Fehér László
Fehér
László igen ismert, világszerte magasan
jegyzett festõ. Legtöbb festményén a
táj kötött, semleges, elnagyoltan megrajzolt,
akár egy díszlet. Az emberi figurák mintha
csupán várakoznának a léten
átutazóban. Némely képén
testetlenné válnak a formák,
átlátszó, tartalom nélküli
sziluettjeinek megtöltése vagy legalább
elképzelése a mi dolgunk. Mint mondja:
„Figuráim a jelenlétet, halmazállapotot
és idõttartamot kölcsönzõ
árnyékon keresztül
léteznek.”
Alkotásai a
látszat és a lényeg, az álom
és a valóság, az anyagiság
és a szellem közötti utazásra
hívnak. Hiperrealizmusa szemérmes,
megindító költészet, –
törékenysége sokáig fogva
tart.
Fehér
László gyermekként jó ideig
élt egy varázslatos, öreg kastélyban,
ahol szülei görög emigráns gyerekeket
tanítottak magyarra. Egyfajta oázis volt,
emléke ma is melengeti õt. Manapság
szülei 300 éves házának
közelében él, saját háza
éppoly fehér, mint a régi
ház.
Mély nyomott hagyott benne a Biblia.
Hamar közel került Istenhez, akirõl valamennyi
alkotásában tanuságot akar tenni. Vegyes
házasságból, protestáns-katolikus
szülõktõl származó
gyerekként 12 évesen egy orosz zsidókat
ábrázoló fotókkal
illusztrált kalendárium láttán,
hirtelen mintha tükörbe nézett
volna.
Azonosította
magát a zsidókkal, magára ismert
bennük, önmagára lelt. A
zsidóság az õ számára nem
születés, hanem választás dolga.
Fiatal felnõttként, szülei
szeretetétõl támogatva rituálisan
is erre az útra lépett. Kezdetben „valódi
hívõként” ortodox ruházatot
és pajeszt viselt. Scheiber Sándor professzor egy
helyen így fogalmazott: „Új zsidó
szimbolumok szültettek Fehér ecsetje
nyomán.”
Hiszi, hogy sorsa
elrendelt. „Úgy érzem, addig festek, amíg
Isten örömét leli benne.”- mondja, s
késõbb így folytatja: „A fény az
igazaknál van elrejtve.” Egy zsinagógában
találkozott vallásos zsidó
feleségével. Fehér László
hazája kulturális értékeinek
élõ és állandó
képviselõje.
1975-tõl
festészetének kemény
társadalomkritikai éle lett. Szociografikus
sorozatában képeinek tárgyául a
remény nélküli
struktúrában felmorzsolódott embert
választotta. Mûvei akkor gyakran heves
ellenérzéseket váltottak ki.
Útját azóta is
tántoríthatatlanul járja, s bennünket
is lefegyverez a mû és az ember
õszintesége, elkötelezettsége
és elhivatottsága.
Copyright
© BTM Utolsó módosítás:
2002. január 8.