Susanne Gottberg alkotásai a festmények érzékelésének egyik központi problémáját vetik fel. Úgy tûnik, mintha képei – legalább – három alternatívát kínálnának a festmény érzékelésére: a kép olyan, mint Alberti „finestra aperta”-ja, nyitott ablak, amely az ablakon túli világot tárja elénk, vagy egy színes felület, mely magához vonzza tekintetünket, avagy inkább tükör, mely saját emlékeinkre utal, és reflektív kommunikációra ösztönöz. És mi van, ha a festmény tényleg csak tükröz, mindazt megmutatja, amit tudunk, és amire emlékszünk. Ennek ellenére: a világot vásznon ábrázoló festmény nem csupán tükör, már csak azért sem, mert az érzékelés felkészülés a dialógusra mindazzal, amit a befogadó már elsajátított.
Gottberg festményeinek kommunikativitását hangsúlyozza:
a festmény mindig két ember találkozása. A
mû csak a befogató pillantása alatt válik teljessé.
A befogadó a vászon ugyanazon oldalán áll,
mint az alkotó. A megélt életet nézi, amelyet
az alkotó készített. Gottberg festményeinek
témái gyakran kapcsolódnak a megélt élet
emlékeihez: öreg ház, perspektivikus reflexiók,
híd, út, ablak.... Ezek közel, a közelünkbe
hozzák az eltávolodottat. Emberi jelenlétre utalnak. 
A Teljes kép felé háromrészes festmény, mely három ablakcsoportot ábrázol: az ablakok mintegy önmaguk tájait tárják fel. Az ablakok terek, melyek más terekbe nyílnak, ennek ellenére csak saját terüket mutatják. Az ablak nem tölti be az egész festményt – az ablak látható a festményen. A festmény materiális felszíne fényes, így az olajfesték csillogása új tükrözõdési felületet hoz az illuzórikus látványba. Mivel mindhárom festmény ablakot mutat a (festmény) ablakban, a pillantás elkerülhetetlenül a kép mélysége felé irányul. A pillantás azonban vízszintesen is mozog, történést keresve: a három ablakot egymásba csúszva látjuk.
Festményeivel Gottberg igazából egy negyedik alternatívát kínál a fentebb felsoroltakon kívül: mi van, ha a festmény tényleg néz bennünket, mint egy pillantás, mely oldalról ért minket és a figyelem viszonzására kér. A mû üzenete: észrevettek. A mû néz bennünket, elkapja pillantásunkat, a festmény színpadának folytatása leszünk. A színpadon bennünket néznek, mi pedig visszanézünk.
Altti Kuusamo