Kiscelli Múzeum – Templomtér
2000. június 29–augusztus 13.
A kiállítást rendezője: Jerger Krisztina
A kiállítást megnyitja: Frank János
Frank János
Khimaira avagy „bukolikus geometria”
Végig tekintve Helényi Tibor negyedszázados kiállítóművészi oeuvre-jét, mindinkább egyetlen vonulatnak látom. Akkor is ha minden ciklusa más és más.
Valamennyi kiállítása feladványokból és azok megfejtéséből áll. Minden tárlata, sőt minden egyes festményére – képletesen – odaírhatná: „quod erat demonstrandum” (szabadon - ez volt bizonyítandó). Helényi poeta doctus azaz tudós költő - illetve festő. Művészetének összetevői között az ösztönös, mintegy, mellékszereplő.
Az összes kiállításának gyűjtőcímet adott: Barbár geometria, Testmás, Függő képek, Khimaira. Nála a kompozícióval, illetve a festéssel csaknem azonos rangú a képcím, tárlat-cím. Az összes képe figuratív, ez a festő csakis embert, vagy állatot – lovat – fest, esetleg csoportos jelentet. Alaptulajdonsága a mesterfokú rajztudás és a szerkesztés szigora, továbbá az anyagtan fölényes ismerete. Kézjegye olykort a kihagyásos módszer, úgy véli, hogy a szerves világhoz oly közel álló nyers alapozatlan nyersvászon, nem elfedni való, hanem mutogatni kell.
Alkalmazott grafikusként, ugyancsak szokatlan, nehéz szaporátlan módszert dolgozott ki, plakátjai, címlapjai tervezésére. Előbb hagyományos vászonra, általában olajfestékkel, ecsetheggyel, minuciózus képet fest, majd a komplett festményről színes diapozitívot készít; erről nyomják reprodukciós, illetve ön-reprodukciós plakátját. Művészettörténeti jelentőségű ebben a műnemben a budapesti Paul Klee kiállítás falragasza.
Mint már mondtam, ennél a festőnél legfőbb a bravúros rajz a lineáris és a valőr perspektíva fortélyai. Az ő vonalai, tónusai a reneszánsz és a barokk határán föllépett manierizmust idézik. Továbbá Székely Bertalan óta nem foglalkoztak ilyen elmélyülten lovak festésével, illetve a lovak mozgásának koreográfiájával. A Barbár geometria című kiállításának a katalógusa lovas-harcosok jeleneteiből szerkesztett montázs képregény, szépen formált betűi csak mímelik az írást, senki sem tudná elolvasni. Helényi az új manierizmus és a poszt-Pop Art mellett a neo-dada mestere is. Szakszóval magán-mitológiának nevezném magatartását, ámbár tudtommal ő sohasem harcolt lóháton lándzsával, karddal még.
A Testmás humán-geometria volna; az arcmás mintájára találta ki a festő ezt a szót. Az archaizálásra talán azért gondolt, mert ezekben a műveikben odi et amo a XIX. századi müncheni akadémiát is megidézte. E festményeknek egységes az ikonográfiája: az emberi test, közelebbről a férfiakt. Minden statikus az egyes figurák beállítása mindig frontális, kivéve ha a modell hátraarcot csinált. A Testmás dualisztikus, egyszerre közli a felszínt, az emberalak küllemét, ugyanakkor közkinccsé teszi az emberalak fölépítésének módját, mértani szabályait I vagy X alakú segédvonalakkal.
A Testmás ciklus fegyelmét utóbb - tudatosan - levette magáról a művész, s elkészült, talán legnagyobb kiállítása, a Függő képek sorozata. A függő azaz szabadvásznas képek tárgya továbbra is eleven: az ember és a ló, vagy a kettő együtt. Mondom, vége a statikus korszaknak, az eddig sem színszegény festő egyszeriben kolorista lett, tiszta keveretlen színekkel. A meleg és hűvös színek ecsetcsapásait ütközteti. Intenzív, harsány, dinamikus sőt rusztikus festészettel jelent meg ekkor. A továbbra is töretlen kompozíció, a szerkesztés látens maradt itt. Ez is Helényi újabb fortélya.
A Khimaira vezérelve a szándékos komplikáció. Az egyetlen festményen belüli eklektikánál vette kölcsön Helényi az antik görög, mitológiai terminust, ennek az oroszlánfejű, kecsketestű, kígyófarkú szörnyekre a nevét metafora gyanánt. Képein a szinte biedermeier simaságú festés, a rusztikus elnagyolt expresszívbe csap át, harmadik tényező viszont itt is a nyers, alapozatlan vászon.
A Daidalosz-Ikarosz tárlatcímről azt hinnők itt is az egyetemes mitológia a fő motívum. Először is ezen a kiállításon egyetlen kép szerepelt, az is a mennyezeten. (A falak üresen maradtak.) A kompozíció Daidaloszt és Ikaroszt, az apát és a fiút egyetlen személlyé foglalta össze. A zsíros, pasztózus, sőt domború festékfelrakást, műanyag alapozással hízlalja festő. Amikor belépünk a terembe a felszálló atyát Daidaloszt látjuk, kimenet viszont tragikus sorsú fiát Ikaroszt.
A 2000. évben rendezett, kiscelli tárlatának újra a Khimaira címet adta címet adta Helényi, mivel - mint mondta - az 1992-es azonos nevű gyűjteménye egyenes folytatásának tartja. Az új ciklus tárgyköre, mint már régóta, a ló és a lovas. Most megkérdeztem Helényi mestert miért fest lovasokat; azt válaszolta hogy a figura mindössze egy függőleges, a lovas viszont négyszögbe foglalható kép már. Úgy dolgozott mint máskor, minden festményének elkészíti a makettjét - nem vázlatot! - és azt újra megfesti a megfelelő méretben. Jelen esetben akár kilenc négyzetméteresre (pannókká) többszörözi festményét, talán azért is, hogy a Kiscelli Múzeum/Fővárosi Képtár Templomterének chiaroscurójában élni tudjanak munkái. A magam részéről az egykori Barbár geometria ciklusának parafrázisaként ezt a sorozatot éppenséggel „bukolikus geometriának” nevezném. A lovak ugyan nem bárányok, ez a sorozat nem pásztorének. Utánanéztem az értelmező kéziszótárban. „Csikós: A ménes pásztora” A geometria - tudjuk - nem fővonala Helényi Tibor művészetének, véletlenül sem volna konstruktivista ő, de kiváló szerkesztési tudása, azért a kockológia vonzalmával is párosul.
Már csak szimpla szállítási okokból megosztja a képeit, külön vakkeretre húzott külön vásznakra, melyeket aztán, alig látható, szinte null-fúgával állítja szorosan egymás mellé, alá, fölé. Kerek húsz éve, amikor a testmás sorozat egyik férfiaktját úgy választotta Helényi ketté, hogy kihagyta a derekát, a hiányzó részen a puszta fal. Történetesen a Belgrádi Biennáléra is elküldtem ezt a kétrészes festményt. Mivel, bürokratikus okokból, késtem, a belgrádi modern múzeum igazgatója - teljes Helényi-empátiával - fölakasztotta a kettős képet, de úgy, hogy jobbra tolta a fölsőt; a két részlet alsó, illetve felső csücske nézett egymás felé, akár a sakktáblán a két fekete, vagy fehér kocka egymás fölött. Ez a kiváló művészettörténész kitalált egy poént, csak nem vette észre, hogy volt másik poén - a művész kihagyása. Amint megérkeztem Belgrádba, visszaakasztattam a kettős képet, úgy ahogy kellett, egymás fölé, persze. tehát a két vakkeretes festészetet már akkor kezdte ez a művész.
Később teremtette meg a hiperrealista, expresszionista ló, és lovas kompozícióiból azt a Helényi-féle analitikus kubizmust, melynek a tételes kubizmushoz ugyan semmi köze, hála istennek.
A Nagyfehér egy hintaló, de nyaka, feje, szerszámozása eleven ló pontos leképezése, a lovacska többi része talán expresszív, a háttérben mozgalmas faktúrájú síkok. A ló hátán egy aránytalanul pici kislány ül, boldog arckifejezéssel. A ló olyan hatalmas, ahogyan a gyerek képzeletében él. Diagonálisan beállított, ketté bontott kompozíció a Fehér kereszt kék ékben című. Leírása: végletesen skurcirozott lovas, indulatos, expresszív foltokból építve; a ló fején fehér András-kereszt (X), a háttér - sziklára emlékeztető - kék háromszögében. A nagy harcos hiánya szintén több részből áll. Itt is csak a precízen kidolgozott lófej értelmezhető, a többi mind mozgalmas síkfestés, a vakkeretre húzott vásznakon, melyek osztottsága és eltolása űrt képezve adja ki a lovas negatívját.
Frappáns és jogos öröksége Helényinek a Der blaue Reiter című táblája. A Der Blaue Reiter az első világháború előtti németországi soknemzetiségű, sok stílusú művészcsoport volt. Egyik alapítójuk, Franz Marc törekvéseit így foglalta össze: „…a legszebb hagyományt teremteni, nem pedig élni belőle.” Hát tessék. A hagyományt fölelevenítette Helényi Tibor ezen a darabján, 2000-ben. A lófej és az állat nyaka félprofilból, hozzá a kék, izgatott festésű négyzetek egybekomponálva. Ez után a kék ló, után barna, A rejtőzködő lovas – nemcsak egymaga hiányzik a három összetevő tábláról, hanem a ló teste, fara, lábai is lemaradtak a háromszögbe zárt ló-képmásról. Mintegy kinyitott könyv, vagy négyoldalas meghívó belső oldalai néznek ránk a Nappal és éjszakából. Az első lap világos, a másik sötét. A középen akár egy könyvgerinc, de a visszáján, keskeny, álló téglalap, a tetején apró lófejjel. A ló en face portréjával.
Ennek a templom-tárlatnak mind a tizenkét képe (elég ennyi ekkora nagy pannókból) kérlelhetetlenül azonos tárgyú. A ló és/vagy a lovas. Mégis mind különbözik egymástól mind keresetten cáfolja az előző és a következő darabot. A széria egyetlen tétel tizenkét megoldása – tizenkét meglepetéssel.