Untitled

BEVEZETÉS

       Budapest városkép-ikonográfiai corpusának második része azoknak a városkép-ábrázolásoknak (továbbiakban: vedutáknak) katalógusát és a jelentősebb veduták reprodukcióit tartalmazza, amelyek akár önállóan, akár illusztrációként 1800 és 1870 között készültek vagy jelentek meg.
       A corpus helytörténeti forrás - különösen egyes épületekre, kisebb városképi egységekre (utcák, terek) vonatkoztatva - ábrázolási dokumentáció. Nem tartalmazza a corpus az "alkalmazott"-nak tekinthető ábrázolásokat, mint például iparművészeti objektumok díszítéseit, vagy ilyen természetű önálló műveket. Előbbi kategóriára közismert példa az 1820-1850-es évek tányér-, csésze- és pohárdíszítései, amelyek egyébként is veduták festett transzponálásai, tehát új elemeket nem tartalmaznak; az önálló művek közé sorolhatók a szalmából, hajból, sőt darából készült "látképek" amelyek legfeljebb ízlésnélküli kuriózumok minden történeti - nem is szólva művészi - érték nélkül. Utóbbi csoportban egyetlen kivételt kell említenünk: Szentpéteri Józsefnek a pesti lövölde 1824. évi megnyitására készült emlékplakettjét. Jellegüknél fogva ezek nem tartozhatnak a veduták közé.
       Az 1800., illetve 1870. évnek, mint időhatárnak megállapítása alapjául egy-egy városfejlődési fázis kezdete szolgált: 1800 körül ugyanis a feudális Pest kapitalizálódik, a barokk és copf építőstílust a polgárság klasszicizmusa váltja fel, ezek mellett a társadalmi változások és városképi vetülete mellett 1809-ben kezdi meg működését a pesti Szépítőbizottmány (Verschönerungscommission), amelynek elgondolásai szerint épül a Lipótváros, Pest látképeinek a Belváros mellett legszembetűnőbb eleme. Pest arculata alapvetően - mind jellegében, mind terjedelmében - megváltozik, ez a változás magától értetődően tartalomban, ábrázolásmódban egyaránt a vedutákon is megnyilvánul. A tartalmi változás mellett az ábrázolásmód változására részletesebben nem térünk ki, mert a pestbudai látképek első kötetével ( Rózsa György: Budapest régi látképei. Bp.,1963, 2. kiadás: 1999) összevetve az eltérés amúgy is nyilvánvaló, összefoglalóan csak annyival jellemezzük ezt, hogy amíg az 1870 körüli évekig a vedutákat nagy általánosságban sommás szerkesztésmód, addig ettől kezdve optikailag és helyrajzilag realisztikus ábrázolásmód jellemzi. A záró időpont (1870) megállapítása: az 1860-as évektől kezdve politikai, gazdasági tényezők hatásaként Pest - Budával ellentétben - rohamos fejlődésnek indul, a kereskedelem, közlekedés, általában pedig Pest és - csökkentebb mértékben - Buda életének is a fejlődése a közigazgatás számára szükségessé teszi, hogy a két város kapcsolatát mind szorosabbá téve végülis az 1872. évi XXXI. törvénycikkben megvalósuljon az egyesítés.
       Az egyesülés többéves folyamatának igen jelentős mozzanata volt a Közmunkatanácsnak az 1870. évi X. törvénycikkel történt létesítése. Amíg az egyesítés lényegében közigazgatási aktus volt, közvetlen városképi hatás nélkül, addig a Közmunkatanács - éppen hivatásánál fogva - elsődlegesen hatott a városkép alakulására, ebből következően pedig a vedutákra mint e hatás vizuális rögzítésére.
       A Közmunkatanács a Szépítőbizottmány örökösének, szerepe folytatójának tekinthető, ezért létesítésének éve látszott alkalmasnak, sőt indokoltnak, hogy a közölt ikonográfiai anyag záróéve legyen. Ezeken a várostörténeti megfontolásokon kívül ábrázolás-stilisztikai és gyűjtési szempontok is indokolták 1870-nek, mint záróévnek megállapítását. A klasszicizmus, de még a romantika korának városkép-ábrázolási hűségre törekvésétől eltérően mindinkább szaporodnak azok az alkotások, amelyekre elsősorban a festőiségre törekvés jellemző, ez pedig sok esetben nem szolgálja a város- illetőleg ezen belül helytörténet számára elengedhetetlen topográfiai hitelességet.
       Külön kell szólnunk a fényképezés korabeli elterjedéséről, illetőleg arról, hogy a fényképezés iparszerű tömegtermelése a grafikai ábrázolásokat úgyszólván teljesen háttérbe szorította. A fényképpel még az aránylag gyorsan előállítható és szinte korlátlan példányszámban sokszorosítható litográfia sem volt képes lépést tartani. Ez a körülmény okozta azt, hogy a fent említett kizáró okokat szükségképpen a fényképekre is ki kellett terjesztenünk, ami ugyan igen sajnálatos, de szükséges eljárás volt. Amíg ugyanis az 1800 és 1870 közötti grafikára, a kézi- és sokszorosított grafika terén egyaránt, a festészetre még inkább alkalmazhattuk a teljességre törekvés követelményét, addig ez a fényképek esetében egyszerűen gyűjtési képtelenség. Sem az 1800-as kezdő, sem pedig az 1870-es záróév nem jelenthet naptári értelemben vett pontos időhatárt, hanem - a városkép ábrázolt állapotát illetően néhány évnyi "hibával" kell számolnunk. Korszakunkra vonatkoztatva ez a latitüd nem több két vagy három évnél, ennek azonban gyakorlatilag alig van jelentősége.
       A corpus két fő részre oszlik: a már említett és gyakorlati jelentőségénél fogva elsőrendű katalógusra és az ezt megelőző történeti részre, amely tulajdonképpen a katalógus függvénye, magyarázata.
       A katalógus a város látképeit tipológiai csoportokban tárgyalja, amely tipológiai csoportok alapja a néző- (felvételi) pont azonossága. Amint az időhatároknál sem értelmezhettük az éveket naptári pontossággal, úgy a nézőpontok sem jelenthetnek mértani egybeesést. A tipológiai bemutatással a városkép alakulása szembetűnőbb, plasztikusabb, mint a mereven történeti sorrend szerinti felsorolással. A típusokon ("családok") belül azonban lehetőleg ragaszkodtunk az időrendhez, amennyiben ilyen időrend valamilyen indicium (megjelenési év, városképelem) alapján egyértelműen megállapítható. A katalógus felépítésében Pest-Buda összlátképeit ( Buda, Pest, Margitsziget, Duna, Gellérthegy, Lánchíd) a kisebb egységek, végül egyes objektumok követik. A használhatóság érdekében célszerű volt a nagybudapesti kerületbeosztás (1950) alapulvétele annak ellenére, hogy ez a beosztás nem követi, sőt figyelembe sem veszi az egyes városrészek történeti kialakulását. Jellemző példa: a Viziváros az I. és II. kerület között oszlik meg, holott egységes település. Ebben az esetben tehát elválasztás történt. Ellenkező eljárásra, összevonásra példa az V. kerület, ahol a középkori, tehát legrégibb települést a merőben eltérő szerkezetű, legkésőbbi városrésszel, a Lipótvárossal egyesítették. A közigazgatási kerületek szerinti csoportosítás révén viszont könnyű megtalálni azokat az ábrázolásokat, amelyekre akár a történész-kutatónak, akár a műemlék-helyreállító szakembernek, vagy - általában bármely érdeklődőnek szüksége lehet. Egy-egy épületcím alatt az illető épületnek a corpus időhatárain belüli összes ábrázolásai együtt találhatók, a corpusnak a történeti forrásértékén túl tehát ez a gyakorlati jelentősége.
       A katalógust szerkezetileg, de nem jelentőségében megelőzi a történeti rész. Ez négy fejezetre osztva vázolja a város és ettől függően a városkép alakulását, de csupán abból a szempontból: mennyiben tükrözik a városkép-ábrázolások, tehát a veduták, a város tényleges képét, megrajzolva az ábrázolás-történeti hátteret. Természetes, hogy ettől mind a veduták története, mind elemzése, város- és művészettörténeti értékelése egyaránt elválaszthatatlan, de csak addig a mértékig, ameddig a corpus amúgyis nagy terjedelme ezt megengedi.
       A négy fejezet az 1800 és 1870 közötti hét évtizednek az ábrázolások szempontjából jelentős városalakulás négy szakaszának felel meg. Az egyes fejezetek a várostörténeti vázlatot követően először a jelentősebb vedutákat tárgyalják, majd a kisebb városképi egységeket ábrázoló lapokat (terek, utcák, épületek), esetleg olyan esemény- és életképeket, amelyek értékesek lehetnek (árvízképek stb.). Látképsorozatokat, képcsoportokat közvetlenül a veduták után mutatunk be.

I. 1789-1808

1. Pest városképe

       A tizennyolcadik század utolsó évtizedeiben Pest Magyarország gazdaságilag legjelentősebb városává fejlődött. A kereskedelem a vásárok számára új területet követelt, amit azonban a városfalak közé zárt Belváros, de a századvégre meglehetősen beépült Teréz-, József- és Ferenc-külváros sem adhatott. Városközeli szabad térség csupán az északi városfal előtt volt. 1789-ben ezen a vidéken házhelyeket jelölnek ki, a területet rendezik és kialakítják a hatalmas Újvásár- (Erzsébet) teret. A rendezés alapja Schilson János kamarai adminisztrátor terve , amelyet Pollenzig József rézmetszetéről és a hozzá tartozó rövid szövegmagyarázatból ismerünk. A rendezési terv által érintett terület a mai Lipótvárosnak a Deák Ferenc - illetőleg Arany János utca, valamint a Dunapart illetőleg Bajcsy Zsilinszky út közötti része. A terv a Belváros és a külvárosok utcahálózatától eltérően derékszögű utcarendszert javasol. E terület súlypontja, a Vásártér majdnem négyzet alakú. A Schilson-terv meghagyja a fennálló régebbi épületeket mint pl. a Sóraktárt és természetesen a csupán néhány évvel korábban épült ún. Újépületet (Neugebäude). Egyébként is - mint címéből kitűnik, - a terv az Újépület és Váci-kapu közötti terület rendezését célozza. A veduták szempontjából érdekes eleme ennek a tervrajznak, hogy feltünteti azokat a löszhalmokat, amelyeket már Mikoviny Sámuel látképének előteréből ismerünk.
       Tizenhat évvel a Schilson-terv megjelenése után a pestvárosi Tanács megbízza Hild János építőmestert egy szabályozási terv elkészítésével. Hild a Schilson-tervet némiképp módosítja és kibővíti, amennyiben a telkeket a mai Markó utca vonaláig jelöli ki, nyugaton pedig megtervezi a Dunasort, ami ma az Apáczai Csere János utca keleti oldalának felel meg. Hild tervén már a Rakpiac (Roosevelt tér) is megjelenik, bár jóval kisebb területre méretezve, mint ahogyan az később megvalósult. A tér északi határa a mai Mérleg utca, déli határa pedig a mai József Attila utca. Hild tervének utcahálózatát részben az Újépület fekvése, részben pedig - a mai Alkotmány utcától északra - a Duna vonala határozza meg. Az új külváros tehát Schilson János és Hild János tervei alapján alakul, a városi tanács pedig 1790 IV.12.-i ülésén Lipótvárosnak nevezi el.
       Az 1805-1808-ig alakuló Szépítőbizottmány működését 1808 decemberében kezdte meg és a Lipótvárosra vonatkoztatva Hild János tervének elgondolását fogadta el.
       A Schilson-terv megalkotásától a Szépítőbizottmány működésének megindulásáig eltelt két évtized folyamán kezdődik Pest átalakulása a feudalizmus barokk városából az új, polgári társadalom nagyvárosává, amelynek építészeti stílusa a barokk ellenhatásaként már a klasszicizmus. Pest barokk jellegének megszűnése azonban nemcsak az új stílus térhódításának a következménye, hanem annak is, hogy a városképből fokozatosan tűntek el a barokkal oly jól harmonizáló középkori városkép-elemek, mint a városfalak és városkapuk. Pest kapuit 1800 körül egymás után lebontották, a falak azonban részben megmaradtak, amennyiben ott, ahol nem bontották le, az eléjük épült házak hátsó falaként továbbra is fennmaradtak, amint ezt néhány belvárosi háznál ma is világosan látjuk. Mind a városfallal, mind a kapukkal kapcsolatosak a rondellák, amelyek közül az utolsót, az úgynevezett Színház-rondellát 1815-ben bontották le.
       Korszakunk átmeneti jellegű. A barokk mellett, amit főként a templomok, a Városháza, az Invaliduspalota és néhány magánház képvisel, megjelenik a copfstílus oly jelentős épületekkel, mint a Görög templom, az Angol királynő-szálló, a teréz- és józsefvárosi plébániatemplom, a Curia. Utóbbival szinte egyidejűek a Leyrer J. kiadásában megjelent "Die Stadt Pesth." c. levélgyűjtemény illusztrációiról ismert klasszicista épületek, köztük a Festetich-palota a Fűvészkertben (1803). E korszak második évtizedének folyamán épül a Szén-piacon (ma Deák Ferenc tér) az evangélikusok temploma.

2. Pesti veduták

       A századfordulótól 1808-ig Pest városkép-ábrázolási forrásai szinte kizárólag céhlegények pesti tartózkodását igazoló és a város képével illusztrált bizonyítványok, népszerű nevükön céhlevelek. Természetesen ugyanez vonatkozik Budára is. Ezek elsődleges célja nem a városkép bemutatása, hanem a céh székhelyének ábrázolása, illetőleg ennek révén a céhlevél díszítése. Ennek megfelelően különösebb művészi igény nélkül készültek. Amíg a barokk-kori céhleveleken, többnyire Binder János Fülöptől, igen szép, valóban művészi keretdíszeket találunk, addig 1800 után ezek is leegyszerűsödnek. Ami a céhlevél-illusztrációk forrásértékét illeti, a városkép egészét lényegében a valóságnak megfelelően tükrözik, még ha egyes épületekre nézve nem is fogadhatjuk el őket hiteleseknek.
       A barokk jellegű, soktornyos Belváros mellett már világosan látjuk az Újépület és a Dunapart közötti terület fokozatos beépülését; feltűnik az új vásártér, egyelőre még a céhlevél-illusztrációk a Schilson-terv nyomán a Váci kapu helyétől Észak felé terjedő Lipótváros alakulását tükrözik. A városkép átmeneti jellegének megfelelően a céhlevelek rajzmodora, keretdíszítése is változó formákat mutat. A tiszta rokokó mellett feltűnnek a copfstílusnak hol a rokokóhoz, hol a klasszicizmushoz közelebb álló díszítőelemei.
       A várost északnyugat felől felvéve a budai várhegy közepe tájáról látjuk. A céhleveleken ez a típus állandósult, a staffázsalakok kisebb változtatásával. A XVIII. század céhlevelein ezzel ellentétben a látkép nézőpontja délebbre esik, Pestet tehát délnyugat felől látjuk. A céhlevelek, illetőleg illusztrációik mesterei ekkor még az előző korszakban is sűrűn szereplő Binder J. F., mellette Mayer Ágoston, Tischler Antal rézmetszők. (1. kép)
       A céhlevél-látképek csoportja mellett néhány veduta Pestet frontális nézetben mutatja a Várkert felől, vagy a királyi palota feletti madártávlati pontból. Előbbinek mestere Rauschmann János, akinek rajzát Blaschke János metszette rézbe , a másik látképet Prixner Gottfried rézmetsző készítette a már említett Leyrer-féle könyvecske számára, amelyben még nyolc Prixner-metszet jelent meg, részben azóta már eltűnt pesti klasszicista épületeket ábrázolva, ezek között az Illés-kutat, Pest legjobb vizű kútját.

3. Buda városképe

Ebben a korszakban Buda lényegében még a középkori alapokon épült barokk város képét mutatja. 1782 / 1785 között azonban Pesttel ellentétben a budai városképen bizonyos fokú negatív jellegű változásnak vagyunk tanúi, ez különösen a Várhegy képén feltűnő. II. József rendeletére ugyanis több szerzetesrendet feloszlattak, kolostoraikat templomaikkal együtt világi célokra vették igénybe, a templomokat lebontották, ezáltal a budai városkép jellemző elemei tűntek el. Nemcsak barokk, hanem középkori városkép-elemek is hiányoznak ettől az időtől kezdve. Lebontották a vár erődrendszeréhez tartozó rondellák közül az Ybl Miklós tér helyén állott hatalmas Vizi-rondellát, a mai Lánchíd utca déli végénél épült Halászkaput és ennek bástyáját, valamint Buda utolsó török imaházát az egykori Musztafa pasa-dzsámit az úgynevezett Salétromos mecsetet a mai Fő utca és Kacsa utca sarkánál. Amíg tehát Pest városképe a XVIII. század végén csak középkori eredetű városképi elemeket veszített, majd copf és klasszicista elemekkel gazdagodott, addig Buda városképe a barokk éveiben a korhoz képest az 1780-as évek folyamán visszafejlődik, amíg csak a század utolsó éveiben a Várhegy nyugati lejtőjénél a Krisztrinaváros fokozatosan ki nem alakul.
A pesti Szépítőbizottmány hatásköre Budára nem terjedt ki, a pesti városfejlődésnek 1808 / 1809-es korszakhatára tehát Buda viszonylatában nem lenne indokolt. A pest-budai városfejlődést tárgyaló szöveg egysége érdekében azonban célszerű, hogy Buda számára ne alkalmazzunk- esetleg erőszakoltan - másféle korszakbeosztást, annál kevésbé, mivel Pesté a vezérszólam, budai vedutákat pedig amúgyis csak az 1810-es évektől találunk nagyobb számban.

4. Budai veduták

       Az 1800-as évek legelejére datálhatjuk a Történelmi Képcsarnokban őrzött vízfestményt, amely Pestet kelet felől ábrázolva a háttérben Budát is mutatja. A Budától távol eső nézőpont következtében azonban ezen a festményen részletes ábrázolásról nem beszélhetünk. Mestere ismeretlen.
       A pesti vedutákkal kapcsolatban már említett Leyrer-féle levelek illusztrációi között Prixner egyik lapja a ferencvárosi part mentén horgonyzó hajómalmok felől ábrázolja Budát. Szorosan ezt követi Blaschke János szinte azonos című rézmetszete is. Mindkét veduta kis méretű, ábrázolásmódja vázlatos.
       A céhleveleket még a XVIII. században készült rézlemezekről nyomják, csupán az évszámokat - pestiesen szólva az évszámok második számjegyét - változtatják meg. Így pl. a céhlevél-űrlap keltezésének 17.-es számát a lemezen 18-ra változtatják. Új céhlevél-rézlemezek és fametszet-dúcok majd 1815 körül készülnek.(2. kép)

II.1809-1838

Érdekes ékes kép, mely a komoly ősz hajú hajdant

S a víg jelent vásznadon egybeszövöd,

Ott fejedelmi Budát, a polgár Pestet emitten

Abban régi dicsőnk, ebben egy ifjú világ.

S mégis testvérek? "Vérek" visszhangzik az echó

S a tetemes Gellért rá "Buda-Pest"-et üvölt."

Garay János eme sorai tömören foglalják egybe és fejezik ki e három évtizedes korszak várostörténetének lényegét. A konzervatív, hivatalnokváros jellegű Budát és az élénk kereskedelmű és haladó szellemű Pestet a reformkorban, amelynek súlypontja a Lipótváros.

1. Pest városképe

Pestet ekkoriban túlnyomó részben a Gellérthegyről vagy a Vár felől ábrázolták. Ebből adódott, hogy a veduták legszembetűnőbb eleme a pesti Dunapart volt, amely az 1810-1820-as évek folyamán dél-észak irányában fokozatosan épült ki. Ekkor létesült a Dunasor a Vigadó kivételével, 1826/1838 között pedig Hild József a Rakpiac palotáit építi fel. 1832-ben a Vigadó is megépült.
Pestváros belterületén 1812-ben készül el a Német színház, egy évvel később a színház mellett megnyílt a "Magyar király"-szálló. 1817-ben a lipótvárosi plébániatemplomot szentelik fel, amely majd az 1849. évi ostromban elpusztul, 1830/ 1834 közott épül a Ludoviceum, 1835-37-ig a Nemzeti Színház, amelyet 1840-ig Pesti Magyar színháznak neveztek. Megnyitása évében fognak a Nemzeti Múzeum építéséhez, amely az 1838-tól épülő Vármegyeházával a következő korszak elején készül el. Számos magánpalota épült, amelyeknek képeit láthatóak a Vasquez-térképsorozat keretképeiként. Pest klasszicista városképe tehát a korszak végére úgyszólván teljesen kialakult.

2. Buda városképe

Az előző korszakhoz képest Buda városképe több lényeges ponton módosul. 1813-1814-ig épül a Gellérthegy tetején az új csillagvizsgáló, közvetlenül mellette pedig 1817-ben készült el a csillagászok lakóháza. A barokk korból megmaradt városkép-elemek közül eltűnt a tabáni plébániatemplom toronysisakja, ez az 1810 szeptemberében kitört tűzvészben pusztult el. A királyi palota pedig 1830-ban veszti el Mária Terézia korbeli alakját, amikor a gellérthegyi új obszervatórium megépítésével a budavári palota csillagvizsgáló tornya fölöslegessé vált és lebontották. Ezzel együtt a nyugati kupolát is eltávolították és a palotát egyszerű nyeregtetővel látták el. Óbudán 1820-1821 folyamán felépül a klasszicista zsinagóga, amely tekintélyes tömegével a barokk plébániatemplom szomszédságában az óbudai városkép igen jelentős eleme. Kollár István tusfestése (1812) szinte fotografikus hűségű képét adja Óbuda és környékének.(3. kép)

3. Pest-budai veduták

       A kettős várost bemutató együttes veduták ebben a korszakban keletkeznek nagyobb számban, a Budát vagy Pestet külön bemutató látképek száma viszont az előző korszakéhoz képest viszonylag kevesebb. Az eddig követett módszer, amellyel a két várost külön-külön bemutató ábrázolásokat külön-külön is tárgyaltuk, itt már célszerűtlen lenne és három kategória megalkotását tenné szükségessé, ti. budai, pesti, és pest-budai vedutákét, ami az időrendet, ennélfogva a városfejlődés folyamatos ábrázolását zavarná. A katalógusrész tipológiai felépítése amúgyis külön mutatja be egyes városrészek, illetőleg Buda és Pest önálló ábrázolásait.
       A veduták sorát Franz Jaschke lavírozott tollrajza nyitja meg, amelyen a pesti Dunapartot a hajóhídtól dél felé, a tabáni partról felvéve láthatjuk. Ezen a rajzon két képelemnek van különös jelentősége: a befejezés előtt álló Német színháznak és a mai Régiposta utcában az Apáczai Csere János utcánál 1815-ig állott Színház rondellának. Ez a képelem a rondellának eddig ismert és megbízhatónak tekinthető egyetlen ábrázolása. Céhleveleken, amint fentebb láttuk, a rondella ugyan többször is szerepel, de talán két céhlevél sincs, amelyen azonos alakban láthatnánk.
       A tollrajz keletkezési idejét a Német színház építésének ábrázolt állapota és a tabáni templom toronysisakjának barokk alakja alapján állapítottuk meg. A színházat 1808-ban kezdik építeni, a toronysisak 1810. IX. 5.-én elpusztul, a rajzot tehát legkorábban 1809 őszére, legkésőbben 1810. szeptember 4. -re datálhatjuk. Az attribuálás alapja a bécsi Nationalbibliothekban lévő azonos témájú Jaschke-rajz és egyéb stíluskritikai tényezők voltak. (4. kép)
       Petrich András az osztrák, orosz és porosz fejedelmek 1814. évi budai látogatása alkalmával rendezett kivilágítást örökíti meg a Történelmi Képcsarnokban őrzött vízfestményén , amelyen a Gellérthegyet, Tabánt és Várhegyet északkeleti nézetből látjuk. A hajóhídtól északra pontonok horgonyoznak, ezeken helyezték el a latin üdvözlő szöveg egyes világító betűit. A kéktónusú aquarell első sorban hangulatkép, várostörténeti értéke a kivilágítás illusztrálásán kívül az, hogy a kép bal előterében a művész az ún. Repülőhidat is megfestette.
       Körülbelül egy évvel későbbi egy Silber nevű, közelebbről nem ismeretes festőnek vagy rajzolónak nagyobb méretű vízfestménye a Kiscelli Múzeumban, nézőpontja az épülőfélben lévő pesti Vigadó alapfalainál van. Silber innen vette fel a Gellérthegyet és Várhegyet, nagyjából Petrich előbb említett vedutájához hasonlóan. A különösebb művészi értéket nélkülöző látkép annyiban érdekes - a Vár száraz, de pontos rajzán kívül -, hogy világosan mutatja: a Vigadó telkén a Pollack Mihály terve szerint épült Vigadó előtt semmiféle más épület nem állott, legalábbis ezekben az években, a Silber-veduta előterében ábrázolt alapfalak az 1809-ben abbamaradt és csak 1832-ben folytatódott Vigadóépítkezésé, Petrich alább tárgyalandó látképén illetőleg az ennek nyomán készült ábrázolásokon a kérdéses helyen látható palota nem más, mint Joh. Aman tervezett, de meg nem épült Redout-ja. A kép legkésőbb 1816-ból való, a csillagda mellett ugyanis az 1817-ben épült lakóház még nem szerepel (5. kép).
       Richard Bright angol utazó 1816-ban Magyarországra látogat. Útleírása "Travels from Vienna through lower Hungary" címen 1818-ban jelent meg, egyik acélmetszetű illusztrációja Pest-Budát a Gellérthegy tetejéről felvéve mutatja be. Ezzel az 1817-re datált látképpel indul meg a XVII. század (Hallart vedutái után) újból a Gellérthegyről felvett veduták hosszú sora. A látkép városábrázolása elnagyolt, értéke inkább festői előadásmódjában rejlik. Jelzése a könyv többi illusztrációjához hasonlóan R. B., ami mögött csakis a szerzőt tételezhetjük fel annál is inkább, mert az erősen felhős égbolt és az éles fényhatások tükrözik Brightnak ugyanilyen hangulatú leírását, amelyben élénk színekkel mondja el a hegy tetején átélt rövid zivatart. E látkép keletkezési éve (1817) acélmetszet viszonylatában igen korai időpont.
       Nemcsak e korszak vedutái, hanem az összes pestbudai és budapesti vedutái sorában egyik legjelentékenyebb az a rézkarc, amelyet Petrich András rajzáról Richter Antal Fülöp 1818-ban készített. Ez a rendkívül finoman maratott karc Bright acélmetszetéhez hasonlóan, de tőle függetlenül a gellérthegyi csillagda mellől ábrázolja Pest-Budát, előtérben egy előkelő társasággal, amelynek - Schoen Arnold megállapítása szerint - Pasquich János, a csillagvizsgáló igazgatója távcsövön mutatja a testvérvárosokat. Ettől a csoporttól balra egy hintó ajtaján AP betűket olvashatunk, ami nem más, mint a művész, Andreas Petrich, monogramja. Petrich vedutája "a Szépítési Bizottság városrendező működése óta első összefoglaló ábrázolása Budának, Pestnek és. a. Wurm utcáig terjedő dunaparti házsornak" 1818-ban. (6. kép)
       Petrich műkedvelő tájfestő volt és műszaki tiszt, akinek vedutája finom rajzával és színezésével, helyes perspektívájával nemcsak a korszak egyik legkedveltebb látképe, hanem - már csak előnyös nézőpontja miatt is - igen nagyszámú variáns "őse". A variánsok között talán legelterjedtebb az Artaria-cég kiadásában néhány évvel később megjelent lap.
       Petrich eredeti festményét nem ismerjük, de bizonyos, hogy a művész alpesi tájképeihez hasonlóan ez is gouache-ecsetrajz volt, amelyet azután Richter Antal Fülöp rézkarcáról Schmid János budai rézmetsző és kőnyomdász harminc példányban sokszorosított. A példányokat színezve adták ki. Az Illésházy István számára készült példányon kívül, amelyet, mint láttuk, maga Petrich színezett, a Kiscelli Múzeum még egy példányt őriz, ezt Nyitray Teréz színezte és jelezte is. Ezen a példányon a hintó ajtaján az AP monogram nem szerepel és ez a körülmény szintén amellett szól, hogy Illésházy számára a karcot maga Petrich András színezte.
       A Silber-vedutához igen hasonló egy Fide nevű egyébként ismeretlen festőtől származó veduta, ezen is a Gellérthegyet és Várhegyet látjuk a hajóhíd pesti hídfője közelében ábrázolva. Az 1819-re datált olajfestmény különösebb festői kvalitásokat nem mutat, de kedves primitívsége mellett hangulatos képet ad a dunaparti életről, emellett igen részletező rajzával helytörténeti hitelességű. (7. kép)
       1811 / 1817 között megjelent céhleveleken - az előző korszakhoz hasonlóan -

külön látjuk Budát, illetőleg Pestet. Amíg azonban akkor Pestet északnyugat felől vették fel, addig most a céhlevelek frontális nézetben ábrázolják a várost. Budára ugyanez vonatkozik. Wilt I. fametszetű céhlevelének budai látképe még Binder J. Fülöpnek 1780 körüli típusán alapul és bár 1815-ben jelent meg, a keretdísze is még rokokó stílusú. (2. kép) Mintha talán ez is Buda lassúbb fejlődését bizonyítaná. Prixner Gottfried rézmetszetű céhlevele 1816-ból, már új, reálisabb látképet ad a Várhegyről és a Tabánról Egy évvel későbbi Prixner pesti céhlevél-vedutája, amelynek előterében az 1817-ben felépült csillagvizsgáló-lakóházat látjuk, a pesti Belvárosból pedig eltűnt az 1815-ben lebontott Színház-rondella. A Prixner-vedutát (1816) veszi és dolgozza át Rennernek legkorábban 1817-ben készült, de 1822-ben kiadott céhlevele , amelynek nemcsak városképi hűsége, de művészi színvonala sem éri el Prixnerét. A budai halász-céhlevél ismeretlen rézmetszője a Várhegy rajzában szorosan Rennert követi átvéve annak topográfiai hibáit, de a rajzot a Rózsadombbal bővíti. A céhleveleken ábrázolt városkép Buda esetében általában a Tabántól az Országút-városrészig bezárólag, a pestieken 1800 körül az Újépülettől a ferencvárosi katonai kórházig bezárólag, az 1810-es években az Újépület déli oldalától a Szerb-templomig terjed.

       1815 körüli évekből származik a Kiscelli Múzeum hat lavírozott ceruzarajzból álló látképsorozata , amely különböző pontokról felvéve ábrázolja Budát és Pestet, illetőleg a két város részeit. A Múzeum leltára szerint a rajzokat Höchle Nep. János készítette. 1821-ben Brudern József báró pesti műgyűjtő és mecénás megbízta Markó Károlyt, hogy Buda és Pest környékének egy-egy szebb részletét örökítse meg. . Ebből a sorozatból egyetlen olajfestmény reprodukciója ismert, de ennek is kétes a helyrajzi hitelessége. A festmény a "Gyűjtő" c. folyóirat katalógusa szerint Óbudát ábrázolja a Margitsziget felől, de a kép rongált állapota, illetőleg ennek következtében a reprodukciója nem alkalmas arra, hogy a kép tárgyát pontosan meghatározzuk. Egyetlen képelem nincs a festményen, amelyet egyértelműen Óbudával lehetne kapcsolatba hozni. Sajnos nem tudjuk, Markó Károly milyen mértékben tett vagy tehetett eleget Brudern megbízásának.
       Ugyanebben az évben jelenik meg Schams Ferenc széleskörű történeti felkészültséggel megírt leírása Pest városáról. Ennek a könyvnek egyik rézmetszetű melléklete Blaschke Ferenctől Pest látképe északnyugat felől, a budai partról felvéve. Ha ennek a látképnek rajzmodora nem is, a felvételi pontja bizonyos mértékig emlékeztet a céhlevelekére.
       Schams "Pest"-jét egy évvel később, 1822-ben Buda városát tárgyaló műve követi, előbbinél nagyobb terjedelemben, bővebb leírásokkal. Ennek a monográfiának egyik melléklete Rauschmann János ecsetrajzáról Jacob Alt kőrajzú vedutája, Buda a pesti hajóhíd-fő felől. A megbízható veduta eredeti példánya 1932 óta a Kiscelli Múzeumban van.
       A Petrich-"Artaria"-típusba tartozik Jacob Hyrtl bécsi rézmetszőnek 1832-ben naptár-illusztrációként kiadott vedutája, J. A. Schlosser kiadásában megjelent kőnyomatú és a Barth kiadású rézmetszet. Mindezek a veduták az "Artaria"-féle lapon alapulnak, sőt még mutatis mutandis az 1838-as árvízképek között is nyomát találjuk a prototípusnak.
       Franz Jaschke bécsi festő számos külföldi útja során Pest-Budára is ellátogat. Utazásai közben fest, karcokat készít. Pest-budai tartózkodásáról öt vízfestménye tanúskodik. A nagyjából azonos méretű aquarellek 1824 és 1825-ben készültek; egyik közülük Budát a pesti part felől a Rauschmann - J. Alt vedutához hasonlóan, a másik a Várat a Festősziget felől, (8. kép) egy lap pedig Óbudát a Margitszigetről ábrázolja. Két további lap margitszigeti részleteket mutat be, köztük a nádor nyaralóját. A Festősziget felől aVárat bemutató veduta alapján készült egy kőnyomat, ennek érdekessége a csillagvizsgáló-torony bontás közbeni állapota, aminek alapján 1830 körüli időre datálható a litográfia.
       Ugyancsak ezekből az évekből való a Herzinger-aquarell, ez Wonsidler rajza alapján dunai látképet ad a Gellérthegy alatti útról észak felé felvéve. A lapot Riedl műkereskedő adta ki. A Történelmi Képcsarnokban őrzött példány a látképet még csupán rézkarc állapotában mutatja, akvatinta nélkül. Annak ellenére, hogy a Wonsidler-veduta nem éri el Petrich színvonalát, mégis több változatnak lett őse, mint amaz (9. kép). Ismeretlen művésznek 1827-ben egy rézkarcsorozata jelent meg Tomala Ferdinánd kiadásában. Nyolc lapról van tudomásunk, illetőleg ennyit őriz a Kiscelli Múzeum metszetgyűjteménye. A rézkarcok a Várat Pest felől (10. kép), a Gellérthegyet ugyancsak a pesti Dunapartról, a Szervita-teret, a Színház-teret, Orczy báró üvegházát, a városligeti Dróthidat, a margitszigeti kikötő vidékét, a Ferenchalmot ábrázolják. A Gemeinnützige Blätter 1827-es évfolyamában megjelent értesítés csupán a négy első lapot említi. Feltehetjük, hogy nyolcnál több nem is jelent meg.
       A Tomala-sorozat mesterét kutatva két művész jöhetne szóba: Hofbauer János és Franz Jaschke. Hofbauer ugyancsak 1827-ben a Kőbánya és Hatvani vonal ( ma Baross tér) között épült próbavasút megnyitása alkalmából nagyobb méretű rajzot készített, amelyet Gurk Ede aquatintára dolgozott át. A finomrajzú lap hátterében látjuk Pestet, mögötte a Várheggyel és távolabb a budai hegyekkel. Ugyanő 1831-ben a Rózsadombról rajzolta meg Pest-Budát előtérben szüreti jelenettel, e kép festését azonban nem fejezte be (11. kép). Jaschketől a már ismertetett ötlapos vízfestménysorozatot ismerjük 1824 / 1825-ből. Ha mármost a Tomala-sorozatot mind a Hofbauer- mind a Jaschke-vedutákkal vetjük össze, valószínűbbnek tűnik, hogy a sorozat mestere Hofbauer János. Erre mutat a staffázsalakok és a növényzet rajzának hasonlósága és a rajzok egyező, finom, kissé száraz vonalvezetése. Hofbauer szerzőségét Jaschke ellenében az is valószínűsíti, hogy Jaschke gyakori utazásai folyamán nem tartózkodott hosszabb ideig Pest-Budán. Hofbauer mellett szól végül is a Tomala-sorozat és a kőbányai próbavasút rajzának egyidejűsége.(szerk. megjegyzés: a fenti sorozat esetében Hofbauer János szerzőségének lehetőségét Cifka Péterné egy 1972-ben megjelent cikkében kizárja. Lásd.: TBM XIX. Kötet 239-250. o. "Adatok Hofbauer János működéséhez, valamint a budai rajziskola történetéhez.")
       Ugyanebben az évben (1827) a felvidéki Szentgyörgyi János a királyi palotáról különösebb művészi érték nélküli képet fest a pesti Dunapart felől, előtérben hajóból kirakodás jeleneteivel. Ugyanő két évvel később a Gellérthegy keleti lejtőjéről megfesti Pest-Budát ugyanabban a bágyadtszínű modorban, de némiképp biztosabb rajzzal, mint akirályi palotát.

___________

       A napoleoni háborúk után Európa-szerte fellendül az utazási kedv, utakat építenek, a meglévőket javítják, fejlesztik a közlekedést, mindezek nyomán pedig számos útleírás jelenik meg, külföldet bemutató illusztrált művek igyekeznek azoknak kíváncsiságát kielégíteni, akik művelődési igényük kielégítése végett körülményeik miatt nem utazhatnak. Nyugat Európa utazóit különösen a "romantikus Kelet" vonzotta. Ez a jelenség az 1810-es évektől kibontakozó, de csíráiban már a XVIII. század közepén kimutatható romantikának a vetülete. A keletre utazók előszerettel hajóztak a Dunán a Balkánra. Az útirajzok mellett földrajzi ismeretterjesztő művek is jelentek meg, ezek sorába tartozik az 1820-as évek közepe táján kiadott Europäisches Panorama", amely Wonsidler dunai látképének egy rézkarcú változatát mellékelte illusztrációként.
       A dunamenti városokról készült albumok sorából kiemelkedik a "Zwey hundert vier und sechzig Donau-Ansichten." (hosszú címe miatt általában "Donau-Ansichten" rövidített címen ismeretes.) A művet négy haránt-folio kötetben Adolf Kunike litográfus adta ki Bécsben. (1826) A Duna forrása és Belgrád közötti folyamszakasz vedutáit Jacob Alt rajzolta le és A. Kunike litografálta, a Belgrád és Fekete tenger közötti városok rajzait maga Kunike készítette. A rajzok 1820 / 1826 között folyamatosan készültek, köztük öt lapon találkozunk budai, pesti, illetőleg margitszigeti tárgyúakkal: a CXLIV. sz. Óbudát, a következő lapon a margitszigeti ferences-templom romját, a CXLVI. sz. lap Budát és Pestet a ferencvárosi part felől ábrázolja, az utána következő pedig Óbudát Kiscellel, végül az utolsó lapon a pesti Dunapartot látjuk északnyugati nézetben. A pest-budai tárgyú lapokat tartalmazó kötet 1824-ben jelent meg. Néhány lapot nagy példányszámban variálva adtak ki. A 148. sz. vedutát Wicksteed 1834-ben némi staffázsváltozattal olajban festi meg. (12. kép)
       Az 1830-as években a szárazföldi és vízi közlekedés fejlődésével párhuzamosan az útirajz-irodalom is bővült. Pestbudai szempontból a dunai hajózás megindulása rendkívül jelentős esemény. Mind több és több külföldi - főként angol - utazó keresi fel Pestet és Budát akár rövidebb-hosszabb itt-tartózkodás céljából, akár átutazóban a Balkán vagy Kis-Ázsia felé. Ezek az útirajzok gyakran mellékelnek pesti vagy budai látkép-illusztrációkat. Pest klasszicista város arculata ekkor már nagyrészt kialakult és az egységes stílusú városképet általában megcsodálják. John Paget 1835-ben Pesten jártában így ír: ".hajtassunk végig a rakparton. Figyeld meg ezt az első három vagy négy házat és mondd, ha ismersz magánépületet, amely ezeknél ragyogóbb vagy jobb stílusban épült. Ezekkel az épületekkel szemben tervezik az új hidat a Duna felett." A Rakpiacról és a Nákó-palotáról van tehát szó, amely utóbbinak tengelyében épül majd 1839-től a Lánchíd.
       Michael Quin 1836 őszén utazott át Pesten és ő is a "modern stílus"-ban épült palotákat említi útleírásának elején. Quin művének mind eredeti angol mind francianyelvű kiadásához Jacob Alt "Donau-Ansichten"-jének nyomán litografált vedutákat mellékeltek a kiadók.
       Julia Pardoe 1836. évi konstantinápolyi útján látogatja meg Pestet, ahová 1839-ben visszatér. Ezúttal hosszabb időt tölt Pesten és 1840-ben megjelent "The City of the Magyar." című könyvében többek között így ír: "Különös, mély nyugalom honol Buda felett, egy neme a néma királyi méltóságnak. A gondolat önkéntelenül vissza-vissza száll a múltba, miközben az ember a meredek magaslatokra megy fölfelé. De csak a hídon kell átmenned, hogy a jelen, a tevékeny, a becsvágyó, az életerős jelen táruljon a szemed elé. minden olyan friss, olyan tiszta, olyannyira a növekvő életet tükröző, hogy. szükségszerű, hogy Buda igényeivel szemben. egykor Pest legyen majd fővárosa annak az országnak, mely máris halálosan mély álmából ébredező óriáshoz hasonlít." Buda és Pestnek ebben a romantikusan plasztikus szembeállításában mintegy visszhangzanak a kortárs Garaynak e fejezet élén olvasható gondolatai.
       George Hering "Sketches on the Danube in Hungary and Transylvania" címen 1838-ban egy folio-albumot jelentett meg, amelyben a címtől eltérően nemcsak dunai képeket közöl, hanem felvidéki várakat és városokat is ábrázol, sőt az aggteleki cseppkőbarlangot is bemutatja. A tájképeken kívül néprajzi érdekességű ábrázolásokat is találunk az albumban. Hering Széchenyi Istvánnak ajánlotta művét és jellemző az ajánlásnak az a mondata, amelyben Széchenyinek kedveskedve azt írja, hogy "amíg azelőtt az európai utazó számára Magyarország szinte tilos terület volt, addig most a (dunai) gőzhajóút olyan könnyű, mint egy utazás a Themzén." Hering albumának 26 lapja közül egyetlen pest-budai tárgyút találunk, egy dunai látképet a vizivárosi partról felvéve. A pesti városkép hitelességéhez szó férhet, úgyszintén a part mellett horgonyzó bárka méreteihez is, de mindezekért kárpótol a rajz finomsága, amelyen az angol festők atmoszférikus hatásokat művészien ábrázoló modorát még így, a kőnyomaton is érezzük.
       Az 1830-as évek folyamán Adolf Kunike "Donau Ansichten"-jét kisebb formátumú két változatban is kiadják. Egyik változat "Malerische Donaureise vom Ursprunge bis Belgrad" címen Mansfeld kiadásában jelenik meg 1833-ban, ennek IV. részében a 7. és 8. lapon találunk egy-egy pestbudai vedutát, a másik kiadásváltozatot Förster jelenteti meg év megjelölése nélkül ugyan, de még a harmincas években, "Die Donau vom Ursprunge bis Belgrad" címen. Mindkét újabb kiadás az eredeti Alt-Kunike-albumnak két-két azonos képét dolgozza át és ezek az átdolgozások a sokkal kisebb mérettől eltekintve az eredetitől csak lényegtelen vonásokban térnek el.

__________

       Szentgyörgyi János, akivel 1827-ben, majd 1829-ben festett vedutái kapcsán már találkoztunk, az 1830-as években két vedutát fest. 1830-ból való a korábbi, ez a mester pestbudai négy vedutája között egyúttal a legjobban is sikerült. Nézőpontja a gellérthegy-naphegyi nyereg közelében van, ahol ekkoriban még szőlő termett. Innen láthatjuk balra a már klasszicista modorban átépült királyi palotát, a jobboldali háttérben pedig Pestet. Ennek a szignált és datált vedutának vízfestésű vázlata is fennmaradt.
       Az 1827-ben kiadott Tomala-féle rézkarcsorozat szerzőségével kapcsolatban említett Hofbauer Jánosnak 1831-re datált vedutáján Budát és Pestet a Rózsadomb felől látjuk. Amint említettük, Hofbauer a rajznak csak az előterét és a égboltot színezte illetőleg festette, a középrészt talán szándékosan nem színezte, nehogy a hajszálfinom rajzot elmossa. A kép ceruza-rajza szinte fénykép-pontosságú (11. kép).
       Szentgyörgyi János legkésőbbi vedutája majdnem azonos az 1829. évivel, csupán az előtérbe állított, de oda egyáltalán nem illő staffázsalak-pár és az időközben elkészült pesti Vigadó jelentenek új képelemeket. A Gellérthegy alatti úton haladó hintó is újra szerepel ezen a későbbi vedután, amely sem nem szignált, sem nem datált, de az előbbi, szinte azonos festménnyel egybevetve Szentgyörgyi szerzősége kétségtelen, a kép keletkezési ideje pedig a Vigadó elkészülte (1831) és a Lánchíd építési munkáinak - amelyeknek a képen semmi nyomuk - megkezdése (1839) közötti időre, tehát az 1835 körüli évekre tehető. Ugyancsak 1835-re kell datálnunk egy látkép-párt is, amely a Gellérthegy alatti útról Wonsidler nyomán, illetőleg a Bomba- (Batthyány) tér felől mutatja Pest-Budát. A két kőnyomatú vedutát Weissenberg Ignác rajztanár készítette, aki Teschenből származva bécsi, majd pozsonyi működés után Pesten telepedett meg. Ennek a két vedutának sem a történeti, sem pedig művészi értéke nem jelentős, amíg azonban a testvérvárosokat dél felől ábrázoló rajza Wonsidler alapján másodlagos, addig a Bomba-tér felőli látkép elsődleges, amit két évvel később Vasquez átdolgozásában látunk viszont. Feltűnő, hogy Weissenberg rajztanár létére mennyire tökéletlen távlatot rajzol, holott az egyik vedutánál legalábbis, rendelkezésére állhatott Wonsidler sokkal helyesebb perspektívájú felvétele.
       Paur Miksa Félix, aki Bajorországból származva 1832-től Pesten Pollack Mihálynál, majd Hild Józsefnél rajzolóként működött, 1837-ben nagyméretű rajzon örökíti meg a Rakpiacot a dél felől csatlakozó Dunasorral. A rajzot Bergmann litografálja és adja ki Münchenben. (13. kép) Ugyanebben az évben keletkezett azonos épületrajzzal ennek a lapnak egy változata, amelyen a Rakpiac staffázsalakjai az előbbitől eltérő módon szerepelnek. Paurnak ez a vedutája, amelyet a Dunasor épületeinek erős kisebbítése révén elért mély perspektívája jellemez, számos kisebb méretű változatban jelent meg. De ezek csakhamar megszűnnek, ugyanis 1839-ben már megkezdik a Lánchíd építését, ami Paur rajzának előterét alapvetően megváltoztatja. Paur egyébként 1837. évi vedutáját megelőzően már készített egy

litográfiát a Dunasornak a Nákó-palota és a Belvárosi templom közötti szakaszáról a "Fillértár" 1834. évfolyama számára, utóbbinak két variánsa ismeretes. A négykötetes Művészeti Lexikon (Paur címszó alatt) Paurnak egy Pest-Buda közötti állandó hídnak építésére vonatkozó tervét is említi.

       A városkép általános fejlődését tükröző veduták mellett a város kisebb egységeit bemutató ábrázolások utóbbiak szempontjából ugyanakkora, ha nem nagyobb jelentőségűek, mivel egy nagyobb látószögű képen természetszerűen kevesebb részletet lehet reprodukálni. Ilyenfajta kisebb egységek a terek, házak, amelyeknek ábrázolásai R. Alt, L. Rohbock és követőik révén válnak gyakorivá.
       Az 1814-ben megnyílt "Magyar király"-szálló hirdetésének fejlécén a szálló rézmetszetű képét látjuk Prixnertől, az 1820-as években pedig Perlaszka Domokos készíti el a Váci utcában volt "Nádor"-szálló hirdetését, amelynek eddig csupán a rézlemeze van meg, egykorú levonata nem bukkant fel. A lemez a Kiscelli Múzeumban van. (14. kép) Ugyancsak Perlaszkától való Schwindt Károly rajza nyomán a "Vadászkürt"- szálloda prospektusa is, szintén az 1820-as évekből. A "Magyar király" 1835-ben vagy kevéssel utóbb újra megjelentet egy hirdetést ezúttal háromrészes képszalag formájában. A szállodai hirdetések közé tartoznak még a "Tigris" és az "Angol királynő" illusztrált prospektusai is. Ezek a szálloda-reklámok igen csekély példányszámban maradtak fenn.
       Szálloda-hirdetések illusztrációin kívül egyes épületeket ábrázolnak a képcsoportok. A képcsoportoknak két fajtáját különböztethetjük meg. 1./ Veduták keretképei. 2./ Albumok, könyvillusztrációk. Az előbbi csoportba tartozik Strohmeyer Antal 1835-ben megjelent térképe 14 keretképpel, Pest akkoriban jelentős épületeiről. "Ofen und Pest von der Josef Bastey in Ofen" címmel említi Schoen Arnold azt a pest-budai vedutát, amelyet 12 buda- és pestkörnyéki látkép övez, szerzője Fr. Faltus. A Csillag-gyűjteményben említett litográfia előttem ismeretlen. Megjelenési ideje "1835 körül?" A Petrich-Artaria-vedutát dolgozza át Schlosser azon a vedután, amelyet pest-budai tájrészletekkel vesz körül. A keretképek F. Barth bécsi kiadónál megjelent látképek egyszerű átvételei, azok hibáival együtt. Megjelenési idejét az 1830-as évekre tehetjük.
       1837-ben készült, de csak egy évvel később jelent meg Vasquez P. Károlynak négy lapból álló térképsorozata, a térképek körül szintén a pest-budai nevezetesebb épületek kőmetszetű ábrázolásaival. A négy térképet összesen hetvenhat keretkép övezi, közöttük néhány tájkép, sőt Budának és Pestnek egy-egy Mátyás-kori, illetőleg XVII. századi látképének átdolgozása. Két térkép felett a pesti Dunapartot a Paur veduta alapján látjuk reprodukálva, néhány keretkép pedig valamivel korábbi veduták nyomán készült. Így viszontlátjuk a Wonsidler és Weissenberg látképeket is. A sorozat térképeinek rajzolója minden bizonnyal maga a kiadó, Vasquez ugyanis műszaki tiszt volt, így kartográfusként is működhetett. Vasquez működését valószínűsíti az ajánlás, amelyben Zichy Ferraris Emanuelnek a "Buda és Pest" című művet ". mély tisztelettel ajánlja a szerző Gróf Vasquez Pinos Károly." Kevésbé azonosíthatjuk Vasquezzel a keretképek rajzolóját, akiben több joggal azt az egyébként ismeretlen rajzolót gyaníthatjuk, aki a sorozat két előzéklapja közül az egyiknek alján lévő keretdíszítő látképen (Rakpiac) "Fr. Weiss"-sel szignálta magát. A név előtt olvasható "Entw[orfen] u[nd] Gest[ochen]" rövidítések nyíltan utalnak arra, hogy a dús címlapdíszítést is Weiss tervezte és metszette kőbe a második előzéklappal együtt, amelyben romantikusan gotizáló ikerablakon át látjuk Budát és Pestet.
       A négylapos térképsorozat a két előzéklappal együtt kékszínű papírborítékban jelent meg "Buda és Pest Szabad Királyi Varossainak Tájleierása [!] Topographie der königl[ich] ungarischen freyen Städte Ofen und Pesth von Carl Graf Vasquez" címen.
       Tervrajz és veduta együttesét képviselik a koszakunkat lezáró évtized folyamán igen nagy számban kiadott Lánchíd-tervek. Ezek ugyanis a tervezett hidat környezetével együtt ábrázolják, mégpedig északi nézetben, vagy a budai, illetőleg pesti hídfő közeléből. Az északi nézet William Tierney Clark 1837. november 10-én keltezett első függőhíd-tervén alapul. A tervezett híddal kapcsolatos látkép nézőpontja a Duna középvonalától némileg keletre, a hídtól pedig északra esik, a mai Roosevelt-tér északi határának megfelelő vonalban. A kép baloldalán a Rakpiac az Ullmann-palotától délre (az északi szomszéd Wieser-ház ekkor még nem épült fel), a háttér közepén a Gellérthegy, jobboldalon a Várhegy déli része a királyi palotával és Szertárral. Ez a tervrajz számos egykorú és későbbi variánsnak volt az alapja: a W. T. Clark-féle tervről a Paur-rajz nyomán 1830-ban egy acélmetszet készült, ez szinte másolata Clark tervének. 1839-ben C. Mahlknecht némileg megváltoztatta a környezetet és ugyancsak acélmetszetben reprodukálja a Clark-tervet. (15. kép) Ezeken kívül pedig váltóűrlapok, levélpapír-fejlécek, kottacímlapok ismétlik az első Lánchíd-tervet még a későbbi évek folyamán is, amikor pedig már újabb módosított hídterv jelent meg, sőt a híd elkészülte után is vissza-visszatér az első tervváltozat a későbbi variánsokkal együtt.
       Schwindt Károly egy 1837-ben megjelent pest-budai "Wegweiser" számára megrajzolja a pesti Vigadót a hajóhídfő felől, és a Rakpiacot a Nákó- és Lloyd-palota (akkor még Kereskedelmi Csarnok) között. Utóbbi ábrázolás rokon a Vasquez-sorozattal kapcsolatban említett keretdíszítő ( Fr. Weiss-el jelzett) ábrázolással. Schwindt rajzainak acélmetszetű változatait C. L. Frommel szignálta. Ugyanebben az útikalauzban jelent meg egy tabáni látkép a mai Ferdinánd-kapu alól felvéve "durch W. Creuzbauer in Carlsruhe" jelzéssel. Ennek az útikalauznak illusztrációi Creuzbauer karlsruhei műintézetében készültek, Frommel pedig 1824-ben Henry Winkles angol acélmetszővel közös műtermet nyitott ugyancsak Karlsruheban. A Schwindt-Frommel és Frommel-Winkles-kapcsolat alapján valószínű, hogy azoknak az útikalauzoknak illusztrációit, amelyeket Winkles az 1845. évi "Vezéd" és Feldmann "Wegweiser"- ének 1844. évi és későbbi kiadásai számára metszett acélba, ugyancsak Schwindt Károly rajzolta.
       A földrajzi ismereteket terjesztő művek sorában 1838-1840 között három részben jelenik meg a "Panorama der Oesterreichischen Monarchie, oder malerisch-romantisches Denkbuch der schönsten und merkwürdigsten Donau-Ansichten." Ez a rövidített cím a teljes címnek csupán a fele! A köteteket számos acélmetszet díszíti nagyészt Th. Endertől készített rajzok alapján, amelyeket angol acélmetszők sokszorosítottak. Az 1838-ban kiadott első részben pest-budai tárgyú három vedutát találunk (Várhegy, Pest a Várhegy felől, Rakpiac), ezek néhány évvel később a "Pittoreskes Souvenir an die schönsten Ansichten der Donau in Ungarn von Theben bis Golumbacz." című tizenkilenclapos acélmetszet-sorozatban a "Panorama"-hoz hasonlóan ugyancsak Hartleben K. Adolf kiadásában jelentek meg újra.
       Csupán a viszonylagos teljesség érdekében említjük e korszak látképei sorában Jacob Alt, Krauss és I. Raffalt egy-egy festményét. J. Alt kisméretű vízfestménye Budát ábrázolja a Gellérthegy alatti Dunapartról észak felé tekintve, de nem Wonsidler nyomán. Nem valószínű, hogy ez a veduta sokszorosítva is megjelent volna, Alt ugyanis a kép előterében ábrázolt tabán-dunaparti házsor színezését nem fejezte be, 1851-ben pedig nagyjából ugyanebből a nézőpontból J. Bermann "Malerische Donaureise"-jéhez teljesen új látképet fest. F. Krauss J. Altnak 1824-ben rajzolt és A. Kunike kőnyomatában megjelent vedutájára emlékeztetően festi Budát és Pestet a soroksári országútról felvéve. Raffalt olajfestményén a Várat nyugat felől látjuk, előtérben a Kis Svábhegy és Sashegy közötti vidékkel. A kép érdekessége a Kis Svábhegy déli lejtője mögötti nézőpont, ahonnan szinte soha nem ábrázolták a várost. (16. kép).
       Franz Barth bécsi kiadónál az 1830-as években egy rézmetszet sorozat jelenik meg, ennek néhány lapján - mindössze hét lapon - pest-budai részletek láthatók: Margitsziget, Festetich-pavilon a Fűvészkertben, Lipótmező, Hárshegyi úti "Vadászkastély", a zugligeti "Remete"-villa, Kamaraerdő, Városliget. Az ismeretlen rézmetsző, aki talán azonos a kiadóval, a felsorolt részleteket igen kezdetleges módon ábrázolta, egyedüli érdeme hogy az illető témákról nagyon kevés, vagy éppen semmiféle egyéb ábrázolás nem ismeretes. A "Remeté"-t és az ún."Vadászkastély"-t (ez egyébként a Szép Juhásznéra vonatkozó téves címfelirattal jelent meg) csak ebben a sorozatrészben találjuk, illetőleg a már említett Schlosser-veduta keretképei között mint kisebb méretű másolatok szerepelnek. A Barth-sorozat magas lapszámozása alapján nyilvánvaló, hogy nagyobb terjedelmű kiadványról van szó, amelynek csupán elenyésző hányada pest-budai helyi vonatkozású. 1835-től számos változatban jelenik meg a Pesti Magyar Színház terve, amelynek a tervezett, de meg nem valósult szobrászati díszítését is feltüntetik. A színház tervei többnyire folyóirat- és színházi zsebkönyv-mellékletként jelennek meg. 1837-től, a színház elkészülte és megnyitásának idejétől az ábrázolások természetesen a valóságnak megfelelő, tehát a plasztikai díszítés nélküli állapotot tükrözik (17. kép).
       Naptármellékletek közlik a Színházon kívül a Ludoviceum képét, az 1838-as árvizet valamint egyéb, ha nem is látképjellegű tárgyakat, mint például a "Ferenc császár" gőzöst, a Vigadó termeit stb.
       Négylapos sorozat illusztrálja az 1827. évi pesti első lóversenyt. A sorozat kőmetszésű lapjait Prestel Ferdinánd felvételei alapján J. B. Clarot rajzolta. A sokszorosítást Schmid János nyomdája végezte. A sorozaton egyes futamok mozzanatait láthatjuk, háttérben a versenypálya tribünjeivel. (18. kép)

Az 1838. évi árvíz ábrázolásai

       Az 1838. március 13-16. között Pesten és Budán romboló és pusztító árvíz számos - nagyobbrészt sajnos csekély művészi értékű - ábrázolásra adott alkalmat. Ezeket az ábrázolásokat jellegüknél fogva két csoportra oszthatjuk: 1. Árvízképekre. 2. Árvízjelenetekre.
       Árvízképek azok az ábrázolások, amelyeknek elsődleges célja a város egészét (pl. Reichert), vagy egyes részeit ( pl. Schwindt-Perlaszka) elöntő árvíz bemutatása, az árvízzel kapcsolatos jelenetek, mit pl. mentés, házbeomlás stb. pedig másodlagosak vagy staffázsjellegűek.
       Árvízjelenetek - ellentétben az árvízképekkel - azok az ábrázolások, amelyeknél az árvízzel kapcsolatos események, genreszerű jelenetek elsődlegesek és a környezet, háttér bemutatása csak másodsorban jelentős. Az árvízjelenetek hitelessége ennélfogva csekély, sok esetben meg éppen semmi. Céljuk a rémségek, legtöbb esetben túlhangsúlyozott, színpadias (pl. Ranftlnál) bemutatása.
       Az árvízképek csoportjában mind az ábrázolás hitelességével, mind művészi színvonalával első helyet érdemel a Schwindt Károly rajzairól készült Perlaszka Domokos-féle aquatintasorozat. A négylapos sorozat színezve jelent meg. Bemutatja a Színház-teret (19. kép), a Városház-piacot, a zajló Dunát végül már a víz viszahúzódásának napján, március 16-án, a Széna-piacot. Ezzel a sorozattal hitelességénél fogva, de művészi színvonalánál fogva is egyenértékű egy látkép-pár a Színház-térről és a Rózsa-térről (20. kép), amely Klette Károly rajzán alapul, majd Schwindt Károly dolgozott ki, végül a párizsi Hürlimann kiadásában jelent meg, ugyancsak színezve. Mindkét lap aquatinta. Trentsensky kőnyomdai műintézete "Sechs Unglücks-Szenen aus den Tagen der Uiberschwemmung von Ofen und Pest vom 13. Bis 18. März 1838" címen kiadott sorozatának lapjait Schoen Arnold szerint egy BM vagy MB monogramista litografálta. Az a képelem, amelyen e feltevés alapul, ha nem zárja is ki, de egyértelműen nem igazolja egy monogramista szerzőségét. A jelzett két betű, egy "M" tetején fekvő "B" a sorozat 5. lapjának előterében hányódó bölcső oldalán látszik és lehet ugyan monogram, de éppenúgy díszítmény is. A sorozat minden egyes lapjához magyarázó szöveg tartozik; nem áll a Schwindt-Perlaszka-sorozat színvonalán, Barabás Miklós szerzőségét már csak ezért is ki kell zárnunk. A rajzokat valószínűleg Trentsensky rajzolta és litografálta is.
       Klette Károly rajzairól készültek Georg Scheth kőnyomatai, amelyek "X. Bildliche Darstellungen sammt Beschreibung als Gedenk-Blätter der am 13.,14.,15. und 16. März 1838 stattgefundenen, furchtbaren und nie erlebten Überschwemmung beyder königlichen freyen Nachbarstädte Ofen und Pest." bőbeszédű címmel sorozatként jelentek meg Tomala Fedinánd kiadásában. A sorozat címlapján Klette Károly mellett Adam Brenner bécsi akadémiai festő is szerepel mint társszerző és a címlap rajzolója, elfogadhatjuk azonban Horváth Henrik nézetét: eszerint Brenner társszerzősége csak névleges - az egyes lapokon ugyanis neve sehol sem szerepel -, működése pedig csupán a címlapra és arra az emléklapra szorítkozott, amely e sorozatban megjelent. Ez az emléklap Pest-Buda lakosságának háláját fejezi ki azok iránt, akik adományaikkal segítettek az árvízkárosultakon. Az allegorikus ábrázolás hátterében egy pesti részlet képzeletbeli rajzát látjuk, mögötte a Várat és a Gellérthegyet. Az alapgondolat Tomala Ferdinándé, a rajz Adam Brennertől és Klette Károlytól származik, a litográfia pedig J. Lanzedellytől. A sorozatnak ezt a lapját Horváth nem említi, pedig csak ezzel együtt tízlapos a sorozat. Az egyes képek lipót-, teréz-, józsef- és ferencvárosi részleteket mutatnak be, egyik lap pedig a mai Vörösvári utat, háttérben Kiscellel.
       Négy fametszetű árvízképünk (Színház-tér, Szénapiac, Józsefvárosi templom, Nagymező utca) ismeretes Franz Collartól . Rendkívül ritka példány Strasser kőnyomatú árvízképe a Rókus-kórházzal és kápolnával, jobboldalon pedig a Szt. Miklós-szobor fülkéjével, amelyről ez eddig egyetlen ábrázolásunk.
       Kaszás István "sebészmester" Gyár-utcai árvízképének hátterében a Király-utcai Valero-selyemgyárat látjuk. Kaszás képe olajfestmény, amelyről kőnyomatú másolat is készült. A kép egyébként átmenet az árvízkép és -jelenet között. A festmény a Budai Lövölde tulajdona volt és a II. világháború alatt sajnos elpusztult (21. kép).
       Barabás Miklós egyetlen árvízképpel szerepel, ez a rendkívül finom, kisméretű aquarell szorosan véve nem is árvízkép, hanem az árvíz következtében feltörő talajvíztől alapjaiban megrongált, majd bedőlt Derra-házat ábrázolja.
       Az árvízképek számos olyan városrészletet vagy épületet mutatnak be, amelyeket egyébként más alkalommal nem ábrázoltak. Ha pl. a Színház-térről az árvíz előtt és után is több ábrázolás készült, a Józsefváros, Terézváros, Ferencváros utcáit alig vagy egyáltalán nem örökítették meg. A Rózsa-térről az előbb említett Klette-Hürlimann-aquatintán kívül csak sokkal későbbi fényképek maradtak fenn, bár ez a tér a Belváros talán legharmonikusabb tere volt a vele szervesen egybetartozó Sebestyén térrel együtt. Mindkettő 1900 táján beépült. Az árvízképek eme pozitív értéke mellett sajnos igen nagy részük mind a helyrajzi hiteleséget, mind a művészi színvonalat nélkülözi. Több árvízkép régebbi típusokat ismétel (pl. Artaria nyomán) a városképbe komponálva az árvizet. Egyes lapok teljesen eltorzítják a város látképét: egyik metszeten a Várhegy mögött, a Krisztinavárosban is árvizet látunk, amelyből a Várhegy szigetként emelkedik ki. Másik képen a rajzoló Pest-Budát tükörképben ábrázolta, a két part között óriás arányú gőzhajóval. Ezek a primitív és hatásvadászó ábrázolások vezetnek át az2. árvizjelenetekhez.

Ezek legtöbb esetben grand guignolszerűen túlozzák el a kétségtelenül tragikus eseményeket és helyzeteket. Így látunk a Duna jégtábláin - még a folyam közepén is bútorokat, nyugodtan alvó kisgyerekeket és más lehetetlen szituációkat. Különösen kedvelt volt a fuldoklók bemutatása. Amíg az árvízképek csoportjának végén említett képek ilyenfajta elemei ott staffázsalakok voltak még akkor is, ha - mint a Schwindt-Perlaszka sorozat esetében - magas személyiség (jelen esetben István főherceg ) mentési tevékenységét illusztrálják, addig itt, az árvízjelenetek csoportjában az ábrázolásnak elsődleges témái. Ezekkel a megindító és hatásvadászó jelenetekkel akarták a lapok kelendőségét fokozni. Tekintsük enyhítő körülménynek, hogy a kiadók az árusításból befolyt összegeket többnyire az árvízkárosultak javára fordították. A szörnyű árvízjelenetektől jólesően elütők Forray Iván vízfestésű árvíz-genrejelenetei. Ezek a kisméretű akvarellek a mentést szinte karikatúraszerűen mutatják be. Egyik képen egy agarat engednek le az ablakból a mentőcsónakba, másikon cilinderes urak csónakáznak. Forray ábrázolásai helyrajzilag megállapíthatatlanok, tulajdonképpen biedermeier hangulatképek.

       Annál romantikusabb, sőt színpadias az a jelenet, amelyet Mathias Ranftl bécsi művész festett meg. Az olajfestmény előterében tutajszerű deszkaszerkezetet látunk, ami ugyan méreteinél fogva erre alkalmatlan, mégis egyelőre nyolc személyt tart, de még kettőt készülne befogadni, ezenkívül kutya, madárkalitka egészíti ki a népes családot. E kép hátterében kéttornyú templom látszik - talán a józsefvárosi plébániatemplom. Ranftl ezt a jelenetet három változatban is megfestette. Egyik példány a Szépművészeti Múzeumban, másik a Kiscelli Múzeumban, a harmadik pedig Horváth Henriknek az árvíz centenáriumára megjelent emlékkönyv számára írt tanulmánya szerint magántulajdonban volt. Egy 1857-ben készült másolat Horváth szerint H. B. J. monogrammal jelzett, ez 1938-ban lappangott. (22. kép)
       B. J. Schmelzer drezdai festő Wesselényi Miklós életéről egy vízfestmény-sorozatot készített, ennek egyik lapja csupán céljával, nem pedig tárgyával kapcsolódik a pest-budai árvízhez. A kép hátterében ugyanis Firenzét ismerhetjük fel. Különös, hogy Horváth Henrik az árvíz-emlékkönyvben megjelent tanulmányában a hátteret mondja "irreális"-nak, holott éppen az előtér irreális, mind az ábrázolt cselekménynél, mind a háttérhez való kapcsolatánál fogva.
       Sem Forray Iván (nem pedig "István", mint Horváth tévesen nevezi), sem Schmelzer, sem Ranftl árvízjelenetei helyileg nem rögzíthetők, városképábrázolási jelentőségük nincs, csupán a történeti teljesség érdekében említettük, illetőleg vettük fel őket a Corpusba.
       Bármekkora volt is a kettős város életében az 1838. évi árvíz hatása, hiszen Budán, Óbudán és Pesten 2882 ház dőlt össze, a városkép alakulására ez a hatás sokkal kisebb volt. Az árvizet követően a Szépítőbizottmány alaposan megvitatta az árvíz okait, el is készített egy építési szabályzatot, ennek célja az volt, hogy hasonló méretű katasztrófa a jövőben be ne következzék, nagyobb városszabályozásra azonban nem került sor. Az árvíz utáni városszabályozás nem volt több, egyes utcák kiigazításánál és egy belvárosi tér létesítésénél a Megyeháza mellett. Az 1838 és 1839-ben készült egyéb látképeken az árvíz pusztításainak nem látjuk nyomát, mivel ez inkább a - részben mélyebben fekvő -külvárosokban pusztított, a látképek előterében fekvő Bel- és Lipótváros egyrészt magasabban fekvő, másrészt szilárdabban épült palotái, házai sértetlenül maradtak vagy csak jelentéktelen sérüléseket szenvedtek, ezeket viszont nem ábrázolták. Kivételt képez a Barabás festette Derra-ház, ennek beomlását is csak közvetve okozta az árvíz, ugyanis egy víztől el nem borított "szigeten" állott.
       Az árvízképek kisebb csoportjára, valamint az árvízjelenetekre a korabeli romantika nyomta rá a bélyegét anélkül, hogy egyes mesterek konkrét hatását kellene feltételeznünk. Nem valószínű, hogy - mint Horváth Henrik feltételezi - a pest-budai kismesterek vagy akár Ranftl is ismerte volna a "Meduza tutajá"-t vagy Delacroixnak egyébként is későbbi "Don Juan hajótörésé"-t, e két egyáltalában szóba jöhető festményt. Az árvízkatasztrófa önmagában elegendő volt ahhoz, hogy a romantika korában ilyesfajta ábrázolások létrejöjjenek.

III. 1839-1849.

Pest-Buda városképe

       Pest-Buda városa és a pest-budai veduta történetének egyaránt egyik legjelentősebb időszaka a nagy árvíz és a szabadságharc közötti évtized. Mivel ezt a Lánchíd építése - a szó valóságos értelmében - hidalja át, másrészt pedig a híd a városkép és a veduták domináns eleme, a vedutákon tükröződő városkép leírása elé a híd építésének rövid története kívánkozik, néhány vedután ugyanis nyomon követhetjük ennek a műalkotásnak létrejöttét.
       Az 1836. évi országgyűlés elhatározta, hogy Pestet Budával összekötő állandó hidat kell létesíteni. Széchenyi István javaslatára William Tierney Clark elkészíti egy függőhíd (ekkor még nem "lánc"-hídról volt szó, legalábbis nem így nevezték a létesítendő hidat) tervét, amely az általa épített London-Hammersmith-i hídnak változata. A pest-budai függőhidat több tervváltozatban ismerjük, ezek vedutákkal kacsolatosak, ezért mutatjuk be őket. William Tierney Clark első híd-terve 1837-ből, három-láncsoros függőhíd, nyeregtetős két mederpillérrel, amelyeket oszlopok díszítenek. Ezt a tervrajzot eredetiben nem, csupán fénymásolatban ismerem. Ennek nyomán készült többek között a Paur és Mahlknecht-metszet.
       1839-ben jelenik meg W. T. Clark módosított híd-terve. Az 1837. évi három-láncsoros és oszlopdíszű mederpilléres tervet egyszerűsítve két-láncsoros és sima-pilléres hidat látunk, minimális eltérésekkel a Lánchíd mai állapotát. Az előző korszak tárgyalása során már elemeztük a két variánst, ezért itt nem ismételjük meg ezeknek a tervrajzoknak elemzését.
       Az épülő Lánchíd folyamatosan változó eleme e korszak városképének. Az épülő pillérek cölöpei, majd állványzata ( 23. kép), a pesti, majd budai mederpillér, végül 1848 júliusától a híd felhúzott láncai egyéb időmeghatározó tényezők híján szinte naptári pontossággal datálnák egy bizonyos állapotban a kettős város képét. Gyakorlatilag azonban sajnos ez a pontosság nem sokat jelent, a veduták ugyanis az építés fázisait egyáltalán nem követik ekkora hűséggel. Egyetlen ábrázolást sem ismerünk, amelyen az elkészült pilléreket láncok nélkül látnánk. Ezt az állapotot aránylag Alt lavírozott rajza közelíti meg leginkább, de még ezen a rajzon is látható az építési állványzat. A vedutákba vagy az első megvalósult variánst helyezik, vagy a második tervváltozat szerint épült hidat ábrázolják, annak tényleges elkészülte előtt. Mindez magától értetődően csak az 1849 előtti időre érvényes.
       A Lánchíd építésének évtizede Pest építészetének oly jelentős periódusa, amelyet majd csak az 1860-as évek közepétől kibontakozó eklektika fog mennyiségben felülmúlni.
       Ennek az évtizednek folyamán értesülnek - csupán a vedutákon is jelentkező objektumokat említve - a Vármegyeháza, a pesti új lövölde, a Császárfürdő Hild József által tervezett alakjában, a pesti Indóház, a Nemzeti Múzeum, amelynek 1837-ben megkezdett építése most már erőteljesebb ütemben folyik és 1842-ben be is fejeződik. 1846-ban létesül a Széchenyi-liget a mai Szabadság-tér déli oldalánál. Ha vedutákon nem is jelentkeznek, mégis új városképi elemek a Lipótváros új magán-bérházai, a Városliget és a budai hegyvidék villái. Az építészet stílusa az 1840-es évek első felében még az érett klasszicizmus, nemsokára azonban feltűnik már a romantika, amint ezt a Király-utcai Pekáry-házon (1847) láthatjuk. Ybl Miklós kiváló tehetségére mutat, hogy a Hermina-kápolnát már 1842-ben, tehát fóti templomát két évvel megelőzve, gotizálóan romantikus stílusban tervezi.
       A művészeti élet fejlődését jelezze néhány évszám: 1839. Megalakul a pesti Műegylet; 1846. Marastoni Jakab a Nagyhíd-utcában megnyitja festőiskoláját, Varság Jakab festőiskoláját pedig Ujházy Ferenc egyik vízfestményéről ismerjük. E kor festészetét a festőiskolák mellett a rendszeresített kiállítások is fellendítik. Bár a festők főtémája az arckép, a vedutafestészet legszebb pest-budai emlékei az 1840-es évekből valók. A Budán megtelepedett Barabás Miklóson kívül főleg bécsi mesterek hosszabb vagy rövidebb itt-tartózkodásuk alkalmával rajzolják és festik a kedvezőbb körülmények között fejlődött nyugat-európai nagyvárosokkal most már egyenrangú Pest-Budát. Ezek között számunkra a két Alt, különösen Jacob fia Rudolf a legjelentősebb, akinek két látképsorozatot is köszönhetünk.
       A reformkor Pestjének városképe 1844 óta új elemmel gazdagodott, ekkor fejeződött be ugyanis a Városházának 1824-ben megkezdett átépítése egyemeletes barokk alakjából klasszicista kétemeletes épületté. A vedutákon jelentkező külvárosi objektumokat fentiekben már megneveztük.
       1841 óta feltűnő változás állott be Buda előző korszakbeli városképéhez képest. A jelzett évben leég a várbeli Nagyboldogasszony-templom toronysisakja, a templom tornyát ettől fogva a század vége felé történt átépítéséig alacsony sátortető fedi. A Vár barokk-kori képéből most már csak a Szertár marad fenn a századfordulóig. Buda lassúbb ütemű fejlődése következtében a vedutákon is jelentkező újabb objektumokról ebben az évtizedben nem szólhatunk.
       A kettős város terjedelme az előző korszakhoz képest nem változik. Pest-Buda - a Lánchíd megvalósulása idején már egy városról beszélhetünk - eddigi határai között fejlődik, a városkép az eddigi határokon belül változik.

2. Pest-budai veduták

       Alkotói között német és angol művészeket találunk. Több esetben német művészek rajzait angol grafikusok sokszorosítják. A szomszédos Ausztriából Thomas Ender, majd Rudolf Alt látogatott Pest-Budára, utóbbi többször is.
       Nemcsak ennek a korszaknak, hanem a budapesti látképfestészet egész történetének legszebb lapjait Barabás Miklós alkotta 1841-től kezdve. Ezek közül külön ki kell emelnünk 1843-ban készült három vedutáját ( Hajóhíd, Rakpiac, Aldunasor 24-26. kép).
       Korszakunk vedutáinak sorát Fitzgerald Minarelli egyébként ismeretlen festő nyitja meg a királyi palota harmadik emeletéről felvett látképével, amint azt maga a művész tanúsítja 1829-ben készült művének hátoldalára írt ajánlásával. Az olasz nyelvű ajánlás barátjának, Cavallininek szólt. A veduta előterében a palota délkeleti sarka, mögötte Tabán, Gellérthegy, balra a Belváros, Ferencváros, háttérben az Alföld. A veduta különösebb művészi kvalitásokat nem mutat, pontos, száraz modorban tárja elénk az egyébként ritkán ábrázolt és szokatlan nézőpontú látványt. A festmény Csillag Béla gyűjtményének többi darabjával együtt elpusztult, csak fényképe maradt fenn. Némileg hasonló ehhez az a tollrajz, amely a palota előtti teraszról mutatja lényegileg ugyanazt a város- és tájrészletet az 1820 körüli években.
       Az 1840-es évektől jelennek meg a nagylátószögű veduták mellett a város kisebb egységeit, egyes épületeit reprodukáló ábrázolások, amelyek közül néhány téma Vasquez keretképein 1837 / 1838-ban már előfordult, most azonban már önállóan szerepelnek. 1840 körül jelenik meg a pesti Ehrenreich-cég kiadásában Fuchsthaller Alajos kisméretű rézmetszetsorozata, ennek öt lapján a Dunasort Paur nyomán, a Kereskedelmi Csarnokot, a Nagyhíd-utcát, a Vigadót, végül a Szervita teret látjuk Ehrenreich boltjával, ez tehát egyúttal üzleti hirdetés is. Josef Kuwasseg, aki az előző korszakban néhány kőrajzú vedutával már szerepelt, 1842-ben Grimm Vincénél hatlapos sorozatot jelentet meg, amelynek rajzairól Martens öt, Hürlimann pedig egy aquatintát készített.
       A dunamenti tájakat bemutató kiadványok sorában 1841-ben Hartlebennél Pesten és Lipcsében megjelent Th. Ender "Die Wundermappe der Donau oder das Schönste und Merkwürdigste an den Ufern dieses Stromes in seinem Laufe durch die österreichischen Staaten." című albuma, ennek 36 acélmetszete közül pest-budai négy látkép szerepel: Buda és Pest a Gellérthegyről Radcliffe, Pest Várhegyről Sands, a Rakpiac ugyancsak Sands, a királyi palota ismét Radcliffe angol acélmetszőktől. Utóbbi három veduta mint láttuk, a "Panorama"-ban már megjelent. Körülbelül ugyanebben az időben szintén Hartleben adja ki a "Pittoreskes Souvenir." sorozatot, ennek hat pest-budai látképe közül négy a "Wundermappe", illetőleg a "Panorama"-ból került át, kettő pedig a Vigadót és a Kereskedelmi Csarnokot mutatja be. Utóbbi két kép acélmetszetét Rauschenfels von Steinberg készítette. Jacob Rauschenfels v. Steinberg 1841. augusztus 21.-én meghalt, ez tehát meghatározza a sorozat keletkezésének legkésőbbi időpontját. A "Pittoreskes Souvenir" hat pest-budai látképét Hartleben "Ofen und Pest" címen 1842 vagy 1843-ban külön is kiadja. Th. Endernek az a rajza, amely a királyi palotát és Pestet a Naphegy felől ábrázolja, három változatban ismert. Egyik a Radcliffe-metszet ( ez jelent meg a "Wundermappe"-ban, a "Pittoreskes Souvenir"-ben és az "Ofen und Pest"-ben), a másik variáns J. Holzer bécsi festőnek egy olajfestésű vedutája 1842-ből, a harmadik változat pedig csak majd 1844-ben jelenik meg mint a "Magyarország festői mutatványokban" című sorozat egyik tagja, J. Zahradniczek litográfiájaként.
       A Holczer-veduta csak annyiban tér el Enderétől, hogy nem szerepel rajta a hajóhíd annak ellenére, hogy lombos fákat látunk a kép előterében, tehát a veduta nem télen, a hajóhíd szünetelésének idején készült, a Lánchidat pedig tervezett alakjában látjuk. Mind a Radcliff-metszetnek, mind a Holzer-festménynek közös őse Th. Ender lavírozott ceruzarajza, amely a budavári Nagyboldogasszony-templom toronysisakjának lebontása, sőt a Lánchíd építésének megkezdése (1839) előtt keletkezett. Bizonyos, hogy Ender rajza nyomán elsőnek a Radcliffe-metszet, majd a Holzer-festmény készült, hiszen - mint láttuk - a Radcliffe-metszet a Rauschenfels-metszettel együtt jelent meg legkésőbb egy évvel Holzer festménye előtt. Holzer egyébként a bécsi akadémián Th. Ender tanítványa volt.
       A Lánchíd építése több veduta készüléséhez adott alkalmat. Elsősorban jelentős Barabás Miklósnak az alapkőletételi ünnepség színhelyén készült mozgalmas, élénk színhatású vízfestménye. (27. kép) Ezt a témát Barabás többször is feldolgozta, így 1843-ban W. T. Clark számára, majd 1854-ben Erzsébet királyné albumába, mindkettőt akvarellben. 1858 /1864 között a Nemzeti Múzeumban őrzött nagyméretű olajfestményt készíti el, 1859-ben pedig a Kiscelli Múzeumban lévő kisebb méretű festményt, Barabás oeuvrekatalógusa szerint "vázlat"-ot. Ezek közül a variánsok közül nem ismerjük sem az idősebb Clark, sem pedig a királyné számára készült akvarelleket.
       Az épülő hidat Barabás Miklós, Theodor Glatz és R. Alt művei nyomán kísérhetjük figyelemmel. A cölöpverési munkálatokat láthatjuk azon a finomtónusú, szinte pasztellszerű vízfestményen, amelynek hátterében a királyi palota áll. ( 28. kép) A festmény 1841-re datált, de Barabás Miklós oeuvrekatalógusában ilyen tárgyú képet nem találunk. Ez az akvarell alighanem azonos a katalógus 2831. sz. alatt bejegyzett vízfestménnyel - 1842-ből. A katalógusban "A budai vár a Lánchíd cölöpeivel. Pest" címen szerepel. Ugyanebből az évből még két azonos tárgyú bejegyzést találunk Barabás műveinek katalógusában: 788. szám alatt "William Klark angol ingenieurnek Lánchíd építés első tele a[kvarell] v[ázlat], valamint 1789. szám alatt "detto második tél" szöveggel, tehát ez nem készülhetett ugyanabban az évben. Ezek szerint a képek sorrendje: a Clark számára készült festmény az 1840 /1841. évi tél folyamán, a híd cölöpeit a királyi palotával ábrázoló akvarell 1841 tavaszán, a "második tél" katalógus-szöveg alatti pedig a hídépítés második telét mutatja be, a kép holléte ismeretlen.
       Strohmayer Antal a budai és pesti polgárőrség számára egy-egy emléklapot tervez, rajzol és ad ki. Mindkét lapon hasonló elrendezésben keretképeken mutatja be a különböző alakulatokat, a lap közepén pedig az őrség egy-egy funkcióját. A budai polgárőrség lapjának közepén a Szent György teret látjuk egy szemle vagy felvonulás alkalmával, a pesti lap pedig a polgárőrség részvételét a Lánchíd alapkőletételi ünnepségén (1842. augusztus 24.) mutatja be. Ez utóbbi képen a Rakpiacot és a Dunasort látjuk, Paur felfogására emlékeztetően. A budai polgárőrség emléklapját Stromayer nem datálta, de a datált pesti lap alapján feltételezhetjük, hogy a két lap nagyjából egyidejű. Mindkét - ma már igen ritka - lapot a pozsonyi Mangold-nyomdában sokszorosították.
       Nagyjából ugyanerre az időre datálhatjuk azt az ugyancsak rendkívül ritka rézmetszetet, amelyen Lehnhardt Sámuel a W. T. Clark-Hawkins-féle Lánchídterv-változat előterében katonai felvonulást ábrázol, de éppen G. Hawkinssal való szoros kapcsolata alapján bizonyos, hogy ez a metszet - egyébként Kostyál pesti szabómester kiadása és nyilván reklámja is - az 1840-es évek legelején készült. (29. kép)
       "Die Donaureise von Wien bis Pest. Nebst Panorama der Donau von Wien bis Pest." címen 1842 / 1843-ban jelenik meg Bécsben J. Moshammer útleírása és ennek mellékleteként H. Hummitzsch acélkarcú "Panorama"-ja, amely a Dunának Bécs és Pest közötti szakaszát fínomrajzú madártávlatban mutatja be. A Dunaszakasz felett látjuk Buda és Pest távlati képét a Gellérthegyről felvéve, ezen kívül néhány kisebb méretű város-részletképet.
       1843-ban jelent meg a londoni Virtue-cég kiadásában William Beattie dunai útleírása. A 236 oldalnyi terjedelmű könyvet F. Abresch német grafikus helyszíni vázlatai alapján ("sketches taken on the spot") W. H. Bartlett illusztrálta különféle acélmetszők lapjaival, ezek között fejléc, záróvignetta vagy szövegközti képekként néhány fametszet is található. A pestbudai vonatkozású szöveget négy acélmetszet és egy fametszet illusztrálja: Buda látképe a Várból (tévesen: "from the Observatory" címmel ), a Gellérthegy, a tervezett Lánchíd, a Királyi Palota az előtérben a hajóhíddal és a fametszetű Várhegy-részlet. Beattie könyvének németnyelvű változatát O. L. B. Wolff írta az eredeti szerzőre való utalás nélkül, azonos címen, azonos illusztrációkkal azonban eggyel több képet mellékel Pest-Budáról mint Beattieé (látkép a Gellérthegyről). Abresch-Bartlett illusztrációinak hitelessége valamivel alatta marad rajzi finomságuknak. Az illusztrációk közül kettő (látkép a Gellérthegyről illetve Várhegyről) számos későbbi variánsnak az őse. Az illusztrációk valószínűleg 1840-ben készültek, de mindenesetre 1841 előttiek.
       Barabás Miklós 1843-ban festett vedutáit már érintettük: "Pesti Dunapart a Lánchíd épülő pilléreivel" élénk kék és fehér színnel tulajdonképpen a hajóhidat ábrázolja hátérben a pesti Dunasorral. (29. kép)
       "A pesti Rakpiac a Kereskedelmi Csarnokkal" és a "Pesti Dunasor Buda látképével" a mozgalmas dunaparti életet mutatja be rendkívül finom tónusokkal, talán az Angliában látottak hatásaként. Ez különösen Rudolf Alttal összehasonlítva szembeötlő. Ugyanebben az évben az említett és W. T. Clark részére készült vedutákon kívül J. C. Pickersgill angol bankár vagy H. H. Pickersgill arcképfestő számára egy az oeuvrekatalógusban "Pest" címen szereplő vízfestésű vedutát és egy ugyanott "detto" ( ti. Pickersgillnek ) a' hídtól sz. Gellérttel című vízfestményt készít. Néhány sorral alább a katalógus ismét említ egy vedutát: "Pickersgillnek 1 rajz a[kvarell] Pest látványa". A Pickersgill számára készült képekről egyebet sajnos nem tudunk, mint azt, hogy egyenként négy aranyért festette. Ugyancsak 1843-ban a zugligeti Tündérsziklát festi, háttérben a Hunyadorommal és egy "Sziklatanulmány a Zugligetből" című vázlatot készít, talán éppen a Tündérsziklához. (30. kép)
       Hartleben Konrád Adolf 1844-ben "Magyarország festői nyomtatványokban"címen egy albumot ad ki, ebben G. Hering "Sketches on the Danube."-jának néhány rajza újból megjelenik - más litografusoktól kisebb méretre átdolgozva. Az Album tizenöt lapja közül kettő ábrázolja Pestet, illetőleg Budát, mindkét veduta Ender egy-egy lapjának átvétele J. Zahradniczektől, amelyek elsődleges (acélmetszetű) változatai néhány évvel előbb a "Pittoreskes Souvenir" valamint az "Ofen und Pesth" című sorozatokban már megjelentek. A két látkép közül - "Pest a Várhegyről" és a Várhegy és Pest a gellérthegy-naphegyi nyereg felől - utóbbinak ez már harmadik variánsa, amelyen az eredetitől eltérően a hajóhíd mellett a (tervezett) Lánchíd is látható. Heringen és Enderen kívül az albumban Klette, R. Alt és egyéb művészek rajzainak változatait is megtaláljuk.
       A legjelentősebb pest-budai vedutacsoport Rudolf Alt-nak harminckét lapos kőnyomatú albuma, amely Hartleben K. Adolfnál "Buda-Pest" címen 1845-ben jelent meg. A haránt nyolcadrét alakú album mindegyik képéhez a kiadó magyar és német nyelvű rövid szöveget csatolt, a sorozatot pedig egy romantikusan gotizáló címlap előzi meg, amely némiképpen a Vasquez sorozat címlapjához hasonlít. Alt Rudolf ebben az albumban számos olyan városrészletet mutat be, amelyet eddig a művészek nemigen méltattak figyelemre. Ebben a vonatkozásban érdekes és jelentős a budai hegyvidék egyes részeinek a megjelenítése, pl. a Zugliget (31. kép), a Szép Juhászné-fogadó (32. kép), amelyet 1840-es évekbeli állapotában például csupán Altnak itt közölt képéről ismerünk. A Zugligetről Keleti Gusztávnak 1860 táján készült látképeiig ugyancsak nem ismerünk hitelesnek elfogadható egyéb ábrázolást. Ugyanezt mondhatjuk Altnak ebben az albumban közölt két krisztinavárosi képéről is (33-34. kép). Ennek a sorozatnak a felvételei 1842 / 1843 körül készültek, litográfusuk Franz Xaver Sandmann. A kőrajzokat J. Rauh nyomdája sokszorosította. A harminckét lapos sorozat vedutái Pest-Budának úgyszólván minden városrészéből közölnek egy-egy képet, a Margitsziget és Óbuda kivételével. Óbuda ugyanis külön város lévén, a csak Budát, illetőleg Pestet ábrázoló művekbe nem tartozhatott, így maradt ki - pontosabban: nem került be - az annak idején Óbudához tartozó Margitsziget sem ebbe, sem pedig az 1852 körül megjelent Festői megtekintések. című Alt-sorozatba sem. Ez utóbbinak egyes lapjai megjelenésüknél korábbi állapotot tükröznek, mégpedig 1847 / 48 körüli éveké. A két sorozat összehasonlító elemzését a későbbiek során végezzük el. A két Alt-sorozat megjelenése közötti időből, pontosan 1848-ból való Altnak egy szignált olajfestménye, ez József főherceg tulajdonában volt és valószínűleg elpusztult, csupán fényképe maradt fenn. A kép nézőpontja a Gellérthegy északkeleti lejtője, ahonnan a Várat, Pestet, a hajóhidat és (már felhúzott láncaival) a Lánchidat látjuk. Ez utóbbi körülményből - tekintve Rudolf Alt precíz ábrázolásmódját - arra következtethetünk, hogy ezt a képet 1848 őszén festhette, vagy legalábbis a kép akkori városképet ábrázol.
       Körülbelül ebben az időben Franz Xaver Sandmann egy nagyméretű vedutát litografált Buda-Pestről, gellérthegyi nézőpontból. A kép tévedésből a hajóhidat a templom-térnél mutatja; a lap 1852 / 1853 körüli kiadására a hajóhidat törölték, mint ahogy akkor már nem is létezett (35. kép). A veduta első kiadása a bécsi J. Rauh intézetében jelent meg.
       Az 1840-es évek folyóirataiban számos illusztráció fordul elő városrészlettel életképek hátterében. Ilyenre jellemző J. B. Clarot-nak a "Spiegel" 1843. évi kötetében megjelent "Pesther Schiffbrücke" című életképe, amelyen a hídvám körüli bonyodalmakat mutatja be, háttérben a pesti hajóhídfő vámházával (36. kép), a "Pesti Divatlap" 1844-ben egy divatképet közöl, hátterében a "Nemzeti Színházzal" ; "A' szél Pesten" egy karikatúra hátterében Perlaszka D.-tól Huber Nagy Kristófját látjuk ("Életképek", 1844; 37. kép).
       Ezeknél jelentősebb a pest-váci vasút megnyitásáról készült emléklap, ezt Varsányi J. rajzáról Rohn A. litografálta 1846-ban (38. kép). "A Magyar Középponti Vasút első megnyitása" című lapon a pesti "Indóház" fűtőháza mellől Vácra induló vonatot látjuk az ünnepség résztvevőivel. A "Spiegel"-hez 1847-ben mellékelve a pesti magyar és a német színház képe jelenik meg Sürch J-től rézmetszetben, valamint Fuchsthaller A.-tól ugyanebben a kötetben a Német Színház égéséről készült acélmetszet (39. kép) ; a pest-szolnoki vasút megnyitásával kapcsolatban (szintén 1847-ben) Tyroler József a kőbányai vasúti vendéglő képét metszette rézbe, magát a megnyitási ünnepséget pedig J. B. Clarot vízfestménnyel örökítette meg.

3. Az 1848 /1849. évi forradalom és szabadságharc

       A forradalom és szabadságharc pest-budai eseményeinek ábrázolásain a városkép csupán néhány esetben tükröződik hitelesen. Az események jellegéből következik, hogy a hangsúly - hasonlóan az árvízjelenetekhez - nem a statikus, hanem a dinamikus képelemeken van. Ez különösen a Budavár visszavételét, az ezzel kapcsolatos harci momentumokat bemutató képekre áll, amelyek között Apáti ( Than ) Mór és Klette Károly - egyébként későbbi keletű - ostromképén kívül hitelesnek mondható vedutát nem ismerünk. Ezért az 1838. évi "árvízkép" és "árvízjelenet" kategóriáinak megfelelő "ostromkép" és "ostromjelenet"szerinti csoportosítást itt nem végezhetjük el, annál kevésbé, mivel az események időrendi bemutatása a téma természeténél fogva fontosabb, mint akár a tipográfiai, akár a "kép" és "jelenet" alapján való - ebben az esetben mesterkélt felosztás. Egyes események ábrázolásainak tárgyi azonossága amúgyis a legtöbb esetben önmagától alkotja tipológiai csoportját.
       A forradalom időszakából legtöbb ábrázolás természetszerűen a mácius 15-i eseményeket örökítette meg. Egy-egy kép mutatja be a robot és tized eltörlése alkalmából a Szabadság- (Városháza) téren tartott népgyűlést (III 19.), Kossuth Lajos megérkezését (IV 24.), a bécsi egyetemi ifjúság küldöttségének fogadása alkalmából a Nemzeti Múzeum előtt rendezett népgyűlést ( IV 24.), néhány kőnyomaton a Léderer Ignác budai katonai parancsnok elleni macskazene szétverését látjuk (V 10.), egyetlen példányt ismerünk abból a kőnyomatból, amelyik a Károly-laktanyában elszállásolt Ceccopieri-ezred lázadását mutatja be (VI 11.). A Kiscelli Múzeum példánya körülvágott, sem szerzőjét, sem megjelenési helyét nem ismerjük. Az országgyűlés képviselőházának július 5-i ülését a pesti Vigadóban Borsos József rajzolta és August Pettenkofen litografálta (40. kép) ; erről 1861-ben Werfer K. nyomdájában egy silány átdolgozás készült. Ugyanennek az országgyűlésnek a főrendiházi üléséről a Nemzeti Múzeum dísztermében, több kisméretű kőmetszet-változat jelent meg mellékletekként. Szeptember 28.-án szúrták le a hajóhídon Lamberg császári biztost. Orlai Petrics Soma ceruzarajza mellett néhány metszet is ábrázolja ezt az eseményt. (különös, hogy amíg az ábrázolások és írott források az esemény színhelyéül a hajóhidat vagy általában "a híd"-at jelölik meg, Szerelmei Samu szerint "Lamberg Ferenc. királyi biztost, a felbőszült . néptömeg. a lánchíd közepén.. kivégzi." (41. kép) A szabadságharc hadi eseményei során Windischgrätz Alfréd császári csapatok élén 1849. január 5.-én bevonul Pestre. A bevonulást a Lánchídon ábrázolják.
       A budai vár ostromának egyes mozzanatait, végül a vár visszafoglalását nagyszámú grafika és kevés festmény illusztrálja. Helyrajzi szempontból Kölbl Simonnak két tusfestménye az Újvásártér bombázásáról, illetőleg a királyi palota égéséről (42-43. kép), Than Mórnak és Klette Károlynak pedig a Fehérvári kapu és rondella ellen, pontosabban a rondella melletti rés ("Bresche") ellen intézett döntő ostrom ábrázolásai azok, amelyeknek helytörténeti értékük is van. Than - akkori nevén Apáti - Mór a rohamról egy akvarellt, Klette pedig egy olajfestményt készített, mindkettőnek litografált változatait is ismerjük (44-45. kép). Klette ostromképének két változata ismeretes, egyik példány a Kiscelli Múzeum, másik a Hadtörténeti Múzeum gyűjteményéből. Pettenkofen ostromképe első sorban festői előadásmódjánál fogva emelkedik ki az átlagtermésből (46. kép). Sterio Károly "Sebesült honvéd"-je tárgyát a romantika kellékeivel és eszközeivel festette, hátterében Pettenkofen mozgalmas ostromképére emlékeztetően (47. kép).
       A forradalommal, de különösen Budavár ostromával kapcsolatos események igen rövid idő alatt aktualitásukat vesztették. Az események gyors változása miatt nem volt idő hosszadalmasabb kidolgozást igénylő festmények vagy metszetek készítésére, különösen az "Armee-Bulletin"-ek esetében, így mind kényszerűségből, mind a gyorsabb terjesztés és olcsóbb ár érdekében a kőnyomáshoz folyamodtak. A nagyjelentőségű végakkord, a Vár visszafoglalása, maradandó jellegű esemény volt, ezért nemesebb technikájú alkotásokra késztette a művészeket. Budavár visszafoglalása nemcsak önálló, hanem alkalmazott ábrázolásként is számos esetben fordul elő, mint például kép-órák festmény dísze.

IV.1849-1870

1. Pest-Buda városképe

       Pest ebben a korszakban is eddigi határai között fejlődik. A mai Szent István-körút - Haller utca, valamint a Rottenbiller utca - Fiumei út, illetőleg a Duna vonala közötti terület beépítetlen részei beépülnek, a szórványos települések összefüggő egységekké alakulnak.
       Az abszolutizmus magyarországi gazdaságpolitikája nemcsak megakasztotta a magyar iparnak a 1840-es évek folyamán megindult általános fejlődését, hanem egyes iparágak ( pl. a textilipar) teljes megszűnését okozta, így többek között a Valero-selyemgyárnak is be kellett szüntetnie a munkát. Az osztrák kormány ezzel szemben fokozott mértékben fejlesztette az élelmiszeripart és ezen belül különösen a malomipart. Az ötvenes évektől épülnek a Lipótváros északi részén, majd a Ferencvárosban és Újlakon azok a malmok, amelyek egy félszázadon át a városkép jellegzetes elemei maradnak, aránylag hatalmas tömegükkel, füstölgő kéményeikkel. A gőzmalmok közül az újlakiak működtek, illetve működnek.
       A lipótvárosi gőzmalmokat azonban a lakóterület gyors növekedése következtében le kellett bontani, csupán az Újpesti rakparton maradtak fenn valamivel tovább is.
       Pesthez képest Buda lassabban bár, de szintén terjeszkedik, különösen a Krisztinavároshoz tartozó területeken, ahol a hegyvidék enyhe lejtői a település számára megfelelőbbek és kedvezőbbek voltak, , mint az északi dombvidék (Rózsadomb), amely majd csak a század végétől kezdve épül be fokozatosan.
       Mindkét város építészetében új színt jelent a romantika, amely már a klasszicizmus idején itt-ott mutatkozott, sőt Ybl Miklós fóti templomában (1844) teljesen kialakulva jelentkezett akkor, amikor Hild József majd tiszta klasszicista stílusban építi a lipótvárosi plébánia új templomát - 1851-ben! Ennek a két stílusnak tartamát élesen nem határolhatjuk el egymástól. Az egyébként rövidéletű romantika azonban monumentális alkotással gazdagította Pest-Buda városképét: még az előző korszakban fognak Hild József tervei alapján a Hermina kápolna építéséhez (1842), de csak 1856-ban fejezik be. 1852-ben leplezik le a budavári Szent György-téren a Hentzi-emléket, ezt ma már csak R. Alt és L. Rohbock rajzairól ismerjük, későbbi időből pedig néhány fényképről. A Karátsonyi-grófok krisztinavárosi palotáját Pán József 1853 / 1856 között építi, 1939-pedig lebontják ; 1854 /1859 között épül L. Förster tervei szerint az izraelita hitközség Dohány utcai nagytemploma és ezzel egyidejűleg a mai Szent István téren a Pichler-ház, annak a Wieser Ferencnek tervei szerint 1855-1857-ig, aki hat évvel ez után építi a pesti Ferences-templom remekbe sikerült toronysisakját ; Petschig József 1857-1859-i építi a budai főreáliskola hatalmas és a budai városképben domináns helyet elfoglaló, palotaszerű épületét, a mai Toldy-gimnáziumot, amikor pedig ennek építkezése befejeződött, hozzáfogtak a hazai romantika leghatalmasabb alkotásának, a pesti Vigadónak építéséhez Feszl Frigyes tervei alapján. Az új Vigadó, elődjének alapjaira épült, Pollack Mihály 1849-ben megsérült, majd lebontott klasszicista Vigadója helyére. Az új Vigadó 1865-ben nyílik meg akkor, amikor már szinte készen áll a Magyar Tudományos Akadémia új palotája, amelyet A. F. Stüler tervezett a Ferenc József- (Roosevelt) tér északi lezárásaként a klasszicista Lloyd-palota neorenaissance ellenpárjaként. A romantika és az eklektika esetenként egyidejű jelenségek.
       A budai városkép legkiemelkedőbb - ennek szó szerinti értelmében - két objektuma bár a romantika korában, de nem ennek stílusában jelentkezik. 1851-ben a Gellérthegy fellegvárát, a Citadellát kezdik építeni, kevéssel utóbb pedig a királyi lak átépítéséhez fognak. Amíg a Citadella jellegtelen, sima, sőt sivár, kincstári "Nutzbau", addig a királyi palota pompás, neobarokk "Prunkbau". Hogy az 1850-es évek stíluskeveredése még teljesebb legyen, szóljunk a budai Alagút keleti kapuzatáról is. Sajátos, és az eddigiek egyikébe sem sorolható stílusú alkotás ez, amelyet Clark Ádám 1853-1857-ig épített. A dór oszlopok és ión párkányzat együttese alapján mind a klasszicismusba, mind az eklektikába tartozhatnék az Alagút különös megoldású, mégis művészi hatású keleti bejárata.
       A kapitalizmus rohamos fejlődése, az abszolutizmus nyomásának csökkenése a kiegyezést közvetlenül megelőző néhány év folyamán, utána pedig annak megszűnése következtében Buda és Pest - rövidesen és hivatalosan is Budapest - kulturális, főleg azonban műszaki fejlődése is fellendül. Néhány adat: 1861. Megnyílt a Budai népszínház ; 1865. Megkezdik a pesti Dunapart szabályozását ; 1866. VIII 1. Megindul a Lóvasút ; 1867. Helyi hajójárat indul Buda és Pest között ; 1868. A lipótmezei elmegyógyintézet megnyitása ; 1870. III 2. A Budai hegypálya (Sikló) megkezdi működését. Az 1860-1870 között eltelt évtized váosképének új és a második világháborúig épen maradt eleme a Ferenc József- (Roosevelt) tértől észak és dél felé épülő házsorok, a mai Széchenyi, illetve Belgrád rakparton. Az építészetben mindjobban terjed az eklektika. Ennek jegyében épül 1861-ben a Budai takarékpénztár (Fő utca 2.), 1865-ben a régi képviselőház és a M. T. Akadémia. 1867-ben a ferencvárosi plébániatemplom, az Első Magyar Általános Biztosító Intézet Vigadó-téri székháza (1868 körül); a Hungária-szálló (1870-1871). Az önmagát túlélő kapitalizmus jelentkezik 1850-ben az Angol királynő szálló átépítésében és a pesti Városháza harmadik emeletének létesítésében (1863). Talán nem tévedünk annak feltételezésében, hogy az öreg Hild mester akkor is csak a klasszicizmus formanyelvén szólalt volna meg, ha - a Városháza esetében - nem kötik már meglévő adottságok.
       1867-ben kezdik meg Pest pontos felmérését és ennek a felmérésnek alapján készül 1867-1872 között Pestváros szabályozási terve, Halácsy Sándor mérnök nagyformátumú térképe. Ez a térkép már kijelöli a Nagykörút, Sugár- (Andrássy-) út és több más út és utca vonalát, illetőleg terek helyét. 1870 februárjában kiadják Pest új építési szabályzatát és még ugyanebben az évben a X.t.c. életre hívja a Fővárosi Közmunkák Tanácsát, amelynek hatáskörébe tartozik a városszabályozás és -rendezés. Az egykori Szépítőbizottmány feladatát most már tágabb keretek között ellátó "Közmunkatanács" megalakulásával Budapest életének új korszaka nyílt meg. Buda és Pest városfejlődése ekkor már abba a stádiumba jutott, hogy az 1872.évi XXXVI. törvénycikkel jog szerint is megvalósult az egyesítés, amit a szabadságharc forradalmi kormánya 1849. június 24-én elhatározott ugyan, de a szabadságharc bukása következtében nem volt végrehajtható .

2. Pest-budai veduták

       Budavár visszafoglalásához kapcsolódik, de már az ostrom következtében megváltozott Vár képét mutatja Klette Károly 1849 júniusában készült szépiája. A rajz szinte az ostromképet ismétli, de mind arányaiban, mind a képkivágás nagyságában attól eltér. Amíg a Klette-ostromkép jobb oldala a Nyári színháznál végződik, a szépiarajz a színházépületen túl is folytatódik A rajz természeténél és tárgyánál fogva is hitelesebb képet ad a Várról és a romos királyi palotáról, mint akár a festett, akár a litografált ostromkép, amelynek tárgya első sorban az ostrom mozgalmas bemutatása, az épületek pedig csupán háttér (48. kép).
       Kölbl Simon, akit az Újvásártér1849 májusában történt bombázásával és a királyi palota ugyanekkori égésével kapcsolatban már említettünk, az ostromban romossá vált palotát is röviddel a visszafoglalás utáni állapotában megrajzolta. (49. kép)
       Barabás Miklós az ötvenes években festi hangulatos részleteit a Városmajorból, közöttük saját villáját is.
       1851-ben negyedszázados "hallgatás" után újból feltűnik Jacob Alt. Az öregedő festő J. Bermann bécsi kiadó "Malerische Donaureise von Wien bis Pest-Ofen." című albuma számára többek között négy pest-budai vedutát fest, amelyeket F. X. Sandmann rajzolt kőre. Érdekes ezt a négy látképet azokkal a lapokkal összehasonlítani, amelyeket a harminckét éves művész Kunike "Donau-Ansichten"-je számára rajzolt. A litográfiák tükrözik azt a változást, amely a korábbi sorozat megjelenése óta eltelt három évtized alatt nemcsak a festészetben, hanem magában a művészben végbement. Biztosabb távlati érzék, mélyebb tónusok jellemzik J. Alt új vedutáit, az a szárazság azonban, amely a régebbi sorozat lapjain annyira érezhető, a gazdagabb tónusok ellenére, bizonyos fokig a "Malerische Donaureise" látképein is feltűnik. A Bermann-féle album számára festett pest-budai tárgyú veduták: "Budapest" a tabáni partról nézve, "Buda" a ferencvárosi part felől a Gellért- és Várheggyel, "Pest" a Gellérthegy és a királyi palotával a Viziváros felől felvéve, végül az óbudai hajógyár. (50. kép) A kőnyomatok J. Rauh nyomdájában készültek, de az első látképet Reiffenstein és Rösch műintézete nyomtatta. A litográfiák alapjául szolgáló festmények - a királyi palota alakjából következtetve - nem egyidejűek. A "Pest" című veduta ugyanis még a klasszicista palotát ábrázolja, a "Budapest"-en pedig már a déli szárny neobarokk kupoláit látjuk.
       A teljes külső városképet tükröző veduták sorában 1853 körül újból megjelenik az előző korszak keretében említett Sandmann-veduta, de az időközben beállott változások figyelembevételével átrajzolt alakban, ez az átrajzolás egyes képelemekre (királyi palota, Vigadó) szorítkozott, ugyanakkor például a Lánchíd 1850-ben készült oroszlánjait Sandmann elmulasztotta feltüntetni. Leginkább a hajóhíd törlése szembetűnő, a törlés nyoma a kőnyomaton a megfelelő helyen észlelhető.
       Ugyanezekben az években F. X. Sandmann egy kőrajzú veduta-párt ad ki J. Bermannál Bécsben. A Pest-Budát észak felől ábrázoló látkép nézőpontja a rózsadombi kápolna (+ 1945) mellett van, ahonnan a város a Gül Baba-türbe, illetve a mai Országház helyének vonalától dél felé, nyugaton a Várheggyel látható. A dél felől felvett vedután a várost a Gellérthegy északi lejtőjéről láthatjuk. Mindkét képet J. Stoufs nyomtatta (51. kép).
       Rudolf Alt 1852 vagy 1853-ban Leopold Neumann bécsi kiadónál "Festői megtekintések Budára és Pestre" (eredetiben ékezethibákkal) címmel egy huszonnégy lapból álló kőnyomat-sorozatot jelentet meg. A sorozat vízfestmény-előképeit F. X. Sandmann litografálta, és legnagyobb részt Rauh nyomtatta ( 1., 2., 5., 6., 8-24. sz.), 3. sz. lapot J. Stoufs, a 4. számú pedig Reiffenstein és Rösch. Nyomda feltüntetése nélkül jelent meg a 7. sz. Mint fentebb említettük, e sorozat ábrázolásai nem egyidejűek. Keletkezésük 1844-1852 közötti évekre esik, amit egyes lapokon látható épületek állapota bizonyít. Erre példa az "Angol királynő"-szálló a sorozat 7., illetőleg 8. lapján. Előbbin 1849 előtti alakjában látjuk, utóbbin már az 1850-es átépítéskor nyert klasszicista alakjában. 1848-ra datált az óbudai hajógyárat ábrázoló lap vízfestésű eredetije, a Lánchidat ábrázoló lapon pedig már az oroszlánokat is látjuk, amelyek 1850-ben kerültek a hídfőkre.
       A "Festői megtekintések."-et Alt "Buda-Pest"- jével összevetve szembetűnik a különbség a két sorozat között. Amíg a 32-es sorozatban (1845) túlnyomóan tájképeket találunk, sőt a sorozat első lapján teljes Budapest-vedutát (Bartlett nyomán), addig a későbbi (1852-1853 körül), 24-es sorozatban az arány a kisebb városképi egységek (belső városképek) javára tolódik el. A "Buda-Pest" harminckét lapja között 21 lapon találunk tájábrázolást, s többi 11-en pedig egyes objektumokat, a későbbi sorozat huszonnégy lapján 15 épületábrázolás van, a többi kilenc lap nem sajátos értelemben vett tájkép, inkább csak nagyobb látószögű veduta, így például az István-főherceg szálló, Rakpiac, Lánchíd és királyi palota, vagy akár a "Herkules" gőzös és Gellérthegy. Ezeknek a lapoknak a címei is az illető objektum elsődlegességét igazolják (62. kép).
       Ugyanakkor, amikor Rudolf Alt ebben a későbbi sorozatában olyan tárgyú képeket is bemutat, amelyeket több-kevesebb, de inkább kevesebb, eltéréssel az 1845. évi "Buda-Pestben" már közölt, - egyes témák hiányoznak. Újra bemutatja például a Városház-teret, a Szénapiacot (Calvin tér) háttérben a Nemzeti Múzeummal, a József-teret, mindhármat a korábbiakkal majdnem azonos nézőpontból, illetőleg képkivágással, nem találjuk viszont, egyik sorozatban sem a Városház-tér kivételével a Belváros egyéb tereit: a Sebesyén-, Rózsa-, Templom-, Szervita- és Ferenciek terét, sem pedig Buda városképében annyira jelentékeny Bomba-( Batthyány) teret, a várbeli Dísz-teret.
       A "Festői megtekintések." művészi színvonala nem éri el a "Buda-Pest"-ét, kivéve a korai lapokat. Egyik lapja (4. sz.), amely a Lánchidat a pesti hídfő felől ábrázolja, minden valószínűség szerint - a nyomtatott jelzés ellenére - nem is Alt műve. Egyébként ez az a lap, amely a többitől eltérően nem Rauh vagy Stoufs nyomdájában, hanem Reiffenstein & Rösch- nél készült. Egyrészt a rajz stílusa tér el a sorozat többi lapjáétól, másrészt pedig a kép teljesen megegyezik a Kiscelli Múzeum grafikai gyűjteményében lévő rajzzal, amely a múzeum leltárában Fuchsthaller Alajos műveként szerepel és a bécsi Artaria-cégtől került a Múzeum gyűjteményébe. A "Buda-Pest" festőibb, oldottabb technikájú rajzmodorával ellentétben a "Festői megtekintések." képei kevés kivétellel szárazabbak, ezt különösen akkor tapasztaljuk, amikor azonos témájú lapokat hasonlítunk össze (Nemzeti Színház, Városháza, Nemzeti Múzeum). A két sorozat összevetése az értékelést a korábbi (1845-ös) javára dönti el, és az a benyomásunk, hogy Alt ebben a későbbi kiadványában részben azt akarta bemutatni, ami a korábbiból kimaradt, részben pedig egyes újabb objektumokat, (Hentzi-emlék, Herkules gőzös), anélkül, hogy csak megközelítő teljességre törekedett volna, amit éppen a városképileg annyira jelentős terek ábrázolásának mellőzése bizonyít. A sorozat kronológiai egysége hiányának tudhatjuk be, hogy a második sorozat évszám megjelölése nélkül jelent meg, ellentétben az 1845-re datált korábbival. Azonos tárgyú képek szerepeltetésének tényét nem magyarázhatjuk, hacsak nem azzal, hogy R. Alt néhány már készen lévő vázlatát akarta megjelentetni.
       Néhány évvel a "Festői megtekintések." megjelenése után készültek Ludwig Rohbock nürnbergi grafikus művésznek azok a pest-budai, ecsetrajzú vedutái, amelyeket különféle német acélmetszők másoltak Hunfalvy János "Magyarország és Erdély." című nagyobbszabású történeti-földrajzi műve számára. A mű két "szakasz"-ban füzetenként jelent meg Darmstadtban 1856-1864-ig G. G. Lange kiadásában és nyomdájában. Az első szakasz két kötete Magyarországról szól, ennek első kötete 1856-ban, a második 1860-ban jelent meg.
       Hunfalvy az első szakasz első kötetében írja le Budapestet. Leírását a címlappal együtt huszonhét acélmetszet illusztrálja. Ez a szöveg még a "Magyarország és Erdély megjelenésének folyamán, 1859-ben "Budapest és környéke"címen külön kötetben is megjelent, most már Lauffer és Stolp pesti kiadónál, de még a darmstadti Lange-cég nyomdájában. Hunfalvy János mindkét kötetének pest-budai tárgyú illusztrációi túlnyomórészt azonosak a "Magyarország és Erdély"-nek huszonhét pest-budai metszetéből csak huszonhármat közöl; hiányzik természetesen a címlap, ezen kívül a Vigadó, az Akadémia és a Zsinagóga képei. Ennek oka, hogy mind a Vigadó, mind az Akadémia és a Zsinagóga 1859-ben még nem készült el. Mindkét Hunfalvy-mű - amennyiben kettőről egyáltalán szó lehet - az acélmetszetek eredeti rajzainak készítőjeként egyaránt L.Rohbockot nevezi meg, mégis az utóbbi három acélmetszet eredeti ábrázolásai közül a Vigadót és az Akadémiát Lüders ceruzarajzairól, a Zsinagógát pedig fénykép után sokszorosították.
       L.Rohbock egyes rajzain Rudolf Alt "Festői megtekintések" című sorozata megfelelő ábrázolásainak a hatása félreismerhetetlen. Rohbock a Szent György-teret a Hentzi emlékkel, a Nemzeti Múzeumot, a Városház-teret bemutató rajzai szinte másolatai Alt azonos tárgyú képeinek, csupán a staffázs vagy megvilágítás változott meg. A Váci-temető részletképén ugyanazt a sírboltot látjuk, kissé távolabbról felvéve, mint a "Buda-Pest" megfelelő lapján. A Rohbock-rajzok, különösen a tájképek, már a kifejlődött romantika modorában készültek. Ezt leginkább a képek fényhatásain láthatjuk. Erős fény-árnyék-ellentétek, a Városház-tér és a budai Lánchídfő képein pedig a holdvilág adják meg a képek romantikus hangulatát (53. kép).
       Rohbock egyébként nemcsak Hunfalvy János említett köteteit illusztrálta, hanem Anton Ruthnernak ugyancsak Darmstadtban Lange-nál kiadott. "Das Kaiserthum Oesterreich" című háromkötetes művét is, amely 1871-től kezdve jelent meg.
       Bár Óbudát és vele a Margitszigetet 1850-ben Budával egyesítették. Mindkét Hunfalvy-mű illusztrációi közül hiányzanak ennek a két területnek a vedutái. Egyetlen Rohbock-illusztráció utal Óbudára, de csak címében, tárgyában ez is hajómalmokat ábrázol Óbudánál.
       A "Festői megtekintések" és a "Magyarország és Erdély" közé esik időrendben R. Altnak egy vízfestésű vedutája, ez a vízivárosi partról ábrázolja a pesti Dunapartot, Lánchidat, Gellérthegyet, királyi palotát. Az 1853-ra datált vízfestménynek acélmetszetű másolata Oedertől, I. G. Kohl "Die Donau von ihrem Ursprunge bis Pest" című könyvét illusztrálja. A könyvet a Lloyd Triestino adta ki, hasonlóan a "Kettenbrücke in Pest" című vedutához, amelynek hátterében a Várat látjuk. A dunasori nézőponttal felvett kép előterében fekvő csomagok egyikén LÖ monogram olvasható, ez kétségtelenné teszi ugyancsak L. Oeder (Öder) szerzőségét. (54. kép)
       Kevéssel az 1850 utáni évekből J. N. M. Chapuy litografálta két vedutát ismerünk. Egyiknek a Halászbástya a nézőpontja, másiknak - hasonlóan az Alt-Oeder-vedutához - a vízivárosi Dunapart. Előbbinek számos változata jelent meg.
       Vinzenz Reim, akit közelebbről nem ismerünk, két rézkarcsorozattal szerepel ezekben az években. Az egyik sorozat 142-146., a másik 522-530, közötti számozással. A két csoport lapszámának írásmódja eltér egymástól, de sorozaton belül azonos. Az alacsonyabb lapszámú sorozatrészletek Pest-Budának 1840-es évekbeli állapotát ábrázolják, minden esetre 1847 (a Német színház leégte) előtti időből, az 522-530. lapszámú képek 1851. június 13-a és 15-e

közötti napokra datáltak és a képek meg is felelnek a város ez évbeli állapotának. Amíg a korábbi sorozaton a művész "I: V: R:" szignaturával jelezte magát, a későbbin "Vinzenz Reim", "Vin.Reim", J. V. Reim" vagy csupán "V: Reim"-mel. A képek azonos technikája és az 1851-re datált sorozatrészlet szignója alapján valószínű, hogy a korábbi sorozat "I: V: R:" rövidítésének feloldása ugyancsak V. Reimre utal. Reim másik keresztneve bizonytalan.

       Rudolf Alt a "Vogelsperspectiv-Ansichten ." című sorozat számára 1855-ben egy nagyméretű vedutát litografált, Pest-Budának északi madártávlatból felvett képét. Altra jellemző rendkívül aprólékos rajza és differenciált fényhatásainál fogva ez a veduta nemcsak Alt kőrajzainak, hanem a pest-budai litografált látképek egyik legértékesebb lapja. (55. kép)
       Molnár József 1856-ban a rózsadombi kápolna körüli szőlőkből nézve ábrázolta Pest-Budát; ezt a rajzot 1857-ben Reiffenstein & Rösch kőrajzban soksorosította. Az ötvenes évek folyamán egyébként a rózsadombi Kálvária-, "Veronika", helyesen Szent sír kápolnát előszeretettel keresik fel a művészek. (Itt festettek Molnáron kívül Sandmann, Rohbock, Wigand és mások, a kápolna körüli terasz ugyanis kedvező kilátási pontul szolgált a városra. 1860-ban itt készült egy fényképsorozat egyik felvétele is. (56. kép)
       Az 1850-es évek folyamán Barabás Miklós a fentebb már említett városmajori két képén kívül további részleteket örökített meg a Városmajorból 1855 és 1858 között. Képein az akkor még boltozatlan Ördögárok hídját, facsoportokat látunk. Saját villájáról 1852-ben készült akvarelljének (57. kép) 1856-ban olajfestésű változata készül. A klasszicista villa kertjében a művész Kovács Mihály festőművészt is megörökítette. Egy évvel korábban a villája közelében épülő Vízgyógyintézetet festette meg (ma XII.Városmajor utca 64. sz. helyén) . A Csillag-gyűjtemény katalógusa a 334. szám alatt Barabás Miklósnak egy ceruzarajzát említi, amelyet a katalógus szerint 1857-ben készített. A katalógus illusztrációján azonban világosan 1859 olvasható. A rajz egy klasszicizáló, emeletes épületet mutat, előterében bokrokkal, fákkal a lap alján "Buda 1859 a városmajorban" felírással. Barabás műveinek jegyzéke a kérdéses két évből nem tartalmaz olyan rajzot, amellyel ez azonosítható lenne.
       A század második felében mindinkább szaporodnak a budai hegyeket bemutató tájképek. Ezzel kapcsolatban elsősorban Keleti Gusztáv működése jelentős, aki az 1860-as években Eötvös József családjánál a Svábhegyen lakott. 1856-ban már megfesti az Eötvös-villát, néhány kisebb képén pedig a villa kertjét látjuk az Eötvös-család tagjaival, a villa telkének végében az úgynevezett "Karthausi lak"-ot és egyéb részleteket. Leheletszerűen finom ceruzarajza a Szép Juhászné tájáról, 1861-ból való. Ugyanerre az időre tehetjük néhány kisebb jelentőségű akvarelljét a Csillagvölgyből, a Normafa-lejtő vidékéről, az árnyas útról.
       A hegyvidéki tájképek csoportjába tartozik Brechler Bélának 1857-ben a "Fácán" fogadóról (58. kép) , Fáy Albertnek pedig a Budakeszi úti Kochmeister-villáról készült olajfestménye.259 (59. kép)
       Ligeti Antal munkásságának elenyésző töredéke budapesti tárgyú, de ez a néhány festmény a budapesti tájképfestészet legjobb alkotásai közé tartozik Barabáshoz hasonlóan mind a hitelesség, mind a művészi színvonal mértékénél fogva.
       Művei között szerepel egy "Budapest látképe a budai szőlőhegyekről" című olajfestmény, amely valószínűleg Rohbock, Sandmann,Wigand vagy Molnár János hasonló nézőpontú látképeinek csoportjába tartozik. A festmény 1853-ban a Pesti Műegylet tulajdonaként szerepelt, később Károlyi István gróf gyűjteményébe került.
       1864-ben Ligeti a ferencvárosi Dunapart felől festi Budapest látképét, majd ezt 1887-ben kidolgozza. A biztos távlat és a Ligetire jellemző finom színkezelés, amely ugyan inkább délvidéki vagy keleties hangulatot teremt, egyaránt értéke ennek a nagyméretű vedutának.
       Mestere is jelentősnek tarthatta, mert több változatban is feldolgozta. 1865-ben ugyanis újból megfesti ezt a témát, végül harmadik variánsát 1866-ban készíti el. Az 1864/1887. évi változat a Kiscelli Múzeumban van, az 1866. évi variáns pedig Milch L. gyűjteményéből 1942-ben Donáth Sándor műkereskedőhöz, majd a miniszterelnökségre került. Az egyes változatok egymástól rajzban alig, színkezelésben annál inkább eltérnek.
       Az 1850-es évek elejétől mindinkább fejlődő fényképezés nem maradt hatás nélkül a festészetre, méginkább a sokszorosító grafikára. Köztudomású, hogy Borsos József, Barabás Miklós és néhány kisebb jelentőségű festő átmenetileg vagy véglegesen a fényképezésre tért át. Bár a "fényirdák"-ban túlnyomórészt arcképek készültek, néhány városképet is felvettek a hatvanas évektől kezdve. Ettől az időtől a városfényképezés terjedésének arányában a grafika színvonala feltűnően alászáll és hosszú időre szinte kizárólag arcképábrázolásra szorítkozik.
       Erre a folyamatra jellemző az 1866-ban készült Słowikowski-féle színes kőnyomat-sorozat, amely az Akadémiát, Lánchidat, Nemzeti Múzeumot, Képviselőházat és a királyi palota udvarát ábrázolja.
       Rohbockkal kapcsolatban már említettük Ruthnernak "Das Kaisertum Oestereich" című művét 1878-tól, ennek illusztrációi azonban legkésőbb 1870-ből valók. A nagyszámú illusztráció közül négy lap pesti tárgyú: Rohbock-Kurz "Buda és Pest a Gellérthegyről" című acélmetszet Hunfalvytól "Totalansicht von Pest-Ofen kizárólag német címmel jelenik meg, a korábbi lemezre átvitt, időközben beállott városképi változásokkal (Akadémia, koronázási domb). Abból a tényből, hogy a vedután az 1868 folyamán a mai Eötvös- és Vigadó-tér között épült házsor még nem szerepel, de az 1867-ben készült koronázási domb már látható, pontosan 1867-re datálhatnánk az átdolgozást. Valószínűbb azonban, hogy az ismeretlen átdolgozó csak olyan változtatásokat végzett a lemezen, amelyek a rajz lényeges elemeit nem érintették. A Lánchídtól délre eső part az eredeti képen lejtős, az átdolgozott lemezen az időközben szabályozott part függőleges vonalai mögött világosan kivehető az elsődleges állapot harántcsíkos vonalazása. Ruthner ugyancsak Hunfalvy munkájából vette át a "Kilátás a Várkapuból" című metszetet. A másik két látkép azonban itt jelent meg először: a "Ferenc József-kőpart és Lánchíd" acélmetszetű változatát Riegel készítette, ez Pestet az Albrecht (Hunyadi János) útról nézve ábrázolja, a "Fővárosi Vigadó"-t Heisinger metszette acélba és a Vigadót a Duna felől frontális nézetben mutatja a "Phönix" és az Első Magyar Általános Biztosító Intézet palotájával.
       Újra találkozunk Rohbock-Fesca "Buda és Pest" című metszetével, amely azonos látképpel, de "Pest és Buda. - Pesth und Ofen im Jahre 1860" felirattal ezúttal a bécsi Szelinaszki kiadásában jelent meg.
       Történeti áttekintésünket Georg Nissen hatalmas méretű (94 x 312 cm) kartonra festett temperájával zárjuk, ezen a művész a Citadella mellől ábrázolja Pest-Budát 1866 / 1867-ben.
       Az 1870-es évektől - Haske Ferenc margitszigeti, acélmetszetű sorozatát (1873) kivéve -úgyszólván a századfordulóig, a budapesti városképábrázolás mélyponton áll, Keleti Gusztáv és Brodszky Sándor festményei voltaképpen tájképek. A kilencvenes évek végétől Dörre Tivadar akvarelljeiben és rajzaiban, Háry Gyula olaj- és vízfestményeiben, Nádler Róbert, Pörge Gergely festményeiben, rajzaiban elsősorban a hitelességet értékeljük, a valóban művészi színvonalat Rauscher Lajos grafikái és Mednyánszky László festményei képviselik.