Gusztáv Keleti’s views of around 1860. The same may be said of Alt’s two pictures of Krisztinaváros in the album (figs. 33-34). The drawings were made around 1842/1843, made into lithographs by Franz Xaver Sandmann and printed in the press of J. Rauh. The thirty-two views could be said to represent every part of Pest-Buda except Margit Island and Óbuda. Óbuda was a separate town, not strictly belonging to Pest-Buda. Margit Island, belonging to Óbuda, and was omitted from both this and the Alt prints Festői megtekintések… of around 1852. Some of the latter show the city at an earlier date, the years 1847/1848. The two series will be subjected to a comparative analysis later. A signed Alt oil painting from 1848, i.e. the period between the publication of the two Alt series, once owned by Archduke Joseph and probably destroyed, only survives as a photograph. The viewpoint is the north-east slope of Gellért Hill, looking to the Castle, Pest, the pontoon bridge and the Chain Bridge, now with its chains in place. The latter development, considering Rudolf Alt’s precise mode of representation, implies that he painted the picture in autumn 1848, or at least the picture represents the cityscape of that time.[169]

It was about that time that Franz Xaver Sandmann made a lithograph of a large veduta of Buda-Pest viewed from Gellért Hill. The picture erroneously shows the pontoon bridge at Templom tér; the pontoon bridge was completely removed from the print for its 1852/1853 edition, since it no longer existed (Fig. 35). The first edition was published by J. Rauh’s Vienna institution.[170]

Several journals of the 1840s featured illustrations with parts of the city in the background of anecdotal pictures. One is J. B. Clarot’s Pesther Schiffbrücke in the 1843 volume of Spiegel, showing some goings-on involving the bridge toll, with the customs house at the Pest end of the pontoon bridge[171] (fig. 36). The Pesti Divatlap in 1844 published a fashion picture with the “National Theatre” in the background.[172] In the background of A’ szél Pesten (The Wind in Pest), a caricature by D. Perlaszka, is the figure of Kristóf Huber Nagy. (Életképek, 1844; fig. 37.)[173]

Of more significance than these is a commemorative print of the opening of the Pest-Vác railway, a drawing by A. Rohn made into a lithograph by J. Varsányi in 1846 (fig. 38). With the title The First Opening of the Hungarian Central Railway, it shows a train starting out for Vác beside the “Indóháza” heating house in Pest, with the participants in the ceremony.[174] Etchings by J Sürch of the Hungarian Theatre and the German Theatre in Pest were published as supplements to Spiegel in 1847,[175] and the same volume carried a steel engraving of the burning of the German Theatre by A. Fuchstaller (Fig. 39);[176] József Tyroler etched the picture of a Kőbánya railway restaurant in connection with the opening of the Pest-Szolnok railway (also in 1847),[177] and J. B. Clarot made a watercolour of the opening ceremony itself.[178]

Images of events in Pest-Buda during the Revolution and War of Independence, as in the flood scenes, naturally concentrate on the dynamic, rather than the static aspects of the spectacle, and therefore only rarely represent the cityscape with any accuracy. This is particularly true for pictures of the military action surrounding the recapture of Buda Castle, of which the only authentic vedutas are the siege pictures by Mór Apáti (Than) and Károly Klette, and that was actually made after the event. There is therefore no point in classifying “siege pictures” and “siege scenes” as was done for “flood pictures” and “flood scenes”, especially because the chronological presentation of events is by the nature of the subject more important than any artificial division by typography or by “picture” and “scene”. In any case, the shared subject matter of the representations of each event in most cases itself defines the typological category.

Most representations during the revolutionary period were of the events of 15 March.[179] There is one picture each of the people’s assembly held on Szabadság (Városháza) tér on the occasion of the abolition of the robot (serfdom) and the tithe (19 March),[180] the arrival of Lajos Kossuth (24 April),[181] and the people’s assembly held for the reception of the youth delegation from Vienna University (24 April).[182] Some lithographs show the breaking up of the jeering of the military commander of Buda, Ignác Léderer (10 May),[183] and one (which survives in a single copy) the mutiny of the Ceccopieri Regiment in the Károly Barracks (11 June).[184] The Kiscelli Museum’s copy has been cut round, and neither the artist nor the place of publication is known. The 5 July session of Parliament in the Pest Vigadó was drawn by József Borsos and lithographed by August Pettenkofen (Fig. 40);[185] a degraded adaptation of this was printed in the press of K. Werfer in 1861.[186] Several small lithographs of the session of the Upper House held in the grand hall of the National Museum appeared as supplements.[187] On 28 September, the Imperial Commissioner, Lamberg, was stabbed to death on the pontoon bridge, and event recorded by a pencil drawing by Petrics Soma Orlai and some etchings. (It is interesting that the pictures and written sources usually identify the location of this event as the pontoon bridge or generally “the bridge”, but Samu Szerelmei claimed that “Royal Commissioner Ferenc Lamberg was executed by the infuriated crowd in the middle of the Chain Bridge.” [188] (Fig. 41) Alfréd Windischgrätz’ march into Pest at the head of the imperial forces on 5 January 1849 was drawn as he crossed the Chain Bridge.[189]

A great many prints and a few paintings record events in the siege and recapture of Buda Castle. Images of topographical significance are two ink paintings by Simon Kölbl of the bombing of Újvásártér[190] and the burning of the Royal Palace (Figs. 42-43),[191] and pictures by Mór Than and Károly Klette of the decisive attacks on the Fehérvár Gate and the Rondella, or more precisely the gap (“Bresche”) beside the Rondella. These are also sources of local history. Mór Than (then known as Apáti) made an aquarelle[192] and Klette an oil painting[193] of the charge, and there are lithograph versions of both (figs. 44-45). There are two known versions of Klette’s siege painting, one in the Kiscelli Museum and the other in the Museum of Military History. Pettenkofen’s siege painting[194] is notable for its artistic style (fig. 46). Károly Sterio painted his Sebesült honvéd (“Wounded Soldier”) with Romantic accessories and devices, against a background reminiscent of Pettenkofen’s busy siege picture[195] (fig 47).

The events of the Revolution and especially the siege of Buda Castle soon lost their currency. The situation changed so quickly there was no time for elaborate finishing of paintings or etchings, especially for the Armee-Bulletins; lithography was the appropriate process for propagating images as quickly and cheaply as possible. The great final cadenza, the recapture of the Castle, was of lasting significance, however, and prompted artists to use more refined techniques. The scene of the recapture of Buda Castle also occurs in many craft decorations, such as paintings on picture-clocks.

Pest developed within its existing borders during this period. The remaining empty spaces between the line of Szent István körút – Rottenbiller utca – Fiumei út – Haller utca and the Danube were gradually built up, and scattered villages merged into continuous units.

The absolutist economic policy in Hungary brought the general development of Hungarian industry, which had got under way in the 1840s, to an abrupt halt. Whole branches of industry (e.g. textiles) closed down, and major operations like the Valero Silk Factory had to stop production. On the other hand, the Austrian government promoted the food industry, particularly milling.[196] The massive outlines and smoking chimneys of mills built in the north of Lipótváros in the 1850s, and later in Ferencváros and Újlak, were to be distinctive features of the cityscape for half a century.[197]

The steam mills in Újlak survived, but in Lipótváros, the spread of residential areas meant that the steam mills had to be demolished, and only those on the Újpest riverside remained in operation.

Buda grew more slowly than Pest, but it also developed, particularly on the gentle slopes of Krisztinaváros, which were amenable to settlement. The gradual development of the steeper northern hills (Rózsadomb) only started at the end of the century.

A new facet of architecture in the city was Romanticism,[198] which had already cropped up during the era of neo-classicism and taken its full form in Miklós Ybl’s Fót Church (1844) when József Hild was building the Lipótváros Parish Church in the pure classical style – in 1851! The period of these two styles can therefore not be sharply distinguished. During its brief lifetime, the Romantic movement made a monumental addition to the Pest-Buda cityscape: construction of the Hermina Chapel to plans by József Hild had already started in the previous period (1842) but only finished in 1856.[199] In 1852, the Hentzi Memorial was unveiled in Szent György tér in Buda Castle.[200] Today this is known only from drawings by R. Alt and L. Rohbock and from some later photographs. The Krisztinaváros mansion of the Counts of Karátsonyi was built by József Pán between 1853 and 1856 (demolished in 1939).[201] The Great Synagogue in Dohány utca was built to plans by L. Förster between 1854 and 1859[202] and the Pichler House on what is now Szent István tér between 1855 and 1857,[203] to plans by Ferenc Wieser, who six years later built the fine spire of the Franciscan Church in Pest.[204] Between 1857 and 1859, József Petschig built the enormous Buda High School – now the Toldy Gimnázium[205] – which dominates the Buda skyline, and just when that was complete, work started on the biggest Romantic style building in Pest, the Vigadó, to plans by Frigyes Feszl.[206] The new Vigadó was built on the foundations of its predecessor, Pollack Mihály’s Neo-Classical building, which had been damaged in 1849 and later demolished. When the new Vigadó opened in 1865, the new building of the Hungarian Academy of Sciences, designed by A. F. Stüler, was almost complete,[207] forming the north side of Ferenc József (Roosevelt) tér and setting off the Neo-Classical Lloyd Mansion. Romanticism and Eclecticism were occasionally simultaneous phenomena.

The two most prominent buildings – in the literal sense – of the Buda cityscape also took shape in the Romantic Age, but not in that style. Construction of the Citadella on top of Gellért Hill started in 1851,[208] followed shortly afterwards by reconstruction of the royal residence.[209] The Citadella is characterless, smooth, even bleak, official “Nutzbau”, whereas the Royal Palace is splendid Neo-Baroque “Prunkbau”. To complete the mixture of styles of the 1850s, mention should be made of the east entrance of the Tunnel. It is a unique work which cannot be classed into any previous style, built by Adam Clark between 1853 and 1857.[210] The combination of Doric columns and Ionic entablature in a curious but artistic design could fit into both the Neo-Classical and the Eclectic.

As capitalism took on momentum and the pressure of absolutism decreased in the few years before the Compromise, and completely lifted thereafter, Buda and Pest, soon to be officially known as Budapest, also saw an upsurge in cultural and particularly engineering activities. Some milestones: 1861. Opening of the Buda Népszínház (People’s Theatre)[211]; 1865. Start of work on regulating the bank of the Danube on the Pest side[212]; 1866. Opening of the Horse-Drawn Tramway on 1 August[213]; 1867. Beginning of ferry service between Buda and Pest[214]; 1868. Opening of the Lipótmező Mental Hospital[215]; 1870. Opening of the Buda cable car on 2 March (Sikló).[216] A new feature of the cityscape completed between 1860 and 1870, which remained intact until the Second World War was the row of buildings north and south of Ferenc József- (Roosevelt) tér, where the streets Széchenyi rakpart and Belgrád rakpart are now. Eclecticism took a firm hold in architecture. This was the style of the Buda Savings Bank, built in 1861 (Fő utca 2),[217] the old House of Deputies in 1865[218] and the Hungarian Academy of Sciences.[219] These were followed by the Ferencváros Parish Church in 1867,[220] the Vigadó tér headquarters of the First Hungarian General Insurance Company (around 1868) and the Hungária Hotel (1870-1871).[221] Neo-classicism survived beyond its time in the 1850 reconstruction of the Angol királynő (Queen of England) Hotel[222] and the building of the third story of Pest City Hall (1863).[223] The ageing master Hild would no doubt have kept up the Neo-Classical idiom even if he had not been tied by existing features, as in the case of City Hall.

In 1867, the first accurate survey of Pest was made and became the basis for the city development plan, the large-scale map made by Sándor Halácsy between 1867 and 1872.[224] This map laid out the Nagykörút (Great Boulevard), Sugár (Andrássy) út and many other streets and squares. In February 1870, the new building regulations for Pest were issued, and Act X of that year set up the Budapest Public Works Council, responsible for city planning and building control.[225] The Public Works Council had a much wider remit than the former Improvement Commission, and this opened a new era in Budapest’s development. Act XXXVI of 1872 finally set the unification of Buda and Pest into law, a step which the revolutionary government had resolved to take on 24 June 1849, but was frustrated by the failure of the War of Independence.[226]

Károly Klette’s sepia of the Castle, made in June 1849, portrays the recapture of Buda Castle and shows the changes resulting from the siege. It almost repeats his siege picture, but with different proportions and framing extending beyond the Summer Theatre, the end-point of the siege picture.[227] Its representation of the Castle and the ruined Royal Palace is, by virtue of both its subject and its nature, more authentic than either the painted or lithographed form of the siege picture, whose primary purpose was to show the action of the siege, the buildings serving only as a background (fig 48).

Simon Kölbl, who has already been mentioned in connection with the bombing of Újvásártér and the burning of the Royal Palace in May 1849, also drew the Palace in its ruined post-siege condition, shortly after the recapture (fig 49).[228]

Miklós Barabás painted evocative details of Városmajor – including his own villa – in the 1850s.[229]

In 1851, after a “silence” of a quarter of a century, Jacob Alt made a reappearance with four Pest-Buda vedutas, among other pictures, for an album Malerische Donaureise von Wien bis Pest-Ofen… published by J. Bermann of Vienna and lithographed by F. X. Sandmann. It is interesting to compare these with the drawings which the thirty-two-year-old artist made for Kunike’s Donau-Ansichten. The lithographs display the changes which the intervening thirty years had wrought in painting and in the artist himself. Alt had developed a greater sureness of perspective and deeper tones, although the dryness which is so prominent in the older pictures is also, despite the richer tones, perceptible in the Malerische Donaureise vedutas. The subjects of his pictures for Bermann’s album were: Budapest from the Tabán bank,[230] Buda from the Ferencváros bank, with Gellért Hill and Castle Hill,[231] Pest with Gellért Hill and the Royal Palace viewed from Viziváros,[232] and the Óbuda Shipyard (fig 50).[233] The lithographs were made in the press of J. Rauh, but the first veduta was printed by Reiffenstein and Rösch. The paintings on which the lithographs were based, judging by the form of the Royal Palace, were not made at the same time. Pest shows the Neo-Classical palace; Budapest the Neo-Baroque cupola of the south range.

The Sandmann Veduta, an overall view of the city dating from the previous period, reappeared around 1853, adjusted to take account of changes since that time. Sandmann only changed individual items of the image (Royal Palace, Vigadó), and even omitted some of these, such as the lions of the Chain Bridge (1850). The most apparent deletion is the pontoon bridge, whose traces can be detected on the lithograph.[234]

In the same years, a pair of lithographed vedutas by F. X. Sandmann were published by J. Bermann in Vienna. One shows Pest-Buda from a northern viewpoint beside the Rózsadomb Chapel (destroyed in 1945), looking to the Tomb of Gül Baba and to the south of where Parliament now stands, with Castle Hill in the west.[235] The other shows the city from the south, the northern slope of Gellért Hill.[236] Both were printed by J. Stoufs (fig. 51).

In 1852 or 1853, Rudolf Alt’s series of twenty-four lithographs, Festői megtekintések Budára és Pestre (Artistic Views of Buda and Pest) was published by Leopold Neumann of Vienna.[237] Alt’s original watercolours were lithographed by F. X. Sandmann, and most of them (nos 1, 2, 5, 6 and 8-24) were printed by Rauh. Number 3 was printed by J. Stoufs and number 4 by Reiffenstein and Rösch. Number 7 has no printer’s mark. As already mentioned, the images are not all contemporaneous. They were made in the years between 1844 and 1852, as evidenced by the state of certain buildings. One is the “Queen of England Hotel” on prints 7 and 8. The former shows the pre-1849 state, and the latter the new-classical form following its reconstruction in 1850. The original watercolour of the print of the Óbuda Shipyard may be dated to 1848, and the representation of the Chain Bridge includes the lions, which were added to the bridge in 1850.

Festői megtekintések differs strikingly from Alt’s Buda-Pest series. The 1845 series of 32 prints is dominated by landscapes, the first actually displaying the whole dual city (after Bartlett), while the later series (1852 or 1853) of 24 mainly shows smaller parts of the city (internal cityscapes). Twenty-one of the Buda-Pest series are landscapes, the remaining 11 individual urban features, while 15 of the later series show buildings and the remaining 9 are not landscapes per se so much as wide-angle vedutas, such as the Archduke Stephen Hotel, the Rakpiac, the Chain Bridge and the Royal Palace, and the Hercules steamboat and Gellért Hill. The titles of these prints also indicate the primacy of the relevant objects (fig. 62).

Rudolf Alt’s later series includes subjects already covered in Buda-Pest of 1845, with some, but not many, changes. Several subjects are missing. He again draws Városház tér, Szénapiac (“Haymarket”, now Kálvin tér) with the National Museum in the background, József tér, all three from almost the same viewpoint and framing, but none of the other Belváros squares – Sebestyén, Rózsa, Templom, Szervita or Ferenciek tér – or such prominent features of the Buda cityscape as Bomba (Batthány) tér or Dísz tér in the Castle in either series.

The artistic standard of Festői megtekintések… falls short of Buda-Pest except for the early prints in the series. One of them (number 4) showing the Chain Bridge from the Pest end is in all probability – despite the printed mark – not Alt’s own work. In addition, this is the only picture in the series printed by Reiffenstein & Rösch rather than Rauh or Stoufs. The style of the drawing differs from the others in the series, and exactly corresponds to a drawing in the graphics collection of Kiscelli Museum entered in the inventory as the work of Alajos Fuchstaller, which the Museum acquired from the Artaria company of Vienna.[238] By contrast with the more artistic, relaxed style of Buda-Pest, the pictures in the later series are, with a few exceptions, somewhat dry. This particularly shows up in comparisons with prints of the same subject (National Theatre, City Hall, National Museum). An overall evaluation comes out in favour of the earlier series (1845), and gives the impression that Alt’s intention was partly to present what had been left out of the earlier series and partly to present new sights (Hentzi Memorial, Hercules steamboat), but without even an attempt at completeness, as the omission of squares so central to the cityscape proves. That the pictures were made at different times is inferred from the lack of dates on the second series, unlike the first series, which all carry the year 1845. There is no explanation for including pictures of the same subjects, unless Alt simply wished to publish some drawings that happened to be finished.

A few years later, the graphic artist Ludwig Rohbock of Nuremberg produced some brush drawn vedutas, copied on to steel plates by various German engravers, for János Hunfalvy’s large historical-geographical work Magyarország és Erdély… (Hungary and Transylvania).[239] This was published as a series of booklets, in two phases, in Darmstadt between 1856 and 1864 by printer and publisher G. G. Lange. Two volumes of the first phase are about Hungary, the first appearing in 1856 and the second in 1860.

Hunfalvy describes Budapest in the first volume of the first phase, with twenty-seven steel engraved illustrations, including the title page. While Magyarország és Erdély was still being produced, the text was reproduced separately in 1859 under the title Budapest és környéke (Budapest and Environs), published by the Pest company Lauffer and Stolp but again printed by Lange of Darmstadt.[240] Most of the illustrations relating to Pest-Buda are the same in the latter volume, but there are only twenty-three of them: the title page is of course omitted, but so are the pictures of the Vigadó, the Academy and the Synagogue. The reason for this is that these three buildings had not yet been built in 1859. Under both titles, the artist responsible for the original drawings for the steel engravings is given as L. Rohbock, although the engravings of the Vigadó and the Academy were actually taken from pencil drawings by Lüders, and that of the Synagogue from a photograph.

The influence of Rudolf Alt’s Festői megtekintések series is unmistakeable in L. Rohbock’s drawings of corresponding subjects. Rohbock’s drawings of Szent György tér with the Hentz memorial, of the National Museum and of Városház tér are almost copies of Alt’s, with changes only the staffage and the illumination. The detail picture of the Vác graveyard shows the same tomb, if drawn from a lightly greater distance, as in the corresponding Buda-Pest picture. The Rohbock drawings, especially the landscapes, are produced in the mature Romantic style. This shows up most of all in the illumination. Strong light-and-shade effects and – in the images of Városház tér and the Buda end of the Chain Bridge – moonlight lend the pictures a romantic mood (fig. 53).

Rohbock, besides these books by János Hunfalvy, illustrated the three-volume Das Kaiserthum Oesterreich by Anton Ruthner, also for Lange of Darmstadt, published from 1871 onwards.[241]

Although Óbuda and thus Margit Island were joined with Buda in 1850, neither of Hunfalvy’s works carry vedutas of these two areas. One of Rohbock’s illustrations does refer to Óbuda, but only in the title; its subject is floating mills “at Óbuda”.

Coming in between the publication of Festői megtekintések and Magyarország és Erdély is a watercolour veduta by R. Alt of the Pest bank of the Danube, the Chain Bridge, Gellért Hill and the Royal Palace viewed from the Víziváros bank.[242] Dated 1853, its steel-engraved copy by Oeder illustrates the book Die Donau von ihrem Ursprunge bis Pest by I. G. Kohl.[243] That book was published by Lloyd Triestino, as was the veduta Kettenbrücke in Pest, which shows the Castle in the background. The viewpoint is the Dunasor, and one of the packages lying in the foreground bears the monogram LÖ, putting the attribution to L. Oeder (Öder) beyond doubt (fig. 54).[244]

Two lithographed vedutas by J. N. M. Chapuy are known from the years following 1850. One is a view from Fishermen’s Bastion,[245] and the other – like the Alt-Oeder veduta from the Víziváros bank of the Danube.[246]

Vinzenz Reim, of whom little else is known, produced two series of copperplate engravings in these years. One series was numbered 142-146 and the other 522-530. The numbers are written differently in the two series, but consistently within each. The lower-numbered series shows Pest-Buda in its 1840s state, certainly before 1847 (when the National Theatre burned down). The higher-numbered pictures are dated between 13 and 15 June 1851, and the images do indeed correspond to the city as it was in that year. The artist signed earlier series “I: V: R:” and the later “Vinzenz Reim”, “Vin.Reim”, “J. V. Reim” or simply “V: Reim”. The identity of technique and the signatures on the series dated to 1851 imply that the abbreviation I: V: R: on the earlier series does indeed correspond to V. Reim. His other forename is unknown.[247]

Rudolf Alt lithographed a large-format bird’s-eye view of Pest-Buda from the north east for the series Vogelsperspectiv-Ansichten … in 1855. Alt’s characteristically painstaking detail and his differentiated illumination effects make this veduta one of the most valuable examples not only of Alt’s lithographs but of all lithographed views of Pest-Buda (fig. 55).[248]

József Molnár drew Pest-Buda from the vineyard around the Rózsadomb Chapel in 1856, and Reiffenstein & Rösch published a lithograph of it in 1857.[249] The “Veronika” Chapel, more properly the Chapel of the Holy Tomb in the Rózsadomb Calvary, was a popular subject for artists during the 1850s. (Sandmann, Rohbock, Wigand and others, and the terrace around the chapel presented a fine view of the city. One of a series of photographs made in 1860 was taken from here. (56. kép) [250]

Between 1855 and 1858, Miklós Barabás added further pictures to those he had made of Városmajor. These show the as-yet unvaulted bridge across the Ördögárok stream, and woods.[251] In 1856, he produced an oil-paint version of his 1852 aquarelle of his own villa (fig. 56).[252] In the garden of the Neo-Classical villa, he also painted a portrait of the painter Mihály Kovács. A year earlier, he painted the Hydro which was built near his villa (on the site of what is now no. 64, Városmajor utca).[253] The catalogue of the Csillag Collection mentions under number 334 a pencil drawing by Miklós Barabás and dates it to 1857. The catalogue illustration, however, clearly shows the year 1859. The drawing shows a classical-style, two-storey building with bushes and trees in the foreground and the caption “Buda 1859, in Városmajor”. It cannot be identified with any drawing from either of these years in the list of Barabás’ works.

Landscape pictures of the Buda Hills proliferated in the second half of the decade. Of particular interest is the work of Gusztáv Keleti, who lived on Svábhegy (hill) with the family of József Eötvös in the 1860s. He painted the Eötvös Villa in 1856,[254] and some smaller pictures show the garden of the villa with members of the Eötvös family, the “Karthaus Cottage” at the bottom of the garden and other details.[255] There is also a gossamer-fine pencil drawing of the view around the Szép Juhászné Inn from around 1861.[256] From about the same time are a few aquarelles of lesser importance of Csillagvölgy (valley), the slopes and shady road of Normafa.[257]

The Buda Hills landscapes category includes Béla Brechler’s picture of the Fácán Inn, 1857 (fig. 58),[258] and Albert Fáy’s oil painting of the Kochmeister Villa in Budakeszi út (fig 59).²⁵⁹

Antal Ligeti’s paintings of Budapest, despite forming a tiny fraction of his work, are among the finest landscape pictures of Budapest, and like those by Barabas, stand out in terms of both authenticity and artistic standard.

One of these is an oil painting, View of Budapest from the Buda Vineyard Slopes, which probably belongs among the vedutas by Rohbock, Sandmann, Wigand and János Molnár from similar viewpoints. The painting belonged to the Pest Art Society in 1853, and later formed part of the collection of Count István Károlyi.[259]

In 1864, Ligeti painted a view of Budapest from the Ferencváros bank of the Danube, and refined it in 1887.[260] It is a large veduta where the assured perspective and Ligeti’s typically fine handling of colour lends a Mediterranean or oriental mood.

He must also have found it to be of significance, because he returned to the subject in 1865, and made a third and final variant in 1866.[261] The 1864/1887 is in the Kiscelli Museum,[262] and the 1866 variant passed from the collection of L. Milch to art dealer Sándor Donáth in 1942 and then to the Office of the Prime Minister. The versions differ little in form, but more so in colour.

Photography, whose development started to accelerate in the 1850s, naturally took its effect on painting, and even more so on reproduction graphics. József Borsos, Miklós Barabás and some minor painters temporarily or permanently changed over to photography. Although portraits formed the bulk of studios’ output, city views started to be produced in the 1860s. Thereafter, graphic art declined in proportion to the advance of urban photography, and for a long time was confined almost exclusively to portraits.

Typical of this process are Słowikowski’s coloured lithographs of the Academy, the Chain Bridge, the National Museum, the Chamber of Deputies and the courtyard of the Royal Palace (1866).[263]

Ruthner’s Das Kaisertum Oestereich (1878) has already been mentioned in connection with Rohbock, but its illustrations are from 1870 at the latest. Four of the great many pictures are of Budapest. The plate of the Rohbock-Kurz engraving Buda and Pest from Gellért Hill, from Hunfalvy’s book, was modified to include changes to the cityscape which had appeared in the meantime (Academy, Coronation Mound) and appeared only with the German title Totalansicht von Pest- Ofen.[264] The fact that the veduta shows the Coronation Mound, built in 1867, but not the row of buildings built during 1868 between today’s Eötvös tér and Vigadó tér, dates the adaptation to exactly 1867. It is more likely, however, that the unknown engraver who adapted the plate made changes only to subsidiary features. The bank to the south of the Chain Bridge is on a slope in the original image, and in the adapted version the original hatching can clearly be made out behind the vertical lines representing the new state of the bank, which had been improved up in the meantime. Ruthner also took the etching View from the Castle Gate from Hunfalvy’s work. The other two vedutas were appearing here for the first time: the steel engraving of Ferenc József Wharf and the Chain Bridge was made by Riegel, showing Pest from Albrecht (Hunyadi János) út,[265] and Budapest Vigadó by Heisinger, showing the Vigadó face-on from the Danube with the “Phönix” building and the headquarters of the First Hungarian General Insurance Institute.[266]

Rohbock-Fesca’s etching Buda and Pest reappears unchanged but with the caption Pest és Buda. – Pesth und Ofen im Jahre 1860 in the imprint of Szelinaszki of Vienna.[267]

This historical overview comes to an end with Georg Nissen’s enormous (94 x 312 cm) tempera-on-cardboard painting of Pest-Buda from the Citadella, 1866-1867.[268]

From the 1870s up to about the turn of the century, artistic representation of Budapest – apart from Ferenc Haske’s steel engraving series of Margit Island (1873) – went through its nadir. The paintings of Gusztáv Keleti and Sándor Brodszky were really landscapes. In the late 1890s, representations of admirable authenticity appeared in the aquarelles and drawings of Tivadar Dörre, the oils and watercolours of Gyula Háry and the paintings and drawings of Róbert Nádler and Gergely Pörge, but true artistic merit only in the graphics of Lajos Rauscher and the paintings of László Menyánszky.

[1] M. Pásztor: A százötvenéves Lipótváros. Bp, 1940. Stat. Közl. vol 93, no. 4, 30.

[2] Csillag no. 51

[3] M. Pásztor: op. cit. 79.

[4] L. Schmall: Adalékok Budapest székes főváros történetéhez, vol. 2. Bp, 1899. 11.

[5] A. Gárdonyi: A pesti városfal. História II (1929) no. 4-5 Pest-budai emléklapok 1. sk.

[6] Színészeti Lexikon, Bp, 1930. 748.

[7] A. Schoen: A pesti Deák-téri evangélikus templom. Bp, 1939. 11.

[8] KM inv. no. 3877.

[9] Die Stadt Pesth und ihre Gegend in Briefen von einem Fremde. Herausgegeben von… Joseph Leyrer, Pesth…1803.

[10] MTKcs cat no. 603.

[11] Ansicht von den Schiffmühlen, KM inv. no. 28236.

[12] Ansicht der Städte Ofen und Pest von den Schiffmühlen. KM inv. no. 2112.

[13] Budapesti Antológia. Ed. Rubinyi M.- Szoboszlay F. Bp, é. n. (1946-47?)

[14] F. Rokken: A Ferenc József- tér. TBM II. 41.

[15] V. Bierbauer: A régi pesti Vigadó építéstörténete. TBM III. 98.

[16] Fővárosunk 12. l, no. 10

[17] Fővárosunk 13. l, no. 11

[18] Zádor-Rados 102.

[19] Zádor-Rados 76

[20] Zádor-Rados 135.

[21] Zádor-Rados 66.

[22] Fővárosunk 22. 1. no. 1

[23] B. O. Kelényi: A Pázmány Péter Tudományegyetem csillagvizsgáló Intézetei. Bp, 1929. 20-21.

²⁴ B. O. Kelényi, op. cit. 25.

25 Feldmann’s Wegweiser durch Pest und Ofen und deren Umgebungen. 3. Auflage. Pest, 1859. 106.

26Fővárosunk 14. l. no. 23

[27] KM inv. no. 3656. The inventory states that it is “attributed to Theodor Alfonz”, but no artist of this name is known.

[28] MTKcs cat. no. 1183.

[29] KM inv. no. 28235.

[30] Richard Bright: Travels from Vienna through Lower Hungary… Edinburgh, 1818. p. 280.

[31] KM inv. no. 14809. Title: Pesth-Ofen. Nördliche Ansicht in Meridian von d. St Gerhardsberger Sternwarte zu Ofen.

[32] KM inv. no. 721.

[33] KM inv. no. 60.37.

[34] KM inv. no. 3234.

[35] KM inv. no. 128.

[36] KM inv. no. 3233.

[37] KM inv. no. 3751.

[38] KM inv. no. 3212.

[39] KM inv. no. 275-280.

[40] Pogány Gáborné 7.

[41] A Gyűjtő, II (1913) illustrations nos. 6, 7, 8.

[42] F. Schams: Vollständige Beschreibung der königlichen Freystadt in Ungern. Pest, 1821.

[43] F. Schams. Vollständige Beschreibung der königl. freyen Haupt Stadt Ofen in Ungern… Ofen. 1822.

[44] KM inv. no. 18187.

[45] KM inv. no. 21113

[46] MTKcs cat. no. Képcs. VII.

[47] MTKcs cat. no. 463.

[48] KM inv. no. 15672

[49] KM inv. no. 15673.

[50] KM inv. no. 15675 .

[51] KM inv. no. 15676.

[52] KM inv. no. 2985

[53] KM inv. no. 943.

[54] MTKcs cat. no. 560.

[55] Gemeinnützige Blätter 1827, XXXI, 241.l.– The title of the series in Hungarian is: Buda és Pesth városoknak ’s környékeinek tekinteteik Hozzá kaptsolt leírással kiadá Tomala Ferdinánd … Pesthen…é. n. On prints 2-7 see Csillag nos. 115-120.

[56] KM inv. nos. in the order of the page numbers of the series: 1. 57.10.1; 2. 27245/1; 3. 27245/3; 4. 57.10.4; 5. 5215; 6. 5213; 7. 5216; 8. 5214.

[57] KM inv. no. 28232.

[58] KM inv. no. 16306.

[59] KM inv. no. 268.

[60] KM inv. no. 16044.

[61] Jos. Oehlinger: Europäisches Panorama. Zwanzig Ansichten und Beschreibungen der vorzüglichsten Haupt- und Residenrzstädte in Europa. 2. Band. Caschau , 1823. opp. 404. “Ofen und Pest.”

[62] Zwey hundert und sechzig Donau-Ansichten nach dem Laufe des Donaustromes von seinem Ursprunge bis

zu seinem Ausflusse in das schwarze Meer… herausgegeben von Adolf Kunike … Wien.. 1826. [Nebehay-Wagner no. 336]

[63] KM inv. no. 15080.

[64] Trencsényi-Waldapfel. 42.

[65] Michael J. Quin: A Steam Voyage down the Danube…Vol. I. London… 1834. 4. “…Pest looks extremely well from the Danube. It is for the most part built in a modern style of architecture; several of the public edifices, and even the private mansions are splendid.”

[66] Michael J. Quin: Voyage sur le Danube, de Pest à Routcouk, par navire à vapeur… Tome premier, Paris…

MDCCCXXXVI.

[67] Trencsényi-Waldapfel. 55.

[68] Geo. Hering: Sketches on the Danube in Hungary and Transylvania. London… 1838 [Nebehay-Wagner no. 247]

[69] The 6th illustration of the album, counting the title page.

[70] Malerische Donaureise vom Ursprunge bis Belgrad. - Nach der Natur gezeichnet von J. Alt in IV Abtheilungen… I. Abtheilung. (1833) [Nebehay-Wagner no. 24]

[71] Die Donau vom Ursprunge bis Belgrad. Neue Auflage der malerischen Donaureise. Wien… é. n.[ Nebehay-Wagner no. 25]

[72] On deposit in the KM from the Dobó István Museum, Eger.

[73] KM inv. no. 13567.

[74] KM inv. no. 744.

[75] KM inv. nos. 3782 and 3797.

[76] KM inv. no. 8088

[77] KM inv. no. 3780

[78] KM inv. no. 13281. Fillértár. For the Propagation of Diverse Subjects of General Interest. 1834. Pozsony. Appeared as a supplement to no. 13.

[79] KM inv. no. 3626 and Lanfr. no. 205

[80] Művészeti Lexikon, vol I, 716.

[81] KM inv. no. 54.148.1.

[82] KM inv. no. 52.7.1.

[83] KM inv. no. 146,

[84] KM inv. no. 1084.

[85] Csillag no. 127

[86] Csillag no. 112

[87] KM inv. no. 9106. Printed on silk.

[88] KM inv. no. 3583/1-6.

[89] The present author has only seen a photocopy of the plan. Published as an annex to Kornél Zelovich, A budapesti lánchíd. Bp. 1899.

[90] KM inv. no. 3727.

[91] KM inv. no. 14763.

[92] Gemälde von Pesth und Ofen mit ihren Umgebungen. Ein Wegweiser für Einheimische und Fremde. Pesth, 1837.

[93] Buda-Pest, Capital of the Magyars, or Description of All Items of Interest and Worthy Sights of the Twin City. Vezéd (guide) for Provincials and Locals. Pest, 1845.

[94] G. L. Feldmann: Pesth und Ofen. Neuester und vollständiger Wegweiser durch beide Städte und ihre Umgebungen. Für Fremde und Einheimische… Leipzig und Pesth, 1844. Zweite, ganz umgearbeitete Auflage von Dr. Joh. Christ. Seiz… Pest, 1859. Dritte Auflage von Johann Christian Seiz… Pest, 1859. Same illustrations in all three editions.

[97] SzM inv. no. 1933-2389.

[98] KM inv. no. 14929. „Ansicht von Pest und Ofen.”

[99] KM inv. no. 1116*. „Perspective von Pest und Ofen.”

[100] No. 71. Ansicht der königl. Haupt Städte Ofen umd Pest in Nieder-Ungarn. MTKCs cat. no. 463. – No. 73. Am Auwinkel bey Pesth. KM inv. no. 200. – No. 74. Ansicht der schönen Schäferin bey Pesth. (Erroneous description. Actually the building at no. 5, Hárshegyi út.) KM inv. no. 18267. No. 76. Ansicht des zu Festetitsch bey Pesth. KM. inv. no. 188.14. – No. 77. Ansicht des Leopold’s –Feld bey Pesth. KM inv. no. 41747 des Kammerwaldes bey Pesth. MTKcs. cat. no. 1124. Indeterminate page number: Ansicht der Palatin-Insel bey Pesth. KM inv. no. 3665.- No. 78? Ansicht des Stadtwäldchens bey Pesth. KM inv. no. 188.12.

[101] Fillértár…Volume 2, 1835… no. 51 400/401.

[102] Budai nemzeti játékszíni zsebkönyv 1837re… published by Sándor Gillyén … Pest…

[103] Közhasznu Honni Vezér gazdasági, házi ’s tiszti kalendárium 1833. köz esztendőre… Pest. Lithographed supplement: Ludovicea Első magyar nemzeti katona-nevelő intézet. Unsigned. Same figure: Ludovicea. Erste Militär Academie im Königreich Ungarn… 1833.

[104] KM inv. no. 15741-15744.

[105] KM inv. no. 3813.

[106] KM inv. no. 14774/1-4.

[107] KM inv. no. 14780 and 21852.

[108] KM inv. no. 1130 /1-6. For the monogrammist attribution, see Csillag 38.

[109] KM inv. no. 3320 / 1-10. Together with title page 3320 /1-11. Cf. H. Horváth. 1938. 366.

[110] KM inv. no. 28250, 28261, 3614, 1410. On F. Collár, see Gemeinnützige Blätter, 1836. I. 313.- H. Horváth 1938. 378.

[111] KM inv. no. 128262

[112] KM inv. no. 26272.- H. Horváth 379.

[113] KM inv. no. 572. – H. Horváth 1938. 359.

[114] KM inv. no. nélkül. - Horvát H. 1938. 364. With bibliography.

[115] KM inv. no. 1754.- H. Horváth 1938. 361.

[116] KM inv. no. 17461. - H. Horváth 1938. 363

[117] Statistical data from the map Plan der Ueberschwemmung von Ofen und Pest bei dem Eisgang. 1838. KM inv. no. 3558.

[118] V. Bierbauer: The effect of the 1838 flood on the architecture of Pest. Published in K. Némethy’s work referred to in footnote 109.

[119] H. Horváth 1938. 358. On representations of the 1838 flood, see Arnold Schoen’s article 1838. évi árvíz ismeretlen ábrázolásai, Magyar Művészet 1938 volume, 315.

[120] Act XXVI of 1836.

[121] Vajda 18.

[122] Vajda 25.

[123] Vajda – 1848. VII. 18.

[124] KM inv. no. 3648.

[125] KM inv. no. 28962.– The Sandmann variant KM inv. no. 188.18, the Sürch etching KM inv. no. 3100. A. Fuchsthaller engraved two versions on steel based on the Hawkins and the Haghe representations, KM inv. no. 21817. (Shows state after completion of bridge), and 3089.

[126] Fővárosunk 23. l. no. 1

[127] Fővárosunk 23. l. no. 3

[128] Fővárosunk 24. l. no. 8

[129] Fővárosunk 25. l. no. 14

[130] Fővárosunk 23. l. no. 5

[131] Fővárosunk 25. l. no. 16

[132] Fővárosunk 27. l. no. 20

[133] A. Schoen: Budapest Memorial Chapel to Archduchess Hermina. Bp, 1937.7.

[134] Művészeti Lexikon, vol. III 742.

[135] Művészeti Lexikon, vol. III 234.

[136] Csillag no. 166, with figure.

[137] MTKcs cat. no. 14.

[138] KM inv. no. 1161.2, 1181.3, 1181.4, 1182.5, 3104. It is possible that the veduta made on the basis of the W. T. Clark-Mahlknecht plan for the Chain Bridge and published by Ehrenreich as Ofen und Pest mit der zu erbauenden Kettenbrücke is also a steel engraving by Fuchsthaller and forms the sixth of this series. KM inv. no. 1181.1.– [Gy. Rózsa: Ehrenreich Ádám forrásai. In: MÉ. VIII (1959) 61.]

[139] Of Josef Kuwasseg’s lithographs of Pest-Buda subjects, his veduta Buda. Ofen from Gellért Hill (KM inv. no. 28249) and Buda-Pest. Offen u. Pest from Rózsadomb (?- KM inv. no. 3197.) are signed and were published by V. Grimm of Pest. The print in the museum of inv. no. 3674 Jm Stadtwäldchen. Umgebungen von Pesth und Ofen has among its staffage the same female figure as is seen in the former two vedutas. The (unmarked) publisher of the latter print may be inferred to be Trentsensky, either the Pest or the Vienna Trentsensky, and Vince Grimm is mentioned as agent. The monogram IK appears in the left corner of this lithograph, and the similar drawing style and recurring staffage figures remove any doubt that Josef Kuwasseg was the artist. The IK initials on the lithograph in the MTKcs, Umgebungen von Pesth und Ofen. Jm Auwinkel. 2^te Ansicht (here cat. no. 282), also point to Kuwasseg. The latter two prints are linked in any case: the sheet number “No. 1” appears after the publisher’s mark on the Városliget Lake veduta, and “No. 2” on the Zugliget picture.

¹⁴⁰ KM inv. no. 52.24.1.-52.24.6.: The building of the municipal dance hall, the Pest Hungarian Theatre, Sz. Ferencziek tere, Invalidus Palace, Rakpiac, and Kis papok laka.– [ Celedin.202-203.]

[141] Ofen und Pesth. 6 Ansichten der beiden Nachbarstädte. Nach Originalzeichnungen in englischen Stahlstichen… Pest, o. J. Prints in the series: Ofen (Ender-Radcliffe); Ofen und Pesth vom Blocksberg gesehen

[142] KM inv. no. 594.

[143] Property of Eszláry Istvánné. Cf. H. Horváth: Pest-budai látkép 1842-ből. In: MM 1936.74. – idem. Holzer pest-budai látképe. In: MM 1836. 120.

[144] KM inv. no. 758. Cf. Barabás. 1944. no. 2832

[145] Barabás. 1944. no. 831

[146] Barabás. 1944. no. 1536

[147] MTKcs cat. no. 452. Barabás. 1944.273. no. 1678, 276. Entry in 1862/1863, 273. no. 1817

[148] KM inv. no.. 17763. Barabás. 1944, no. 1721

[149] Hofmann. 1923. 61.

[150] KM inv. no. 577. Barabás. 1944, no. 2831

¹⁵¹ Barabás, no. 1944.865

¹⁵² KM inv. no. 959.

[153] KM inv. no. 14760.

[154] Panorama der Donau von Wien bis Pesth. In Vogelperspektive gezeichnet und gestochen von H. Hummitzsch… Wien, 1842.- KM inv. no. 29000. – [Nebehay-Wagner no. 271, vol. 3.]

[156] Panorama der Donau von Wien bis Pesth. In Vogelperspektive gezeichnet und gestochen von H. Hummitzsch… Wien, 1842.- KM inv. no. 29000. – [Nebehay-Wagner no. 271 vol. 3.]

[157] Beattie, Will.: The Danube: its History, Scenery and Topography… Splendidly Illustrated, from sketches taken on the spot, by Abresch, and drawn by W. H. Bartlett… London, 1842. [Nebehay-Wagner no. 82]

[158] Wolff, O. L. B.: Die Donau ihre Anwohner, Ufer, Städte Burgen und Schlösser. Von ihrer Quelle bis zu ihrer Mündung beschrieben von - . Leipzig, 1843. [Nebehay-Wagner no. 853]

[159] KM inv. no. 17418. Barabás 1944, no. 830

[160] KM inv. no. 17419. – Barabás 1944, no. 823 (?)

[161] KM inv. no. 17455, - Barabás 1944, no. 822 or 832 Identification of both numbers with the subject of the picture is dubious, particularly given Edith Hofmann’s observation (op. cit. 45.) that the latter three watercolours are from W. T. Clark’s album, and according to the oeuvre catalogue numbers 822, 823 and 832 were made for Pickersgill. Apart from the watercolour of number 830, the catalogue has no other works identifiable as these pictures.

[162] Barabás 1944, no. 822

[163] Barabás 1944, no. 823

[164] Barabás 1944, no. 832

[165] SzM inv. no. 1903-95. Barabás. 1944, no. 2846

[166] Barabás. 1944, no. 2845

[167] Magyarország festői nyomtatványokban. Pest, 1844. sheet IV, Pest alulról. sheet V, Pest fölülről.

[168] Buda-Pest. In 32 original drawings by Rudolf Alt. Drawn by Sandmann, printed by János Rauh in Pest 1845. [Nebehay-Wagner no. 45]

[169] Kremmer, no. 227

[170] KM inv. no. 14802. Corrected edition KM inv. no. 3787.

[171] Der Spiegel für Kunst, Eleganz und Mode. XVI. Jg. Pest, 1843.

[172] Pesti Divatlap, vol. I. 1844 no. 9

[173] Életképek, 1844. vol II. 318.

[174] KM inv. no. 52.25.1.

[175] KM inv. no. 188.16.

[176] KM inv. no. 14437. From Steinrucker’s drawing

[177] KM inv. no. 3843. Der Ungar, 1847. VI. Jg.

[178] Cat. no. 1292.

[179] Cat. no. 1296.

[180] Cat. no. 1308.

[181] Cat. no. 1310.

[182] Cat. no. 1313.

[183] KM inv. no. 1272.5; A. Bucsánszky. Nagy képes naptárából, 1849.

[184] KM inv. no. 15030.

[185] KM inv. no. 226.

[186] KM inv. no. 54.146.1.

[187] KN inv. no. 8127, 15028, 3862.

[188] Samu Szerelmei: Magyarország krónikája az 1848. és 1849. évi forradalom idejéről. Pest, 1867. 224.

[189] KM inv. no. 53.14.2, 3177, 3120.

[190] KM inv. no. 52.28.6

[191] KM inv. no. 52.28.1.

[192] MTKcs cat. no. 1342.

[193] KM inv. no. 13253.

[194] KM inv. no. 3790.

[195] KM inv. no. 54.311.1.

[196] G. Heckenast-B. Karácsonyi-L. Lukács-Gy. Spira: A magyar nép története, rövid áttekintés. Bp 1951, 286.!!!

[197] Cf. Budapest műszaki útmutatója. Ed. Edvi Illés A. Bp, 1896. 591.

[198] K. Lyka: Nemzeti romantika. Magyar művészet 1850-1867. Bp, 1942.

[199] Fővárosunk 45. l. no. 5

[200] Fővárosunk 43. l. no. 1

[201] Fővárosunk 44. l. no. 4

[202] Fővárosunk 45. l, no. 9

[203] Fővárosunk 45. l, no. 7

[204] Fővárosunk 47. l, no. 15

[205] Fővárosunk 45. 1, no. 10

[206] Fővárosunk 47. l. no. 16

[207] Fővárosunk 47. l, no. 17

[208] Zakariás 177.

[209] R. Alt’s veduta dated 1853 (View of the Danube from Bomba-tér, watercolour) shows the new mansard cupola on the south range. Borne out by information kindly provided by E. Ybl that reconstruction started with the south range.

[210] Fővárosunk 45. l, no. 6

[211] VŰ 1861, no. 38, 452.

[212] Gettinger 4.

[213] P. Jakoby: Budapest kézikönye. Bp, 1918. 50.

[214] VÚ 1867. 6, no. 70.

[215] Zakariás 76.

[216] Memorial plaque, KM

[217] M. Horler: Budapest műemlékei. I. Bp, 1955. 693.

[218] According to an inscription on the fascia.

[219] Zakariás 122. Opened 11 Dec. 1865.

[220] Zakariás 69.

[221] Budapest műszaki útmutatója. (Quoting footnote 197) 419.– A magyar vendéglátóipar története. Ed. Ballai K. Bp, 1943. 398.

[222] Fővárosunk 27. l, no. 22

[223] Fővárosunk 46. l, no. 13

[224] KM inv. no. 54.154.1. 1-9.

[225] L. Siklóssy: Hogyan épült Budapest? Bp 1931. 86 and 117.

[226] A. Gárdonyi: A föváros egyesítésére vonatkozó okmányok gyűjteménye. Bp, 1913. VI, X.

[227] KM inv. no. 16445

[228] KM inv. no. 52.28.5.

[229] Barabás. 1944. 2956, 2959-2961, no. 2969

[230] KM inv. no. Lanf, no. 237

[231] „Buda” KM inv. no. Lanf, no. 234

[232] „Pest” KM inv. no. 28322.

[233] „O’ budai hajógyár”, KM inv. no. n.

[234] KM inv. no. 52.34.1.

[235] KM inv. no. 28290.

[236] KM inv. no. 53.174.1.

[238] KM inv. no. 4988.

[239] “Magyarország és Erdély eredeti képekben. Nevezett országok legérdekesebb tájait, városait, fürdőit, egyházait, várait, palotáit s egyéb régi és új építményeit hely szinen rajzolta Rohbock Lajos. Acélba metszették korunk legjelesebb művészei. A történeti és helyirati szöveget írta Hunfalvy János.” Darmstadt, 1856.-1864. published and printed by Gusztáv György Lange. [Facsimile edition: Bp, 1986, with accompanying text by K. Véber and Gy. Rózsa.- Nebehay-Wagner no. 371]

[240] The first volume, about Budapest, was republished in 1859 under the title Buda-Pest és környéka minus one chapter but with appendices. [Nebehay-Wagner no. 370]

[242] KM inv. no. 1470.

[243] Kohl, J. G.: Die Donau von ihrem Ursprunge bis Pest… Triest, 1854. Direction des österreich. Lloyd. - [Nebehay-Wagner no. 310]

[244] KM inv. no. 21816.

[245] KM inv. no. 52.33.1.

[246] KM inv. no. 2676

[247] Cf: Csillag, nos. 282-287 – [Rózsa 1983. 71-84.]

[248] KM inv. no. 259.- Csillag no. 330

[249] KM inv. no. 3752.

[250] KM inv. no. 22371.

[251] Barabás. 1944. no. 2956; SzM inv. no. 1903-99. Barabás. 1944, no. 2959; no. 2957. “Fatörzs tanulmány” was probably produced for watercolour no. 2959 Finally: Barabás. 1944. no. 2961.”Városmajori híd”, aquarelle.

[252] Barabás. 1944. no. 2969. The two watercolours of inv. nos. KM 17733 and 17734 do not appear in the oeuvre catalogue. “Híd a Városmajorban” SzM inv. no. 1 903-39. Barabás. 1944. no. 2981.

[253] SzM inv. no. 1903-100. Barabás. 1944. 2960.

[254] KM inv. no. 59.31.

[255] KM inv. no. 27720.-27732.

[256] KM inv. no. 27733.

[257] KM inv. no. 27728, 874/5, 29063.

[258] KM inv. no. 26855.

[259] Rapaics 69.

[260] KM inv. no. 1300.

[261] Identification of the Ligeti vedutas is very complex and remains unclear. The data currently available are Arnold Schoen’s notes on the 1865 copy and photographs in the KM photographic archive of the signature of the 1866 version. The 1866 version is certainly the same as Ligeti’s picture of 1866 which was auctioned off in Munich in the estate of Archduchess Gizella in 1932 (Nachlass der Prinzessin Gisela v. Bayern. Versteigerungskatalog, No. 114.) This may have passed to L. Milch, then S. Donáth and finally the Office of the Prime Minister.

[262] KM inv. no. KM 6478

[263] KM inv. no. 188.19, 3138, 3137, 237, 3134.

[264] KM inv. no. 54.144.

[265] KM inv. no. 23515.

[266] KM inv. no. 3101.

[267] KM inv. no. 54.125.

[268] KM inv. no. 9026.

RÓZSA GYÖRGY

ADALÉKOK SEENGER ERVIN A 19. SZÁZAD BUDAPESTI VEDUTÁINAK BEFEJEZETLEN KATALÓGUSÁHOZ

A második világháború befejezése után a magyar múzeumokban dolgozó és a háborús időszakot túlélő szakemberek – eredeti szakmájuktól függetlenül – valamennyien közös és kikerülhetetlen feladaton dolgoztak, t. i. a háború okozta veszteségek felmérésén és az újjáépítés lehetőségét biztosító anyagi eszközök megszerzésén. Ez a szükséges és hasznos munka szerencsés esetben hónapokig tartott, de többször éveket is igénybe vehetett.

A Budapesti Történeti Múzeum, amelynek feladata a magyar fővárosra vonatkozó írott, képes és tárgyi források gyűjtése és feldolgozása, a háború okozta megszakítás után eljutott oda, hogy az 1950-es években lehetővé vált – többek között – a Budapestre vonatkozó ikonográfiai forrásanyag, a veduták két katalógusa előkészítő munkálatainak megkezdése. A katalógusok a képzőművészet eszközeivel készült, a műfaj fejlődésének két egymást követő periódusából származó látképekkel foglalkoztak. A város egészét vagy egyes részeit hitelesen megörökítő látképek első csoportja a kezdetektől 1800-ig, a második a 19. századnak a fényképezés elterjedéséig, azaz a három, korábban önálló városrész egyesítéséig (1873) tartó időszakban keletkeztek. Az, hogy a budapesti látképek tudományos feldolgozása az európai nagyvárosok között viszonylag korán megkezdődött, a veduta műfaj iránt a II. világháború után rendkívüli mértékben megnövekedő érdeklődésnek köszönhető. Anélkül, hogy a háború és a városkép-műfaj közötti összefüggések kérdésével foglalkozni kívánnék (gondoljunk az európai nagyvárosok pusztulására és a politikai határok erőszakos megváltoztatása által felébresztett nosztalgiára), azt megállapíthatjuk, hogy a magyar főváros történeti jelentőségét ennek a munkának eredményei bizonyítják.

Az említett két munkálat közül időrendben az első, Budapest régi látképei

katalógusának megírása e sorok írójának, abban az időben a Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnoka fiatal munkatársának jutott feladatul, és 1963-ban könyv formában napvilágot is látott.[1] A munka második részének elvégzésére Seenger Ervin (1908–1981), a Budapesti Történeti Múzeum metszet- és fotótárának munkatársa vállalkozott, aki az egyetemen jogi doktorátust szerzett, majd a Múzeumba kerülve napi munkája révén akkorra már Budapest történetének kitűnő szakemberévé vált.[2] Sajnos, adminisztratív okok miatt a Múzeum vezetősége elvesztette érdeklődését a kötet iránt, és Seenger halála után sem vállalkozott egy kiadó sem a 19. századi vedutakatalógus megjelentetésére, így az általa végzett kutatás befejezetlen maradt, és Budapest legszebb vedutáinak megbízható katalógusát azóta is nélkülöznünk kellett.

Közhely, hogy minden katalógus megjelenése pillanatában kezd elavulni, ami pedig nem kerül közlésre, azt elfelejtik. Bizonyos, hogy Seenger többéves kutatásának eredményei – megjelenésük esetén – az utánunk következő kutatók munkáját nagymértékben megkönnyíthették volna. De talán még ma sincs késő arra, hogy a magyar főváros legszebb és legegységesebb külső képét kialakító korszaknak, a 19. század közepének hiteles látképeit bemutassuk. A veduta-kötet kiadása mindenképpen a Budapesti Történeti Múzeum adósságai közé tartozik. Most van is rá remény, hogy a terv megvalósulhat.

Budapest látképeivel foglalkozva az a véleményünk alakulhat ki, hogy egy város látképei ugyan elsősorban magának a településnek sorsával állnak összefüggésben, de az egész ország története is hatással van rájuk. Így Magyarországon a török hódoltság befolyásolta a magyarországi városok és várak 16-17. századi vedutáinak alakulását. Az évszázados háborús helyzet nálunk nemcsak a városok képére és a látképeik formájára hatott, de még a veduta-kutatás módszereit is befolyásolta. A tőlünk nyugatabbra elterülő országok városképeit ebben az időben hazai művészek vagy külföldi utazók örökítették meg saját ízlésüket követve vagy megrendelőik tetszésének engedelmeskedve. Magyarországon a háborús helyzet következtében szinte állandóan történtek olyan események, amelyek nemcsak az ország szempontjából voltak fontosak, de saját sorsa miatt az európai közvéleményt is élénken érdekelték, amely igényelte az eseményekről szöveges és képes információkat. Nálunk az állandó háború következményeként egyes magyar várakról vagy eseményekről számos egykorú veduta, ostrom-vagy csatakép maradt fenn, amelyek között éppen nagy mennyiségük miatt – korábbi kutatóink nem mindig tudtak eligazodni .

E probléma megoldásában segít az a módszer, amely a régi budapesti veduták feldolgozásánál került először alkalmazásra. A nyomtatott szövegek illusztrációiként megjelent veduták pontos keletkezési ideje általában megállapítható, kompozícióik részleteinek egymáshoz való viszonya alapján lehetővé válik a szövegtörténetből ismert „családfák” felállítása, s ezzel a látképek rangsorolása a hitelesség szempontjából. A grafikai technikákkal sokszorosított vedutákból e módszerrel, mintegy képzeletbeli („rácsozatot” ) alakíthatunk ki , amely a hátralévő feladatot lényegesen könnyebbé teszi: a festményeket és a rajzokat ebbe a rendszerbe kell beilleszteni.[3] segédeszközt Az utóbbi időben váratlanul előkerült kézirat meglehetősen nehéz feladatot igért. Seenger 1800-tól 1873-ig terjedő katalógusa kétszer annyi vedutát sorol fel, mint a korábbi, több évszázadot áttekintő kötet. A szöveg sok javítása elárulja, hogy a szerző élete végéig foglalkozott vele, és javítgatta, a számítógép nélküli korban.. Vannak esetek, amikor nem lehet megállapítani, hogy végül melyik számon kívánta felvenni katalógusába az újonnan felismert kompozíciókat. Ilyen módon az eredeti, és Seenger által kijavított számozást nem lehetett megtartani. De a katalógus szerkezetében lehetőleg igyekeztünk a szerző elképzeléseit megvalósítani. A bevezetés a szerző stílusát őrzi, így abban csak néhány jelentéktelen elírást és a mai helyesírástól való eltéréseket kellett kijavítani. A bevezetés jegyzetanyagában a szerző halála után megjelent műveket szögletes zárójellel választottuk el azoktól, amelyeket még maga is láthatott,.

A „Budapest régi látképei”-t és Seenger kéziratát érdemes összehasonlítás céljából egymás mellé tenni. Ilyen módon megismerkedhetünk a katalógus-készítés többféle lehetséges módjából kettővel. A köztük mutatkozó különbségek részben az adott történelmi helyzet folyományai, részben a készítők ízléséből következnek. A két munka között a legszembetűnőbb különbség az, hogy Seengernél a veduták ritkábban szerepelnek ostrom- vagy csataképek háttereként, inkább az uralkodó család tagjainak életéhez kapcsolódó események környezetét állítják elénk, de e mellett megjelennek a polgári és a népi zsáner témái is. Emellett amíg a régebbi veduták általában külföldi művészektől származnak, a 19. századi anyagban egyre nagyobb szerephez jutnak az itthoni művészek.

A két katalógus hasonlóan kezdődik, bár a veduták csoportosítása eltérő. Az alapanyag mindkettőben az egész városképet vagy annak egyes részleteit bemutató vedutákból áll, a felvételi pont, illetve a felvétel iránya szerint csoportosítva, az egyes csoportokon belül pedig időrendben. Seengernél a felvételi pontok és a látvány kapja a nagyobb hangsúlyt, míg a régi anyagban inkább az égtájak.

H Seenger veduta-fogalmára vagyunk kíváncsiak, akkor a „Budapest régi látképei”-ről írott ismertetését kell elolvasnunk.[4] Ebben többek között azt írja, hogy a veduta-katalógus számára legmegfelelőbb az anyagot topográfiai alapon rendszerezni. Persze lehet a városok látképeit technika, művészi iskolák vagy akár koruk szerint is gyűjteni, és rész-feldolgozások is elképzelhetők a topográfiaitól eltérő szempontok alapján. De ha egy település összes vedutáit kívánjuk vizsgálni, abban az esetben igazat kell adnunk Seengernek.

Ettől kezdve a két katalógus szerkezete nem párhuzamos. A „Budapest régi látképei” a fent említett egész vagy rész-városképeket tartalmazó öt fejezet után három rövidebb résszel fejeződik be. Az első „Festmények és rajzok” címet viseli, és Seenger előbb idézett kritikája erre vonatkozik. A régi veduták katalógusa két utolsó fejezete a „Hitelesnek nem tekinthető” és a „Csak az irodalomból ismert” látképeket tartalmazza. Senger katalógusában az elmondottak alapján a festményeket a többi technikával együtt tágyalja és nem foglalkozik az apokrif, a hitelességet teljesen nélkülözó kompozíciókkal, ami a fénykép elterjedése korában könnyen érthető. A csak irodalomból ismert darabok nem külön fejzetben jelennek meg Seengernél, hanem az egyes csoportok végén, külön-külön, egyenként felsorolva.

De a Seenger-féle katalógus különlegessége abban mutatkozik meg legfeltűnőbben, hogy egy nagyobb fejezetben összegyűjtve és időrendi sorrendben találjuk meg azokat a vedutákat, amelyek más műfajú kompozícióknak, portréknak, csata- és ostromképeknek, általában mindenféle eseményábrázolásnak azonosítható hátteréül szolgálnak (árvíz, forradalom és szabadságharc, I. Ferenc József koronázása). Ezzel a csoporttal a katalógus számozása az 1500-as számnál véget ér. Ezt a fejezetet követi még egy tekintélyes csoport, amelynek kompozícióit valamilyen közös elem (pl. cím, nyomódúc) kapcsolja össze. Elnevezése Seengernél: Képcsoportok, sorozatok, keretképek. Csak akkor foglalkozik egy csoporttal, ha az teljes egészében Budapestre vonatkozik. E csoport felállítására Seengernek azért volt szüksége, hogy el tudja kerülni a több tételre vonatkozó adatok többszörös ismétlését. Hátránya ugyanakkor, hogy mivel az adatok eloszlása a katalógus tételei és az összefoglaló fejezet között önkényesen történik, nincs szabályozva , fontos adatok (pl. művésznevek) megtalálása nehézkes. A „Budapest régi látképei”-ben sikerült erre a problémára jó megoldást találnom: az egy-egy sorozatra érvényes, általános adatokat a katalógusban a csoport első tagjához érve közöltem, és a későbbiekben csak ennek a katalógusszámára kellett utalnom. Most azonban mégsem változtattuk meg a Seenger-féle megoldást, mivel ahhoz az egész katalógus átdolgozására lett volna szükség.

A katalógus egyes tételeinél Seenger a bevált, az azonosításukhoz nélkülönözhetetlen adatokat közli. Ezek: az eredeti vagy az általa adott cím, a művész jelzése vagy modern attribúció, technika, méret, a megjelenés körülményei, a darab keletkezéstörténetének ismertetése és a hitelesség értékelése. Az adatsort végül az őrzési hely és az irodalom zárja le. Mivel a vedutákat általában ikonográfiai gyűjtemények őrzik, amelyekben a leltári szám nem segíti a darabok megtalálását, annak közlését mellőzi.

Nincs pontos adatunk arról, hogy meddig foglalkozott Seenger a katalógus kiegészítésével, és végleges megfogalmazásával. A sajtó alá rendezők tisztában vannak azzal, hogy a Seenger halála óta eltelt közel harminc év anélkül múlt el, hogy valaki tudományos igénnyel foglalkozott volna a budapesti vedutákkal, és ezért a kötet jelen formájában torzó, de az is biztos, hogy nagy segítséget fog nyújtani annak, aki – remélhetőleg belátható időn belül – Seenger munkáját folytatni fogja. Mi itt és most nem tekinthettük feladatunknak a katalógus hiányainak kiegészítését, és Seenger analógiáinak ellenőrzését. Csak néhány példával utalnánk arra, hogy a munka folytatójának milyen irányban kellene elindulnia.

Walzel Ágost Frigyes litográfiát készített a Nemzeti Múzeum dísztermének az Országgyűlés felső háza részére átalakított belsejéről, amely 1849-ben jelent meg Vahot Imre „Országgyűlési emlék”- ében. Kimaradását a katalógusból csak sajtóhiba teheti érthetővé, mivel a darab pendantja az alsó háznak üléstermet biztosító Vigadó-beli nagyteremmel együtt több példányban megvan a pesti közgyűjteményekben és Seenger is közli 1323. szám alatt.[5] Végül Anton Ruttner 1871- ben megjelent „Das Kaiserthum Oesterreich” című albumában több képet felhasznál a húsz évvel korábban megjelent Hunfalvy-Rohbock-féle „Magyarország és Erdély eredeti képekben”- című kiadványból. Ezek közül három teljesen új: a Vigadó dunai homlokzata, az I. kötet képének variánsa, Georg Heisinger acélmetsztete, Margit szigeti részletek, ismeretlen művésztől, és a Ferenc József rakpart képe a Lánchíddal, J. Riegel acélmetszete Rohbock nyomán.[6]

Seenger Ervin befejezetlen, kéziratos katalógusának publikálása a magyar főváros képzőművészeti eszközökkel készült veduta-anyaga közzétételének örvendetes befejezését jelenti. Ez a kötet is nélkülözhetetlen kézikönyve lesz a múzeumok grafikai osztályai kézikönyvtárainak, de a műkereskedőknek és a metszetgyűjtőknek is.

A Seenger halála után felbukkant vedutákat nem lenne tisztességes dolog a katalóguson számonkérni. Így például az 1982-ben a Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnoka számára vásárolt J. V. Reim rajzok közül a három budapesti vonatkozásút, mert azokat Seenger nem ismerhette.[7] 1840 körül a linzi Franz Pracher, aki abban az időben átmenetileg Pesten dolgozott, egy színes litográfiát készített Szerelmey Miklós műhelye részére, amely Pest-Budát a Rózsadomb felől ábrázolja. A 18. század vége óta ez volt a magyar főváros egyik legnépszerűbb felvételi iránya. A korábban ismeretlen lap egy példányát a hetvenes években egy magyar származású londoni gyűjtőnél láttam meg először, azóta a Magyar Történelmi Képcsarnokba is jutott egy példány belőle.[8] Nyilván sajtóhiba vagy tévedés miatt nem szerepel Barabás Miklós egészalakos, reprezentatív József nádor képmása, amely 1846-ban készült Kubinyi Ágoston igazgató megrendelésére az intézmény számára, de csak 1890-ben került jelenlegi őrzési helyére, a Történelmi Képcsarnokba. A háttér pesti részletét, a kiemelkedő múzeumépülettel az ábrázolt attributumaként foghatjuk fel. [9]

1. Rózsa György: Budapest régi látképei. Budapest, 1963; Második kiadás. Budapest, 1999.
2. Rózsa György: Seenger Ervin. In: Magyar múzeumi arcképcsarnok. Főszerk. Bodó S. és Viga Gy. Budapest, 2002, 783. Meg kell jegyeznünk, hogy A pesti oldal vedutái c.cikk kéziratban maradt.
3. A vedutáról általában: Max Schefold: Bibliographie der Vedute. Berlin 1986 ; Jerzy Banach: Einführung in die Erforschung ikonographischer Quellen zur Baugeschichte und Urbanistik. In: Lüneburger Beiträge zur Vedutenforschung. Lüneburg 2001,11–19; Rózsa, György: Die Typologie als Methode der Bearbeitung alter ungarischen Veduten. In: Lüneburger Beiträge… Band II.Lüneburg 2003, 45-52.; Magyar szempontból rendkívül fontos Szalai Béla: Magyar várak , városok, falvak metszeteken. 1515–1800 I. kötet. A mai Magyarország. ; - Kiegészítések I. Budapest, 2003.
4. Seenger, E.: Rózsa György: Budapest régi látképei. Ismertetés. In: Acta Historiae Artium X (1964) 213–214.
5. Gerszi Teréz:A magyar kőrajzolás története. Budapest 1960. 214, 48.sz
6. Nebehay, Ingo -.Wagner, Robert: Bibliographie altösterreichischer Ansichtenwerke. Band 1-6. Wien, 1981–1991, Nr. 584; Ruthner Bd .2/1,44, 45, 39
7. Rózsa György: Johann Vinzenz Reim és Magyarország. In: Folia Historica 11 (1983) 1983, 74-75.
8. Új szerzemények a Magyar Nemzeti Múzeumban, Budapest, 2000, 31.
9. Fejős Imre: A Nemzeti Múzeum ábrázolásai. In: Folia Archaeologica VII (1955) 17.sz.

GYÖRGY RÓZSA

NOTES TO ERVING SEENGER’S UNFINISHED CATALOGUE OF 19TH CENTURY BUDAPEST VEDUTAS

When the Second World War came to an end, the surviving members of staff of Hungarian museums, whatever their original professions, faced a vital common task: to survey the losses caused by the war and obtain material resources for reconstruction. In fortunate cases, this essential work took several months; in others, it sometimes dragged on for years.

The Budapest History Museum, whose job of collecting and conserving written, visual and material sources relating to the city had been interrupted by the war, had by the 1950s reached the stage where preparatory work on two catalogues of iconographic sources relating to Budapest, the vedutas, could be resumed. The catalogues covered views authentically recording the whole or specific parts of the city and made by artistic – i.e. non-photographic – techniques. They cover two consecutive but developmentally distinct periods. The first is from the earliest times up to 1800, and the second the 19th century up to the rise of photography and the uniting of the three independent parts of the city in 1873. A post-war surge in interest in the veduta form gave the scholarly treatment of Budapest vedutas a head start over other European cities. Without going into the question of the relationship between the war and vedutas (the destruction of European cities and the nostalgia prompted by violently-imposed national boundaries), it is important to note that the results of this work bear out the historical significance of the Hungarian capital.

The writer of these lines had the task of writing the catalogue covering the first of these two periods – Budapest régi látképei (Old Budapest Vedutas) – as a young member of staff of the Historical Gallery of the Hungarian National Museum. The catalogue was published in book form in 1963.[1] The second part of the work was undertaken by Ervin Seenger (1908-1981), who worked in the Engravings and Photographs Department of the Budapest History Museum. He had originally graduated as a lawyer, but through his work in the Museum had become one of the foremost experts in Budapest history.[2] Sadly, for administrative reasons, the Museum management lost interest in the work, and no publisher would take on a 19th century veduta catalogue even after Seenger’s death. His research thus remained incomplete, and we have been deprived of a reliable catalogue of Budapest’s finest vedutas ever since.

It is an old cliché that every catalogue published is immediately obsolete, and every catalogue not published is immediately forgotten. But publication of Seenger’s work, representing several years of research, would have greatly eased the work of subsequent historians. And there is still a need for an analysis of the authentic views of Budapest in the mid-19th century, the period when the city was developing its most beautiful and most harmonious outward face. Publication of the veduta volume still counts among the Budapest History Museum’s debts. Perhaps there is now hope that the plan will be realised.

The study of these historic images of Budapest has shown us that although they are principally concerned with the story of one city, they bear the marks of the history of the country as a whole. In 16th and 17th century Hungary, the Turkish occupation had a stimulating effect on the visual record of Hungarian towns and castles. The century of war influenced the cityscape and images of it, and the methods employed to research vedutas has to take account of this. The cityscapes of countries to the west of Hungary were recorded by local artists or foreign travellers following their own tastes or the demands of their patrons. The permanent state of war in Hungary generated a series of events whose importance went beyond the country’s borders and caught the attention of a European public concerned about its own fate. There was thus a demand for information on these events in both words and pictures. The protracted conflicts thus left a substantial legacy of vedutas, siege pictures and battle pictures showing Hungarian castles and events, in quantities which have often overwhelmed previous researchers.

A method therefore had to be found to address the problem of studying old Budapest vedutas. Vedutas published as illustrations of printed text can usually be dated quite accurately, and “family trees” of the kind familiar from textual history studies can be generated from the interrelationships of composition details and the vedutas ranked by authenticity. This results in an imaginary grid of reproduced vedutas which makes the remaining tasks considerably easier: to fit the paintings and the drawings into the same system.[3]

Having unexpectedly emerged only recently, Seenger’s manuscript promised a difficult editing task. The catalogue of the 1800-1873 period lists twice as many vedutas as the first volume, which covers a longer period. The many emendations indicate that the author worked on the text up to the end of his life, long before the age of the computer. There are cases where it is impossible to determine which number he intended to enter newly-found compositions into the catalogue. Consequently, Seenger’s original and much-adjusted numbering system cannot be retained. But we have wherever possible attempted retain the author’s catalogue structure. The introduction preserves his style, correcting only spelling and suchlike. Works published since the author’s death are separated by square brackets from those he could have seen.

A comparison of Seenger’s manuscript with Budapest régi látképei reveals the use of two different catalogue-making techniques (of the many possible). The differences follow from both the historical situation and the tastes of the authors. The most striking difference is that in Seenger’s work vedutas are more rarely shown as the backgrounds of sieges and battles and more often as the surroundings of events connected with members of the royal family, together with some bourgeois and popular genre themes. In addition, most of the older vedutas are by foreign artists, whereas more and more Hungarian names appear in connection with the 19th century pictures.

The two catalogues start off similarly, but use different categories. Their raw material consists of vedutas showing the city as a whole or parts of it, grouped by viewpoint and direction of view, and chronologically within each category. The viewpoints and the view predominate among Seenger’s material, and the skies in the older pictures.

Seenger’s conception of “veduta” is apparent from a review he wrote of Budapest régi látképei,[4] where he stated that material in a veduta catalogue is best arranged by topographical criteria. Although city views can of course be collected according to technique, artistic schools or eras, and more specific studies could conceivably work with criteria other than the topographical, Seenger is surely right as regards the treatment of a city’s vedutas as a whole.

From this point, the structure of the two catalogues then diverges. The five chapters of Budapest régi látképei covering the whole and parts of the cityscape are followed by three shorter chapters. The first, Paintings and Drawings, was the subject of Seenger’s above-mentioned criticism. The final two chapters are headed Of Dubious Authenticity and Only Known from the Literature. In Seenger’s catalogue, paintings are dealt with together with the other techniques, and apocryphal compositions devoid of all authenticity are omitted, understandable in the age when the photograph was advancing. Pictures known only from the literature are dealt with separately in Seenger’s catalogue, but at the end of each category, not in a chapter of their own.

What makes Seenger’s catalogue most special is a large chapter devoted to vedutas forming an identifiable background to different kinds of composition – portraits, battle and siege pictures and depictions of other events (flood, Revolution and War of Independence, coronation of Francis Joseph). It brings the numbered list of items in the catalogue to an end (at number 1500). After that comes an important group of compositions linked by some common element (e.g. title, printing plate). Seenger calls it Picture Groups, Series, Frame Pictures. He only included a group if it was entirely devoted to Budapest. Seenger was obliged to set up this category to avoid repetition in respect of these times. Dividing information in this way between the catalogue items and the specific chapter, however, makes it difficult to find such things as artists’ names. The solution employed in Budapest régi látképei was to give the general data applying to a series when discussing the first item, so that later only a reference to that catalogue number was necessary. Seenger’s arrangement was not changed here, however, because it would have meant revising the entire catalogue.

For each catalogue item, Seenger gives the usual data required for identification: the original title or one applied by himself, the artist or modern attribution, technique, dimensions, publishing circumstances, the story of how it was made, an assessment of authenticity, location and bibliography. Since the vedutas are usually held in iconographical collections in which the inventory number is no help in finding the item, he does not give it.

How far Seenger extended and finalised the catalogue cannot be determined exactly. The present editors are aware that the nearly thirty years since Seenger’s death have passed without anybody making a serious study of the Budapest vedutas, and so the book in its present form is only a beginning. It will, however, be of enormous assistance to the researcher who – hopefully in the near future – carries on Seenger’s work. Making good the catalogue’s deficiencies and checking Seenger’s analogues is not something that can be undertaken here and now. A few examples will serve to point the way for continuation of the work.

Ágost Frigyes Walzel made a lithograph of the interior of the Grand Hall of the National Museum as converted for its use as Upper House of the National Assembly. It was published in Imre Vahot’s Országgyűlési emlék (National Assembly Memoir) in 1849. Its omission from the catalogue can only have been a printing error, because together with its companion picture, that of the grand hall of the Vigadó, which accommodated the Lower House, it survives in several Budapest public collections, and Seenger himself published it under number 1323.[5] Finally, Anton Ruttner, for his album Das Kaiserthum Oesterreich, published in 1871, used several pictures from Magyarország és Erdély eredeti képekben by Hunvalvy and Rohbock, published twenty years earlier. Three of these were completely new: the Danube frontage of the Vigadó, a variation of a steel engraving by Georg Heisinger in volume I, details of Margit Island by an unknown artist, and a steel engraving by J. Riegel, after Rohbock, of Ferenc József rakpart.[6]

The publication of Ervin Seenger’s unfinished manuscript catalogue at last completes the publication of painted and drawn vedutas of the Hungarian capital. It will be an indispensable reference book for the museum’s graphic departments, and also for art dealers and engraving collectors.

It would be unreasonable to expect the catalogue to cover vedutas which have come to light since Seenger’s death. Such are three drawings of Budapest by J. V. Reim, part of a set purchased for the National Museum Historical Gallery in 1982, which Seenger could not have known.[7] Around 1840, Franz Pracher of Linz, who was working in Pest, made a colour lithograph of Pest-Buda from Rózsadomb for the workshop of Miklós Szerelmey. The view of Budapest it depicts has been one of the most popular since the late 18th century. The present author first saw a copy of this print in the 1970s in the ownership of a Hungarian-born London collector, and the Hungarian Historical Gallery has since also acquired a copy.[8] On the other hand, a misprint or misunderstanding must be behind the omission of a splendid full-figure portrait of Palatine József by Miklós Barabás. This picture was ordered by Ágoston Kubinyi for the National Museum in 1846, but only transferred to its present location, the Historical Gallery, in 1890. The detail of Pest in the background, with the highlighted museum building, may be regarded as an attribute of the subject.[9]

1. György Rózsa: Budapest régi látképei. Budapest, 1963; Second edition. Budapest, 1999.

2. György Rózsa: Seenger Ervin. In: Magyar múzeumi arcképcsarnok. Eds. S. Bodó and Gy. Viga. Budapest, 2002, 783. It should be noted that the manuscript of the paper A pesti oldal vedutái was not published.

3. On vedutas in general: Max Schefold: Bibliographie der Vedute. Berlin 1986 ; Jerzy Banach: Einführung in die Erforschung ikonographischer Quellen zur Baugeschichte und Urbanistik. In: Lüneburger Beiträge zur Vedutenforschung. Lüneburg 2001,11–19; György Rózsa: Die Typologie als Methode der Bearbeitung alter ungarischen Veduten. In: Lüneburger Beiträge… Band II. Lüneburg 2003, 45-52; On the Hungarian aspect, very important is Béla Szalai: Magyar várak , városok, falvak metszeteken. 1515–1800 vol. I. A mai Magyarország; - Kiegészítések I. Budapest, 2003.

4. E. Seenger: Rózsa György: Budapest régi látképei. Ismertetés. In: Acta Historiae Artium X (1964) 213–214.

5. Teréz Gerszi: A magyar kőrajzolás története. Budapest 1960. 214, no. 48.

6 Ingo Nebehay - Robert Wagner: Bibliographie altösterreichischer Ansichtenwerke. Band 1-6. Wien, 1981–1991, Nr. 584; Ruthner Bd .2/1,44, 45, 39

7. György Rózsa: Johann Vinzenz Reim és Magyarország. In: Folia Historica 11 (1983) 1983, 74-75.

9. Imre Fejős: A Nemzeti Múzeum ábrázolásai. In: Folia Archaeologica VII (1955), no. 17

Pest-budai látképek a tizenkilencedik századból

II.1809-1838

Kölbl Simon, akit az Újvásártér1849 májusában történt bombázásával és a királyi palota ugyanekkori égésével kapcsolatban már említettünk, az ostromban romossá vált palotát is röviddel a visszafoglalás utáni állapotában megrajzolta. (49. kép)[228]

Nineteenth Century Pest-Buda Vedutas

II.1809-1838

Simon Kölbl, who has already been mentioned in connection with the bombing of Újvásártér and the burning of the Royal Palace in May 1849, also drew the Palace in its ruined post-siege condition, shortly after the recapture (fig 49).[228]

RÓZSA GYÖRGY

ADALÉKOK SEENGER ERVIN A 19. SZÁZAD BUDAPESTI VEDUTÁINAK BEFEJEZETLEN KATALÓGUSÁHOZ

GYÖRGY RÓZSA

NOTES TO ERVING SEENGER’S UNFINISHED CATALOGUE OF 19TH CENTURY BUDAPEST VEDUTAS