Kurt Benning és Károlyi Zsigmond
Fővárosi Képtár / Kiscelli Múzeum
Templomtér
1994. július 11–augusztus 15.
Fabényi Júlia és Konkoly Gyula
A PROGRAM ÉS A LÁTVÁNY AMBIVALENCIÁJA
Kurt Benning és Károlyi Zsigmond művészetéről
Miközben e szöveggel bajlódtunk, Károlyi Zsigmond egyszer megemlítette. ha lehetne. latin nyelvű katalógust szeretne. Valószínüleg nem művei klasszikus verete vitte a latinokhoz és remélem nem a méltatók érthetetlensége szuggerálta a "mintha latinul lenne" minősítést... Úgy gondoltuk, e vágy a mostanra eluralkodott, a vizuálisat illusztratívvá redukáló fogalmiság ellen sziilethetett. Beszéljenek a művek, gondolja mondani ezt latinul Károlyi Zsigmond. Roma locuta, causa finita! (De gustibus non est disputandum.)
Nemo ultra posse obligatur – mormoljuk a gimnáziumi latinból, omnis determinato est negatio... Az autonóm műalkotás, miként ez a kortárs művészetelméletekben oly gyakori. kontroverz módon: nyitott vagy zárt műtípuson-ként/rendszerként defíniálódik, mindkét esetben ugyanazt, a mű konceptuális és anyagi kiterjedését mérlegelve jut el a nem illuzorikus/mimetikus felszínű önábrázoló műtárgy-dologhoz, amely ilyenkéntvonatkozik/manipulálja/hat dologi körülményeirc. E modellt Umberto Eco "nyitott mű"-ként a képmező és a látómező azonosságának megszűntével definiálja. Glózer László a megkomponált. érzéki tapasztalásra korlátozott, anyagi identitását vesztett, az azt feladó műtípust nevezi "műből kilépő"-nek. Szerinte az autonóm mű vizuális összefüggése túljut anyagi jelenlétén (annak korlátain) vagyis nem fejeződik be az őt befogadó térben. Nem kompozíciók. hanem struktúrák, rendszerek, folyamatok ezek s ha képek, úgy tárgyiságuk komplexitásában defíniálják önma-gukat. A Pollock, Reinhardt, Rauschenberg, Stella jelzette hatvanas évek eleji sokféleségben a "nyitott mű" fogalma igen eredményesnek bizonyult. a külsőséges stflusjegyek kategorizáló/izoláló szemlélete ellenében képes volt a történés lényegi inherenciáját megragadni. A "nyitott mű"-modell a világ diszkontinuitását példázó művészet episztemológiai metaforajává vált. Az illuzorikusból dologgá lett autonóm műtárgy fenomenológiai és geneaológiai lörténetében először Barnett Newman definiálta Erwin Panofskynak a minőség fogalmát. A kanti "fenséges" abaudelairei "örök magasztos" kategóriaját mint a tapasztalás számára elérhetetlent. csak transzcendentális tapasztalat(ok) eredményeként lehetségest, mint nem verbalizálhatót, fogalmin túlit, a "sublimus"-t a műtárgy önmagát meghatározó minőségteremtő okának nevezte. E felismeréssel egy mindenkor jelen levő. parciálisan kirekedt teozofikus szemlélet került helyére, a művészi aktus irracionális mibenlétét legitimizálandó. (mindenesetre ezt így is lehet mondani...)
Az autonóm/nyitott mű fogalma, mint a modem műtárgy típus szinonímája a nyolcvanas évek romantikus kontextusában, a hermeneutikára is kiható eklektika szempontjaiban némileg bonyolódott, hígult avagy feledésbe merült. A mai művészetkritika a külső és belső tényezők vegyítésével, a stílus kategóriák parciális daraboltságától "felfalt" oeuvre-ökben koherenciát. belső törvényességet feledtetni nehezen képes. Kurt Benning és Károlyi Zsigmond munkásságát kategóriák, stílusjegyek szerint sorjázhatnánk a (rész)igazság bizonyosságával anélkül, hogy munkásságuk konstans motorizmusát, azonos lényegű lelkes voltát érinthették volna. Lévén e két életmű az autonóm/nyitott műtípus dimenziójában történik és lévén esetükben igen bonyolult. rendkívül igényes és egyáltalán nem könnyen értelmezhető oeuvre-ökröl van szó, tartottuk szükségesnek e némileg hosszúra sikerült bevezetőt. Musae. maiora canamus! (ora pro nobis.)
Károlyi Zsigmond mondta: - "A nem teljesen befestett sík, plusz a csík, rengeteg kérdést hoz elő. Kiküszöbölhetetlen marad a tér-illúzió. Vagyis a csík, a csík ábrázolasa lesz. Ezért, arra a kérdésre, hogy ez a kép absztrakt vagy önmaga, vagy ábrázoló, valójában azt kell mondanom. egyik sem, vagy mindhárom egyszerre... Az egyértclműség nem fogalmi probléma, hanem a festménynek kell egyértelműnek lennie." (1994). - "Az az érzésem (itt) egy régi művészet születik az új művészet romjain." (1983) - "Képem a tér általánossága; a kép körüli valóság a tárgy körüli tér megfelelóje. A valóságos tárgy és a kép egymás analogiájaként kezd létezni;
a kép létre jön minl tárgy, a tárgy mint kép. A kép önmagát jelenti, miközben a maga ellentétét (a valóságot) fogalmazza meg."(1976).
A kontextusukból önkényesen kiragadott idézetek, – ilyenként csalások –, arra szolgálnak, hogy Károlyi Zsig-mond szavait saját interpretációnkhoz használjuk. A fordított kronológiai sorrend a jelenbe nyúló teljes húsz év és művész-karrier reciprokja, a művészet "fejlódésének" látszatát hivatott kelteni; a 94-es fogalmi zavar megoldását a 76-os pertekt autonóm/nyitott mű definíció nyújtja... Tehát a pályakezdő Károlyi Zsigmond a modern. autonóm/nyitott kép/mű model szuverén birtokosa volt és mindmáig az maradt. A jelenben működő Károlyi Zsigmond nem töródik munkainak koncepciójukban és tárgyiságukban megragadható fogalmi/verbális tisztaságával, – miért nem? – mert a műnek kell egyértelmű-nek lennie. A mű tehát nem fogalmi lényegű, – milyen tehát? – vizuális lényegű. Itt van, ez az a kulcs ami Károlyi Zsigmond munkásságát nyitja.
Károlyi Zsigmond rendkívül tehetséges és ez, a tehetség latin, klasszikus értelmű; korok változnak, a talentum (mibenléte) marad. Nagyon érzékeny (tehát) és nagyon okos is.
Emotív, empátikus, szerény, türelmes, engedékeny, introvertált. Modemsége, korszerüsége alázatából következik. A korszerűség ismeret/tudás. a korszeruség eszenciálisan verbális dolog. Innét jön a korszerűség kepzőművészeti modellje. A modell megvalósításakor, a minőség igényével jelenik meg a tehetség. Az abszolút korszerű az egyetemessel konfrontálódik és a fogalmival szemben a vizuális (a minőség) győzedelmeskedik. Ezt a kanosszát járja Károlyi Zsigmond húsz éve. A modell megszűnik. tehát érintetlen. megmarad.A negyvenéves Károlyi csíkokkal foglalkozik. Foglalkozott a huszonéves Károlyi csíkokkal? Igen, igen... A Főiskolán, egy kis kombinációval csikra pakolta a Czimra Gyula attributumait, a tükrözést is csikba rakta, meg az egymás mellé rakással is csíkot csinált és falra is csikokat rakott, mi több az időbe is belecsíkozott. Károlyi Zsigmond csíkjai a poetiko-konceptuális reprezentációs. modell teremtés vizuális tematizáló, önkifedő és önkitöltő, metafizikus (transzcendens és szublimált), strukturális és szeriális fogalmiból "beikszelődtek" és az érzékiség mézédes tájai felé indultak. Majdhogynem túlméretezett fogalmi bázisuk előhívó táljában (sic) a dokubróm fotópapíron tennyel, kémiával. szivaccsal-ecsettel Károlyiban óriásiul beindult a festés. - Ha jól emlékszem, ez úgy volt, hogy a függőleges csik(ok) az idő, a kereszt, a plusz jel a lét s midőn hasra/hátra esik a lét, felborul a plusz és meglesz a bizonytalanság: az iksz. A függőleges csíkok manifeszt bizonytalanságát felváltotta az ikszek látens bizonyossága. "Csak a bizonytalanságban lehetsz bizonyos" mondta Károlyi Zsigmond igen bájosan. A látens bizonyosság into szava kevésnek "bizonyult" az óriásul beindult festés megfékezésére. Elmaradt az iksz, az alkímia s a szellem gőzei, csak a vászon, a festék és az ecset maradt. az ecset – természete szerint – a csfkhúzásra.
Ez 1986-ban történt. Igen érdekes, rendhagyó év ez Károlyi Zsigmond munkásságában. Lévén a viszonyok egyidejűsége, a relációk szinkronitása – az egymást/önmagukat megszüntető, a művet kivonó, a műből kivonuló-alkotási modelljének immanens állapota/tárgya (a tükör, fény. csík és environmentális munkákban. a helyzet – és állapotmunkákban, a tangramokban, az állvány "x" és a matematikai "x" naturalizmus egymást kiikszeléseiben, az érvénytelenítés dialektikus, szublim-vizuálissal befedett/betöhött megszüntetésében, majd a befénylést ábrázoló non-figuratfv festmény "becsillantásában" és az utolsó öt év csík-képeinek szeriális bizonytalanságában) nem meglepő. hogy különhöző természetű munkái részleges szinkronban, egymást fedésben-támogatásban történnek. Munkássága első tizenöt évében egyedülálló monolit idom különül el 1986-ban. Az alkímia és az ikszek sziporkázó parádéval kivonulnak, nem marad más. csak a festés: (egy nem túl vastag) ecset meghatározta csík:
használhatónak és a fény-csillogás: céltárgynak. Inkább sarkaló mintsem fékező diszciplína. A sokféle felhős idő után, hirtelen felbukkant teljes lenyűgöző pompajában a művészet csúcsa! Sublimus! -A szublim/fenséges/magasztos itt, most nem a kanti lenyűgöző/letaszító primer, vagy a lyotardi underground értelemben a hegycsúcsszerűségre vonatkozik, hanem a metafórára. a művészeti teljesftmény csúcsaira. az erre való képcsségre, ami viszont már megfelel Kant és Lyotard fogalomnak, mert elképesztő, metafizikus értelemben az! Károlyi Zsigmond szerencséscn kiszabadulva a kor avantgarde terrorjából kieresztette a képességeit. Ez történt. Aztán három év ki tudja mi történt következik... a kötelező korszerűség kínjában pácolta magát... Ez a három év egy szituációban koncentrált: a délrc ncző ablaka mcllctti. arra derékszögű falon egy 86-os, befénylést egyazon méretű ecsetcsíkokból ábrázoló kép lóg, a korareggeli napsütés hegyesszögben haladva át az ablakon hosszúkás csfkot vetít a képre. S mert a kép picit ferdén lett akasztva, vagy az éjszaka volt elferdülve, tény, Károlyi Zsigmond vertikalis természetű világos csíkot látott a horizontális-vertikálislól kicsit elmozdult képfelületen. A kimozduló kép tárgyi mivoltában aktív minőségbe lép környezetével, a képsík megoszlása a csík-csíkok felülete és a fennmaradó felület között olyan arányú, hogy kizárja a háttér-előtér/motívum-háttér leábrá/.oló ve-szélyt. Mindezen kellemes ambiguitásban Károlyi Zsigmond maga előtt látta majdan megfestendő képeinek toposzát. Így volt-e ez, vagy nem így, nehéz lesz eldönteni. Nem könnyű ilyet kitalálni, ha a művész így mesélte, akkor sem.
Az idő múlásától van, vagyis az ijedtségtől, hogy az embernck benő a fejelágya. A hegycsúcsok magasától megszédült Károlyi Zsigmond mindent átgondolva. mindent megfontolva – megijedt. Benőtt tehát a feje lágya és egyenes következményként – amit ezidáig soha nem kellett tennie – fejlődésnek indult. A hegymagasból maradt aktív képtelületet érzelmes minimálba vonta vissza, a függőleges csíkon megismételte a kép-környezet viszonyt, a csík részleges ön-lefedése (csúsztatott ráhelyezése) által. Az alsó csíkkal egybcvágó. bizonyos pont körül fölöttc clmozduló mcgtelelő átvette a vertikális szerepét, így, az elfordult originálist követve a képsík is fordul, virtuális szerepet kap és a helyébe lépőn, elmozdulása szerint mcgjelenik a két sík kiilönbsége, mint mariginális bizonytalan. A parciálisan egymáson levő egybevágó csík-pár önállósulva két együttes kép-tárgyként lép porondra. Mindezek szeriális összefüggésben kis, nagy, zárt, nyitott csoportot alkot(hat)nak is. És mivel ez monoton, – mint Demoklész kardja – a fej felett lebeg a monokrom.
A négyzetes telület, az üres négyzet vagy négyzet által behatárolt tér, csak mint fikció "naturalizálódik", fikció a szemmel befoghatóról. 1978-ban a Bercscnyi kollcgiumban kiállított elanyagiasított fénycsíkok – netán színnel megtestesített árnyékok? – vagy – a csíkok negációja az "egy-öt-négy kép"-ben (1975), és a genti didaktikus installáció (1980) a megsemmisítő. helyettesító és önépítő installációs és tangram művek összességükben épülnck be Károlyi Zsigmond 89-tól tartó nagy sorozatába.