ROBERT SCHAD: ACÉL-KOR / STAHL-ZEIT
KLIMÓ KÁROLY: VALÓS IDŐ / REAL TIME

 

Templomtér - Oratórium
2005. november 10 – 2006. január 15.
Kurátor: Fitz Péter és Radanovits Lilla


Robert Schad Acél-kor és Klimó Károly Valós idő címet viselő kiállításai a Templomtérben és az Oratóriumban, valamint a múzeum kertjében fogadják a látogatót.

Schad mester nem ismeretlen a magyar közönség előtt, nagyméretű, impozáns vasszobrai már szerepeltek néhány éve a Műcsarnokban. A mostani kiállítás, a Acél-kor műegyüttese egy európai sorozat részeként érkezik Budapestre, a koblenzi Ludwig Múzeum után városunkban, majd a prágai Nemzeti Galériában és a Lausanneban, a Deutsch Foundationban is bemutatásra kerül. Robert Schad szobrai és rajzai mindig az adott környezetre – legyen az természeti, vagy épített – való reflexiók. Ebben a párbeszédben fontos szerepet játszik a táj és architektúra kapcsolata, legyen szó akár a Rajnáról, Moselról, Dunáról vagy a Moldváról.

Klimó Károly új munkái esetében is igen jelentékeny szerepet tölt be az elvonatkoztatott tájélmény. Nagyméretű, papírra készült képein amorf szereplőkkel, különös életet élő figurákkal találkozunk. Szenvedélyes színeivel, gazdagon lüktető képfelületeivel rendkívül hatásos ellenpontja lesz társkiállítója szikár, redukált világának.


Robert Schad az "Acél-kor" címet adta kiállítás-sorozatának, amelynek keretében legújabb műveit több európai országban mutatja be. Már régóta elkötelezte magát az acél mellett, mely iparosodott világunkban nélkülözhetetlen mind az egyszerű építkezéseknél, mind az építészet magasabb rendű formáinál. Richard Serra-tól és Bernar Venet-től eltérően Robert Schad tudatosan a szabványméretű acélt használja, melyet szobrainak nagyságától függően néha tömörebb, néha filigránabb formában alkalmaz. Az "Acél-kor" az anyagra utal, ami Schadnál mindig hangsúlyos, és amit ő mindenki másnál ügyesebben képes legyőzni, és szobrászilag könnyed, táncos mozdulattá alakítani. Az "Acél-kor" utal a világtörténelem geológiai és ontológiai felosztására is, és egyben asszociál a "bronzkor" és "vaskor" terminusokra. A figyelmet az ipari forradalom óta markánsan jelen levő anyagokra, az acél ra, a vasra és a betonra irányítja.

Robert Schad a koblenzi Ludwig Múzeum után Budapesten a Kiscelli Múzeumban kisebb változtatásokkal állítja ki az "Acél-kor" anyagát. Fontosnak tartja, hogy szobraival és rajzaival reagáljon a kiállítóhely térbeli és építészeti adottságaira. A koblenzi Ludwig Múzeumban a kiállítás öt nagyméretű szoborral egészült ki, amelyek a művésznek a Rajna és a Mosel vidékének városi és természeti környezetével folytatott párbeszédét illusztrálták. Nagyméretű szobrait Budapesten, majd a prágai Nemzeti Galériában, s végül Lausanne­ban a Deutsch Foundation-ban is bemutatja. A katalógus Robert Schad legújabb alkotásait különböző nézőpontból közelíti meg és az egyes állomásokat végig kísérve dokumentálja a kiállítások anyagát. A katalógus a szobor és a tér, a külső és belső tér különböző megközelítési lehetőségeiről szól. Főbb témái: a természettel és építészettel folytatott párbeszéd, a szobrok és a mozgás, a tánc kapcsolatának értelmezése. Ezek a kérdések jellemzik Robert Schad műveit; szobrai egyben azt is tükrözik, milyen intenzív viszonya van a modern táncművészettel. Schad számos közös projektet valósított meg azokkal a koreográfusokkal, akik tánc közben közvetlen kapcsolatba kerültek szobraival.

Köszönettel tartozunk mindenkinek, aki a kiállítás létrejöttét lehetővé tette. Mindenekelőtt Robert Schadnak, aki fáradhatatlanul dolgozik az egyes múzeumokhoz karakteréhez illő koncepció kialakításán. Szobrai gondolkodásra és beleérzésre inspirálják a szemlélőt, és olyan érzéseket mozgósítanak, amelyek manapság, az intenzív változások korában, eltompulnak. Köszönettel tartozunk továbbá Ralf Seippel galériatulajdonosnak, aki Robert Schaddal közösen építette ki a különböző múzeumokkal a kapcsolatokat, és aki az európai  turnékiállítást megszervezte. Köszönetet szeretnénk mondani mindazon kollégáinknak is, akik a következő két évben együttműködnek a projekt megvalósításában és osztoznak velünk Robert Schad munkássága iránti lelkesedésünkben. Mindannyian biztosak lehetnek abban, hogy Robert Schad művei inspiráló hatással lesznek rájuk.

Végül, de nem utolsó sorban szeretnénk köszönetet mondani a freiburgi modo-Verlag­nak, amely elkötelezve magát a projekt mellett, és a megszorító költségvetések korában ezzel a publikációval támogatja a művészt és a múzeumokat. Köszönettel tartozunk az impresszumban felsorolt galériatulajdonosoknak is, akik a könyv kiadását támogatták. A múzeumok minden közreműködő dolgozóját sajnos nem tudjuk név szerint felsorolni, de ők azok, akik lehetővé teszik, hogy ezek a kiállítások felépüljenek, és a látogatók számára meghatározó élménnyé válhassanak.

Beate Reifenscheid Ludwig Múzeum, Koblenz
Fitz Péter Fővárosi KéptérKiscelli Múzeum, Budapest
Milan Knizak Nemzeti Galéria, Prága
Joram Deutsch Deutsch Foundation, Lausanne

 

Robert Schad

1953-ban született Ravensburgban.
1974-80. Egyetemi tanulmányokat folytat a Karlsruhei Képzőművészeti Akadémián
1980. Feleségül veszi Erika Stauss zeneművésznőt.
1980–81. DAAD ösztöndíjat nyer a portói Escola Superior de Belas Artes (ESBAP) –ra, Portugáliába.
1982. Elnyeri a III. Kortárs Művészeti Biennale díját „Rajz” kategóriában,
Vila Nova de Cerveira, Portugália.
1984. Elnyeri a Baden-Württembergi Művészeti Alapítvány ösztöndíját.
1985. Elnyeri Wolfsburg város alkotói támogatását.
1986. Elnyeri Ravensburg és Weingarten városok alkotói támogatását és Nordhorn város művészeti díját. „1. Menció” - XXV. Nemzetközi Rajzművészeti Díj, „Joan Miró“, Barcelona
1987. Elnyeri a Kunstfonds e.V., Bonn alkotói ösztöndíját.
1988. Elnyeri a Cité Internationale des Arts, Paris ösztöndíját.
1989–90. Elnyeri a II. Nemzetközi Szobrászati Biennale Nagydíját, Obidosban, Portugáliában.
Elnyeri Duisburg város Wilhelm-Lehmbruck-Ösztöndíját.
Szobrász-vendégprofesszor a Stuttgarti Állami Képzőművészeti Akadémián.
1992. Elnyeri Wolfsburg város „Werkstatt Schloss“ projekt-ösztöndíját.
2004. A „Parc de Sculptures de Larians” megnyitója.

Robert Schad Larians-ban, Franciaországban él.

Klimó Károly

(Békéscsaba, 1936. máj. 17.)
1956–1962: MKF, mestere Bernáth Aurél. 1964–67: Derkovits-ösztöndíj; 1971: Munkácsy-díj; 1980: Juho Russannen-díj, Kuopio (FIN); 1988: Európa Kiadó nívódíja; 1998: érdemes művész. 1971–90: MKF esti tagozat tanára, 1990-től MKF festő szakon osztályvezető tanár; 1993-tól Széchenyi Művészeti Akadémia levelező tagja. Tanulmányutak: 1976-tól Nyugat-Európa, Skandinávia, Irán; 1984: USA; 1991: Koreai Köztársaság; 1999: Portugália, Kína. Budapesten és Monostorapátiban él. ~ művészetére a sokrétűség, sokszínűség jelemző, pályakezdésekor kiindulópontja a természeti jelenség, melyből folyamatos következeteséggel építí fel a formát és szerkezetet. 1970-től nyaranta Szentendrén dolgozott, de művészetére elsősorban az Európai Iskola volt hatással. Rusztikus anyagokból készített kollázsokat, képarchitektúrákat. A 80-as évek elején érezhető változás történt művészetfelfogásában, egyre tudatosabban a tiszta festőiség, a szín, szerkezet és felület viszonyának problémái foglalkoztatták. Munkássága összekapcsolható ugyan az informel hatásával, de nem elsősorban stiláris értelemben, hanem sokkal inkább a festői gesztusok, anyagok és színek használatának szellemi rokonsága terén. Egyaránt kedveli a bonyolult képfelépítést és a kihagyásokra épülő, szinte csak egy-egy gesztusból megteremtett „üres” képet is. Az érzéki festészet számára nem csupán a spontán gesztust jelenti, hanem annak kiérlelt, megfontolt, tudatos, szinte tervezett megkomponálását is. A nagy, homogén, majd széttöredező színfelületekre íródik rá egy-egy vezérmotívum: geometriai vagy amorf forma, kalligrafikus jel. Ezek a jelek csak távolról utalnak archaizáló, prehistorikus rajzokra, mégis, sok esetben a képen nem is jelenlévő figurális motívumokat idéznek fel a nézőben. Színfelületei hullámzóak, a vakolatszerűen vastag, dús rétegek váltakoznak a csak jelzésnyi, áttetsző festék és színrétegekkel. Előszeretettel alkalmaz súlyos színeket: a fekete, vörös, mélykék, arany, fehér, transzcendens mélységet kölcsönöz képeinek. A 80-as években az  Új szenzibilitás kiállítássorozat és mozgalom résztvevője. Gyakorta használja a vászon mellett a papírt is, a 90-es években a keleti kalligráfia távoli hatása is beépült művészetébe. A festészeti és grafikai munkássága szinte nem válik el egymástól, könyvillusztrációiban ugyanakkor a tisztán festészeti motívumok mellett emberalakok is feltűnnek.

 

 


Módosítva: 2005. november 7.