Radoslaw Gryta
Egy modernista lázadóRadoslaw Gryta szobrainak hatását több tényezõvel próbálhatjuk megmagyarázni. Elõször is a szobrok erõs vizuális nyelve kelti fel figyelmünket. A kiindulópont gyakran valamiféle pontos forma – téglalap, csillag, henger vagy spirál. Grytát jelentõs formalistának tarthatjuk, aki ezáltal a modern hagyományokhoz kapcsolódik.
Grytát, a szobrászt a mû felszínének taktilitása, tapinthatósága nyûgözi le. Olyan õ, mint egy kézmûves, aki élvezi az anyagot, és azért farag, hogy érezze a fa melegét és illatát. Gryta saját szavaival õ olyan, mint „Szent József, aki csak úgy gyalulgat.”
Szobrászként Gryta gyakorlati fenomenológus. A mûvet nem csak a látáson keresztül kell megtapasztalni, meg is kell érinteni. De végül is, ez is csak felszínes dimenzió. Ami végérvényesen megérint, az a mû tartalma. És micsoda tartalom van mûveiben!
Gryta mûvészeténak nagy témáit olyan fogalmak segítségével lehet meghatározni, mint „nemzet”, „hétköznap”, „öregek”, „kopottság”, „idõ” és „emlékek”. Ezek mind olyan dolgok, melyeket rohanó korunk eltörölni igyekszik. Gryta modernizmusa megfiatalodik a hozzá kapcsolódó történelmi tudat és fogalomkör segítségével. És noha Gryta politikus, szeretettel kezeli témáit, mûvészi tevékenysége ezért (is) olyan értékes.
Ahhoz, hogy megértsük Gryta mûvészetének különleges jellegét, vessünk egy pillantást a szerzõ múltjára. A finn állampolgárságot szerzett Gryta jó húsz évvel ezelõtt települt át jelenlegi hazájába. Gyermek- és ifjúkorát szülõhazájában, Lengyelországban töltötte. Az emlékek személyes történelmi szintjéhez tartozik a család és a nagyszülõk. A szociális szinthez tartozik a közösség, melyet a katolicizmus, a kommunizmus és kommunizmus ellenesség árnyal.
Ezen szociális dimenzió által Gryta törtnénete más, mint a finneké. Mûvészetének erkölcsi magatartása is fontos tüske jólétünk húsában. Gryta mûvészetének megvan a maga saját karneváli jellege, legmélyét tekintve azonban mégis komoly. A mûvész azt akarja, hogy a mûvészet tényleg jelentsen valamit. Hisz abban, hogy a világ jobbítható. Radoslaw Gryta ezért alkot.
A kiállításon látható két mûve remek példája annak, hogyan valósítja meg Gryta tematikáját.
„A Nagymamáknak – emlékmû a varrogató kezeknek” (2000) címû mûve Gryta gyermekkori emlékein alapul. A nagymamájánál lakott, ahonnan sokkal közelebb volt az iskola. Itt tanult meg Gryta olvasni. A nagymama szerette, ha Radoslaw felolvasott neki, míg õ kézimunkázott, vagy fõzött. A II. világháború ezen a környéken az 1950-es évekig folytatódott partizánakciók formájában. Az 1960-as években az itt harcoltak közül többen kiadták emlékirataikat. Radoslaw ezeket az írásokat olvasta fel, a nagymama pedig megjegyzéseket fûzütt a hallottakhoz: bizony, így volt... vagy: nem is így történt. A helsinki Sculptor Galériában a mûnek volt egy auditív része is, ahol Gryta felolvasta ugyanazt az írást, amit annak idején nagyanyjának olvasott a 60-as évek elején.
A mû formai kiindulópontja a mûvész kezeirõl készült fényképfelvétel, amint éppen cérnát fûz egy tûbe. Elvi szinten a mû a nõk és a házimunka elõtti tiszteletadás. Vajon ki varrta fel Kopernikusz gombjait, kérdi kajánul a hétköznapok mikrohistóriája iránt érdeklõdõ Gryta.
Teljesen új a Kiscelli Múzeum kiállítására készült Vasárnap reggel címû alkotás. A kiállítóteremként mûködõ volt templom közel húsz méter magas mennyezetére egy fából font kötélszerû szerkezetet akasztottak. A fakötelek a boltívek felé nyújtóznak, fentrõl a menny a kötélen ereszkedik alá a kiállítótérbe. Az anyagválasztás nem véletlenszerû. Az alma- és az égerfa az ártatlanság - és talán a bûnbeesés - szép szimbóluma. A mû hangzásvilága a templomi harangok zúgását idézi. Gryta gyermekkorában templom közelében lakott. Kiscellben a gyermekkor harangjainak akusztikus emléke zeng. De milyen messzire tudunk visszanyúlni? Vajon úgy zendülnek-e a harangok, mint az anya szívhangja a magzat számára az anyaméhben?
Milyen szépen állítja vissza Gryta a sérült, háború-kormozta kolostortemplomot eredeti állapotába. A hang a profanizált teret ismét a mély meditáció helyévé teszi.Lars Saari
1955-ben a lengyelországi Krasnik Lubelskben született.
Krasnik egy kis város Dél-Kelet-Lengyelországban. A második világháború elõtt a városka lakóinak csaknem fele zsidó volt. Az utolsóra, a piactéren nápolyiüzletet vezetõ Kestenbeumra még Radek is emlékszik. Gyermekkorában a várhegy tövében laktak, amely kedvenc játszóhelye is volt. Apja, Jan helyi párttitkárként a téglagyár, a nyomda és az egészségügyi igazgatás vezetõ beosztásaiban dolgozott. Késõbb kis téglagyára lett, amely a többi családtagnak is munkát adott. Anyja, Barbara, irodai alkalmazott volt, aki a háborús éveket egy német bentlakásos intézményben töltötte. Radoslaw gyermekkorának legfontosabb szereplõi a nagyszülõk voltak, akiknél sokat tartózkodott: anyai nagyanyja, Wiktoria, anyai nagyapja Rudolf, aki német származású volt, tanító, apai nagyanyja Katarzyna, apai nagyapja Franciszek, zenész és földmûves.
1959–62 Emlékképek a kisváros május elsejei felvonulásairól, a falábú háborús veteránokról, körmenetekrõl. A rudniki falusi iskolában hallotta a hírt, hogy ember járt a világûrben.
1963–65 Wiktoria nagymamánál lakott, akinek a szülõfaluja és lakhelye a partizánok területén feküdt. A nagymama sok történetet mesélt, és szerette, ha Radek felolvasott neki a háborúról szóló könyvekbõl, melyhez aztán mindig megjegyzéseket fûzött. Az iskolában kezdett el érdeklõdni a történelem és a mûvészettörténet iránt. A negyedik osztályban olvasta Tadeusz Rozewicz „Jak dobrze” címû versét. Harminc év múlva ezt a verset írta „Penaali” (Tolltartó) címû mûvébe.
1964 júniusában bérmálkozott Lodzban. A szülõk azt akarták, hogy gyermekük katolikus nevelésben is részesüljön. A bérmálkozás Lódzban volt az ott lakó unokatestvérekkel együtt, hogy az apa pártban betöltött funkcióját ne veszélyeztesse.
1970–76 A lublini mûvészeti iskola diákja. Az elsõ év a beilleszkedéssel telt. Csak szobrásztanára ajánlásával folytathatta tanulmányait, aki ígéretes tehetségnek tartotta. Eugeniusz Baranowski Radek legfontosabb tanára lett, aki a legnagyobb hatással volt a fiúra. Késõbb közeli barátokká váltak, Baranowski megtanította a szobrászkodás titkaira és arra, hogy a mûvész soha sincsen kész. A tanár a Majdeneki és más koncentrációs táborokban raboskodott annak idején, élményeirõl azonban soha sem beszélt. Baranowski értékelte a szépséget, és úgy tartotta, hogy az ember jobbá válik, ha szép tárgyak veszik körül. Érdekelte többek között a finn formatervezés, az építészet és Sibelius.
Ez volt Radek elsõ találkozása leendõ hazájával. A gimnáziumi évek alatt ébredt fel Radek érdeklõdése a színház iránt. A lublini “Kísérleti színházi tavasz” mûsorán szerepelt többek között Helmut Kajzar rendezése, amely mély benyomást gyakorolt a fiatal fiúra.
1976 Felvételizett a varsói Mûvészeti Akadémiára, közben közelrõl figyelte az Ursus gyári munkás-zavargásokat.
1976–78 A leningrádi Repin Intézet szobrász szakán tanult. Megismerkedett leendõ feleségével, Maijával.
1978–79 A krakkói Mûvészeti Akadémia szobrász szakának tanulója. (Feleségével együtt Nova Hutában laknak.)
1979 Megszületett fia, Ilmari. Õsszel a család Finnországba költözött és Radek megkezdte tanulmányait a helsinki Iparmûvészeti Fõiskolán
1980–84 A Finn Mûvészeti Akadémia szobrász szakán tanult.1980 óta számos közös kiállításon vett részt hazájában és külföldön. 1986-tól kezdve több egyéni kiállítás és köztéri szobor Finnországban és külföldön. Több szobrászverseny díjazottja.
1989 állami kitüntetésben részesül.
Alkotásai jelentõs nyilvános és magángyûjteményben szerepelnek Finnországban és külföldön egyaránt. 1992 óta a “Suo-Akatemia” performansztársulat tagja. A csoportnak számos fellépése és projektje volt otthon és külföldön.
1994 óta a Képzõmûvészeti Akadémia szobrász professzora.