Gábor Áron: Csönd és tér
(vászon, olaj, 300 x 200 cm, 2000)
A nagyméretû, fekvõ téglalap alakú vásznon látszólag minimális dolgok történnek. Fakó, homok színû képfelület táj , ahol az elõtér és háttér, a föld és ég egybeolvad, a levegõ nem mozdul. Ezt néma csöndet alig bontja meg valami: halk gesztus-vonalak cikáznak át a homogén, homokszerû felületen. Nagy, középen egymást keresztezõ, így aztán lapos X-alakzatot létrehozó vonalak futnak végig a képen. Nem a villám erejével, hanem a nyári hõségben felvibráló, a szemfenéken káprázatként leképezõdõ látomásként vannak jelen ezek a kékben, narancsszínben vibráló vonalak. Meg-megtörnek, a semmibe olvadnak, majd újra elõbukkannak, folytatják megkezdett ívüket, s a végén újra a semmibe hullnak. A képmezõ bal alsó sarkából induló sötét vonal, kezdetben vastag és sötét, aztán halványabb kékes-zöld sávja szétbomlik, majd alig érezhetõ, lebegõ fonatként ível tova. A kép középpontjába már négy részre bomolva, színeiben is kivilágosodva érnek a vonalbarázdák: megjelenik a rõtvörös és a sárga is. Itt találkoznak a másik átlóval, de úgy, hogy a találkozásra szinte csak következtetni lehet, átbújnak, átszüremkednek egymáson, s szaladnak tova.

Ha követjük útját a jobb felsõ sarok irányába, azt láthatjuk, hogy kettõs, kékeszöld ív fõszerepét egyre táguló, torlódó fehér sávok veszik át, míg a kékek egyszer csak megtörnek, lefelé fordulnak, majd az ellenirányú átló belõlük indul a másik sarok felé.
De ez már egy másik rendszer: vörös és sárga, ami a középponttól felfelé szintén fehérbe vált.
A vonalak szabad rendje a középpontban sûrûsödik össze, befelé, hátrafelé vonzza a tekintetet, különös mélységet nyit az egyébként egységes képfelületen. Nehezen megfejthetõ, hogy mitõl támad ilyen levegõs tér a halovány vonalak alkotta erõtérben: mégis jelen van.
Beszédes a kép címe: Csönd és tér. A csend szinte csendül, mint egy sivatagi táj felett a hajnal, vagy a téli reggel a víz felett. A szinte átlátszó, légies háttér elõtti minimális történések teremtik meg a képi eseményt, a légies látványt. A leírás durva, mert a képi részletek rendkívül gazdagok, minden egyes négyzetcentiméteren számtalan apró történés van jelen: egymásba olvadó, egymásra épülõ színfoltok vezetik a szemet, s teremtik meg a harmóniát. Gábor Áron olyan gondolkodásmódot alakított ki magának, amelyben a téri korlátokat virtuóz módon képes átlépni, anélkül, hogy képének lényege csorbulna. Ez már csak azért is fontos, mert mûvészetének egyik lényegi pontja a térteremtés. Szikrázóan színpompás, galaktikus formái átlósan forognak a képmezõkön, tudást, élvezeteket, galaktikákat, szerelmeket, fényeket szippantanak magukba, de nem nyelik el végtelenül.
A múlt századvég mûvészete, különösképpen festészete az emblematikus magánmítoszok kora volt. Ez alól természetesen Gábor Áron sem vonhatta ki magát, mégis a meghatározó attitûd elég eltérõ. Míg a kor mítoszrendszerei a legtöbb esetben drámaiak, történeti tragikumot hordozók, vagy éppen misztikusak, addig Gábor Áronnál mindez nem így történt. Remek példa volt erre az egyik leggyakoribb, korábbi motívuma, az örvény. Titokzatosnak titokzatos képzõdmény mint fogalom is az , de nála ennek semmi kapcsolata sincs a szennyezett folyók életveszélyesen mélybe rántó víztölcséréhez. Szikrázóan színpompás, galaktikus örvényei átlósan forogtak a képmezõkön, tudást, élvezeteket, galaktikákat, szerelmeket, fényeket szippantottak magukba. Derék örvényekhez méltóan, az elnyelt dolgokat megpörgetve, új elegyet formálva, csillagszóróként szikrázva, megújulva kerültek vissza a képtér felületeire Gábor Áron világának atomjai. Mindebben inkább életörömet, mintsem tragédiát lehet felfedezni, és ez az ami számomra ezt a mûvészetet kívánatossá teszi.
A mûvész, amikor teheti, a Balatonnál dolgozik. Mûterme végébõl fantasztikus változatosságú, grandiózus léptékû tájra lehet lepillantani: a Káli-medencét övezõ hegyek, a tó és az ég érintkezése, a lába elõtt leiramló völgy, az Örsi hegy; a természet rendkívüli erõvel van jelen. Mindez megjelenik vásznain is, persze áttételesen, szublimálva, hiszen nem tájképeket fest, hanem a természet állandó hatása alatt dolgozik. Ez a csoda átszüremlik a vászonra, és a természet egy új képi minõsége születik így meg.

Fitz Péter


Copyright © BTM    Utolsó módosítás: 2001. február 23.