PÉRELI ZSUZSA
ÉGI-FÖLDl ÉG ALATT
AKADÉMIAI SZÉKFOGLALÓ KIÁLLÍTÁS
1994. március 11–április10.
Fővárosi Képtár, BTM Vármúzeum, Metszettár
ÉGI-FÖLDl ÉG ALATT
Az akadémiai székfoglaló kiállítás számomra még meglehetősen szokatlan bemutatkozási forma. Arra gondolna az ember, hogy egy ilyen magasztos, mindenképpen a pályafutásnak szóló elismerést az életműegészének áttekintésével, úgymond oeuvre-kiállítással kellene ünnepelni. Péreli Zsuzsa esetében azonban sok minden ellentmond ennek. Elsősorban maga a művész-nő, nyitott szellemével, állandóan változó és mégis azonos művészi önmagával. Amikor nagy összegző kiállítást várnánk tőle, ő mást gondol: legyen ez egy olyan alkalom, amikor „mást" kap a néző. Persze a gobelin esetében a teljesen újonnan készült munkák seregéből nem könnyű kiállítást rendezni, ugyanis vagy rendkívül sokáig távol kell maradni a nyilvánosságtól, – dolgozni –, esetleg nagy szövőműhelyt kell működtetni. Péreli tud más megoldást is.
Az Égi-földi ég alatt címet viselő kiállítás alapgondolata az, hogy úgy kapcsolódjanak a kiállított művek az eddigi pályához, hogy annak részei is, mégis újat adjanak.Gobelinjein majd mindig az emberalak és érzemény játsza a főszerepet. Mint ahogy számos tudós írásban olvashattuk, vagy szemünkkel láthattuk, Péreli kárpitjain a szereplők szembe néznek: ez érthető is, hiszen a művek többsége, legalábbis kiindulópontját tekintve, régi fotó, vásári tárgy, „találttéma", emberi rekvizitum. Ezek már természetüknél fogva sem fordíthatnak hátat a nézőnek, hiszen ők a főszereplők, róluk és általuk szól valamiről a mű. Most művésznőnk mindennek hátat fordított.
A most látható kárpitok között vannak régebbiek – például a Kármán Tódor emlékére 1981-ben készült – az összekötő azonosság nem az idő. Mindegyiken jelentékeny szereplő az égbolt, s ha akarom, mindenikük metafizikus tájkép is egyúttal. A frontális figurák tovatüntek, nem mosolyognak, búslakodnak, méláznak, büszkélkednek szemtől szembe, mint ahogy megszoktuk Péreli falikárpitjain. Helyüket apró, messzi, távolodó, a semmibe, vagy a tájba beleolvadó, többnyire háttal álló, bizonytalan körvonalú, nemű figurák vették át. Jelen vannakés nincsenek itt. Nem képileg, csak szellemileg szereplők.
Ez a megoldás már fel-feltűnt korábban is, ilyen a Csönd – a paraván – melyen a hosszú jegenyesort az ég határolja, angyallal, satávolban kétaprófigura sétál. A táj vette át az uralkodó szerepet, de senki ne gondoljon tájképre, stilizált szellemi tájak ezek, ahol az ég összeolvad a hegyekkel (Égi-földi játék).
Azután az új gobelineken már ez a tájmotívum is egyre elvékonyodik, és az ég lesz az igazi téma. Hatalmas tinta felhők gomolyognak, betöltve a képfelület nagyját.Mára pajkos vagy félelmetes angyalok is tovatűnőben, tétova, borongós távolba vesző sziluett figurák képviselik az embert. A címek is ezt a való világból távolodó gondolatot sugallják: Kitekíntés a hihetőből, Égi parton, Égi-földi ég alatt. Valahogy ezek ajelenetek az evilág és túlvilág határvonalán játszódnak, anélkül, hogy túlságosan melankolikusak, síriek, irracionálisak lennének. Különös egyensúlyt tart az alkotó. A kitekintés a hihetőből két (nő) alakja aranybalusztrádos korlátra támaszkodik a fekete-fehér kőlapokkal borított terasz szélén, előttük a sötét, viharfelhős alkony. Ennyi a jelenet leírása prózában, de a kép ennél sokkal többről szól: ez a metafizikus szituációteremtés Péreli tehetségét dícséri.
Minden változásnál óhatatlanul azt kutatja az ember, hogy ez most már végleges, ettől fogva minden ennek a bizonyos másnak a jegyében történik-e? Péreli esetében erről biztosan nincsen szó, ezt jelzik azok a grafikák is, amelyek az akadémiai kiállítás „másik oldalát" képezik. Itt az összefüggések talán még világosabbá lesznek, ugyanaz a művész, akit korábbról is ismerünk, aki úgy változik, hogy közben saját maga marad.
(Fitz Péter)
Copyright © BTM Utolsó módosítás: 2003. január 3.
