Kiscelli Múzeum - Templomtér
1997. október 30. – november 30.
A kiállítást rendezte: Fitz Péter
New York-i szobrász: Carol
Ross
Racionális
gondolkodású nemzetek művészetében valahogy gyakoribb a misztikus, romantikus,
szürreális feldolgozás, romantikusabb hajlamú népek könnyebben hajlanak
művészetükben a ridegebb, strukturalistább, konstruktív megközelítésre.
A XX. századi magyar művészetben a Kassák, Moholy-Nagy féle hagyomány okán
ez utóbbi vonulat erőteljesen van jelen, míg például magyar szürrealizmus
szinte nincs. A geometrikus 
konstrukció,
a puritán, racionalizmus nem csak a század tízes éveiben jelentkezik, de
végigvonul szinte máig, festészetben szobrászatban egyaránt. Carol Ross
művészete valószínűleg közel fog állni a magyar közönséghez, hiszen ennek
a puritán, minimalista geometriának sok hazai művelője van, ennek a fajta
mérnöki egyszerűségű, mértani formákkal dolgozó művészetnek mindig nagy
hagyományai voltak a mi vidékünkön is. A New York-i szobrász messziről
indult, a hatvanas években festőként kezdte, nagy, színes formákat felvonultató
képekkel, és nem is akármilyen sikerrel, meglehetős ismertséget érve el.
Aztán egy ponton úgy döntött, hogy felhagy a festészettel, a szabadon alakított
színes formákkal, és a továbbiakban a szobrászat tevékenységének terepe. 
A
fémszobrai térbeliek, a fareliefek pedig alig-alig hagyják el a síkot.
Anyagai a fém és a fa, pontosabban fogalmazva alumínium fólia és furnír
borítja a formákat. Remek asztalosmunka, kitűnő matt alumínium, elegánsan
csiszolt, homogén felületek, mégis textúrájuk van, „macskaszőr” felületek.
Tompán csillogó, merev, egyenes vonalak, ugyanakkor puha, lágy ívek találkoznak.
Az árnyékos felületek befeketednek. A háromszögek áthatásai látszattereket
teremtenek, a síkok ki- és behajlanak, szinte torzult terek jönnek létre,
miközben a vonalak érzékelhetően egyenesek maradnak. 
A
New York-i háztetők mindenféle csudákkal zsúfoltak: víztartályok, kémények,
vaslépcsők, traverzek rendetlen összevisszaságban. A műteremablakkal szemben
lévő háztetőn van egy zöld kémény, aminek a formája pont olyan, mint az
egyik „Oszlop” alapeleme, építőkockája A „Múmia” tulajdonképpen egy sírkő,
míg a "legeurópaibb" darab a „3 háromszög", szinte bauhausosan mértani. 
A
két nagy fakép (a „Magas ív” és a „Hasított árkád”) Nádler 60-as évekbeli
szirom- illetve avarmotívumának formáját idézi a magyar nézőben. A rétegelt
lemez hetes osztása mint kontra-kontúr (világos és nem sötét) szinte vegetatív
formákat hoz létre, puha, majdnem gótikus íveket teremt. A tulipán-forma
belső, geometrikus, négyzetes síkba van szorítva. A tizenkétrészes „Várfokok”
(Sitelines) mintegy hajóborda sor, őslénycsontváz – gerinc – vonaglik végig
a földön, gyönyörű, cseresznyefa színű. Ez a borda impresszió megismétlődik
a „Törzs” (Fuselage) sorozatnál is, olyan, mint egy óriási halszálka sor,
másrészt csiszolt drágakő, aminek két oldala határozottan másként töri
a fényt. Díszfésű. Visszatérve a „Várfokok”-hoz (Sitelines), mint valami
dominósor, egy ismeretlen várfok forma, amelyen a rávetülő árnyékok (az
előző elemé) sokkal geometrikusabbak, mint maga a fa forma, vagy legalábbis
hidegebbek. A fa meleg. Ezek a négyzetes árnyékok mindig máshová esnek,
ahogy a dominósor tekereg. Kicsit emlékeztet formájuk Trombitás Tamás misztikus
betűire. 
A „Bagoly” pont olyan, mint egy ideális bauhaus forma: a homorú (negatív)
és domború (pozitív) formák kiegyensúlyozott, jól mérlegelt együttese.
Diszkrét és perfekt. Az „Ágaskodó ív” (Arch reaching the roof) az egyetlen
hímnemű, nadrágos darab. Ennek legtávolabbi ellenpárja a „Befészkelt rombusz”
(Nested lozenge), ami kétségkívül egy vasalódeszkára emlékeztet. A „Keskeny
szárny” (Narrow wing) pedig a régi Ikarus emblémát juttatta eszembe, ami
igazán nem véletlen, az is egy szárny volt. Itt a szárny a 7-es rétegelt
lemezből kialakított kontra-kontúr. A négy fémfelületű szobor („Bagoly”,
„Múmia”, „3 háromszög”, „Ágaskodó ív”) építőelemekből van összeállítva,
éppúgy, mint a „3 oszlop”. Kvázi variábilisek, mert nem hiszem, hogy másként
is össze lehet rakni őket, mint ahogy vannak. 
Nagyon
izgalmas, szinte festői felületek vannak a nagy "faképeknél", egészen finoman
felrakott cseresznyefafurnir felületek, a fa erezetei középen függőlegesen
futnak, a két szárnyon pedig vízszintesen („Magas ív”).Ugyanez a szálirány
dolog a „Hasított árkádnál” még szofisztikáltabb, mert a két hosszú, V-alakú
szirom esetében követi a furnirozás a sziromirányt, így egyfajta monumentális
intarzia jön létre. Az alumínium felületű szobroknál az a bizonyos macskaszőr
mintázat csak az Oszlopoknál ismerhető fel 
határozottan,
itt a függőleges formát követi a minta, a „Törzs” esetében pedig a hosszirányba
szalad. A többi alumínium szobor felülete homogén. Eleanor Heartney írta
a "Fa konstrukciók" című Carol Ross katalógusban, hogy Rossnál nincsen
határozott különbség a szobrászat és a festészet között, ugyanis a fa erezetével
fest, pontos észrevétel és bizonyos fokig az alumínium borítású művekre
is igaz. A „3 háromszög” (3 Triangle) két egymásnak tolt ezüstszínű háromszög
- rombusz - tetején aranyszínűre eloxált alumínium háztető valóban a legeurópaibb
műve Rossnak. Ha a magyar analogizálást következetesen végigviszem, akkor
Gulyás Gyula az aktualizálható példa ebben az esetben. Carol Ross szobrászata
a tiszta geometriára törekvés jegyében a tökéletes létrehozására tett sikeres
kisérlet. Ez a vegytiszta formavilág a felhasznált anyagok pszeudo-hatásával
kombinálva – a fa nem tömör fa, hanem furnír, az alumínium pedig lehelet
vastagságú fólia –, páratlan finomságú egyensúlyban van egymással.
Copyright © BTM