Fõvárosi Képtár - Szotyory László: PARKOK, NÕK, AUTÓK

Szotyory László: PARKOK, NÕK, AUTÓK

Kiscelli Múzeum - Templomtér
1999. március 4. – április 5.

A kiállítást rendezte: Lorányi Judit
Megnyitó: Földényi F. László esztéta
Katalógus: 450.-Ft
1999 ISBN 963 7096 78 7

A vágyódás festészete

    Szotyory László képei akkor is ismerõs érzést keltenek a nézõben, ha elõször találkozik velük. Részben azoknak a motívumoknak köszönhetõ ez, amelyek a festészet korábbi korszakaitól sem álltak távol. Néptelen parkok, sötétlõ ciprusok, árkádiai jelenetek: a romantika korának voltak közkedvelt témái. Pompás amerikai autók, csillogó karosszériák, száguldó motorkerékpárok, vagy a képregények hangulatát idézõ köznapi vagy erotikus jelenetek, amelyeknél már csak a figurák mellé illesztett szövegtöredékek hiányoznak: az amerikai pop art, illetve hiperrealizmus képvilágához is közel állnak a képei. A közismert filmekbõl kiemelt és újra festett pillanatfelvételek vagy a klasszikus festészet és szobrászat alkotásait újra megidézõ képek pedig a nyolcvanas és korai kilencvenes évek posztmodern eklekticizmusához állnak közel.
    Festményei azonban nemcsak ezért keltenek déja vu érzést. Szotyory nem csupán használja az elmúlt korok festészeti irányzatainak kedvelt témáit, hanem ki is használja õket. Szabadon bánik velük, s úgy alkalmazza õket, hogy azok végül teljes egészében az õ elvárásainak engedelmeskednek. Szelíd erõszakot követ el a vásznain amit az az állandó izgalmi állapot is jelez, amely szinte minden képén fölfedezhetõ. Folytonos vibrálásnak lehetünk szemtanúi, amitõl képei kifejezetten erotikus hatást tudnak kelteni. Még akkor is, amikor nincsen konkrét utalás az erotikára. Ez a lappangó erotika éppúgy megnyilvánul a motívumokban, mint a képek festõi nyelvében. Szotyorynál minden mozogni látszik: a felhõk gomolyognak, a fények ugyanazon a képen belül különbözõ irányból súrolják a tárgyakat, az emberi alakok minden esetben éppen elmozdulófélben vannak. Sokszor még a napszakok sem dönthetõek el egyértelmûen. Amikor pedig portrékat vagy jeleneteket fest, akkor minden két-, sõt sokértelmûvé válik: az arcok kifejezése nehezen írható körül, mivel a fájdalomtól a boldogságon át a kielégülésig egyszerre fedezhetõ fel rajtuk minden árnyalat. Néha egy és ugyanazon arc halottian mozdulatlan, de közben rafinált módon vágyat is ébreszt a nézõben. Emiatt néha fetisisztikus vágyakat tudnak kelteni. A csoportjelenetek esetében ráadásul az egyes arcok sokrétûsége többszörözõdik, s ahol egyszerre hárman tûnnek fel, ott valódi dráma zajlik. Rendszerint a csábítás, a kacérság és a visszautasítás drámája. Anélkül persze, hogy maga a kép drámaivá válna. Szotyory képei inkább melankolikusak, tûnõdõek. A vágy különbözõ megnyilvánulásait mutatják be, de ezt visszafogottan, távolságtartással teszik.
    A szelíd erõszak, amely Szotyory festészetét kitünteti, a vágyakozást hivatott fölébreszteni a nézõben. De úgy, hogy közben a tárgy, amelyre a vágy irányul, magát a nézõt is behálózza. Az eredmény a kép és a nézõ között kialakuló dialógus, ami Szotyory legjobb képein lezárhatatlannak látszik. Ezt szolgálja az árnyaltan alkalmazott levegõperspektíva, ami a képek hangulatát megfoghatatlanná teszi; de a térperspektíva is a végtelenség érzetét ébreszti. Szotyory festményei úgy hatnak, mintha ablakok lennének, amelyen át maga a végtelen sejlik föl. Vagy ajtók, amelyeken át ki lehet sétálni a térbõl és a valóságból.
    Ennek érzékeltetésében rejlik Szotyory festészetének valódi ereje. Az elmúlt korok festõi világának, illetve a mûvészet más ismert alkotásainak megidézése az az eszköz, amellyel ezt a minden korra jellemzõ, és mégis mindig korszerûtlennek tetszõ vágyat a festészet segítségével föl tudta ébreszteni. Közel másfél évtizede ennek megvalósítására törekszik. Következetessége nem engedi, hogy letérjen a maga külön útjáról; de ugyanez biztosítja különleges helyét is a kortárs magyar festészetben.

Földényi F. László