Türk Péter: "Forró vágyam árnyékában ülni"


Kiscelli Múzeum - Oratórium
1996. március 14 - április 21.

A kiállítást rendezte: Lorányi Judit

A katalógust szerkeztette: Fitz Péter
Elõszó: Peternák Miklós
Fordította: Szöllõsy Judit
Katalóguterv: Türk Péter
Felelõs kiadó: dr. Bodó Sándor a BTM fõigazgatója
Nyomdai munkák: Nyomdaipari Szakközépiskola

A katalógus megjelenését támogatták:
Nemzeti Kulturális Alap
Soros Alapítvány Kortárs Mûvészeti Központ
Budapesti Tavaszi Fesztivál

Fõvárosi Képtár katalógusai 77.
ISBN 963 7096 48 5


Forró vágyam árnyékában ülni" 
(Énekek éneke 2,3) 
Képeim keletkezésének elemei és mozzanatai


 
 
1. Egy fa lombjának árnyéka, amint a papírra vetíti a napfény.
    Az árnyékalakok konkrét értelemben munkám alapelemei, motívumai. Elvont értelemben az enyhet adó, védelmezõ árnyék Isten önközlését, jelenlétének megtapasztalását, kegyelmeiben való részesedést, szeretetének megnyilatkozásait jelenti számomra.
    A szentlélek (pneuma, Isten bennünk élõ Szelleme) „megárnyékozásdiról" így ír Keresztes Szent János: „... Istennek ezek az erényei ragyogó tûzlámpák, a lélek pedig, mint mondottuk, annyira a közelükben van, hogy elmaradhatatlanul érintik õt árnyékaikkal. – Ezek szükségképpen szintén tüzesek és ragyogók, mint maguk a lámpák, amelyek vetítik õket, következõleg ezek az árnyékok nem egyebek, mint fénysugarak."
    Mint sokat mondó, izgató jelet, az árnyékot az emberi természet már régen kiemelte, fejtegeti és ízlelgeti a belsõ megfeleléseit. Így választom le most a munkám kezdetén ezt a papírra esõ motívumot a természetrõl én is, miközben magával az árnyékot felfogó papírlappal is együtt érzek. És persze azt is elárulom, hogy ebben az érzékeny helyzetben semmi sem közömbös a számomra amely körülvesz, a táj sok kis részletével, a hangok, az emberek, a családom.

2. A papír két fele hajtogatásokkal kialakított kis „medencékkel".
    Amikor a hófehér ofszetpapírba a csontkéssel belemélyítem a hajtogatás törésvonalait és kialakítom a papír „mélységeit" és „magasságait", akkor a papír elõkészült a környezõ térrel azonosulni. Egy dús lombú fa alatt „kicsit késve" de eléri a teremtés kezdeteit.
    Örülök Isten humorának, ahogyan megérezteti velem a szellemi közösséget, a teremtés képességét, de mégjobban örülök annak, hogy ezzel a kezemben tartott papírvilággal együtt Õ maga tart a kezében és hogy az Õ teremtõ számára vagyok élõ, és hogy szeretettel a helyemre tett.
    „Kezdetkor teremtette Isten az eget és a földet. A föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket és Isten lelke lebegett a vizel fölött." (Teremtés 1. 1-2)
    Lenyûgöz ez a szellemi közösség: a vizek fölött lebegõ Szentlélek (Szentszellem, pneuma) bennünk is él. A két kis „medence" kérés, befogadás, vágyakozás ezért a közösségért, az egymáshoz tartozás „papírjele", hálaadás.

3. Az árnyékot megfogni akaró festék.
    Matt zománc. Nem ezt kerestem, egy kedves eladó segítségének köszönhetem. Éppen a legjobb. Befogadja a fényt és finoman, selymesen visszasugároz, szinte nem is festék. Volt aki a látszat alapján jó minõségû kínai tusnak nézte. Éppen jó azért is mert „mázolni" szoktak vele (kilós, dobozos), és felszabadító bátorságot ad egy szinte lehetetlen vállalkozáshoz.
    Az árnyékok, melyeket a festékkel meg kell „fognom", érinthetetlenek, fényszerûek, különbözõ intenzitású fényvisszaverõdések. A fel–le hintázó levelektõl ritmikusan elmozdulnak, változó körvonalakkal és fényekkel pulzálnak mint egy odaadó, élõ kis világegyetem.
    Nézem és finom belsõ megkülönböztetés ébred bennem. Magamon érzem a lét békés tekintetét. A szemem is tõle van és benne megajándékozott egy rejtett fénysugárral: én nézek és Õ lát általam is. Maga az Igazság tesz látóvá, miközben keresem a tekintetét. Nyugalma rám árad. Csodálatos, hogy szemünkben, minden pillantásukban benne hordjuk a szeretet és igazság „kezdõ vonásait".
    „Ha szemed ép, egész tested világos lesz. De ha a szemed rossz, sötét lesz egész tested." (Mt.6,23.)

4. A festett papír két felét összehajtom, majd szétnyitom és megjelenik a szimmetria képlete
    Gyorsan kell festeni, mert szárad a festék. Egy–két pillantással felmérem az árnyék finom mintázatát a durva ecset lehetõségei szerint is, és a legérdekesebb, lehetséges összefüggéseket „lejegyzem".
    Az ecsetvonások dús festéknyomok, elég kell, hogy legyen majd az összehajtott papír másik oldalára is. „Praktikus meggondolások", határozott testi cselekedetek vannak mögöttük. Térdelve, gyorsan kell dolgozni egész nap. Nem szeretnék „kifejezni", mégis valami zajló élet közepébe kerültem és néha ha fogy az ecsetbõl a festék, az ecset sokszáz kis szõrszálának különálló igyekezete is kifejezõdik.
    Jó dolgozni, készül a kép. Felfoghatatlanul sok szempont szerint alakul és ami most itt a szemem elõtt megjelenik az egy–két pillanat múlva emlékképpé válik. A papír két felét összehajtom. Jó és megnyugtató a láthatatlan alakulással közösségben lenni. Életetõ a titokban benne lenni–lakni. (A felfedezéseknek lehetséges egy termékeny belsõ nézõpontja is.)
    Megható a végtelen Isten alázata, ahogyan rejtetten, türelmesen munkálkodik bennünk éjjel és nappal, amíg fel nem ébreszt bennünket önmagunkba fordultságunkból, amíg egy elképzelhetetlen pillanatban, váratlanul valahol felismerjük az Õ jelenlétét. Hogy egyszer csak egy különös élõ csendben és szeretetben magába ölel, itt van velem.
    A papír két felét szétnyitom, megjelenik a szimmetria, a teljesség jele. A közönségestõl elkülönül a szent. Éppen olyan szabályos, mint egyetlen falevél. A fény üzenete saját maga, önmagát megvilágító világosság.
    Mintha az öntudatlanul, titokzatosan magunkban hordozott öröklét belülrõl rám nyitott volna, így ismertem meg Istent egy hétköznapon, 1989. október 31-én.

5. A papírt kisimítom, a szimmetrikus kép megmozdul, szétesik, sok különbözõ kis képpé válik.
    Különös helyzet. A kép az elõzõ mozzanatokban már meghatározódott, elvileg készen van, de még nem látszik. Az aszimetrikusan meghajtogatott papír tizedmiliméterekbe simított medencéivel, mélységeivel és magasságaival, egy közös szimmetriatengely mentén maga fölött lebegteti a teljesség szimmetrikus festékjelét.
    A papírt széthajtom, felülete növekedni kezd saját eredetileg meghatározott határai felé. (70 x 100 cm) Pár pillanatnyi lehetõség mégis mennyi minden történik. Most már megérinthetetlenül alakul a kép. Van itt egy történés, mely jóindulatú eréllyel el akar válni az emberi, mûvészi hatáskörtõl. Egy önálló alkotó erõ, mely mégis szeret az ember keze alatt megmutatkozni. Nagyon finom megkülönböztetés szükséges itt. Van az illetékességemnek egy érzékeny határa, melyet nem szabad átlépnem. El kell ismernem, hogy ezt nem én csinálom, itt most csodálkozom a születésen, a megjelenésen.
    A szépség lényegét látom abban, ahogyan a tökéletes egész átváltozik és mint játékos szeretet hozzáigazodik a kiszámíthatatlan alakzatokhoz, jelentõsséget ad nekik és beszédes egységben összetartja azokat, és ebbe az összhangba engem is bevon.
    Így értelmezem ezt a Rosach teszt–szerû elemet is mely ezekben a munkákban elõre nem tervezetten felbukkant, majd „elrejtõzött". A lelkem (psziché) természetesen reagál, majd ellát egy létemet átfogó mélyebb szellemi (pneuma) eredetig.
    A kép készen van. Jólesõ érzés ébred bennem, hogy talán engedhettem Isten hívásának, ki nagyon szeretné ha láthatnám. És ekkor boldogan leveszem tekintetemet a képrõl és körülnézek, ránézek valamire vagy valakire. Gyönyörködöm a mûveiben és most már akár az otthagyott képben is, melyrõl egy alkalmas pillanatban sikerült elvenni a tekintetemet.
    „Az Isten tiszta szellemi lény és minden szellemi lét õrképe. Tulajdonképpen csak Istenbõl kiindulva lehet megérteni, hogy mi is a szellem, az a Titok, ami állandóan vonz bennünket – mert az egyben a saját létünk titka is. Némileg azonban hozzáférhetünk ehhez a Titokhoz, amennyiben a mi létünk is szellemi lét. Bármelyik létbõl is indulunk ki, eljuthatunk hozzá, amennyiben minden lét, mint érthetõ, és szellemileg felfogható valami részesedik a szellemi létben... Ám ez a szellemi Lét isten ismeretünk mértéke szerint egyre jobban leleplezõdik, anélkül, hogy valaha is egészen feltárulna, azaz megszûnne titok lenni.
    (A teremtett szellem, az ember) Mégis képes arra, hogy többé kevésbé felfogja Istent és hogy a lehetõ legmagasabb formában kölcsönös, szabad és személyes önátadásban egyesüljön Istennel." (Edit Stein: A kereszt tudománya) 


Irta: , Szerkeszti: Marton Ádám
Copyright © BTM