FRIEDRICH FERENC
 

 

Templomtér
2005. április 28–június 19.
Rendező: Krómer Ágnes

Gesztus versus geometria

Néhány gondolat Friedrich Ferenc műveiről

 

 Az alábbi sorokat a körülmények alakulása miatt szövegíráshoz szokatlan helyen, a Kiscelli Múzeum Templomterében jegyeztem le. Friedrich Ferenc kiállítását elemezve az egyik sarokban ültem, szemléltem a munkákat és a monitoron fogalmazódó szöveget, egyszerre látva képet és annak szavakba foglalt változatát. Szövegírás ilyen meghitt alkalmára nemigen emlékszem eddigi pályafutásom során.

        A művekkel való személyes találkozás ellenére nem véletlen, ha most e bevezetőben mégis szakmai szempontokat sorakoztatok fel. A közvetlen szemlélet ugyanis épp azt váltotta ki belőlem, hogy e kiállítás egységes koncepcióját és egy gondolat köré szerveződését, logikáját ismerjem fel.

        Persze, triviális dologról beszélek. Aki látta a tárlatot, mindjárt észrevette, hogy egy központi motívumként elhelyezett monumentális szobor előzményeivel és elhelyezési koncepciójával ismerkedhetünk meg. Ezzel kapcsolatban több műtípust is megmutatott nekünk a művész, azokat, amelyek a gesztus térbeli kiterjesztésével, illetve annak egy geometrikus formájával – az ékkel – való szembeállításával foglalkoztak. De ne szaladjunk előre, nézzük elemenként, mit is láttunk.

 

        Az első elem, amiről a kiállítás szólt, talán viccesen hangzik, de maga a művész. Azért fontos Friedrich Ferenc érdeklődését a kiállítás középpontjába állítani, mert munkássága sok olyan részlet meghatározójává válik, ami a gesztus kontra geometria szobrászati megfogalmazásában sorsdöntő. Az anyaghasználat következetességére gondolok, ami bár a szobrászatban alapvető, de Friedrich esetében mégis egy hivatás meghatározója lett. A fém anyagszerkezete, felülete számára nemcsak esztétikai kérdéseket jelent, mert a dunaújvárosi vasmű mérnök-kutatójaként a vas és az acél tulajdonságainak befolyásolhatóságával, megváltoztathatóságával foglalkozik. Számára a fémek színe és tapintása olyan belső karakterjegyek hordozója is egyben, amelyek az avatatlan szemlélő számára ismeretlenek. A széles körű ismeretanyag tudatosságot eredményez, ezért minden vassal vagy acéllal kapcsolatos választás munkáin konceptuális döntés eredménye. Mindennek megemlítését csak azért tartottam lényegesnek, mert bár a szobrok művészeti megközelítésének ez csak közvetett, de a pályakép megismerésének mégis fontos adaléka.

        A minap valakivel beszélgetve arra jutottunk, hogy a geometria, e kiállítás és Friedrich munkásságának másik eleme nem más, mint egy vallás. A mértannal foglalkozó művészek az absztrakción túl egy olyan rendszer felépítését követik, amellyel a világ megjelenésének filozófiai alapjaihoz ásnak le és tárják fel azt a maguk értelmezése szerint a közönségnek. A geometria tehát a művészet egy útja, ami a tisztánlátást és a megértést szorgalmazza a káosz világában. A rendteremtés ezen ősi tradíciója a művészet történetének egyik meghatározója, a huszadik század művészetének egyik központi kérdése. A világot idealisztikus utópiákon keresztül láttató izmusok számára a mértan a filozófia matematikájának síkbeli és térbeli dimenziója, ezért nem véletlen, hogy az irányzatok egy széles csoportja tekinti elemeit a képi kifejezés alapjának.

        A gesztus, e kiállítás harmadik és a művész utóbbi évekbeli tevékenységét meghatározó témája mindezek ellentéteként jelenik meg. A szabad kézmozdulat nyoma a geometrikus redukció felszabadítása és ellentéte. A gesztus a kötetlenség és a lázadás jelképe a szabályozottság birodalmában. Friedrich számára a kézjel nyilván összetett kérdés, mert azt veti fel, hogy hogyan válhat a síkon lejegyzett rajzmozdulat térbeli kifejezéssé, körbejárható formává. A felvetés azért jó, mert a gesztus automatizmusa, mint az emberi lélek alapjainak felfedője nem kötődik a két dimenzióhoz, mint kézmozdulat nyilván sokkal inkább térbeli kiterjesztésű. Ennek felismerése és megjelenítése jelenti a művész utóbbi években készült szobrainak szakmai problémáját.

        A festészetben igen gyakori motívum szobrászati megfogalmazásában az újszerűség meghatározását és megvalósítását érezhetjük. A Kiscelli Múzeumban megrendezett kiállítás e nagyívű vállalkozás kiteljesítéséről szól, amely során a művész megmutatja e gondolat eredetét korábbi műveiben, majd a téma konkrét megfogalmazását vezeti végig példáival.

        Friedrich munkásságának említett alapelemei, a geometria, a gesztus és az ellentétek keresése folyamatosan jelen volt alkotásaiban. Változott a lépték, a fogalmazásmód és a megjelenítés a kisebb méretű, geometriából kiinduló szobrokat felváltották a gesztusalapú alkotások. A gesztus és az ék ellentétét megfogalmazó legnagyobb ívű szobra 2000-ben készült el a Városligeti tavon megrendezett szobrászati kiállítás keretében.

A gondolatmenet egy más megközelítése 2003-ban valósult meg kisebb léptékben, ahol már nem láthatjuk az éket mint a gesztus ellentétét, hanem a kézjel szoborként, önmagában álló formaként jelenik meg. Itt a geometria a gesztus metszetében, a vashuzal profiljában ismerhető fel. 

A Kiscelli Múzeumban rendezett bemutató a mű előzményeinek és megjelenéseinek összefoglalását adja. A városligeti kiállítás utalásai grafikus, vázlatszerű printeken láthatók, fiktív emlékképként felidézve a szobor akkori állapotát és hatását. Ezek szerint a művész valós térbe írt gesztusa épp áttetszőségével és öntörvényűségével vált összeegyeztethetővé egy természeti és a klasszikus stílust idéző építészeti környezettel. A könnyed (több mázsás!) vas-jel mondanivalója ezen túl a véletlenszerű és a rendezett közti konfliktusról és ellentétről is szólt, mert átláthatóságával az építészeti és szobrászati kifejezésmódok párosíthatóságát sugallta. Mint az érem két oldala, ami egyet alkot, a szobor két aspektusa a világot az ellentétek együttélésében és dialektusában láttatta.

Végül a kiállítás ötödik elemét a kiállítótér és a művek kapcsolata jelentette, mert az elrendezés módja olyan többletet, egyedülálló dimenziót adott a szobrokhoz, ami önálló kategóriaként értelmezhető. A templomtér falai felülmúlhatatlan környezetet biztosítottak a művek befogadásához és látványához: a körüljárhatóság lehetőséget teremtett arra, hogy a munkák olyan összefüggéseit láthassuk meg, amit egy végső, köztéri elhelyezés esetében már nem vennénk észre. A templomtér hagyományidéző, mértani alaprajzát a gigantikus gesztus kivetített ellenpontjaként is értelmezhettük: a szobrok együttesének építészeti környezete a művek tartalmi összefogottságára hívta fel a nézők figyelmét.

Friedrich Ferenc érdeklődését felismerve, a monumentális jelet egyszerre látva az előzményekkel, észrevehettük, miféle szakmai kihívást jelent a szobrászatban a lépték, az arány és az anyag, aminek számbavétele, megismerése és végigkövetése e tárlat extra-erényeihez tartozott.

Petrányi Zsolt