Fehér László igen ismert, világszerte magasan jegyzett festõ. Legtöbb festményén a táj kötött, semleges, elnagyoltan megrajzolt, akár egy díszlet. Az emberi figurák mintha csupán várakoznának a léten átutazóban. Némely képén testetlenné válnak a formák, átlátszó, tartalom nélküli sziluettjeinek megtöltése vagy legalább elképzelése a mi dolgunk. Mint mondja: „Figuráim a jelenlétet, halmazállapotot és idõttartamot kölcsönzõ árnyékon keresztül léteznek.” 
Alkotásai a látszat és a lényeg, az álom és a valóság, az anyagiság és a szellem közötti utazásra hívnak. Hiperrealizmusa szemérmes, megindító költészet, – törékenysége sokáig fogva tart.
     Fehér László gyermekként jó ideig élt egy varázslatos, öreg kastélyban, ahol szülei görög emigráns gyerekeket tanítottak magyarra. Egyfajta oázis volt, emléke ma is melengeti õt. Manapság szülei 300 éves házának közelében él, saját háza éppoly fehér, mint a régi ház.
Mély nyomott hagyott benne a Biblia. Hamar közel került Istenhez, akirõl valamennyi alkotásában tanuságot akar tenni. Vegyes házasságból, protestáns-katolikus szülõktõl származó gyerekként 12 évesen egy orosz zsidókat ábrázoló fotókkal illusztrált kalendárium láttán, hirtelen mintha tükörbe nézett volna.
Azonosította magát a zsidókkal, magára ismert bennük, önmagára lelt. A zsidóság az õ számára nem születés, hanem választás dolga. Fiatal felnõttként, szülei szeretetétõl támogatva rituálisan is erre az útra lépett. Kezdetben „valódi hívõként” ortodox ruházatot és pajeszt viselt. Scheiber Sándor professzor egy helyen így fogalmazott: „Új zsidó szimbolumok szültettek Fehér ecsetje nyomán.”
    Hiszi, hogy sorsa elrendelt. „Úgy érzem, addig festek, amíg Isten örömét leli benne.”- mondja, s késõbb így folytatja: „A fény az igazaknál van elrejtve.” Egy zsinagógában találkozott vallásos zsidó feleségével. Fehér László hazája kulturális értékeinek élõ és állandó képviselõje.
    1975-tõl festészetének kemény társadalomkritikai éle lett. Szociografikus sorozatában képeinek tárgyául a remény nélküli  struktúrában felmorzsolódott embert választotta. Mûvei akkor gyakran heves ellenérzéseket váltottak ki. Útját azóta is tántoríthatatlanul járja, s bennünket is lefegyverez a mû és az ember  õszintesége, elkötelezettsége és elhivatottsága.