Jürg Da Vaz: A semmi öröme / The Joy of Nothing
Kiscelli Múzeum - Templomtér
1998. június 5–július 26.A kiállítást rendezte: B. Nagy Anikó
Katalógus szöveg: Fitz Péter, Marie-Theres Staiffer, Ursula Davatz, Roy Oppenheim
Fõvárosi Képtár katalógusai 93.
ISBN 963 7096 70 1
Jürg Da Vaz Kiscellben A Fõvárosi Képtár / Kiscelli Múzeum templomtere – a kiállítási tér – ami helyet ad Jürg Da Vaz kiállításának eredetileg a XVIII. században emelt barokk templom volt. Johann Entzenhoffer bécsi építész készítette a kolostor terveit 1744-ben. A kolostor építése 1745 májusában kezdõdött, a mai nyugati szárny alapozásával. Az alapkõletétel augusztus 12-én történt. A kiscelli dombon békésen elterülõ barokk épületegyüttes térhatásában megõrizte egykori jellegét. A földszintes melléképületek karéjából emelkedik ki az egyemeletes kolostorépület a sekrestyével és az oratóriummal együtt. A Trinitáriusok 1738-as letelepedésük után Kiscelli templomuk hamarosan kedvelt zarándokhely lett. Évente mintegy 50 ezer ember kereste fel. Szeptember 8-án, Kisasszonynapkor 10 ezren is ide zarándokoltak az ország különbözõ vidékeirõl. 1783-ban amikor II. József rendelete megszüntette rendjüket meglehetõsen népes volt a kolostor. A templom és rendház az állam tulajdonába került.
Mint minden közép-európai barokk templom vakolt és festett volt, de ebbõl ma már semmi sem látszik. Sõt, az eredeti barokk tér is megváltozott már a XVIII. század végén, a bejárati és a szentély elõtti diadalívek beépítésre kerültek, s így valami egészen egyedi, szinte antik termára hasonlító építészeti hatás jött létre. A történelem beavatkozásai a huszadik században is tovább alakították a teret, egy második világháborús sérülés nyomán beszakadt a tetõ, kiégett az egész épület. Ma, kiállítóteremnek helyreállítva, csupasz téglafalakkal, a csonka boltívek fölé emelkedõ nyitott, modern fedélszékû tetõvel egészen új hatások társultak az eredeti tér és látványélményhez. Jürg Da Vaz képei, különösen az „Amerikai barokk" sorozat, sok tekintetben rokon ezzel az elõbbiekben felvázolt esemény- és modulációsorral. Már maga a cím, ismerve a mûvész életútját, valamint az "Amerika" szó magyar nyelvbéli jelentése is Észak-Amerikára utal, ahol köztudomásúan nem volt barokk. A kapcsolat mégis egyértelmû, az a fajta áradó totális erõ és szemlélet, ami elvont értelemben a "barokk" sajátja, feltétlenül megvan Da Vaz képeiben függetlenül a felhasznált eszközöktõl, a technikai sokféleségtõl. Az utóbbiak páratlan gazdagságban kerülnek alkalmazásra, hiszen a rajzi kiindulás nyomán - vonal és vonal - szabad szerkezetben, hol a fekete-fehér hol pedig szinte a pop-art túlcsorduló színvilágával operál. A szinte túlburjánzó vonalstruktúra pedig organikus formákat hoz létre, oly annyira, hogy a nézõ ingadozik abbéli érzékelésében, hogy vajon sejtek mikroszkopikus felvételeivel, valami élõ organizmus metszetével, esetleg a magnetizmus jelrendszerével van-e dolga. Sejthetõ, hogy Da Vaz ma már a számítógépet is alkalmazza, de ez csak annyira érdekes, mintha azt mondanám, hogy ceruzát is használ. A vegetatív vonalstruktúra olyan rendszert alkot ami azonos önmagával egyfelõl, másrészt mint végtelen variábilis folyamat képrõl képre, tárgyról tárgyra ismétlõdik, úgy, hogy a változatok száma végtelen. Különös módon ez a fajta építkezés, természetesen más-más kiindulási helyzetben, két magyar vonatkozású képi kapcsolódási pontot is felidéz bennem. Az egyik Nádler István 1960-as évek végén festett sorozatának néhány darabját, mint a Szirom motívum (1968), vagy az Avar motívum (1967) és egészen más összefüggésben pedig Molnár Sándor vegetatív szürrealizmusával is van kapcsolata Da Vaz színes képeinek. Az az áradó lendület, amely ezeket a vonalképeket áthatja lenyûgözõ, mert minimális építõelemekbõl összerakott – vonal – és mégis szinte hedonisztikusan gazdag képi világ teremtõdik. „A semmi öröme" (The Joy of Nothing) rendkívül találó cím ehhez a kiállításhoz, és teljesen kézenfekvõen egy másik barokk remekre nyújt nyelvi asszociációs kapcsolatot, Mozart „Les petits riens"-ének dinamikus boldogságözöne sejlik fel, mint lehetõség. Da Vaz mint "barokk mûvész", természetesen sokmûfajú, a monumentális papírképek, video, képi installáció mind eszközei közé tartoznak. Az a mindent lesöprõ lendület, ami ezekben a mûvekben képrõl képre kibontakozik, nagyon meggyõzõ. Remélem, hogy a magyar közönség sem fog tudni ellenállni "A semmi örömének", Jürg Da Vaz kiállítását örömmel fogja fogadni.