Primer tekercs Lencsés Ida pályafutása a 80-as évek elsõ felében kezdõdött. Máig fontos alapmotívuma, a háromszög már szinte az elsõ, nyilvánosan bemutatott munkáján fellelhetõ volt. A Medal 1983-ból, ha szimbolikusan is, a kitüntetéseket tartó, textilháromszögre utalt, s mint gobelinmûvészhez illik, természetesen megszõtt, francia gobelin technikájú mûdarab volt. Az ötlet maga nagyszerû, egyszerre adott lehetõséget a gobelinmesterség minden bravúrjának elõadására, finom iróniára, másrészt a használati és dísztárgy között mindig is feszülõ rivalizálás könnyed áthidalására.
Különös idõszak volt ez az 1983–86 közötti, amikor Lencsés pályafutása elkezdõdött. Egyrészt jószerivel pont egybeesett az új textil mozgalmának lezáródásával, ami úgy 1984 környékére bizton megtörtént. Másrészt a gobelin, már csak természeténél fogva is lassúbb természetû és ez lett a mûfaj szerencséje. A megújulás 1980-ban kezdõdött, és hellyel-közzel máig is tart, ami kétségkívül reményteli fordulat. Lencsés Ida a legeslegelején, tehát az 1980-as +– Gobelin elnevezésû szombathelyi biennálén még nem vett részt, mert akkor még fõiskolás volt. Így aztán a 80-as évek derekán formálódó új gobelines generáció színreléptével együtt mutatkozhatott be. Nem volt ez egy rossz pillanat, mert ahogy a neoavantgárdnak végeszakadt, úgy többé kevésbé az experimentális textilnek, mint az elõzõ másfél évized uralkodó áramlatának is leáldozott. Elõtérbe kerültek a klasszikus megoldások, úgymint újfestészet, újgobelin. Ez a megújulás egy olyan lassan változó mûfajban, mint a gobelin is várható volt, a színen termett egy nagyon tehetséges új generáció, akik nagyon erõteljesen az elõzõek – Solti Gizella, Széchényi Lenke, Péreli Zsuzsa, Polgár Rózsa, Kecskés Ágnes, Nagy Judit és társaira gondolok –, nyomába eredt. Az õ tapasztalatuk, és természetesen áttörésük eredményeit már magától érhetõdõ természetességgel ismerték és alkalmazták, plusz a mûvészeti helyzet is nekik kedvezett. A gobelin, mint ábrázoló mûfaj újra élet- és sikerképes lett.
A nyolcvanas évek elején a középítkezési konjunktúra következtében történt némi változás. A nagy szállodaépítési program keretében a textilmûvészet újra elõtérbe került. A szállodamûvészet talán egészségesebb vonulata a gobelinben jelentkezet. Itt ugyan szóba se került a társalkotói szerep, viszont nem a manufakturális, hanem a kézmûves gobelin kapta meg a feladatokat. Így egy sor olyan alkotás jöhetett létre, amely a fiatal gobelines generáció szakmai és anyagi elismerését is megteremtette.
Lencsés és társai azonban errõl a furcsa konjunktúráról márcsak koruk miatt is, megintcsak lemaradtak, így az elsõ lényeges és határozott jelentkezésük a Gobelin 14 címû, a Vigadó Galériában rendezett kiállításon történt, 1986-ban.
Lencsés közben szépen és szorgalmasan szõtte archaizáló, kicsit historizáló háromszögeit. Ugyanaz a könnyedség volt jellemzõ a nyolcvanas évek több munkájára is, úgymint a 6. Nemzetközi Miniatûrtextil Biennálén, 1986-ban bemutatott Kaviár és lencse címû minitextiljére, ahol selymet hímzett gyöngyökkel, volt az egészben valami hetyke magabiztosság, ahogyan a nagyon tradicionális technikát felhasználta és a maga javára átértelmezte. Ezt vitte tovább az Érdemérem 1988-ban, szinte karikatúráig fokozott iróniájával, majd 1988-bna a Dialógus I-II., a csúcsára állított háromszögben megjelent a geometrikus motívumrend, ami a továbbiakban oly fontos szerepet játszik Lencsés munkáin.
A 90-es évekre ez az egész tevékenység szép összefüggõ rendszerré terebélyesedett, állt össze. Az 1994-ben bemutatott Ivoire, a csúcsára állított egyenlõ oldalú háromszög, amely négy kis háromszöget foglalt magába és a rideg mértaniasságot kis amõba-formákkal oldotta fel azt hiszem fordulópont volt, megalapozta annak a kitûnõ egyéni kiállításnak a fõvonalát, amelyet aztán 1995 nyarán a Dorottya utcai Galériában tartott meg. Csupa háromszöget, köztük Bermuda nevût kiállítani, rendes nõmûvészi pimaszság. Mindamellett már csak technikai szempontból is bravúrok sorozatából állt össze a kiállítás. A háromszög mezõk kiindulópontja nyilván a kitüntetéseket tartó kis textildarab volt, ezek a geometrikus darabok, aztán fokozatosan oldódik ez a mértaniasság, möbius szalagok, amorf formák jelennek meg, majd az 1995-ös Emlékezés II.-III. megkezdõdik az architekturális elemek felfedezése.
Örökség (1996) címen mértani idomot – egyenlõszárú háromszöget – szõni önmagában is szakmai mutatvány. Mindezt tetézi a klasszikus oszlop-idézet, ami az antik, a klasszicizmus és az eklektika együtt. Azaz a való, az idézet, az idézet idézete, s mindez persze klasszikus gobelinben, mert végül is ez a foglalkozása.
1996-tól készített egy nagyszabású grafikai sorozatot, amelyek kezdetben gobelintervek, kartonok voltak, majd önálló életre keltek. Többnyire háromszög formájúak, technikájukat tekintve a szemérmes vegyes technika megjelölést viselik, ami rajzot, fotót, kollázst, tust, ceruzát, különféle festékeket jelent. Formai szempontból szinte mindegyiken építészeti fragmentumok is megjelennek rajtuk. Ez a sorozat mintegy elõmunkája volt a nagy tekercsképnek.
A Primer tekercs elõször a budapesti Francia Intézetben került kiállításra, majd szerepelt a szombathelyi 15. Magyar Textilbiennálén is. Lencsés Ida tekercsmûve, a helytõl és alkalomtól tekercs csak, mert hogy huszonkét méter hosszú, ki is lehet bontani, csak helyszín szükségeltetik hozzá. Így hát a két vége fel volt tekercselve, teljes hosszában csak a képfeliraton létezett, no meg a tudott valóság szintjén: azaz ott van. Abban a szerencsében volt részem, hogy idehaza azon kevesek közé tartozom, akik látták kiterítve a teljes tekercset; a kiscelli Templomtér elegendõnek bizonyult a mû kibontására. Mindennél fontosabbnak érzem a Biblia Pauperum jellegét, ott van rajta Lencsés Ida eddigi munkásságának összes története: a háromszögek, az építészeti tagozatok különös, idézõjeles és vérkomoly kavalkádja, maga a személyes történelem. Ugyanúgy olvasható, mint a templomok falán végigfutó frízben a szenvedéstörténet, vagy a jelenetek szentek életébõl és társaik. Amazok is a kultúrtörténet részei, ezek is, csak ezek Lencsés Ida prizmáján át kerülnek elénk. Nagyon szofisztikált ez a „fénytörési” technika, ugyanis számos eszközt vetett be, kollázs, applikáció, fotó, festés, a valóság jelenléte és imitáció együttese, és az egész valami homogenizáló ragasztó segítségével egységbe van fogva és egyben öregítve, mintha valami többszázéves, vagy ki tudja milyen öreg holmiról lenne szó. Aminek a fele általában igen titokzatosan nem is látható, mert hogy fel van tekercselve. Természetesen azért vannak már rajtam kívül is olyan szerencsések, akik láthatták a teljes munkát – amikor egyébként címével ellentétben nem tekercs – a párizsi Magyar Intézetben körben a nagyteremben kifeszítették a vászonfrízt. Huszonegy nagymotívumból áll össze a sorozat, az impregnált vászon középtengelyéhez igazítva sorakoznak a három- és sokszögek. A háttér apró amorf motívumai (vonalak, ezek-azok, dirib-darabok) szinte lebegnek a vásznon. Ebben a mûben az a sajátos és különös, hogy Lencsés egész eddigi pályafutása úgy összegzõdik benne, hogy technikailag közben teljesen más: nem gobelin. Az összefoglalás tehát formai, de azért kíváncsian várom azt a pillanatot, amikor ez a grandiózus mû leszõve is megjelenik, ha ez egyáltalán lehetséges.
Fitz Péter