Fõvárosi Képtár / Kiscelli Múzeum
Oratórium
2002. október 28–2003. január 12.
rendezõ:  Mattyasovszly Péter

Bevezetõ Matzon Ákos kiállításához

Nagyon megtisztelõ, baráti gesztus volt Matzon Ákos részérõl, hogy engem kért meg kiállítása megnyitására, ám – úgy hiszem – nem fontolta meg kellõ alapossággal, nem érzékelte elõre annak veszélyét – hogy e szerepre építészt – méghozzá nagyon is gyakorló építészt szemelt ki, aki számára az Isten és ember által tervezett Világ sokkal természetesebb valóság, jelenség, szépség, bánat és öröm annál, semhogy teóriákat gyártson hozzá. Jómagam még saját házaim, tereim, formáim tapintható és érezhetõ létezését is környezetünk olyan evidens részének tekintem, mint Santorinin a Thirassia szigete mögé bukó vörös Napot ( nem e látványértékek, s azok szépségének összevetésére gondolok persze – ilyen katasztrofális ön-felértékelésig sohasem  jutnék el. S mindezek természetes következménye, hogy a szobrokban formált, képekben festett Világokat – a szobrászok, festõk lelkébõl, agyából, testük zsigereibõl, génjeikbõl elõbúvó, belõlük megszületõ – s a „Nagy Rendszer” szerves részeit képezõ eme jelenéseket is ilyen természetes önfeledséggel vagyok csak képes szemlélni, minden különösebb analízis, kategorizálás, kalibrálás, teória segítsége, mankója nélkül.
Ha Matzon Ákos, az építész is ilyen – idézõjelesen – „egyszerû” ember, mint én, úgy – remélem – elnézi nekem ezt a minden tudományosságot nélkülözõ megnyitót.
Minden teremtés lényege a  gondolat és a kéz szabad gesztusa, az a mámoros spontán akarat, amely visszatarthatatlan kényszerrel robban ki teremtõjébõl – s ha ez a gesztus ilyen gondolati, érzelmi szabadságban gyökerezik –, akkor teljesen mindegy, hogy önkifejezéséhez mifajta stílust választ.
Matzon Ákos olyan mûvész – de fokozzuk inkább így – olyan ember, akit csupán a Mindenség – és önmaga érdekel, s mozdulatait nem befolyásolják trendek, divatok, szokások, gazdasági-illeszkedési megfontolások.
Képeiben a létezés egészének és ezen belül saját létezésének egyensúly állapotát keresi-kutatja, akár igen bonyolult fél-plasztikus struktúrákat, akár tõmondatos képleteket hoz létre. Építész múltja predesztinálja arra, hogy eme struktúráiban és képleteiben egyaránt mindenkor ott legyen a TÉR, – statikus és dinamikus erõ-mozgásaival, belsõ egyensúly-rendszereivel, vulkanikus kitöréseivel, egymásba hatoló, egymásra rétegzõdõ gyûrt szöveteivel – s legvégsõ, letisztult nyugalmaival. Matzon Ákos képekké préseli a TERET – falra akaszthatóvá, bekeretezhetõvé kalodázza annak mélységeit és távlatait, s mert nagyon ért a TÉR nyelvén, az barátsággal helyezkedik el ezekben a kalodákban.
Igen sok mûve maga az építészet – szinte ilyentén megvalósítás, megépítés, funkciókkal való megtöltés után kiált – szívesen lelopnám formáit eljövendõ házaimhoz. Eisenmann, Oma, Libeskind, Steven Holl, Zaha Hadid – s hosszan folytathatnám a sort – rokonuknak tekinthetnék Matzon Ákos térkompozícióit, vonalhálóit, struktúráit, különös-érzékeny egyensúly-játékait, néhány szavas jeleit.  S mert – valójában – mindig jelekben gondolkodik, e nagyon leegyszerûsítettnek tûnõ, párszavas jelképeiben is benne él egész szuverén rendszere.  E kiállítás is éppen errõl szól! Formáit mozdíthatatlan helyzetbe hozza – még többrétegû, szinte kibogozhatatlan szövetszerû kijelentéseiben is – ha pedig a legprimerebb szemantikai értelmezésû képekben gondolkodik – ezeken itt a falakon –, egyensúlyrendszere színben, formában, arányaiban egyaránt rendíthetetlen. Mûvei a Kozmosz megfejthetetlen egyensúlyát hordozzák, amely egyensúly mögött valahol ott búvik meg az örök és örökös mozgás titka.
Fogadjuk szeretettel és érdeklõdéssel ezt a kiállítást – megérdemli.
 

Finta József
2002. október 28.